4. Fejezet

Blake

A meleg nap sugarai lágyan cirógatják arcom. Élvezem a nyári napsütést. Egy fa tövében ülve, hallgatom, ahogyan a madarak csiripelnek és nézem, ahogyan a tarka kis pillangók, egyik virágról a másikra szállnak. Ezen a hatalmas mezőn, csak ez az egy darab fa áll, és ameddig a szem ellát, zöld füvet és színes kis virágokat lehet látni. Az égre nézve, melegség önti el a szívemet. Gyönyörű kék, egy darab felhő sincs az égen. Csönd van és békesség. Imádom ezt, mert ilyenkor nem zavar semmi és az ember végre kicsit egyedül lehet, hogy kikapcsoljon és átgondolja a dolgait. Szemeimet becsukom és élvezem ezt a nyugalmat ami körbevesz. Olyan ez, mintha lenne körülöttem egy láthatatlan burok, ami megvéd és eltaszít minden rosszat. A rossz emlékek és élmények, mint a köd, szétfoszlik és teret ad azoknak az emlékeimnek, amiket soha nem akarok elfelejteni. Az öcsém születése, az anyukám nevetése és az apukám néha már unalmasnak mondható viccei, mind megmosolyogtatnak és boldoggá tesznek. Az első napom az iskolában, az a nap mikor először találkoztam Zayn-el, az első csókom és minden ami először történt meg az életemben szintén a fontos és felejthetetlen emlékeim közé tartoznak. Hatalmas bulik, lebukások, elszökések és kalandok. Rá kell jönnöm, hogy az életemnek, mint a pénzérmének, két oldala van. Az egyik ami boldoggá tesz és szívesen emlékszek vissza minden percére. Viszont a másik, csak keserűséget és fájdalmat okoz. Legszívesebben kitörölném őket, de nem lehet és ez a legrosszabb, mert ugyan megpróbálsz felejteni és új életet kezdeni, nem megy, hisz minden kis momentuma az életednek, hozzájárult ahhoz, hogy te most ott tarts ahol. A szüleim halála értelmetlen volt. Jó emberek voltak és mindent megtettek értem és az öcsémért. Szeretném elfelejteni, azt, hogy meghaltak és hazamenni, benyitni a konyhába és látni anyut, ahogy éppen vacsorát főz, miközben apu újságot olvas és felháborodik azon, hogy miért vesztett a kedvenc csapata. Látni szeretném az öcsémet, aki széles mosollyal az arcán leül mellém az asztalhoz és elcsórja a sütimet, amit néhány perc civakodás után megfelezünk és nevetve együtt eszünk meg. Egyszerűen csak látni szeretnék, egy boldog családot....

Hirtelen rossz érzés önti el a testem. Kiráz a hideg. Kinyitva szemeimet meglepődve tapasztalom, hogy minden olyan komor lett. A hatalmas fa levelei lehullottak és néhány az ölembe landolt. A madarak elhallhattak és a virágok is elhervadtak. A pillangók eltűntek és gyönyörű kék ég helyét átvette, a nyomasztó szürke. A fejem felett viharfelhők gyülekeznek és érzem valami nem jó. Az eső szépen lassan kezd esni és hiába próbálok felállni nem megy. Tekintetem megakad, egy távoli alakon. Arcát nem látom, de szinte biztosra veszem, hogy ismerem. A lelkemet elönti a félelem, fogalmam sincs miért, de rettegek. Azt tisztán látom, hogy az ismerőnek mondható idegen, egy fiú. Hevesen rázom a fejem.

- Menj innen! - Ordítok rá, de hatástalan. Az eső most már szakad, így még rosszabbul látok. Az alak nem tágít, inkább közelebb jön. Csak tudnám miért félek. Mi okom van rá? - Kérlek hagyj békén! - Kiáltom, de a sötét alak csak megrázza a fejét. - Miért? Miért, nem hagysz? Menj el! Te is jobban jársz! Én mindenkire csak szenvedést hozok. Hallod?! Menj el! Menj már! Indulj.....

- Kimberly! - Ordítja valaki és az ijedségtől hirtelen felülök. Fejem hatalmas koppanással jelezte, hogy ütközött valakivel.

- Neked aztán kemény fejed van... - Nyavalygott Louis.

- Ezt, meg mi a jó bánatnak kellett? - Kérdezem, miközben homlokomat dörzsöltem a fájó ponton.

- Csak gondoltam, részesítelek egy Tomlinson-féle, reggeli keltésben, de arra nem gondoltam, hogy lefejelsz.

- Ilyet többet ne! A szívbajt hoztad rám.

- Ez volt a célom. - Vonja meg a vállát lazán, majd feltápászkodik az ágyamról. Már épp kimenni készül, mikor megszólal.

- Egyébként, gyakran vannak ilyen rossz álmaid? - Egy percig komolyan elgondolkodok azon, hogy vajon miről beszél, de aztán szépen lassan leesik. Rémálmaim igen is sűrűn vannak, de Louis-nak ezt nem kell tudni.

- Néha előfordul. Miért? Csináltam valami?

- Látszott, hogy zaklatott vagy. Ilyeneket mondogattál, hogy menj innen, meg, hogy hagyj békén. Egy ideig azt hittem, hogy nekem beszélsz, de ezek szerint nem. Mit álmodtál?

- Már nem tudom, biztos valami kis semmiséget. Lényegtelen. - Tisztában vagyok azzal, hogy most hazudok, hisz pontosan emlékszem az álmom minden egyes kis részletére, de nem szeretek ezekről beszélni és nem kell az, hogy Zayn megtudja, hogy még mindig gyötörnek ilyesfajta álmok.

- Aha. Rendben. - Louis hangján halottam, hogy nem hitte el szavaimat, de ez nem mondta ki nyíltan. - Gyere majd le. Csináltunk reggelit. - Teszi még hozzá, majd kimegy a szobámból .

Félő, hogy most megbántottam azzal, hogy nem mondtam neki igazat. Ez rossz érzéssel tölt el és elhatározom, hogy majd kiengesztelem valahogyan. Kimászok az ágyból, felhúzok egy zoknik és hajam összekontyolása után, lecsoszogok a nappaliba, ahol Louis ül egyedül és valami filmet néz. Nem veszi észre, hogy ott vagyok, így mögé settenkedek és hátulról megölelem.

- Most haragszol? - Kérdezem.

- Titkolózol és hazudsz, még jó, hogy haragszom.

- Sajnálom. - Mondom, majd egy puszit nyomok az arcára.

- Miért nem mondod el, hogy mi a baj?

- Nem szeretek róla beszélni.

- Nekem elmondhatod én tudok titkot tartani.

- Ígérem, hogy egyszer elmesélem.

- Biztos?

- Biztos.

- Akkor jó. Meg van bocsájtva minden bűnöd és tiszta lélekkel élhetet tovább az életedet.

- Köszönöm szépen Tomlinson pápa.

- Ugyan gyermekem ez csak természetes. - A fejemet rázva, de mosolyogva léptem be a konyha ajtaján. Zayn és Harry a konyhapulton, még Niall és Liam az asztalnál ült. Mind valami müzli féleséget ettek, de jelenlétemre mind felfigyeltek. Zayn leugrott a konyhapultról, odajött hozzám, megölelt, majd adott egy puszit a fejem búbjára.

- Jó reggelt. - Motyogtam még kissé kómás hangon, majd leültem az asztalhoz, Liam mellé.

- Ma szabad vagyok, így ha van kedved elmehetünk a tóhoz. - Szólal meg Zayn és tudom, hogy mondandóját nekem intézi. Mint egy kisgyerek ajándékosztáskor, úgy csillan fel a szemem és kezdek el hevesen bólogatni az ötletre. 

- Milyen tóhoz? - Érdeklődik Niall. Tőlem várja a választ, így engem figyel. 

- Nem kell mindenről tudnod Horan. - Nevet fel Zayn.

- Jaj mit titkolóztok már? Mi olyan különleges egy tóban?

- Az a tó igenis különleges. - Mondom, majd Zayn-re nézek, aki elmosolyodik, nyilván neki is eszébe jutott egy emlék....

***

A fák között sétálva, eszembe jutnak a régi idők. A lehullott levelek, ropognak a talpunk alatt, szinte pont ugyan olyan minden, mint mikor utoljára jártunk itt együtt.

- Zayn! Gyere elő, ez már nem vicces! Hallod? Megijesztesz! Ha háromra nem jössz elő, akkor bőgni fogok.

- Nyugi már, itt vagyok.

- Nem vagy humoros, ugye tudod? 

- Nem akartalak megijeszteni, de valljuk be téged nem is nehéz.

- Aggódtam érted, te barom! Felhívsz, hogy jöjjek ide, erre eltűnsz? Már azt hittem bajod esett....

- Jaj ne sírj már. Kimi, nincs semmi baj. Na gyere ide, had öleljelek meg. Ne haragudj, rendben? Csak tudod, most egy ideig nem találkozunk és muszáj voltam, még egyszer rád hozni a frászt, enélkül nem utazhattam el.

- Na kösz, ettől most jobban érzem magam...

- Nagyon szeretlek, ugye tudod?

- Igen, tudom. És te tudod?

- Igen én is tudom....

Ezt az emlékemet féltve őrzöm, hisz ez volt az utolsó itt töltött napunk, mielőtt ő elment turnézni.

- Kimi! Jössz már?

- Igen.

Az utat a tóhoz szépen lassan tettük meg. A többi fiú most nem jött, mert Louis és Liam a barátnőikhez mentek, míg Niall és Harry elment interjút adni az egyik rádiós műsornak.

- Ugyan olyan mit három évvel ezelőtt. - Jegyzi meg Zayn.

- Tudod, mióta elmentél nem is voltam itt.

- Komolyan? - Csak aprót bólintottam. - Hogyhogy?

- Nem tudtam magam rávenni. Ezt a helyet veled fedeztem fel, még kicsinek, furcsa lett volna kijárni ide nélküled. - Zayn közelebb jött és megölelt.

- Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy kalandos kis felfedezés volt. 

- Na igen. - Nevetek fel. - Tényleg az volt..

- Úgy se kapsz el!

- Ne légy te abban olyan biztos Zayn.

- Lassú vagy!

- Inkább figyeld az utat, mert nekimész valaminek.

- Én nem megyek neki sem....

- Zayn! Zayn! 

- Segíts!

- Na látod, te hülye? Mondtam én. Hol vagy?

- Itt lent.

- Hogy kerültél te oda?

- Na vajon, hogy? Leestem.

- Na gyere segítek.

- Nem kell, inkább gyere le te is. Húú, de menő.

- Mi az?

- Van itt egy elrejtett kis tó. Gyere le és nézd meg....

Igen, igen ez pontosan így volt. - Nevet fel Zayn. - Csak te nem hittél nekem és egy órán keresztül kérleltelek, hogy gyere le.

- De a végén sikerült rávenned.

- Bizony és azóta ez a mi kis rejtekhelyünk. Mindig lejöttünk ide ha úgy volt kedvünk.

- Még most is gyönyörű.

- Imádtam az itt töltött nyarakat. Sokszor alig vártam, hogy vége legyen a sulinak, csomagolhassak és leutazhassak ide hozzátok. Mindig úgy kezeltetek, mintha családtag lennék.

- Az vagy. Anya úgy szeretett téged mint a saját gyermekét és apa is bírt, az öcsémről nem is beszélve.

- Mikor megtudtam, hogy mi történ a szüleiddel, el se hittem. Nagyon féltettelek és gyötört a bűntudat, mert nem lehettem melletted. Nagyon rossz hónapjaim voltak emiatt. Nekem nagyon sokat jelentettek a szüleid. Ti voltatok a második családom.

- Tudom.

- És, mi van Blake-kel?

- Egy év és hivatalosan is nagykorú leszek. Visszakapom őt és minden jobb lesz. Csak félek, hogy addigra már késő..

- Ezt, hogy érted?

- Három éve még csak a közelembe se engedték. Telefonon is csak nagy ritkán beszélhettünk. Mindig írtam neki leveleket és egy ideig válaszolt is rá. Sokáig írta, hogy nem olyan vészes mint hiszem, ne aggódjak érte, de közel két éve egyetlen egy levelemre se válaszol. Az egyikben megkérdeztem tőle, hogy miért nem ír nekem, mire ő csak annyit válaszolt, hogy azért, mert nem akar hazudni. Érted ezt? Mert nem tudna jót írni! A rosszat meg nem akarja velem tudatni. És ez megrémiszt. Mi van ha kiöltek belőle mindent ami ő? Már tizenhét éves...
- Minden rendbe fog jönni. Én hiszek benne. Blake erős fiú. - Én komolyan hinni akartam Zayn szavaiban, tényleg hinni akartam, de nem ment. Blake tizennégy volt, mikor árvaházba került. Rengeteg dolgon ment keresztül. A szülei meghaltak, engem eltaszítottak tőle, és ezek az okok már épp elegek ahhoz, hogy összeomoljon lelkileg. Féltem őt....Nagyon.
- Egyre jobban esik. - Zökkent ki Zayn hangja a gondolataimból. És tényleg, eddig észre se vettem, hogy esik.
- Esőtánc? - Kérdezem nevetve, mire Zayn felpattan, megragadja csuklómat és forogni kezdünk. Nem tudom pontosan, hogy milyen egy igazi esőtánc, bár szinte biztos, hogy nem ilyen, de minket nem izgatott. Ugráltunk, nevettünk és megfeledkeztünk mindenről. Nem zavart az eső, nem zavart semmi, egyszerűen csak boldogok voltunk, mint évekkel ezelőtt. Mikor felfedeztük ezt a helyet, vagy mikor először mertünk beúszni a tóba. Boldogok voltunk, mert mi ugyan változtunk, de a hely, ami csak a mi helyünk, ugyan olyan maradt, az emlékeinkkel együtt. Töretlenek és vidámak....

Blake Lockwood

Furcsa érzés a magány. Olyan dolog ez, ami az őrületbe tudja kergetni az embert. Ha nincs ki meghallgasson, ha nincs ki válaszoljon a gyülemlő kérdésekre, akkor az a sok-sok teher, amit magadon cipelsz, mind ott marad és egyre nehezebbé válik. Az emberek mindig arra vágynak, hogy az életük különleges legyen. Meseszerű, pont mint a filmekben. Én csak arra vágyok, hogy legyen. Mert engem fogságban tartanak, ha nem is a szó legszorosabb értelmében, de így van. Nem tehetem azt amit akarok. Nem lehetek önmagam. Nem elég, hogy a szüleim halottak, de még a nővéremmel sem találkozhatok. Nem találkozhatok azzal az egyetlen egy emberrel, aki még maradt nekem és akit még megvédhetek. Ismerem őt. Tudom mi jár a fejében, de bár ne tudnám. A szívem szakad meg ha csak arra gondolok, hogy egyedül van, hogy nincs ki vigyázzon rá és nincs ki óvja ha rátörnek a rossz emlékek. Csak telne már gyorsabban az idő. Bárcsak előrerepülhetnék egy évet. Bárcsak...

Mostanában nem írok neki leveleket. Hazudhatnék, hogy minden rendben, de képtelen lennék rá. Így inkább nem írok, bár pontosan tudom, hogy ez pont ugyanannyira fája neki, mintha hazudnék. És mi lenne ha elmondanám az igazat? Mi lenne ha elmondanám, hogy szörnyen érzem magam? Vagy azt, hogy rémálmaim vannak. És persze azt se hagyjuk ki, hogy mi mindent tettem eddig amire nem vagyok büszke. Na igen, mi lenne ha mind ezt megírnám neki egy levélben? Én tudom. Aggódna. De én ezt nem akarom, így csöndben szenvedek, mert bár ő ezt nem tudja, így óvom őt. És ez jó érzéssel tölt el...

3. Fejezet 

Magány...

Voltatok már magányosak? Éreztétek már azt, hogy hiába vesznek körül titeket több tucatnyian, mégis egyedül vagytok? Én most pontosan így érzek. Ez a sok ember, aki eljött a Niall által megszervezett bulira, mind idegenek számomra. Próbálok beszélgetni és vidám arcot vágni, de nem egyszerű. Mindenki a fiúk miatt jött és én csak egy aprócska szőke lány vagyok, akinek odanyögnek egy helló-t ha nagyon muszáj. Mindenki táncol és szórakozik, míg én csak ülök és mosolyogva figyelem az eseményeket. Szeretek bulizni, de valahogy nehezen megy úgy, hogy rád nézve az emberek azt gondolják, kihasználod a legjobb barátod.  Épp a konyhába indultam, mikor meghallottam, hogy egy fiú és egy lány arról beszélgetnek, hogy tuti valami pénzéhes érdekbarát vagyok és, hogy ez a ház is biztosan Zayn pénzéből van. Legszívesebben beleordítottam volna a képükbe, hogy nincs így és, hogy nem ítéljenek el, de nem tehettem hisz mégis csak vendégek. Fájnak ezek a dolgok, jobban mint azt az ember elsőre hinné. Szívem szerint felmennék a szobámba, lefürödnék és lefeküdnék aludni.

 A kanapén ülve, figyelem a tömeget és azt a pár ismerős arcot, akik szemmel láthatólag nagyon jól szórakoznak. Tekintetem megakad egy szőke leányzón. Perrie. Zayn barátnője. Ő is itt van a buliban. Nem bánom, hisz látom azt, hogy Zayn ennek mennyire örül. Mégis elfog egy keserű érzés. Őt nem féltette a sajtótól? Miért van az, hogy őt felvállalta, engem meg nem? A barátnője, ezt értem, de akkor is rosszul esik a tény, hogy engem hagyott egyedül szenvedni három évig, míg őt boldoggá tudta tenni, a nap minden percében. Ráadásul azt is most kellett megtudnom, hogy elveszi. Próbáltam őszintén mosolyogni mikor elmondták a dolgot, de nem tudtam. Nem azért mert nem örülök annak, hogy boldogok, csak fáj az, hogy nekem, a legjobb barátjának, már csak akkor mondja el, mikor már az egész világ tudja.

  A sírás határán állok. Annyi minden van ami nyomja a lelkemet, még se mondhatom el senkinek. Nem tudom mikor lettem ennyire érzékeny, de nagyon nem tetszik ez a hirtelen jött váltás. Soha nem voltam olyan aki sokat rágódik valamin, de most összetörtem. Vagy jogtalanul lennék féltékeny? Hisz valljuk be az vagyok. Nem nem hiszem, hogy jogtalan lenne. Mindenkinek fájna, ha a legjobb barátja először elhagyná három évre és még akkor se jelentkezne mikor egy egész világ omlik össze körülötte. Mert ez volt. Egyedül hagyott, mikor a szüleim meghaltak és akkor se volt ott mikor az öcsémet elvette a gyámhatóság. Az is már csak egy év. Egy év is hivatalosan is nagykorú leszek. Visszakapom őt és minden sokkal jobb lesz... Minden sokkal jobb.

  Hatalmas önmarcangolásom közepette észre se vettem, hogy sírok. Gyorsan felpattantam és kimentem a kertbe. Jót fog most tenni egy kis friss levegő. Eltolom az üvegajtót, de már akkor feltűnik, hogy rajtam kivül vannak még kint. Nem tudom kik ők pontosan, de valamin vitatkozhatnak. Sejtésem hamar be is igazolódik, mivel az egyik sötét test keze meglendül és egy hatalmas csattanással jelzi, hogy célba talált. Olyan gyorsan, hogy szinte fel se fogom, suhan el mellettem Rebecha. Kikerekedett szemekkel meredek utána. Hamarosan a másik fél személyére is fény derül, aki sebes léptekkel szinte már futva követi a lányt. Harry. Ki más? Egy ideig gondolkodok rajta, hogy vajon mi történhetett, de arra jutok jobb ha inkább hagyom. Kilépve a kertbe, nagyot szippantok a friss levegőből és kicsit úgy érzem megnyugodtam. Lassú léptekkel elsétálok a hintaágyig és aprókat lökve magamon, tekintetem az égre szegezem. Csillagok. Itt szépen látni az összeset. Mindig is szerettem bennük gyönyörködni. Erre még apu szoktatott rá.

 - Nem gyönyörűek kislányom?

- A csillagok?

- Igen.

- Mondd apa, miért szereted őket ennyire?

- Szép dolog hinni a mesékben, nem igaz? Hiszek abban, hogy minden egyes kis csillag egy-egy álom, ami még megvalósulásra vár. Az emberek már csak ilyenek, szívükben remények, álmok és hitek, szemükben pedig ott ragyognak a csillagok. Minden embernek kell egy saját csillag, mindenkinek kell remény és hit és a csillagok ezek az aprónak és távolinak tűnő pontok megadhatják ezt. Én ebben hiszek.

Apu mondatai a mai napig visszhangzanak a fejemben. Álmok, remények, hitek. Három dolog ami minden emberben egyformán megvan. Mindenkinek az a célja, hogy megvalósítson egy álmot, ebben hisz és abban reménykedik, hogy működni fog. Furcsa ez, de mégis igaz.

- Te miért ülsz itt kint egyedül? - A hang hallatára kicsit összerezzentem, nem számítottam rá, hogy kijön valaki.

- Csak kijöttem egy kicsit levegőzni. - Válaszolom.

- Nem tetszik a buli, igaz? - Most erre mit mondjak? Nem akarom megsérteni és nem is fogom.

- Nem ez a baj csak...

- Csak? - Kérdezi és leül mellém. Nem akarok válaszolni, így csak megrázom a fejem. - Sajnálom. - Sóhajt fel és hangján hallom tényleg nyomasztja ez a téma.

- Ne sajnáld. Nem a te hibád.

- De az enyém! Hívnom kellett volna olyanokat, akiket te is ismersz. Ez a te házad, még is olyan emberek

táncolnak bent akiket még soha életedben nem láttál. Bocsánat. - Ezután nem mondott többet és a csend vette át az uralmat. Nem éreztem kínosnak, de még is mondani szerettem volna valamit, csak azt nem tudtam, hogy mit. - Elmondod, hogy mi a baj? - Niall kérdése meglepett. Óvatosan emeltem fel fejemet és néztem bele kéken csillogó szempárjába. Kíváncsiság sugárzott belőle és egy kis huncut fény csillant meg szemeiben mikor tekintetem, a kelleténél jóval tovább időzött arca vonásain.
- Semmi bajom. - Válaszoltam és persze hazudtam.
- Igen persze, semmi bajod. Nyilván nem zavar, hogy szinte senkit nem ismersz ebben a buliban, ahogy az sem zavar, hogy a buli kezdete óta nem beszéltél egyikünkkel sem. Lefogadok, hogy boldog szívvel fogadtad el azt a  tényt is, hogy a legjobb barátod nem sokára házas lesz és te erről még csak nem is tudtál. Nyilván teljesen boldog vagy és nem azért jöttél ki sírva a kertbe, mert bánt valami, hanem azért mert minden rendben, nincs semmi bajod és felhőtlenül vidám és boldog vagy.  Nem vagyok hülye Kimberly! Nekem elmondhatod. Sejtem, hogy milyen nehéz ez most neked, de ha magadban tartod, semmivel sem lesz jobb.
- Én... - Kezdem bele, de elakadtam. - Én nem haragszom Zayn-re. Nincs bajom a barátnőjével sem, de még is fájdalmat okoznak minden egyes kis mozdulatukkal. Miért van ez? Miért nem múlik el? Én lennék az önző? - Hangom kétségbeesett volt és a gombóc a torkomban egyre csak nőtt.
- Nem vagy önző.
- Akkor meg miért? Miért van az, hogy elfog a kétségbeesés és a pánik ha arra gondolok, újból elvehetik őt tőlem? Zayn nem a tulajdonom...
- De a legjobb barátod.... - És ekkor már nem bírtam tovább, zokogva dőltem Niall vállára, aki csak szorosan magához ölelt és ennyit mondott.
- Nem lesz semmi baj, én itt vagyok.

 Zayn Malik

A buli amit Niall szervezett, a lehető legjobban sikerült. Lassan mindenki hazament, még Perrie is, mivel neki holnap utazni kell, a koncertek miatt. Imádom őt, jobb lányt ki se foghattam volna.
 Egy valami azonban nem hagy nyugodni. Kimi, nincs sehol és fogalmam sincs, hogy hol lehet. Úgy láttam bántja valami, de mintha nem akarná elmondani. Mondjuk ha belegondolok az ő helyzetébe, nem igen lehet szórakoztató egy olyan társaság, ahol nem is ismersz senkit. Ráadásul még én sem foglalkoztam vele....
- A francba. - Mérgelődöm. Hirtelen úrrá lesz rajtam a bűntudat. Milyen barát vagyok én? Hagyom, hogy egyedül legyen. Borzalmas vagyok és az a legrosszabb, hogy ezeket a hibákat túl gyakran követem el.
A keresésére indulok és mivel jobban ismerem őt mint saját magamat, tudom, hogy valószínűleg a kertben lesz a hintaágynál. Elhúzom az ajtót és meglepődve tapasztalom, hogy Kimi nem egyedül ül kint. Niall karjai szorosan tartják a picinyke lány testét aki keservesen zokog. Testem megfeszül és a fejem is megfájdul. Kezem ökölbe szorul. Hogyhogy nem vetten észre, hogy ennyire bántja ez az egész? És miért Niall az, akinél elsírja bánatát? Határozott léptekkel indulok el feléjük. Niall hamar észreveszi jelenlétemet és ha jól látom még belesúg valamit Kimi fülébe, majd feláll. Elsétál mellettem, de nem néz a szemembe. Megértem. Leülök aprócska barátom mellé és szinte azonnal nekem ütközik pici teste. Karjait körém fonja. Sosem szerettem ha sír, de még rosszabb ha ez miattam történik. Hirtelen döbbenek rá, hogy eddig mennyi mindent fojtott el magában. Szépen lassan leesik a dolog. A buli, az ismeretlen emberek, az eljegyzés amiről nem szóltam neki és az a három év is mély nyomokat hagyott benne. Ezt nem tudom elintézni, egy egyszerű bocsánat kéréssel. Nem tudom mit mondjak neki.
- Én egy barom vagyok. - Nyögöm ki végül, mire halk nevetés a válasz. - Tönkretettem az estédet. Sajnálom.
- Én csak, olyan egyedül érzem magam.
- Tudom.
- Nem haragszom rád.
- Tudom.
- Nem akarok egyedül maradni. Nem akarom azt érezni, mint akkor...
- Soha többé nem fogod. Nem hagyom!
- Meghaltak. - Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. - És az öcsémet is elvették. - Most jöttem rá arra, hogy mennyire egyedül volt eddig. Elvesztette a szüleit és az öccsét és az egyetlen ember aki segíthetett volna neki, az én voltam.
- Borzasztó barát vagyok. -Jelentem ki.
- Nem vagy az. Igen nem voltál ott velem, mikor kellett volna, de most itt vagy és ez többet jelent mindennél. Én csak arra kérlek, hogy soha többet ne hagyj el. Tudom nevetséges dolog ilyet kérni, de nem akarok egyedül maradni. Vissza akarom kapni a régi énemet. Aki nevet és magbiztos. Segíts nekem visszaszerezni azt a Kimberly-t, aki akkor voltam.
- Segítek! - Válaszoltam és ezt most tényleg komolyan is gondoltam. - Megteszek érted mindent. Ugye tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem? - Apró bólintással jelezte, hogy igen. - És azt, hogy te vagy a legjobb barátom? Soha ne felejtsd ezt el. Attól mert nem vagyok a közeledben vagy mert turnén vagyok, ez még nem változik. Ötéves voltam mikor megismertelek. A játszótéren ültél és homokvárat építettél. Emlékszel?
- Persze. Ahogy arra is, hogy összeromboltad a váramat.
- Mire te fejbevágtál egy zöld kis lapáttal.
- Megérdemelted.
- Fájt. - Válaszolom, mire Kimi elneveti magát. Legalább jobb kedve van. - De sose bántam, hogy így ismerkedtünk meg. Tudod miért?
- Miért?
- Mert ez az-az emlék amit féltve őrzök. A nap mikor először hozzám szóltál. Azt mondtad nekem, hogy olyan vagyok mint egy fekete majom. - Nevetnem kell az emlék hatására. Előttem van egy szőke kislány arcképe, kinek két oldalt be van fonva a haja. Kék szeme haragosan mered rám és ezek után arcba vág egy zöld lapáttal.
- Igen erre én is emlékszek. - Mosolyodik el halványan.
- Ígérem legközelebb ha bulit szervezünk, meghívjuk a régi bradfordi barátainak is.
- Rendben. Az jó lenne. Rég láttam már őket. Emlékszel még Benny-re?
- Bajkeverő Benny. Ahol ő megjelent mindig volt valami. Szerelmes volt beléd. - Nevetek fel.
- Jó barátom vagy is inkább barátunk volt.
- Őt is meghívjuk legközelebb.
- Rendben.
- Amúgy lemaradtál a világtörténelem legviccesebb szakításáról. - Mondom és próbálom visszafojtani a nevetést, de nem megy. Kimberly homlok ráncolva figyel, valószínűleg nem ért semmit ebből az egészből. - Harry és Rebecha. - Világosítom fel, mire Kim csak tátott szájjal bámul rám.
- Mi történt? - Érdeklődik.
- Na ez haláli lesz. Imádom a göndörkét, de ezt most jól elcseszte. Rebecha kiakadt Harry-re, mert túl kevés időt töltött vele. Kihívta beszélgetni, de odáig fajult a dolog, hogy jól képen törölte Harry-t. Rebecha szabályszerűen berontott a házba és senki sem értette mi baja. Nem sokkal később Harold is ugyan így tett. A nappali kellős közepén kezdtek el veszekedni, nagyjából a semmin és ezek után Rebecha, Harry fejéhez vágta, hogy a kapcsolatuk alatt végig csalta őt.
- És ebbe mi a vicces?
- Várj a legjobb rész még hátra van. Ezután kiderült az is, hogy Harry se volt hűséges és, hogy a kapcsolatuk alatt mindketten félreléptek. De a fordulópont akkor következett be mikor Rebecha elmondta, hogy az akivel megcsalta Harry-t, nem más mint Liz, Rebecha egyik legjobb barátnője. - Kimberly arcán egy mosoly fut végig és látom rajta, nagyon türtőztetni próbálja magát, de nem bírja sokáig hangos nevetésbe kezd.
- Erre Harry? - Kérdezi.
- Meg se tudott szólalni.
- Ez azért durva.
- Az.
- Én ilyenről még nem is hallottam, hát ez tényleg haláli.

 ***

Kimberly Lockwood

A bulinak vége és a fiúk már el is pakoltak. Mindenki megy aludni, de én még nem tudok. Csendben nyitok be szobájába, félve attól, hogy már alszik, de bent nem találok senkit. Viszont meghallom a zuhany hangját, amiből arra következtetek, hogy fürdik. Pár másodpercig tanácstalanul állok és már épp kimenni készülnék, mikor hallom elzáródni a zuhanyrózsát. Bekopogok fürdőszobája ajtaján, remélve, hogy ebből rájön, hogy vendége van és nem fog pucéran kijönni.

- Ki az? - Jön a kérdés, nekem meg hirtelen nagyot dobban a szívem. Köszönetet szeretnék mondani neki, az nem lehet olyan nehéz.

- Én vagyok az, csak beszélni szeretnék veled. - Mondom, de válasz nem jön, viszont a következő pillanatban nyílik az ajtó és ott áll előttem. Haja vizes és csak egy szál boxer van rajta. Tekintetem végigvezetem testén és rá kell jöjjek elég jó formában van. Vállai szélesek, karjai izmosak, a hasa pedig pont annyira edzett és kockás, amennyire annak kell lennie. Fejemet megrázva, próbálok észhez térni. Niall észrevehette zavaromat, mivel mikor felnéztem rá, kaján mosoly ült ki arcán, szemei meg pajkosan csillogtak. Mint ha azt akarná mondani. Láttam, hogy néztél rám és ez tetszett. Mély levegőt veszek és próbálom rendezni a gondolataimat, de végül csak ennyi jön ki a számon.

- Köszönöm.

- Még is mit? - Kérdez rá és keresztbe fonja karjait a mellkasa előtt. Száját pedig egy féloldalas mosolyra húzza. Direkt csinálja ezt?

- Nem egyértelmű? 

- Nem. Magyarázd el kérlek. - Tuti, hogy csak húzza az agyamat.

- A ma estét. Köszönöm, hogy ott voltál velem, mikor az összeomlás szélén álltam. Hálás vagyok.

- Semmiség.

- Nem, nem az. Tényleg köszönöm. - Niall arcán egy hatalmas mosoly terült szét. Közelebb húz magához és megölel. Teste nekem nyomódik és bőréből árad férfitusfürdőjének illata. Szemeimet becsukva, élvezem közelségét. Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig állhattunk így, de egy ideig biztos. A csöndet mely körülvett minket ő törte meg.

- Ma már egyszer elmondtam, de mondom még egyszer, én itt vagyok, ha szükséged lenne rám. - Mondata végén, egy gyöngéd puszit éreztem az arcomon. Meglepett, de boldogsággal töltött el. 

Ezután elköszöntünk és jó éjszakát kívántunk egymásnak én pedig hosszú ideje először, mosollyal az arcomon aludtam el.