Sziasztok! Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam új részt, de emiatt próbáltam egy kicsit hosszabbat írni, mint az eddigieket. Hálás vagyok, hogy az olvasóim száma, egyre csak növekszik, boldoggá tesztek vele. Ha kérhetlek titeket ilyenre, akkor komizzatok, hogy megtudjam, hogy mi a véleményetek, mert ez fontos lenne számomra. 

Köszönöm a figyelmet és jó olvasást! És még egyszer bocs a késésért.

UI: A fejlécet köszönöm Biának, nagyon szép lett :) Zseniális! 

6. Fejezet

Hercegnő.

- Kelj fel Kimberly! - Louis ordibálása meg sem lepett, mert mióta ideköltöztek, minden egyes reggel ezzel a mondattal kelt.

- Mikor fogsz végre leszokni erről?

- Soha. 

- Miért nem hagysz aludni? 

- Először is, mert ha én nem keltenélek fel, akkor az egész napot átaludnád, ami meg nem lenne szerencsés tekintve, hogy ma buli lesz, aminek a szervezésébe te is rész veszel. Ez lenne a másik indok. Fel kéne kelned és el kéne menned bevásárolni, ahova Liam és Niall is elkísér.

- Ti szerveztek bulit és én vásároljak? - Hitetlenkedek.

- Nagyon fáradt lehetsz, ha nem fogtad fel amit mondtam. - Rázta meg a fejét, mire én csak kinyújtottam rá a nyelvem. - Elmondjam lassabban? 

- Nem szükséges. Felfogtam.

- Helyes. - Bólintott. - Akkor siess, mert a fiúk már várnak.

- De én nem akarok elmenni. Menj te velük, én alszok még egy órácskát. - Már épp magamra húztam volna a takarót, mikor Louis lerántotta rólam azt és rám ült. - Leszállnál rólam? Nehéz vagy.

- Most azt mondod, hogy kövér vagyok? Tudod ez nem szép dolog. Kérj bocsánatot. - Ez most komoly? Mindjárt megfulladok, ez meg itt szórakozik?

- Louis ez nem vicces! Szállj le rólam! 

- Én várok. - Végiggondoltam. Ha most makacskodok akkor valószínűleg rajtam marad, de ha bocsánatot kérek, akkor van még arra esély, hogy levegőhöz jussak.

- Sajnálom, oké? Sajnálom, csak szállj már le rólam!

- Egy feltétellel bocsátok meg. - Szól közbe.

- Te kötsz ki feltételeket?

- Szerintem, most nem vagy olyan helyzetben, hogy visszabeszélj. - Megölöm. Esküszöm, hogy megfojtom ha a kezeim közé kerül.

- És mégis, mi lenne az a feltétel?

- Elmész bevásárolni. 

- Inkább leszek a szolgád egy hétig. - Válaszolom, mire szemei felcsillannak. Ez most lehet, hogy hiba volt.

- Tényleg? 

- Persze Tomlinson, mert a szívem egyetlen vágya az, hogy téged szolgálhassalak.

- Ez megtisztelő és.... Várj csak. Ez most irónia volt? - Kérdezi felvont szemöldökkel.

- Még szép, hogy az volt.

- Ezért örökre rajtad fogok ülni.

- Örökre? - Ijedek meg.

- Örökre. - Bólint.

- De akkor mindketten éhen halunk. - Ezen látszólag elgondolkodott.

- Oké ez talán egy nyomós indok arra, hogy leszálljak rólad. - És ezzel megtörtént a csoda. A tüdőm végre levegőhöz jutott. - De most komolyra fordítva a szót. Tényleg segítened kéne a fiúknak, mert ketten szerintem nem mennek semmire, de ha te ott vagy, akkor legalább szervezett lesz minden.

- Rendben van. - Sóhajtok. - Elmegyek velük.

- Király. - Csapja össze tenyereit és nyom egy puszit az arcomra. Már épp kivonulni készül, mikor megszólal.

- Amúgy Zayn üzeni, hogy eljönnek a régi barátaitok is a buliba és, hogy meghívott mindenkit aki számít.

- És ezt miért csak üzeni? - Értetlenkedtem. 

- Mert ő elment a csajokért a reptérre. A barátnőinkért. - Tette még hozzá, hogy világossá váljon.

***

Nem Niall, erre semmi szükség. Tedd azt le! Kimberly! Szólj már rá erre a baromra, hogy ne vegyen meg minden hülyeséget! - Liam láthatóan ideges volt, de ezen én csak nevetni tudtam. Most már nem bánom, hogy eljöttem velük, mert így legalább vidámabban telik a napom. - Örülök, hogy te is ilyen jól szórakozol. - Forgatja meg szemeit Liam barátom, mikor észrevette, hogy már a térdemen támaszkodva röhögök rajtuk. Liam épp, egy arcfestéket próbált elvenni a szöszitől, akinek határozott elképzelése volt, hogy minden buliba érkezőt kipingál. 

- Akkor vegyünk konfettit. - Veti fel az ötletet Niall.

- Minek kéne konfetti?  Nem szilveszteri bulit tartunk.

- Kimberly szólj rá, erre az izomemberre! Minden ötletemet leszólja. - Körülbelül ekkor hagyhattam abba a nevetést. Ránéztem a fiúkra. Mindketten engem néztek, gondolom várták az ítéletemet, hogy kinek adok igazat.

- Sajnálom Niall, de erre tényleg nincs semmi szükség. - Rázom meg a fejem.

- Végre. Köszönöm. - Tette össze kezeit Liam.

- Viszont vehetnénk buborékfújót. - Mondom csillogó szemekkel.

- Igen! - Kiáltott fel a szöszi.

- Ez nem lehet igaz. - Vágta rá Payne, miközben a fejét rázta. - Legközelebb egyedül jövök. Olyanok vagytok mint a kisgyerekek. Borzasztó.

- Szóval akkor veszünk? - Próbáltam a legangyalibb pofimat bevetni.

- Persze, hogy veszünk. - Sóhajt fel, majd levesz egyet a polcról, mire én nyomtam egy puszit az arcára, amire végül elmosolyodott.

Mikor hazaértünk, szinte rá se ismertem a házra. Mindenhol hangfalak, dekoráció és megszámolhatatlan üveg pia. Ki fog meginni ennyit? Ilyen sokan lesznek? Nem rágódtam sokat ezen, mert nagyon izgatott voltam a ma este miatt. Régi ismerősök, akikkel több mint három éve nem találkoztam. Emlékek, élmények kötnek hozzájuk és boldogsággal önti el a szívem, ha csak arra gondolok, hogy ma itt lesznek és újra felidézhetjük ezeket. Talán hosszú ideje először érzem azt, hogy egy kicsit végre lehet minden ugyan olyan mint régen. Mint mikor semmivel nem törődve üvöltettük a zenét, mert épp olyan hangulatban voltunk, vagy mikor egyszerűen leültünk és beszélgettünk. Mikor először tartottunk házibulit, úgy, hogy a szüleink nem tudtak róla és mikor először gyártottunk alibit egymásnak, hogy ne jöjjenek rá. Fiúk és lányok, akik valamilyen szinten az életem egy részét alkotják. Mike, Selly, Eva, Joey és Benny. Öt ember, akiket soha nem tudnék elfelejteni. Akik mindig mellettem álltak ha kellett és megvédtek ha arról volt szó. Nem mondom, hogy mindannyian a legjobb barátaim voltak, hogy mindent megosztottam velük, de tiszta szívből szeretem őket és ez, tényleg soha nem fog megváltozni. Mike aki megvert egy fiút értem, mert az nem akart lekopni rólam. Védelmező volt és bár sokszor úgy tűnhetett, hogy érzéketlen, de nekem megnyílt és megismerhettem az igazi énjét, amiért halás vagyok, hisz egy nagyon jó ember. Aztán ott van a mindig életvidám Selly, aki feltudja dobni a hangulatodat, még olyankor is mikor tényleg a béka feneke alatt vagy. Mosolygós természete miatt, pedig mindenki szereti. Eva pedig? Eva az egyik legszebb és leghatározottabb nő, akit valaha ismertem. Nem kétszínű és nem jó pofizik senkinek. Azt mondja amit érez és ezt mindig is imádtam benne. Joey az aranyos. Sokszor éreztem úgy, hogy olyan mintha az öcsém lenne és talán legtöbbször úgy viselkedtem vele, mintha az anyja lennék, amit mindig szóvá is tett. " Nem fázok. Nem, nem kell kesztyű. Sál se. Jaj Kimberly olyan vagy mint az anyám. Mehetnénk? Elkésünk a buliról." Ezek a mondatok konkrétan megmaradtak az emlékezetemben és mint általában mosolyra húzta a számat. Na és ott van Benny. Zayn a legeslegjobb barátom, de még vele sincs ilyen kapcsolatom, mint ami ezzel a fiúval volt. Először is mert Zayn sose tekintett rám másként, csak barátként. Ellentétben Benny-vel, aki sosem titkolta, hogy szerelmes belém. Mindig ott volt ha kellett valaki, aki máshogy szemléli a dolgokat, aki őszinte és aki máshogyan szeret. Sokan szerettek és szeretnek is barátságból, de egy olyan szeretet mint a szerelem, tiszta és sebezhető, de még is erős és sokszor nekem erre volt szükségem. Benny az a bizonyos rossz fiú, akitől óvnak a szüleid és ami miatt az apád megrendezi a harmadik világháborút. Ha őszinte akarok lenni magamhoz én soha nem tekintettem rá barátként, de a csalódástól való félelem, hogy talán engem is csak kihasznál majd, nem hagyta, hogy az érzéseim kibontakozzanak. De ez már rég volt, azóta eltelt három év...

- Kimi segítenél? - Kérdezte Zayn, aki a nasis tálakkal szenvedett. - Elvettem tőle néhányat és elvittem a nappaliba, ahol letettem az asztalra, ami már így is tömve volt, mindennel. Ekkor jelent meg a többi fiú is akik szemlátomást, nagyon izgatottak voltak. Mindegyikük jó nézett ki. Lazák voltak, de mégis stílusosak. Tekintetem megakadt a göndör hajún. Azóta nem nagyon beszélgettünk, mióta a betegségemből felépültem. Megakartam neki köszönni, de rájöttem, hogy felesleges, mert szinte levegőnek néz...

   Lassan de biztosan megérkeztek a vendégek. Sok ismerős arc, kikkel van közös múltam. Tényleg jól érzem magam.

- Csengettek! - Ordította Louis.

- Mi is halottunk! - Kiáltott vissza Zayn.

- Majd én kinyitom! - Válaszoltam hasonló hangnemben. Nevetve lépek az ajtóhoz, de egy kicsit összecsuklottak lábaim, mert hát be kell látni, én se vagyok teljesen józan. A kulcsom kattant a zárban és miután elfordítottam, kitártam az ajtót. Arcomról lefagyott a mosoly. Mintha szellemet látnék, úgy nézek rá. Halványkék szemei egyenesen engem figyelnek és talán ez a legrosszabb, mert jelen pillanat zavarban vagyok. Fekete csőfarmer és egy egyszerű fehér póló van rajta amire egy ujjatlan farmerkabátot vett fel. Több tetoválása van, mint amire emlékeztem, de valahogy nem bánom, mert neki tényleg jól áll. Haja az ég felé mered, ami egyébként jellegzetessége, mert mindig is így hordta. Annak ellenére, hogy felismertem, rengeteget változott. Magasabb, izmosabb és férfiasabb lett. Már épp megszólalni készültem, mikor valaki a hátam mögül felkiáltott, ezzel magunkra vonva mindenki figyelmét.

- Benny. - Üvöltötte Zayn, aki boldogan sétált rég nem látott barátja mellé. Én még mindig tétován álltam és fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem, vagy mondanom. Furcsa, mert a többiekkel nem volt ilyen problémám. A szívem hevesen dobogott és bár tudtam, hogy szól körülöttem a zene és beszélgetnek az emberek, mégse hallottam semmit. Csak rá tudtam figyelni. Fogalmam nincs hogyan, de hirtelen a nappaliban kötöttünk ki és ekkor két kéz szorosan közrefogta testemet. Illata azonnal megcsapott. Szemeimet becsukva próbáltam az emlékezetembe vésni.

- Hiányoztál ám hercegnő. - Hercegnő. Soha, de soha nem hívott így senki más rajta kívül. Olyan volt ez, mintha ezt a szót csak ő ismerné és én, csak tőle hallhatnám.

- Te is nekem. - Válaszolom.
- Gyönyörű vagy. - Kezdek egyre inkább szétesni. Az érzés, ami szétáramlik a testemben, meglepő, furcsa, de mégis kellemes. Boldog vagyok, mert újra látom. A szívem hevesen dobog, mert mellettem van és legszívesebben el se engedném. Sírni támad kedvem, mert visszanyertem egy darabot magamból. Visszakaptam egy embert, akit soha nem akartam elveszteni, de az évek és igazságtalan élet miatt, ez mégis lehetővé vállt. Ordítani akarok! Kikiabálni a világnak, hogy én nyertem és, hogy téved ha azt hiszi ezek után feladom. Zayn mellettem van és most már Benny is. Ennyi bőven elég...

Tudjátok milyen az mikor igazán boldogok vagytok? Mikor nem számít semmi, nem törődsz a gondokkal és egyszerűen csak élsz? Hosszú ideje először érzem ezt. Kezdem azt hinni, hogy helyrejöhet az életem. Annyi mindent vettek már el tőlem. Az anyukámat és az apukámat, akiket soha nem kaphatok vissza, bármennyire is szeretném. Az öcsémet, akit elvettek tőlem, mert a törvény úgy akarta. És Zaynt. Őt elvette egy álom, egy álom amit megakart valósítani és amit meg is valósított. Volt hogy mérges voltam rá, mert nincs mellettem, de ilyenkor mindig emlékeztettem magamat, hogy támogatnom kell, nem pedig eliténi, hisz azt így is teszik elegen. Büszke vagyok rá és örülök, hogy a barátjának mondhatom magam.
- Vedd vissza a felsőd Horan! - Szól rá ismételten Liam. Szegénykém, úgy látszik meg van áldva a szöszivel. Vigyorogva nézem Niall minden mozdulatát. Tekintetem végigvezetem rajta és rájövök, hogy túlságosan is megbámulom. Niall nem éppen józan, de nem is részeg. Szerintem pusztán jókedvéből állt neki vetkőzni.
- Kapd le te is a felsőd Payne! Szerintem a csajok örülnének. - Röhögött fel Louis. - Legalábbis Kimberly elég szépen lecsekkolta a kis szívtiprót. - Mutatott Niall felé én pedig csak kínosan rámosolyogtam.
- Ha akarod, csak neked, csak most még táncolok is. - Húzta perverz vigyorra a száját a szöszi és már vetkőzött is tovább.
- Joey? - Fordultam kétségbeesetten a fiú felé, de ő csak röhögve a fejét rázta. - Na szép. Így hálálod meg azt a sok jót amit érted tettem?
- Semmit se változtál. - Mosolyodik el. - Még mindig úgy beszélsz mint az anyám. - Mondta majd felállt, felkapott és elrohant velem, megmentve ezzel a számomra kínos helyzetet.
- De aranyos azt hiszi, hogy megússza! - Kiáltott utánunk Harry. Bezzeg ilyenkor hozzám tud szólni. Amúgy meg nem is érdekli, hogy mi van velem... Egyáltalán mit törődik ő ezzel? És én mit törődök vele?
 Joey egy ideig futkorászott velem, de a végén a hátsó kertben kötöttünk ki. Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Jól esett a friss levegő.
- Köszönöm. Most már letehetsz.
- Égen is úrnőm. - Válaszolta és lerakott. - Tudod, nagyon hiányoztál.
- Te is nekem Joey.
- Miért nem kerestél, hívtál, vagy írtál? Miért nem mondtad el, hogy a szüleid meghaltak? Miért zártál ki az életedből? - Hirtelen jött haragján meglepődtem. - Tudod én azt hittem, hogy barátok vagyunk...
- Azok vagyunk..
- Akkor miért? - Barna szemeiben fájdalom csillogott. - Olyan vagy nekem, mintha a nővérem lennél. Szükségem lett volna rád.
- Sajnálom. - Mondtam bűnbánóan, mert tudtam mire gondol. Neki is nehéz sors jutott, pont mint nekem. Az apukája alkoholista volt és verte Joey-t, meg az anyukáját. Két évvel ezelőtt viszont az apja meghalt. Rengeteg fájdalmon ment keresztül és neki is kellett volna valaki, aki mellette áll. - Nagyon szeretlek. - Mondom ki gyorsan és átölelem.
- Én is. - Válaszolja és viszonozza az ölelésemet.
- Mostantól bármikor hívhatsz.
- Rendben.
- Elmondhatsz nekem mindent és segítek amiben kell.
- Tudom és köszönöm.
- Joey? - Csendült fel egy ismerős hang Eva személyében. Ezután elképesztő és számomra meglepő dolgok történtek. A fiú odalépett Eva-hoz és megcsókolta. Fejemet oldalra döntve figyeltem őket és egyetlen egy  kérdés zakatolt a fejemben. Mi van még amiről nem tudok? 

***

Kint a teraszon ülve azon gondolkozok, hogy az emberek mennyire megtudnak változni. Annyi minden hozzájárul a személyiségünkhöz. Mint például az, hogy honnan jöttünk, kikkel találkoztunk, és persze, hogy miket tapasztaltunk. Elég pár nap, vagy év és minden megváltozhat.

  Kezdek fázni, így arra a döntésre jutok, hogy ideje bemenni. Vissza érve, látom, hogy a buli hangulata semmit sem változott. Mindenki táncol és jól érzi magát. Tekintetem megakad két alakon. Kicsit meglep, hogy pont őket látom beszélgetni. Harry és Benny az egyik sarokban dumál valamiről. Igazából, nagyon is érdekelne, hogy miről folyik a társalgás, de visszafojtom a kíváncsiságomat és inkább a konyhába megyek valami üdítőért. Beérve megpillantom a szöszit, aki éppen szendvicset készít. Háttal áll nekem, így gondoltam megijesztem. Óvatosan a háta mögé lopóztam és már készültem ráhozni a frászt, mikor hirtelen megfordul, közelebb húz magához és hatalmas vigyorral az arcán közli velem a nyilvánvalót.

- Ez nem sikerült.

- Észrevettem. - Mondtam kicsit ingerülten.

- Édes vagy mikor kiborulsz. - Mondta, majd közelebb hajolt. A szívem a torkomban dobogott, de olyan erővel, hogy attól féltem meghallja. Tekintete fakón csillogott, ahogyan rám nézett azzal a gyönyörű kék szempárjával. Hihetetlen, de ez mindig lenyűgöz. - Mit figyelsz annyira? - Kérdez rá, egy kaján mosollyal az arcán.

- Semmit. - Rázom meg a fejem, majd enged szorításából és szabaddá válok. Ő pedig mintha mi sem történt volna, fojtatta tovább a szendvicskészítést. Én se rágódok sokat az előbb történteken, felülök a konyhapultra és úgy nézem tovább a szöszit. - Csinálnál nekem is? - Kérdezem kedvesen és olyan aranyosan ahogyan csak tudom.

- Csak egy feltétellel. - Emeli fel mutatóujját.

- Mégpedig?

- Kérek egy puszit. - Mutatott az arcára. Vállamat megvonva egyeztem bele. Már éppen megpusziltam volna, mikor fejét elfordítva nem arcára, hanem a szájára kapott egyet. Sokkolva figyelem Niall-t, aki ezek után, csak nevetve fojtatta azt amit eddig csinált. Már épp szóvá akartam tenni, mikor hatalmas csörömpölésre figyeltünk fel.

 - Nem én voltam! - Védekeztem egyből.

- Én se törtem el semmit. - Nézett körül Niall. És igaza volt. Semmi jel nem utalt arra, hogy valami eltört. Egy ideig csend volt, aztán mint akik megvilágosodtak úgy néztünk egymásra. Niall szinte rohant és én is gyorsan lepattantam a konyhapultról, majd mindketten a nappali felé vettük az irányt.

Kiabálások, ordítozások és egyéb hangok töltötték be a helységet. Niall azonnal odament szétszedni a két verekedő felet. Én viszont nem tudtam megmozdulni. Egyszerűen nem ment. 

- Mit képzelsz magadról mi? - Kiabálta Harry. - Liam és Louis volt az aki lefogta, de a fiúban hatalmas erő rejtőzhet, mert még így is kiszabadult és egyenesen Benny felé törtetett. Mi a franc folyik itt? Harry ütésre emelte öklét és célba is talált. Kezemet a szám elé kaptam mikor láttam, hogy Benny szája vérzik. Azonban ő sem volt rest és egy akkorát behúzott a fürtösnek, hogy annak biztosan nyoma marad. Hitetlenkedve néztem a két fiút. Hirtelen önt el a düh. Kárt tesznek egymásban és ez elborzaszt, annak ellenére is, hogy Harry nem a szívem csücske.

- Álljatok le! - Ordítom. Hangomra mindketten felfigyelnek, de Benny talán jobban, így nem láthatja, ahogyan Harry újabb csapást készül rámérni. Gondolkodás nélkül rohanok közéjük. Próbálom megállítani Harry lendülő kezét, de épphogy csak sikerül. Kezeimet csuklója köré fonom. Nem jó ez így. Miért van mindig ez? Miért sérülnek meg mindig olyanok akiket szeretek?

Benny System 
 - Álljatok le! - Ordítja egy ismerős hang. Fejemet oldalra kapva győzöm meg magam arról, hogy Kimberly az. Nem! Nem! Nem! Nem szabad ezt látnia! Egyszerűen nem! Összetörne.. 
Szinte fel se fogom, mi történik. Már csak azt látom, ahogy a hercegnőm lefogja a szupersztár kezét, majd rám emeli tekintetét. Nem látom magam, de szinte biztos, hogy vérzik a szám és, hogy nem festhetek túl jól. Aggódva méreget. Kék szemei könnytől csillognak és a szívem hirtelen ezer meg ezer darabra törik. Erős fiúnak tartom maga, de engem is meglehet törni. Ő az én gyenge pontom. Hirtelen még az előbbinél is mérgesebb leszek. Tekintetem elszakítom a szőke leányzóról és a göndör gyerekre emelem azt, aki viszont Kimit figyeli. Úgy nézi őt, hogy attól szinte felrobbanok. Az előbbi mondatai után, hogy tud rá így nézni?
- Hagyjátok abban. - Suttogta halkan Kim. - Kérlek. - És ezzel elengedte Harry kezét, majd felém fordult és felpofozott.  Nagyokat pislogva meredtem rá. - Mondd csak te teljesen bolond vagy? Verekszel? Az én házamban? - Az előbbi gyámoltalan kislány eltűnt és felszínre bukkant, az a Kimberly Lockwood akit annyira szeretek. Három év elteltével, még mindig ugyan annyira. Mosoly kúszott ajkaimra és így léptem közelebb hozzá, mire ő hátrált. Kitártam karjaimat.
- Ne csináld már Hercegnő. Csak egy ölelést. - Görbítettem le ajkaimat.
- Nem. - Rázta meg a fejét.
- Tudom, hogy te is szeretnéd. - Húzogattam a szemöldököm, mire elnevette magát, amitől mérhetetlenül boldog lettem én is.
- Inkább gyere, lefertőtlenítem a sebeidet. - Válaszolta, majd megragadta a kezemet és felhúzott az emeletre.
   Ez a ház nem változott semmit, azt eltelt évek folyamán. Ugyan olyan családias, szép és otthonos. Kim egyenesen a fürdőszoba felé terelgetett.
- Ülj le oda. - Mutatott a kád szélére és én így is tettem. Kotorászott egy ideig, amit én örömmel néztem. Nem tudtam róla levenni a szemem. Nem változott sokat. Hosszú szőke haja, még most is ugyanúgy csillog, mint régen. Egy centit sem nőtt, de imádom termetét és, hogy mérges lesz ha megemlítem. Szeretem, hogy törődik velem és, hogy szeret, még akkor is, ha ez csak szimpla barátság a részéről. Megfigyelem minden kis pocikáját és alaposan szemügyre veszem csinos kis idomait. A ruha ami rajta van, tökéletesen kihangsúlyozza vékony alakját és kerek fenekét, dekoltázsa nem túl mély, mégis vonzza a tekintetet. Nehéz lesz így a közelében lenni. Illata bódító. Vajon meddig tudom még magam türtőztetni?
Meg is van. - Csendül fel gyönyörű hangja. Egy kis gézlapot bevizez és óvatosan kimossa a kezemen lévő sebeket. Ezeket eddig észre se vettem. Biztos akkor sikerült beszereznem, mikor behúztam egyet a szépfiúnak... Mikor ezzel végzett, egy vattapamacsra fertőtlenítőt öntött és finoman rányomta a sérült bőrrészre.
- Miért csináltátok ezt? - Kérdezte és bár számítottam rá, mégse tudtam mit mondani. Az igazság túlságosan is megviselné! Emlékeztetem magam.
- Összekaptunk valamin.
- Min?
- Lényegtelen. - Válaszolom.
- Nem. Nem az! A szád felrepedt és a kezeid csúnyán sebesek. Szóval, ne mondd azt nekem, hogy lényegtelen, mert nyilván nem az! Megkérdezem még egyszer. Mi történt?
- Megbántott valakit akit nagyon szeretek. Hazugságokat beszélt róla és elborult az agyam. - Ránéztem és tudtam. Tudtam, hogy rájött...
- Miattam verekedtetek? - Kérdezi elcsukló hangon. - Miattam volt ez az egész?
- Nem ez Styles hibája - Mondom, de látom rajta, hogy nem hisz szavaimnak. Harry Styles. A fiú aki gyűlölettel beszél erről a lányról, mégis vágyakozva figyeli minden mozdulatát....

Kimberly Locwood 

A bulinak vége. Annak ellenére, hogy volt egy kis gubanc minden nagyon jól sikerült. Örülnöm kellett volna. Örülnöm, mert végre jól éreztem magam és visszakaptam azokat akiket tiszta szívből szeretek. Még se ment.
  A szám belsejét harapdálva, kopogok be a fehér ajtón.
- Mi van? - Hallom meg ideges hangját, amitől összerezzentem egy kicsit. Óvatosan benyitottam, de nem várt látvány fogadott. Harry valószínűleg fürödhetet, mivel haja csupa víz volt és csak egy szál törölközőt tekert csípője köré. A szoba sötétségen úszik, csak az ablakon beszűrődő hold fénye ad némi világítást. Tekintetem elidőzik testén és talán túlságosan is megnéztem. - Mit akarsz? - Hangjában harag érződik. Bűntudatom van. Miattam kapott egyet a szeme alá és bár lehet, hogy megérdemelte, attól még nem érzem magam jobban ha neki fáj.
- Csak bocsánatot akarok kérni. - Adok választ.
- Te kérsz bocsánatot? - Kérdezi nevetve.
- Igen én. - Beljebb léptem és ekkor megpillantottam szemét ami alatt egy hatalmas monokli virított. - Sajnálom.
- Ugyan mit? Nem kell a sajnálatod. Nem kell, hogy ápolgass és, hogy felpofozz mert aggódsz értem. Nem kell, hogy szeress, vagy, hogy bűntudatot érezz, mert tök feleslegesen töröd magad. Nem vagyok fontos neked, ahogy te se nekem. Szóval tegyél egy szívességet és hagyj békén... Hercegnő. - És ekkor eltört benne valami. Benny az egyetlen akik így szokott szólítani. Ha ő mondja melegség önti el a szívem, de ez a hercegnő most más volt. Semmi kedvesség nem volt a hangjában, csak gúny és megvetés. Sejtettem én, de most már tudom.
 Nem mondtam semmit, csak csendben távoztam a szobából, a ténnyel ami most már teljesen biztos. Harold Edward Styles te utálsz engem igaz? De miért? Mit tettem ellened, hogy így érzel? Komolyan nem értem...

5. Fejezet

Betegség és gyengeség.

- Harminckilenc és fél. - Sóhajtott nagyot Zayn. - Hogy tudtál, így megbetegedni? - Kérdezte, majd kezét a homlokomra tette. - Hozzak fel neked meleg teát? - Aprót bólintottam, de még ez is komoly nehézségeket okozott. A fejem hasogatott és minden kis mozdulat, maga volt a kínok kínja. Kiskoromban sokszor voltam  beteg, de ennyire rosszul, már nagyon rég voltam.

 Ez az egész akkor kezdődött mikor Zayn és én, a tónál esőtáncot jártunk. Visszagondolva, meggondolatlan döntés volt, hisz az ősz közepén, a szakadó esőben táncikálni, nem a legfelelősségteljesebb dolog. Bánni nem bánom, mert jól éreztem magam, de ezt a megbetegedős részt inkább kihagytam volna. Zayn nagyon aranyos. Most is szinte egész éjjel fent volt velem és próbálta elterelni a figyelmem.

- Meg is hoztam. - Lép be az ajtón Zayn, kezében egy bögre forró teával. Hálásan rámosolygok, majd elveszem tőle és aprókat kortyolok a gőzölgő italból. 

- Köszönöm. - Mondom halkan, rekedt hangon. A torkom is fáj és a közérzetem se a legjobb, ráadásul a gyomrommal sincs minden rendben. Kezdem azt hinni, hogy ez már több egy szimpla kis megfázásnál.

- Elég gyenge kis immunrendszered lehet, nekem meg se ártott az a kis eső. - Gyilkos pillantást vetek legjobb barátomra. Hiába vagyok szinte a halálomon, még ilyenkor is képes húzni az agyamat. - Jól van, látom morcos hangulatodban vagy.

- Mindenem fáj. Még jó, hogy morcos vagyok.

- Olyan a hangod, mint egy olasz maffia vezérnek. - Visszavonom. Zayn nem aranyos, szimplán csak hülye. Felhúzott szemöldökkel figyelem barátomat, aki a nevetéstől, már a padlón hempereg. Jól szórakozik rajtam, de nem baj, ezt még visszakapja. Majd. Valamikor. Ha egyáltalán képes leszek felállni.

- Na itt meg mi folyik? - Lép be a szobába Niall és mint mindig, most is mosolyog. Ezt nagyon szeretem benne, mert ettől nekem is jobb kedvem lesz. Nem törődve a földön fetrengő idiótával, jön oda hozzám és ül le mellém. - Jobban vagy már? - Kérdezte, mire én csak megráztam a fejemet. Tekintetében aggódás csillog és engem, mint már sokszor, teljesen elbűvölt kék szempárja. Fejemet vállára hajtottam, szemeimet becsuktam. Ő közelebb húzott magához és hirtelen még fázni is elfelejtettem. Jó volt így. Egészen kellemes.

- Halihó! - Üvöltötte el magát Louis.

- Te barom, ne ordibálj már, hisz beteg. - Szólalt meg Liam.

- A beteg Al Pacino. - Vágta rá Zayn és ha ez lehetséges, még az előbbinél is jobban nevetett. Megbolondult. Könyvelem el magamba. 

Furcsa volt ez az egész. Négy fiú volt a szobámban. Az egyik röhögött a saját hülyeségén. A másik kettő pedig vitatkozott, mert Liam szerint egy beteg szobájában nem szabad hangoskodni, míg Louis állítása szerint ez csak dob a hangulatomon. Még azt is mondta, hogy most olyan vagyok mint egy zombi. Ez egy kicsit rosszul esett, de mivel megmozdulni és megszólalni is alig bírtam, így most az egyszer ráhagytam. És ott volt még Niall is, aki olykor, olykor felnevetett barátai hülyeségein, de csöndben maradt. Fárad, álmos és gyenge vagyok, de valahogy még is jó érzéssel tölt el az, hogy itt vannak mellettem.

- Mi ez a hangzavar? - Lépett be a szobába Harry. Most kelhetett, mivel csak egy boxer volt rajta és a haja is össze, vissza állt.

- Kimi beteg és mi segítünk neki, hogy jobb kedve legyen. - Mondta Louis.

- Értem. És Zayn miért röhög saját magában? 

- Mert bolond. - Adott egyszerű választ Liam.

- Nem is! - Tiltakozott egyből Zayn. - Jól van, abbahagyom. - Mondta végül és feltápászkodott a földről, odahajolt hozzám és adott egy puszit a homlokomra. 

***

Harry Styles

- Szó se lehet róla. - Tiltakoztam. - Nem vagyok bébicsősz.

- Ne csináld már! Látod, hogy milyen szarul van.

- Nem érdekel. Ez az egy szabadnapom van és nem fogom arra áldozni a drága időm, hogy rá vigyázzak.

- Bunkó vagy. - Jegyzi meg Niall, de hidegen hagy. Egyszerűen nem érdekel és kész. Zayn is kiakaszt. Kimberly már nem kislány, tud magára vigyázni. Fölöslegesen aggódnak. 

- Haver, alig bír lábra állni. Csak addig kell vigyáznod rá, míg haza nem ér az egyikünk. Utána mehetsz, ahova akarsz. - Győzköd most már Louis is. Mi van velük? Megbolondultak? 

- Szerintem nem kérek tőled sokat. - Zayn szavai hűvösek voltak, szerintem kezdem megsérteni és mivel ezt nem akarom, inkább belemegyek.
- Rendben van, vigyázok rá.

***

Mérges vagyok. Nem tudom, hogy miért pont nekem kellett itt maradnom Kimmel. Nem is kedveljük egymást és még is én vagyok az aki megszívja, mert ő, hülye kisgyerek módjára az esőben rohangált. Semmi kedvem ehhez. Annyi mindent csinálhatnék ma, erre végignézhetem, ahogyan végigszenvedi a napot.

   A konyhába indulok, hogy töltsek magamnak valami innivalót. Amint ezzel végzek, a nappali felé veszem az irányt, hogy legalább a tévézéssel eltudjak ütni egy kis időt. Beérve azonban észreveszem Kimet, aki hernyó módjára be van bugyolálva, paplanokkal és plédekkel. Lábát csíkos zokni ékesíti, amibe beletűrte melegítőnadrágjának szárát. Haja kontyban van, amiből oldalt kilóg néhány rakoncátlan tincs és még a többrétegnyi takaró alól is látom, hogy Niall egyik szürke pulóvere van rajta. Orra vörös, gondolom a sok fújástól és a szemei alatt lévő karikák arra utalnak, hogy nem aludt túl sokat az éjszaka.

- Te aztán tényleg, ramatyul nézel ki. - Jegyzem meg, majd letelepszek a fotelbe. Kim lassan emeli rám tekintetét. Kék szemi fakón csillognak, de az ellenszenvet egyből felfedeztem benne. Szóval ő se örül jobban, a kialakult szituációnak mint én. Ez azért megnyugtató. Mosoly kúszik ajkaimra. Azt hiszem mégis csak eltudom ütni valahogyan az időt. - Nagyon sápadt vagy.

- Seggfej. - Szűri ki ajkai közt, alig hallhatóan. Látszik rajta, hogy zavarja jelenlétem, de szerintem nincs elég ereje, hogy szembeszálljon velem.

- Olyan vagy, mint valami zombi.

- Elegem volt. - Mondja, majd feláll, de abban a pillanatban, mintha eltűnt volna a lábából az összes erő, úgy csuklik össze. Épp, hogy el tudtam kapni a derekánál fogva. Furcsa helyzet alakult ki, mivel Kim szinte az ölemben ült. Apró teste nekem nyomódott és furcsa mód nem tiltakozott és nem pattant fel egyből. Ennyire rosszul lenne? Fejét felém fordítja és már készülök arra, hogy hirtelen felindulásból felpofoz, mivel a kezem még mindig a derekán pihen, de fura mód, csak kicsit oldalra dönti a fejét és ennyit kérdez.

- Csinálnál nekem teát?  - Nevetni támad kedvem, de helyette inkább aprót bólintok. Miután Kim visszaül a helyére, én elindulok a konyhába.

   Felrakom forrni a vizet és mivel semmi kedvem visszamenni hozzá, így inkább megvárom, míg készen lesz. Fogalmam sincs, hogy hogyan szereti, de ha már én csinálom neki, akkor ne panaszkodjon. Úgy döntök, hogy készítek magamnak néhány szendvicset, így a hűtőhöz megyek, hogy beszerezzem a hozzávalókat. Kiveszek mindent ami kell, majd becsukom és ekkor akad meg a szemem a hűtőn lévő képeken. Furcsa, mert eddig nem is láttam, pedig szinte az egész tele van velük. Észreveszek egy képet, amin két kisgyerek a homokozóban ül és homokvárat épít. A fiú keze sáros és fülig maszatos. Vigyorog és látszik rajta, hogy boldog. Fekete haja rövidre van vágva és barna szemei csillognak, ahogyan a kamerába néz. A kislány is vidámnak tűnik. Szőke haja, két oldalt fonva van és hatalmas kék szemei szinte világítanak. Apró térdecskéi sárosak és a kezei se makulátlanok. Mosolyogva néz a kamerába, miközben, átkarolja a kisfiút, aki szintén ugyan így tesz. Zayn és Kimberly. Figyelmemet most egy másik fotónak szentelem. Egy gyönyörű nőt vélek felfedezni rajta, akinek mogyoróbarna haja, lágyan omlik vállára és zöld szemi nyugalmat és kedvességet sugároznak. A mellette álló férfi, nyilván a férje lehet, akinek világos barna haja, már inkább szőkének mondható. Türkizkék szemei figyelemre méltóak. Ritka az ilyen szép szem, mint ami ennek a férfinek van. Ha az apukával való hasonlóság nem is, de az ugyanezen a képen látható körülbelül hét éves Kimberly teljesen meggyőz engem arról, hogy ők a szülei. Viszont ezen a képen, van még egy személy, akit akár, hogy is nézek nem tudok hova tenni. Egy aprócska fiú is látható rajta, aki szorosan Kim mellett áll. Első látásra azt mondhatnánk, hogy ő a negyedik tag a családban, de valahogy kiüt a többiek közül. Sötétbarna haja és csokoládészínű szemei, kedvessé és bájossá teszik picike arcocskáját. Nem hasonlít senkire, de a kisugárzásában van valami, amitől biztosra veszem, hogy ő Kimberly öccse. Furcsa, mert még sose mesélt róla, bár az is igaz, hogy soha nem is kérdeztem. Vajon hol lehet most az öccse? A szüleivel? Az logikus lenne, hisz ahogy elnézem legalább négy évvel fiatalabb Kimnél, ami azt jeleni, hogy tizenhat, tizenhét éves lehet.

  Annyira elvonta a figyelmemet a képek nézegetése, hogy szinte már megfeledkeztem a teáról. Gyorsan levettem a tűzhelyről és ízesítettem, majd töltöttem egy bögrével és visszamentem a nappaliba.

- Király. - Nyögöm bosszúsan, mikor meglátom, hogy Lockwood bealudt. Hihetetlen ez a nő. Megcsinálom neki amit kér, erre bealszik, ráadásul elfoglalja az egész fotelt. Viszont így legalább azt nézhetek a tévén amit akarok és nem kell csatát vívnom a távirányítóért, amit amúgy is megnyernék az állapotát nézve.

  Mivel neki, már amúgy sem kell, magamhoz veszem, a neki szán teát és az elkészített szendvicseket és nekilátok enni. Keresek valami értelmes műsort és nyugodtan elmajszolgatom a kajámat. Már egy ideje tévézhetek, mikor ránézek Kimre. Arcát csak a tévé halvány fénye világítja meg. Arca kipirosodott és így egy aprócska hatéves kislányhoz lehetne hasonlítani. Szempillái néha megrezzenek, de a legkisebb jelét se mutatja annak, hogy fel akarna kelni. Ajkai szétnyíltak. Eszembe jutott az előbbi történés. Olyan közel volt hozzám mint még soha, ő még se tett, vagy mondott semmit, amivel kimutatta volna, hogy nem tetszik neki a helyzet. De ha jobban belegondolok én sem. Egészem biztos vagyok benne, hogy a fáradság miatt, nem tudott semmit se mondani. Számára lehet ez a kifogás, de számomra nem. Nem kedvelem Kimet. De akkor miért nem tettem semmit? 

   Hirtelen  fut át a fejemen mint a villámcsapás. Gyorsan kelek fel és lépek oda Kimhez. Homlokára teszem a kezem és sejtésem beigazolódik. Lázas. Így viszont már értem, hogy miért aludt el ilyen hirtelen.

- Kim. - Szólítgatom halkan. - Kelj fel.
- Styles én elhiszem, hogy utálsz, de ez már taplóság. - Morogja.
- Lázas vagy Lockwood.
- Hálás vagyok a megállapításodért. - Kezdek bepipulni. Az rendben van, hogy beteg, de ettől még nem kell bunkónak lenni.
- Hozok neked gyógyszert. - Mondom végül és miután felkutattam mindent találtam is. Töltöttem egy pohár vizet és odaadtam neki.
- Köszönöm. - Válaszolja és mintha kicserélték volna. Hangjában tényleg felfedezhető volt a hála. A gyógyszert óvatosan a szájába teszi, majd nagy kortyokkal legurítja azt. Fintorogva teszi le a poharat az asztalra.
- Tényleg kösz. - Ismétli meg magát, amire én csak bólintok.
- Próbálj meg visszaaludni. Rád férne.
- Ezt most vegyem célzásnak? - Vonja fel egyik szemöldökét. Hitetlenkedve rázom meg a fejem.
- Mondd csak egészem biztos vagy benne, hogy Niall nem a rokonod?
- Mert?
- Ő is mindig ugyan ezt csinálja.
- Mit?
- A szemöldök felhúzást. - Kim erre csak elmosolyodott, talán a nap folyamán most először. Ez ennyire boldoggá tenné?
   A következő eseményt szinte fel se fogom olyan gyorsan történik. Lockwood hirtelen pattan fel, mint akinek semmi baja, de tudom, hogy ennek nem a jól lét az oka. Hezitálok. Most utána kéne mennem? Nem gondolkodok sokáig és követem őt. Benyitva a fürdőbe az a látvány fogad, amire számítottam. Kimberly a vécé felett görnyedve adja ki magából a mai gyomortartalmát. Belegondolva, ma még nem is láttam enni, kivéve akkor mikor Liam beleerőszakolt néhány kanál levest. Leguggolok mellé, kezemet hátára teszem és óvatosan megsimogatom. Bármennyire is utálom a helyzetet, hogy nekem kell vigyáznom rá, mégse hagyhatom egyedül. Belátom, tényleg rosszabb bőrben van, mint azt először hittem.
- Elegem van. - Kim hangja meggyötört volt. Nem csodálom.
- Így már sokkal jobb lesz. - Válaszolom. A mellettem lévő aprócska lány, hátát neki veti a kád oldalának és mélyeket lélegzik. - Szerintem fürödj le, jót fog tenni.
- Nyugodtan megmondhatod, ha büdös vagyok. - Erre már én se tudtam mit mondani, csak nevetni.
- Jól van, akkor én most kimegyek.
- Várj. - Tart vissza. Kérdően nézek rá, mire csak kínosan elmosolyodik. - Nem bírok felállni. - Először nem értem, de aztán tekintetem a lábára terelődött, ami remegett.
- Semmi baj. - Nyugtatom. - Gyere! - Kezemet felé nyújtottam és egy határozott mozdulattal felhúztam. Még mindig nem állt biztos lábakon, így most is tartanom kellett. Kezem a csípőjét tartotta, de ő ebből látszólag megint nem fogott fel semmit. Túl közel volt hozzám és ezzel csak magamat kínoztam. Akárhogyan is nézem, Lockwood egy vonzó lány és nagyon nem tesz jót nekem, ha ilyesfajta módon a közelemben van, főleg úgy, hogy nem vagyunk még barátok se, sőt ha jellemeznem kéne a kapcsolatunkat, akkor azt mondanám rá, hogy kényszer. Csak azért viseljük el egymást, mert van egy közös barátunk, akit mind ketten nagyon szeretünk. Ennyi. Se több, se kevesebb. Óvatosan elengedem, de előtte meggyőzöm magam arról, hogy nem esik egyből össze. Kimegyek a fürdőszobából, magára hagyva a törékeny szőkeséget. Szobámba sétálok és én is arra a döntésre jutok, hogy lefürdök. Összeszedem minden cuccomat és a másik fürdőszoba felé veszem az irányt, de amint elhaladok amellett, amelyikbe Lockwood fürdik megtorpanok. Az ajtó résnyire nyitva van és férfi mivoltom lévén, a kíváncsiságom és a vágyam felülkerekedik.Megállok az apró rés előtt és megbabonázva figyelem a szőkeség minden mozdulatát. Haját újra összefogja, egy szorosabb kontyba. Egy ideig csak nézi magát a tükörben, majd nagyot sóhajtva, szépen lassan leveszi felsőét. Nagyot nyelek, mikor meglátom idomait és a helyzet még rosszabb lett, mikor melegítőjétől is megszabadult. Nem szabd Styles! Súgja egy belső hang. Rendben van. Most először nyert a tisztesség, de az is biztos, hogy utoljára.