8. Fejezet

El se hiszem.

2013.12.07.

Egy sötét utcán végigsétálva azon tűnődöm, hogy mennyit ér számomra az élet. Dönthettem volna úgy, hogy a kivilágított utcarészen ballagok, de valahogy jobban vonzott a sötétség. És, hogy miért? Pusztán azért mert nincs mit vesztenem. Egyszerűen semmim sincs, amit elvehetnének tőlem. Az anyukám és az apukám már rég halott és a barátaimat is elvesztettem már egyszer, de ők is túltették magukat eme problémán. Mert ilyen egyszerű az élet. Az emberek élnek és meghalnak, de leginkább csak emlékeznek. A régi időkre, a szép pillanatokra, a mosolyokra és a kedves szavakra. Mert ha egy ember eltávozik köreinkből, akkor a jó dolgok megmaradnak és a rosszak feledésbe merülnek. Vajon ha nem lennék, kinek hiányoznék? Zayn biztosan hiányolna és, ahogy őt ismerem lelkileg összetörne, de erős fiú és egy idő után túl lépne rajta. Így van ez a többi fiúval is, hisz ők még alig ismernek, bár tudom, hogy szeretnek. 

Benny. A világoskék szeme, a huncut mosolya, a hangja és a szeretete, olyan dolgok amik nélkül nehezen élném túl a mindennapokat. Én nem tudnék abban a világban éni, ahol ő nem létezik. Vajon ő is így van ezzel? Mert ha belegondolok, soha de soha nem mondta ki nyíltan, hogy mit is érez irántam. Ami ha még jobban belegondolok eléggé fáj. Annyiszor vártam, arra a mondatra, ami minden lány álma. Annyiszor elhitette velem, hogy fontos vagyok neki. Haragudnom kéne rá, de nem megy. Nem megy, mert szeretem.

Hirtelen ér a felismerés. Blake! A szívem a torkomban dobog. A fejem zakatol. Mégis hogyan feledkezhettem meg róla? Ő miatta kell élnem! Neki kell segítenem! Miatta muszáj kibírnom! Nem szabad, hogy egyedül maradjon! Nem szabad... 

Rossz érzés kerít hatalmába. Hirtelen nyomasztó lesz a sötétség és lépteimet szaporábbra veszem. Egyik pillanatról a másikra mintha eltűnt volna minden. Azon kapom magam, hogy a semmi közepén állok. Se egy üzlet, vagy növény. Egyetlenegy ember sincs az utcán. Hova tűntek? Legszívesebben üvöltenék, de nem tudok. Megnémultam. 

Egy sötét alak rajzolódik ki a távolban. Megint elönt egy furcsa érzés. Mintha ismerném...

Félek, olyannyira, hogy a lábaim szó szerint remegnek. Közelebb jön mire én tiltakozva csak a fejemet rázom. Belül tombolok. Szemeimet összeszorítva próbálom kizárni, de mindhiába, mert halkan suttogja.

- Sajnálom.

Levegő után kapkodva ülök fel ágyamon.

- Csak egy rossz álom. - Nyugtatom magam, de sikertelenül. Lábaimat óvatosan a padló hűvös parkettájára 

teszem és lassú, megfontolt lépésekkel elballagok egészen a másik szobáig. Az ajtó előtt megtorpanok egy pillanatra, de erőt veszek magamon és benyitok. Ajkaimra mosoly kúszik, ahogy meglátom édesdeden alvó alakját. Látszik, hogy ma sokáig dolgoztak, mivel még mindig az aznapi ruhája volt rajta, nem pedig a szokásos mackónadrágos és szürke pulcsis szettje. Leülök az ágy szélére és végignézek alakján. Sokat változott az évek során, de valahogy mégis ugyan az maradt. Emiatt pedig elképesztően büszke vagyok rá, mivel nem szállt el és nem lett nagyképű. 

- Zayn. - Szólítgatom halkan.

- Már reggel van? - Kérdezi kómásan.

- Nincs.

- Akkor valamelyik fiúval történt valami?

- Nem. - Kicsit kezd bűntudatom lenni. - Itt aludhatok? - Kérdezem félve, de Zayn csak nagyot sóhajtva megpaskolja maga mellett a helyet. Nem kérdez semmi, csak magához húz és szorosan tart.

- Itt vagyok. Nincs semmi baj. - Suttogja halkan, amitől tényleg megnyugodtam. A sírás kerülgetett. Zayn tényleg mindenkinél jobban ismer...

2013.12.22.

Lassan itt a karácsony és mivel a fiúk hazautaznak a családtagjaikhoz, így mi, ma ünnepelünk. Megpróbálok minden olyan dolgot elkészíteni, ami kicsit is karácsonyi. Sütök, főzők, amiben egyedül Liam van segítségemre, mivel az ő célja, nem a sütő felrobbantása, hanem, hogy finomakat együnk. Louis-t szó szerint el kellett zavarni itthonról, mert annyira bepörgött, hogy nagyjából mindent elrontott amivel megbíztuk. Elfelejtette megvenni a fát, összetörte a díszeket és cukor helyet sót rakott a csokis sütibe. Igazából ez engem nem zavart, de a fiúk már ki voltak tőle, így arra jutottak, hogy jobb ha elmegy ajándékokat vásárolni a fürtössel.
- Nagyon ügyes vagy. - Szólal meg mellettem Liam. - Mint egy igazi háziasszony. - Ajkaimra egy féloldalas mosoly kúszik, hisz jól esnek a dicsérő szavak.
- Anya szakács volt. Tőle tanultam. - Fogalmam sincs, hogy miért, de büszkeség öntötte el az egész testem. Anya zseniálisan főzött és ha csak egy kicsit is úgy főzök mint ő, akkor már elégedett lehetek magammal.
- Megjöttünk! - Liam és én is szinte azonnal megindultunk, hogy megnézzük, milyen fát is választott a két fiú. Csak ámultam és bámultam, mert tényleg gyönyörű. Magas, de nem annyira mint egy emeletes ház, hanem pont jó. Szép terebélyes és dús. Tekintetem végigvezetem a két fiún. Niall arca kipirosodott, gondolom a hideg levegő hatására. Fejét egy szürke, kötött sapka díszíti és kék szemében az öröm csillog, ahogy a fát nézi. Mint egy kisgyerek. Imádni való. Zayn már sokkal inkább felnőtt fejjel gondolkodik, mert míg Niall azt tervezgeti, hogy hogyan díszíti fel, addig Zayn már most azon van kiakadva, hogy hogyan fogják belepréselni a fa törzsét a talpba. Elnézem őket és öröm járja át a szívem. Mennyi ideje nem volt már ilyenben részem. Három karácsony volt amit egyedül töltöttem. Most legalább vannak körülöttem emberek....

***

- Ez nagyon finom volt. - Dőlt hátra a székben Louis, miközben a hasát simogatta.

- Sok puszi a szakácsnőnek! - Kacsintott rám Niall, amitől kicsit zavarba jöttem.

- Én eddig is tudtam, hogy jól főzöl, na de, hogy ennyire. - Dicsért meg Zayn is, aki egy elismerő mosolyt küldött felém.

- Liam is segített. - Mutattam az említett fiúra, aki csak a fejét rázta.

- A tiéd az érdem, én csak besegítettem.

- Nem is rossz Lockwood. - A fejem a hang irányába kapom, de mire rátudnék nézni, addigra feláll és tányérjával együtt a konyha felé veszi az utat. Még Harry-nek is ízlett. Ennek azért örülök.

Az idő csak úgy telik. Már majdnem hét óra van, mikor úgy döntünk, hogy ideje lenne megajándékozni egymást. Leülünk a fotelbe, de mivel túl sokan vagyunk én és Niall a szőnyegre telepedtünk le és bár tagadjuk, mindketten tudjuk, hogy az ajándékok miatt ülünk közelebb a karácsonyfához, mely alatt már egy rakatnyi kis, vagy éppen nagy csomag tornyosul. 

- Na akkor kezdjük. - Csapja össze tenyereit Tomlinson úrfi és megindul az ajándékok felé. Szépen lassan mindenki követi a példáját és átadjuk egymásnak, a nagy gonddal becsomagolt ajándékokat.

    Szeretem a karácsonyt. Nem azért mert imádok kapni, hanem mert ilyenkor minden olyan más kép hat az emberre. Jobban értékeli az apróságokat és jobban figyel, azokra a dolgokra amik felett nap, mint nap átsuhan. Kiskoromban apa mindig azt mondta, hogy hibás az, az elmélet, hogy jobb adni mint kapni, mert a kettő szorosan egymásba fonódik. Ha te adsz, akkor valaki kap, de ha te nem kapsz, akkor senki se ad. És ez igaz, mert, ha kapsz valamit és te annak igazán örülsz, akkor az a másiknak is boldogságot okoz, de neked is. Így kerek ez az egész. Ha mindenki boldog.

   Már lassan az ajándékozás végére érünk. Tömérdek csomagolópapír hever a földön, ami idegesíthetne is, de nem tud. Annyi mindent kaptam, hogy komolyan mondom, már a sírás kerülgetett, hogy ennyit költöttek rám. Nem kellett volna. Tényleg nem. Louis egy karkötőt vett nekem, amin apró kis madarak lógnak és csináltatott egy képet, amin az összes eddigi közös fotónk szerepelt. Liam egy hatalmas plüssmacit vett nekem, ami komolyan mondom, hogy nagyobb mint én. Persze ezen szórakoztak is eleget a srácok. Niall nagyon aranyos volt, mert sütött nekem sütit és ez nagyon sokat jelentett nekem, hisz pontosan tudom, hogy nem a konyhai tudásáért díjazzák hetente. Ezen kívül vett nekem egy pulcsit, mondván, hogy most már nem kell elcsórnom az övét. Ezzel vitatkoztam egy ideig, de rájöttem, hogy igaza van, mivel az övében alszok minden nap. Kaptam tőle egy karkötőt is amit gondolom Louis-val együtt vehettek, mivel szinte ugyan olyan volt, csak ezen apró kis levelek lógtak.

- Ez a tiéd hercegnő. - Huppan le mellém Harry és az ölembe ejt egy apró kis dobozkát. Kíváncsian emelem rá tekintetem és szinte farkasszemet nézek zöld íriszeivel. Kaján kis mosoly ül ki arcára, majd közelebb hajolva a fülembe suttogja. - Kibonthatnád. Azért vettem, hogy hord. Remélem, hogy fogod. - Nagy levegőt vettem és kicsit elhúzódtam a fürtöstől. Rendeztem gondolataimat és kinyitottam. Szemeim elkerekedtek és hitetlenkedve néztem a hülyén vigyorgó göndör gyerekre. Ez egy vagyonba kerülhetett. A nyaklánc gyönyörű. Egy ezüstláncra egy gyűrű volt ráhúzva, vagy valami ahhoz hasonló és bár nem vagyok nagy szakértője a dolognak, azt még én is tudom, hogy három kis ékkő, vagy is inkább gyémánt díszíti. Hülye ez a gyerek? Mégis annak ellenére, hogy tudom, hogy méregdrága volt és haragudnom kéne rá, mert még csak nem is kedvel és úgy vesz ilyen ajándékot, nem megy. Nem megy mert költött és gondolt rám.
- Köszönöm. - Válaszolom halkan. - Ez pedig a tiéd. - Nyújtom át neki az ajándékomat. A szívem a torkomban dobog. Vajon tetszik majd neki? Zavartan nézem, ahogy kibontja.
- Ez menő. - Ennyit fűz hozzá és felveszi. Egy papírrepülős nyakláncot választottam neki, ami szerintem pont hozzá illik. Megkönnyebbültem. - Köszönöm. - Mondja még és egy apró puszit nyom az arcomra. Ma már sokadszorra lepődök meg tettein. Mi lelte ezt a fiút?
- Szí...Szívesen. - Dadogom, mert érzem, ahogy a fejem vörösödik és a szívem meg olyan gyorsan kalapál, hogy szinte kiugrik.
- Kimi! - Zökkent ki Zayn. - Az én ajándékomhoz kocsikáznunk kell egy kicsit. Gyere és hozz sütit is. - Kacsint rám. Újabb meglepetés várható, Zayn Malik módra. Talán félnem kéne?

***

Már vagy két órája kocsikázunk és fogalmam sincs arról, hogy hol lehetünk. Ismerős a táj, de valahonnan nagyon régről rémlik valami. A búzamezők és a malomkerekek. A kis falu és a lovarda. Szépen lassan leesik. Szemeimbe könnyel gyűlnek, mikor rájövök, hol is vagyunk valójában. Zayn leparkolt és várt.

- Hogyan? - Kérdeztem bőgve. Sejtem mennyibe fájt ez neki.

- Sokat segít a tény, hogy én vagyok Zayn Malik és, hogy gazdag vagyok. Elintéztem, ne érdekeljen, hogy hogyan.
- Istenem Zayn. -Szorosan magamhoz öleltem, mert jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy hogyan tudnám meghálálni neki. - Szeretlek.
- Én is, de menny mert, már vár téged.
- Köszönöm.

Ilyenek az igaz barátok. A megfelelő pillanatban vannak ott melletted és támogatnak ha kell. Zayn is ezt teszi, amiért hálám örökre üldözni fogja. El se hiszem, hogy újra láthatom az öcsémet..

SZIASZTOK !

Nagyon sajnálom, hogy mostanában nincs fent új rész. Ez nem azért van mert lemondtam a blogról, hanem mert mostanában elég nehezen jutok géphez, mivel az enyém most szerelőnél van. Próbálok írni, de valahogy nem megy, ha ezt másoknál kell megtennem. Rövid részekre van időm és épp ezért kérdezem meg tőletek, hogy mi legyen? Ha szeretnétek írhatnék olyan részeket, amikből kiderül, hogy kiben milyen érések tombolnak és, hogy ki mit érez. Lehetnének ilyen visszatekintéses fejezetek. Szóval ha van véleményetek azt szívesen fogadom.

Ui: Következő rész valahol karácsony utánra várható, amit nagyon, de tényleg nagyon sajnálok. 

Szeretlek titeket és remélem nem haragszotok rám emiatt.

Imádlak titeket!

Sok puszi és ölelés: Szabina :)

 Sziasztok!

Úr isten el se tudom mondani, hogy mennyire sajnálom, hogy ilyen rég volt fent új rész. 

Kevés időm volt és rengeteg sulis programban kellett részt vennem. De hagyjuk is a kifogásokat.

Szeretném elmondani, hogy mennyire hálás vagyok az olvasóimnak. Tényleg napról napra egyre többen lesztek, ami hatalmas örömet okoz. Szeretlek titeket és még egyszer  köszönöm!

Puszi: Szabina

7. Fejezet 

A te titkod az én titkom.

Csak fekszek az ágyamon és a plafont bámulom. A szobám félhomályba borult, a kinti rossz idő miatt. Az eső megállás nélkül zuhog, mintha csak az lenne a célja, hogy rossz hangulatot teremtsen. Gondolataimba mélyülve fürkészem szobám halványlila színét. Ki kéne már festeni. Fut át a gondolat a fejemben, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is. Örökre ilyen marad. Ez volt anyu kedvenc színe. Halvány mosoly fut végig arcomon, ami hamar el is tűnik. Anyu. Bárcsak itt lehetne velem. Bár megölelhetne, megpuszilhatna és mondhatná nekem, hogy szeret. Bár meg tehetné mindezt.

- Szeretlek. - Suttogom halkan, megtörve. Nem tudom, hogy hallja-e, vagy, hogy egyáltalán igazak-e azok a történetek, hogy a szeretteink fentről látnak minket. Fogalmam sincs, hogy mennyire kéne hinnem ezekben a dolgokban, de néha jólesik úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Kimondani e szavakat, úgy, hogy érzem, valaki figyel rájuk. Ettől egy kicsit megnyugszok.

Az órámra pillantva észreveszem, hogy lassan hat óra. Készülődnöm kéne. Emlékeztetem magam, mert nem szeretnék elkésni a munkahelyemről, már ha azt annak lehet nevezni. Ha apu tudná, biztosan csalódna bennem. De mit tehetnék? Könnyeim utat törve maguknak, gördülnek végig arcomon. A keserűség, a tehetetlenség és a puszta undor az ami elárasztja a szívem minden kis szegletét. Olyan ez mint egy vírus, ami szépen lassan elterjed és ami tehetetlenné, szomorúvá és sebezhetővé tesz. Egy év és visszakapom az öcsémet, még egy év és megkapom az örökségem. Két évig kell még kihúznom. Utána minden rendbe jön. Ezzel biztatom magam, de még saját szavaim sem győznek meg. Lehetek én még boldog? Élhetném úgy az életem mint mindenki más? Csak egy normális életet szeretnék. Olyan nagy kérés ez? Feltett kérdéseimre nem létezik megfelelő válasz. Ha azt mondom nem, akkor már tényleg gondban lehetek és a remény legutolsó szikráját is elvesztettem. Ha igennel felelek, akkor meg hazudok, mert soha nem lehetek felhőtlenül boldog. Mindig emlékezni fogok a rossz dolgokra és sose felejtem el a múltam.
Ajtómon halkan hármat kopogtatnak és ebből a tettből már az előtt tudom, hogy ki nyit ajtót, mielőtt megtenné azt. Gyorsan megtörlöm szemeimet és magamra erőltetek egy mosolyt.
- Na mi van veled te álomszuszék? - Lép be vigyorogva Payne.
- Már épp felkelni készültem. - Hazudok. Ismét. Pedig Liam ezt nem érdemelné meg. Gondolataimra ajkaim legörbülnek és megremegnek. A teljes kiborulás szélén állok, de tartom magam. Muszáj, ha nem akarok magyarázkodni és történetet mesélni, egy életről ami kezdetben csodálatos volt, de rémmesévé változott egy másodperc alatt. Az én fájdalmam, az én terhem.
- Louis mondta, hogy keltselek fel úgy ahogy ő szokott, de inkább elvetettem ezt az ötletet. - Nevet fel.
- Helyes. - Bólintottam. - Elég ha őt fejelem le reggelente.
- Mikorra mész dolgozni?
- Hatra.
- Bevihetlek ha akarod. - Lefagytam. Na csak az kéne még, hogy pont a híres Liam Payne vigyen el dolgozni. Abból lenne ám a nagy botrány. Főleg ha kiderül ki is vagyok valójában.
- Nem kell. - Ráztam meg a fejem. - Kicsit furcsa lenne. Nem akarok nagy felhajtást. - Payno aprót bólintott. Ezek szerint logikusnak véli a gondolatomat. Megúsztam.
- Amúgy már kérdezni akartam. Te mit is dolgozol? - A szívem kihagyott egy ütemet, de hamar magamhoz tértem és annyit válaszoltam.
- Apukám egyik gyerekkori barátjánál dolgozok, aki vendéglátó. - Ezzel lényegében nem hazudtam, de valójában igen. Köszöntelek bűntudat! Kellemes nyaralást! Üdvözlettel, az én törékeny és sebekkel teli szívem! 

Lassan battyogok le a lépcsőn, szinte vonszolom magam. Mély levegőt veszek, majd az utolsó lépcsőfokot is elhagyom. Nappaliba vezet utam, ahol jelen pillanat nem tartózkodik senki. Már épp leülni készülök az egyszemélyes fotelbe, mikor valaki a semmiből levetődik oda. Meg se lepődök bunkóságán. Gúnyos vigyorát nem lehet eltüntetni babapofi arcáról, pedig legszívesebben azt tenném. Benny ütésének nyoma, még így két héttel az esemény után is látszik. Először sajnáltam, de később már csak haragot éreztem, mikor bocsánatkérésemet megtagadva, arra kért, hogy távozzak szobájából. Benny azóta elmesélte, hogy miért tette azt amit tett. Harry Styles szerint én egy buta, egoista, egyszerű gondolkodású, faragatlan, szemtelen, de leginkább könnyűvérű kis ribanc vagyok, aki egyedül annyira sem képes, hogy leoltsa a villanyt. Faragatlan paraszt! Én meg még meg akartam védeni..
- Kényelmes? - Kérdezem művigyorral.
- Az, de kényelmesebb lenne ha te is beülnél ide - Perverz mosoly kúszik ajkaira és én a meglepődöttségtől megszólalni sem tudok. Megbolondultam, vagy félrehallok? Vagy ő őrült meg? Mondjuk az esélyesebb, de akkor sem értem. Próbálok higgadt maradni, így inkább csak átsétálok a vele szembelévő fotelhez és oda ülök le, de abban a pillanatban csapódik ki a konyhaajtó és Niall meg Zayn szalad ki rajta.
- Horan ez nem vicces, add vissza de nyomban!
- Istenem mintha az apámat hallanám. - Forgatja meg szemeit a szöszi, majd felugrik az díványra és ugrálni kezd.
- A telefonomat! Most! - Nyújtja ki kezét Zayn. Próbál higgadt maradni, de látom rajta, hogy szinte felrobban.
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
- Nem!
- Miért?
- Nem! Várj mi?
- Azt kérdezem, hogy miért nem adod oda.
- Mert megígérted, hogy ma eljössz velem kosármeccsre, de ahelyett, hogy készülnél lemondod és a barátnőddel beszélgetsz. - Niall dacos mint egy kisgyerek. Mosolyognom kell szavain.
- Haver, ugye tudod, hogy már több mint három hete nem láttam őt a turnéjuk miatt?
- Tudom.
- És azt is tudod, hogy téged se hagynálak soha cserbe, igaz?
- Igaz.
- Megbeszéltük, hogy együtt megyünk kosármeccsre és ez így is lesz.
- Szóval nem mondod le? - Csillannak fel szemei.
- Dehogy. - Nevetett fel Zayn. - Csak add oda a telefont kérlek és akkor végre elindulhatnánk.
- Rendben. - Azzal odanyújtotta és leugrott, Zayn pedig játékosan összeborzolta a haját.
- Engem meg simán kihagytok. - Szólal meg az eddig csöndben maradt Harry.
- Utálod a kosarat. - Jelenti ki szöszke barátom. - Egyszer jöttél el velünk, de akkor is leléptél az első negyed után.
- Attól még jólesne, ha kérdeznétek.
- Eljössz? - Emeli magasba szemöldökét Zayn, mire Harry csak a fejét rázza.
- Így már nem ugyan az. - Mondja.
- Menthetetlen vagy. - Jelenti ki Niall, mire én felröhögök. A fürtös csúnyán néz rám, de ahogy szólásra nyitná a száját, betoppan Liam és elordítja magát.
- Én is megyek! Én is megyek! Hogy feledkezhettetek meg rólam?
- Jöhetsz ha nem ordibálsz.
- Rendben. - Bólogat Liam.
- Kimi te nem jössz? - Körbenéztem a társaságon. Megérné ez nekem?
- Dolgoznom kell. - Talán most először még örültem is ennek.
- Elvigyünk? - Érdeklődik Zayn, de neki is ugyanazt felelem mint Liam-nek, így nem nyaggat ezzel tovább.
- Csak nem titkolsz előlünk valamit Lockwood? - Tekintetem a göndörkére szegeződik. Lehetetlen, hogy pont ő legyen az aki átlát a hazugságaimon.

Harry Styles

 Unalmas nap a mai. Semmi izgalmas nem történik ráadásul a tévében sincs olyan műsor amit szívesen néznék. A fiúk elmentek én pedig legnagyobb bánatomra itthon maradtam a hercegnővel, aki nemsokára elmegy dolgozni és én ténylegesen is egyedül maradok ebben a hatalmas házban. Vajon mennyit kell fizetnie erre a lakásra? És egyáltalán mit dolgozik ő, hogy fent tudja tartani? Nekem kicsit furcsa, hogy akárhányszor előjön a munka téma, mindig terelni próbál.
A kanapén fekszek és egy könyvet olvasgatok, amit Louis-tól csórtam. Furcsa egy könyv. Egy tizenhat éves lányról szól, aki fel ajánlja a testét a testbanknak, amit kibérelhetnek a testbérlők. Soha életemben nem olvastam még ilyet, de ez tetszik. Szokatlan de jó.
- Mentem! - Hallatszik, majd csukódik az ajtó. Hirtelen ötlettől vezérelve állok fel, kapom magamra cipőmet ne meg a kabátomat és indulok meg a szőke leányzó után. Jobban mondva követem. Ha ő nem árulja el a titkát, akkor én majd kiderítem...

Vigyorogva figyelem az előttem lévő szórakozóhelyet.  Bentről zene szól és a férfiak olykori hangos üvöltése. Lebuktál Lockwood. Pontosan tudtam mi ez. Az előző egy éveben megfordultam pár ilyen helyen, unaloműzés és lazítás végett. Magabiztosan lépek be a hatvanas évekre hajazó kocsmaszerű, de mégis modern térségbe. Utam egyből a bárhoz vezet.
- A listát kérném. - Szólok oda a bárpultos srácnak, aki már veszi is elő, és a kezembe nyomja. Alaposan végignézem. Bingó!
- Ő. - Mutatok rá a képre. Felnéztem a srácra és a szeméből eltűnt minden érzelem. Semlegesen fürkészte tekintetemet, mintha könyörögne, hogy döntsek másképp. Biztos ismeri. Cseszted kis apám, mert a döntésem végleges. Magamba jót nevettem, de annyira tapló azért mégsem vagyok, hogy ezt hangosan is megtegyem.
- Figo! - Kiáltotta el magát a pultos. - Kísérd el  az urat a huszonhármas szobához. - A hatalmasra kigyúrt vadállat pedig csak bólintott és kezével jelezte, hogy kövessem és így is tettem.

Egy kényelmes székben ülök és várok. Várok a mai nap fénypontjára. Fizettem. Most már kötelessége, hogy táncoljon nekem.
Az ajtó lassan nyílik és belép rajta. Alaposan végigmérem őt. Lábain fekete combharisnya ékeskedik. Ruhája szinte semmit nem takar, de annyit mégis, hogy legyen mit elképzelni. Mellein elidőzik tekintetem, talán a normálisnál kicsivel több ideig. Kecses alakja figyelemreméltó. Szőke haja lágyan omlik vállára. Ajkamba harapva nézek végig rajta még egyszer, majd egyenesen halványkék szemeivel nézek farkasszemet, amiben düh csillog. Nem tehet semmit. Emlékeztetem magam. Ő itt egy szerepet játszik és ha nem végzi el a feladatát ki is rúghatják. Szemeit lehunyja, vesz egy mély levegőt, majd kifújja.
- Elmondanám a szabályokat. - Kezd bele.
- Nem kell. Ismerem őket. - Látszólag meglepődik mondatomon, de nem esik ki a szerepből és amúgy sem kérdezhet rá semmire.
- Azért én még elmondom önnek.
- Tegeződjünk rendben? Szólíts csak Harry-nek.
- Rendben. - Bólint aprót, de látom rajta mennyire ideges.
- Első szabály. Csak egy tánc jár a drága vendégnek. Második. Nincs reklamáció. Ha valami nem tetszik, kérhet más lányt. Harmadik. Időre megy a dolog. Se több, se kevesebb időt nem töltök önnel, vagyis veled. - Javítja ki magát, de hangsúlyában gúny érezhető. - És a negyedik. Nincs taperolás. Én hozzád érhetek, de te nem érhetsz hozzám. Rendben van ez így?
- De még mennyire. - Válaszolom.
Kimberly int egyet a kezével, ezzel jelezve azt, hogy indulhat a zene. Lassan lépked oda hozzám. Járása mintegy igazi nőé. Csípőjét a zene ütemére mozgatja és mikor elém ér, beáll a lábaim közé. Óvatosan előredől és halkan a fülembe suttogja.
- Ezért még kinyírlak. - Mondatán elnevettem magam, ami csak még inkább bosszantotta. Fel se fogtam hirtelen, mert olyan gyorsan történt. A szőke hercegnő lovaglóülésben elhelyezkedett rajtam, majd ujjait végigvezette hajamban, de a végén olyan erővel rántotta hátra, hogy azt hittem felkiáltok. Szóval kínozni szeretnél mi? Na majd meglátjuk ki szenved a végén. Arcomat közelebb vittem övéhez és mivel ismerem már a makacs formáját, pontosan tudom, hogy nem fog eltávolodni. Ajkaink már szinte összeérnek és bár a vágy fűt belülről, nem tehetek semmit, mert akkor hamarabb vége lenne ennek az egésznek mint azt szeretném. Helyette inkább a füléhez hajolok és lágyan belesuttogom.
-Gyakrabban öltözhetnél így. Eltudnám viselni. - Óvatosan elhajolok tőle és felnézek kék, néha már inkább szürkés szemébe. Azonnal beugrik, a kép amit a hűtőn láttam. Az apukájának is pont ilyen szeme van. Elgondolkodok, hogy vajon rajtam kívül ki tudja még ezt a kis titkot. Valószínűleg nem sok embernek mondta el, hogy ilyesfajta helyen dolgozik. Mióta? Miért? Hisz azt hittem jó körülmények között nevelkedett. Zayn legalábbis ezt állította.
Lassan leszáll rólam és a hátam mögé sétál. Kezeit vállaimra helyezi és onnan lecsúsztatja egészen a mellkasomig. Nyakamhoz hajol és egy apró puszit nyom rá, ami azt a jóleső borzongást váltja ki belőlem, amire egyáltalán nem számítottam. Ezután megkerüli a széket és újból előttem áll, de nem sokáig mivel megfordulva nekem, újra ölembe telepszik. Ha lehetne, akkor se tiltakoznék ez ellen. Élvezem, hogy az apró termetű lány ennyire közel van hozzám, főleg úgy, hogy ő legszívesebben a pokolba kívánna. Hátát mellkasomnak nyomja kezeit combomon pihenteti. Ha ezt így folytatja nekem annyi. Kezeim önakaratomon kívül terelődnek derekára. Pontosan tudom, hogy nem szabadna mégse tudok ellenállni. Hibámra ő is felfigyel és egyből szóvá is teszi miközben felém fordul és összekulcsolja kezeit a nyakam körül.
- Emlékeztetnélek a negyedik szabályra. - Vigyorodik el. - Látod ott azokat a kamerákat? - Bök az egyik irányba, de nem nézek oda, mert pontosan tudom, hogy igazat mond. - Azokon keresztül figyelnek. Ha valami olyasmit teszel ami nekem nem tetszik, akkor jön Figo és kidob. Érted?
- Értem. - Válaszolom, majd kezeimet magam elé tartva jelzem neki, hogy eljutott hozzám a figyelmeztetés és, hogy ne tévedjenek vándorútra, a hátam mögött összekulcsolom őket.
- Helyes. - Bólint aprót, majd még közelebb jön hozzám. Olyannyira, hogy mellkasunk egymásnak préselődik. Nézem a szemét, az orrát, a hosszú szempilláját, a szőke haját és a tökéletes testét. Azon kezdek el gondolkodni, hogy éjszakánként hány fiúnak, vagy éppen férfinak, csinálhatja ugyanezt és mondhatja el ugyanezeket a szabályokat. Hányan használják ki ezt a lányt és, hogy miért. Ha belegondolok, hányan ülhettek rajtam kívül ezen a széken, elönt a düh. Elkap az undor, ha csak arra gondolok, hogy mennyi mocskos fantázia szüleménye ez a lány. Mérges vagyok. Mérges vagyok erre a lányra. Gyűlölöm mert akaratos, szemtelen és mert mindig visszabeszél. Utálom őt. Ennek ellenére mégis törődök vele. Csak tudnám, hogy miért. Hisz emiatt a kis hercegnő miatt, múltkor akkorát kaptam, hogy azt hittem a mentő visz el.
Egy hangos kong. Ez jelezte azt, hogy vége a táncnak. Kim nem habzik sokat, szinte azonnal feláll is kirohan a szobából. Én pedig szép lassan felállok és kisétálok. Körbenézek hátha meglátom valahol, de semmi. Hova tűnhetett? Ideges lettem és ennek köszönhetően olyan erősen belerúgtam az ajtóba, hogy keletkezett rajta egy kisebb horpadás. Majd kifizetem nekik. Vagy nem. Igazából leszarom.

A bárpultnál ülök és várom a hercegnőt. Furcsa mostanában mindig így hívom. Ez is az a hülye Benny gyerek miatt van. Látszott rajta, hogy teljesen odáig van Kimért. Kíváncsi vagyok, hogy tudja-e, hogy az ő kis drágalátos hercegnője egy bárban dolgozik és, hogy különböző szolgáltatásokat nyújt. Megnézném az arcát, mikor rájön és akkor is mikor megtudja, hogy az egyik táncot nekem adta. Biztos teljesen kiborulnak. Felnevetek gondolatmenetemen, de hamar abbahagyom mivel egy szőke hajzuhatag suhan el mellettem. Hagyom a bárpultot, gyorsan fizetek, majd utána szaladok. Kiérve egyből megcsap a hideg levegő. Gyorsan körbenézek és jobbra egy gyors léptekben sétáló lányt vélek felfedezni. Sietve indulok meg felé, amit ő is észrevehetett.
- Hagyj békén! - Ordítja és lépéseit egyre szaporábbra veszi. Szinte már fut. Ennek ellenére hamar beérem és csuklójánál fogva rántom vissza. - Eressz el! - Kiabálja, majd olyan pofont lekever, hogy arcom lüktetni kezd a fájdalomtól. Ennek ellenére én csak mereven őt bámulom és közelebb húzom magamhoz.
- Miért csinálod? - Kérdezem. Tudni szeretném, hogy miért ezt az életet választotta.
- Neked ahhoz semmi közöd! - Rázza hevesen a fejét. Nyilván összezavartam egy kicsit.
- Miért? - Kérdezem kicsit durvábban és erényesebben.
- Engedj el Harry! Kérlek. - Hangja elhalkult. - Mondd csak jó ez neked? - Kérdezi. - Jó, hogy megalázhatsz? Miért utálsz ennyire? - Szavai jobban megérintettek, mint az elsőre hittem, de nem mutathattam ki.
- Ha nem válaszolsz a kérdésemre, elmondom Zayn-nek.
- Nem lehetsz ennyire szívtelen.
- Szóval?
- Fent kell tartanom a házat. - Válaszolja egyszerűen.
- De miért így?
- Mert máshogy nem megy. Itt ismerem a tulajt. Több pénzt ad, mint amennyire szükségem lenne és segített talpra állni.
- A szüleid tudják? - Leszegte fejét majd válaszolt.
- Mégis hogyan tudnák? Halottak. - Szemeim elkerekedtek az információ hallatán. - Valahogy muszáj megélnem. Ez a ház az egyetlen ami megmaradt a szüleim halála után. Ha elveszteném, abba én beleőrülnék. - Hirtelen leesett minden. Felfogtam, hogy miért ilyen a személyisége és azt is, hogy Zayn miért érzett akkora bűntudatot mikor a Kimmel való kapcsolatáról beszélt. Most már tudom, hogy miért félti ennyire a lányt és , hogy Kim miért szereti őt ennyire. Így már értem, hogy mennyit jelentett neki a múltkori buli, ahova a régi barátai is eljöttek és, hogy úgy érezte visszakapott magából egy darabot. Már azt is értem, hogy Bennyi miért volt vele ilyen védelmező és, hogy Kimberly miért aggódott érte annyira mikor összekaptunk. Hirtelen rájövök, hogy milyen törékeny lány is ő valójában, hogy a gondok egyszer csak gyülekezni kezdet a feje felett és hirtelen mindenkit elvesztett. A szülei meghaltak. Zayn a banda miatt elhagyta. A barátai eltűntek és ő egyedül maradt. Megsajnáltam.
- Hazaviszek. - Jelentettem ki és próbáltam érzelemmentes hangon beszélni. Ő csak aprót bólintott.
- Harry!
- Igen?
- Megtennéd, hogy...Izé, hogy..
- Nyugi nem mondom el senkinek. A te titkod az én titkom.
- Köszönöm.