2014. augusztus 27., szerda



Sziasztok! Itt az új rész, bár tudom, hogy késtem vele. Nem lett a leghosszabb, de muszáj volt kettévennem, mert kicsit zsúfolt lett volna, ha nem így teszek.
Remélem élvezni fogjátok, az új részt. 
Jó olvasást!
UI: Köszönöm a visszajelzéseket! Sokat jelentenek :)
 


21. Fejezet

Boldog ember



- Ne Bonnie, ne! - Üvöltötte Louis.
- Ki a frászt érdekel a boszi? Damon halott. - Csapkodtam a kezeimmel. - Hogyan történhetett ez? - Értetlenkedtem. - Elküldik a nagy semmibe, a legjobb szereplőt? Ekkora baromságot. - Fújtattam.
- Bonnie... - Siránkozott tovább Louis. Most már itthon voltunk és az én haragom is enyhült kissé, a tóházi incidens óta. Louis bocsánatot kért, ahogyan Niall is és a lányokkal is átestünk egyfajta csajos beszélgetésen, ahol mindenki sírt és nevetett egyszerre. Rég voltam ilyen jóban lányokkal, így örültem, hogy úgy érezhetem fontos vagyok számukra. Liam és Zayn azonban egy árva szót sem szóltak mióta hazajöttünk, ahogyan Harry sem, de Ő eltűnt ami kissé bosszantott, azok után ami kettőn közt történt. Ha csak rágondoltam, a szívem heves zakatolásba kezdett. Vajon mi lesz velünk? Ha elmegy, kellek még majd neki? És a többiek? A köztünk lévő kötelék kibírja majd a távolságot? Kicsit még haragudtam rájuk, amiatt, hogy ilyen későn szóltak a turnéról, de rájöttem, hogy, ha rosszban vagyok velük, azzal csak magamat bántom. Lehet, hogy Szerdán elmennek, de most még itt vannak és ez a lényeg. Liam és Zayn azonban más eset. Rájuk nagyon haragszok. Zavarodott....Pörgettem le a fejemben, újra Liam mondatát. Lehet, hogy az vagyok. Nem is akartam tagadni. De ki a frász róhatná fel ezt nekem? Mert, aki ezt tenné annak azt mondanám: Cseréljünk! Éld át, azt amit én! Nőj fel család nélkül! Engedd el a barátaidat! Add fel az álmaidat! Legyél olyan ember, amilyen soha nem akartál leni! 
- Nem értem mit szerettek ebben a sorozatban. - Zökkentett ki Eleanor. - Az első pár évad elment, de ez..
- Szívem, ez egy világklasszis sorozat. - Bökött Louis a tévé irányába.
- Látszik, hogy nem tudod, mit jelent a világklasszis kifejezés. - Mosolygott. - Ez minden, csak nem az.
- Szerintem nem rossz. - Szólalt meg Niall. - Csak nem tudom felfogni....
- Mit? - Kérdeztem.
- Most eltűntek a semmibe? - Vonta fel a szemöldökét.
- Ja. - Válaszolta Perrie.
- És a többieket meg visszahozták, az életbe?
- Bizony ám. - Válaszolt Benny
- Bonyolult ez az egész. - Sóhajtott.
- De, hisz érted. - Nevettem fel.
- Más dolog érteni és normálisnak gondolni ezt az egészet. - Kezdett bele. - Azok, akiket visszahoztak, már rég halottak. Van olyan akire, azt mondtátok már a harmadik évadban meghalt. Hogyhogy most visszahozták őket? Minek?
- Héj, ez fáj. - Raktam a szívemre a kezem. - Alaric a kedvencem volt és most él.
- De Damon meg meghalt. - Tette hozzá. - És a kis csaj is, csak segíteni akart, erre Ő is ott maradt. Hol itt az igazság? Butaság ez az egész...
- Hülye vagy. - Jegyezte meg egyszerűen Louis. - A Vámpírnaplók király. Visszahozzák, majd őket. Tudom. Persze most fáj a szívem Bonnie miatt., de visszatér.
- Ha te mondod. - Rántott vállat a szöszi.
- Én mondom. 
- Hát.....ez a beszélgetés....eléggé.....furcsa volt. - Gondolkodtam el és a többiek is helyeselve bólogattak. - Inkább csinálok valami ehetőt. - Sóhajtok és már hallom is a kívánságokat, hogy ki mit szeretne. - Rendben. - Mondom. - Akkor egy óra múlva vacsora.


A fejemet rázva, de mosollyal az arcomon lépek be a konyhába, de amint megpillantom Liam-et, elszáll a jókedvem. Észrevesz és egyenesen rám emeli csokoládé színű szemit, mely bánatosan vizslat. Liam....
- Segítesz főzni? - Kérdezem, mire meglepődve néz rám, de nem habozik sokat a válasszal, igennel felel. Tudom, hogy haragudnom kéne, én tényleg tudom, de képtelen vagyok rá. Liam annyiszor segített már rajtam és tudom, hogy nem a rosszindulat vezérelte, mikor zavarodottnak nevezett. Igazából teljesen jogos volt, hiszen a lelkem és a szívem nem áll készen arra, hogy elengedjem Őket. Próbáltam úgy tenni, de nem ment. Szeretem mindegyiküket. Mindet másképp. Liam, az én kis lelki szemetesládám, az őrzőm, aki csendben hallgat ha kell, de beszél ha szükséges. Louis a legmókásabb fickó a világon. A tettestársam, ha csínytevésről van szó. Ilyen barát Ő. Eleanor, a csendes lány, de a megértés mintaképe. Sophia, a határozott, akinek a puszta tekintetéből kiolvasod érzéseit. A barátnőim. Perrie más. Ő ha úgy alakul ténylegesen is, az életem része lesz. Mrs. Malik. Barátnőm lett, de Ő több ennél. Nem tudom miben, de így van. Aztán Niall. A kis szőke hercegem. Nála nem tudom eldönteni, hogy mit is érzek. Szeretem, de másképp. Nem úgy mint egy barátot, de nem is úgy mintha szerelmes lennék belé. Egyszerűen, úgy érzem a szívem minden szeretetével, tudom Őt imádni. Csak szeretem. Na és Harry? Beleszerettem.....Ez ennél már nem lehet több.
- Ideadnád a cukrot? - Kérdezi Liam, aki éppen a sütink hozzávalóit gyűjti össze egy nagy tálba.
- Persze. - Válaszolom.
- Kérlek, ne haragudj rám. - Mondja, miközben elveszi tőlem az édesítőszert. Én nem.....Szóval nekem eszem ágában sem volt téged megbántani. Nem is tudom miért mondtam. - Rázza meg a fejét. - Hülye voltam.
- Nem haragszok. - Mondom. - És nem tévedtél,azzal kapcsolatba amit mondtál. Csak tudod, azt hittem ha már lassan fél éve ismerjük egymást, akkor megérdemlek annyit, hogy előbb szóljatok. Tudom, hogy féltettetek, de akkor is....
- Sajnálom. - Mondta. - Egy ölelés?
- Tiszta liszt vagy. - Nevetek fel.
- Naaaa. - Ajkai lebiggyesztette, kiskutya szemivel meg levett a lábamról.
- Legyen. - Léptem közelebb hozzá és átöleltem. Jó volt így, tudtam kibékültünk és ettől nagyon boldog lettem.
- Minden ugyan olyan marad.....Megígérem.
- Ne ígérj olyat amit nem tudsz betartani. Inkább mondd azt, hogy mindent megteszel, annak érdekében, hogy semmi se változzon. Nekem ennyi is elég.
- Mindent megteszek. Ígérem.
- Azt hiszem nem értettél. - Sóhajtok fel.
- De értettelek, hidd el, de nekem az, ha csak próbálkozok, nem elég.  A szavamat adom és kész! - Damon Salavtore is a szavát adta mindenre, amire kellett és, ha Ő úgy tett, akkor abba nem volt hiba. De Ő Liam Payne.......Talán még jobb is mint Damon.....Ez pedig nagy szó.

Mikor végeztünk a vacsorázással, ahol se Harry, se Zayn nem volt jelen, úgy döntöttem én magam keresem fel Őket. Niall, azt mondta, hogy Zayn fent van a szobájában, hogy nagyon maga alatt van és, hogy épp itt az ideje a békülésnek. Azt már nem tudta megmondani, hol van Harry....
 Szedtem a levesből egy nagy tányérral és egy szelet sütit is vágtam mellé. Ráraktam egy tálcára és felvittem a fiúhoz. Benyitva, fetrengő alakját fedeztem fel, miközben takarója az álláig fel volt húzva. A beszűrődő fényre azonban felfigyelt és hangos morgásba kezdett.
- Mondtam már Harry, hogy segítek, de kivagyok. Adj még egy órát. - Dünnyögte.
- Miben segítesz a fürtösnek? - Kérdeztem és a válasz komolyan érdekel, de Zayn reakciója ezt is elfelejtette velem. Hangom felismerése után, azonnal kipattantak szemei és lelökte magáról takaróját, bár kissé beleakadt, így küzdött vele egy ideig.
- Kimberly? - Hunyorított, mint ha el se hinné, hogy én állok előtte.
- Hoztam neked vacsorát. - Lépek beljebb, mire Zayn feljebb tornássza magát és örömmel veszi el a tálcát. Szájához emeli a kanalat, majd megkóstolja a levest. Elismerően hümmög egyet.
- Ez nagyon finom. - Mondja, de kissé elkomorodik. Nem vesz több leves a szájához, mereven a tálat figyeli. Tudom milyen Zayn. Világ életében nehezen mutatta ki az érzéseit, de ha valakit igazán szeretett és az a valaki is igazán szerette, akkor ezt elfogadta és még így is tudta, mikor mit érez a fiú. Bűntudata van. Tudom. Imádom, ezt is tudom....Szeret engem....Ez biztos.
- Nem haragszok rád. - Felkapja fejét. - Akkor és ott haragudtam, de elmúlt. Szeretlek és nem akarom, hogy haragban váljunk el. - Most rajtam volt a sor, hogy leszegjem a fejem.
- Istenem, hogy én mennyire hálás vagyok neked, hogy ilyen barátot adtál. - Dünnyögi, mire halványan elmosolyodtam. - Nagyon  szeretlek. - Mondja, majd átölel. - Visszajövök. Ígérem. - Neki nem mondtam, azt, hogy ne ígérgessen. Nem.....Mert azt akartam, hogy betartsa. Akartam, hogy visszajöjjön. Nagyon. Szükségem van rá...



 


Izgatottan csaptam össze tenyereimet, mikor készen lettem művemmel. Tökéletes. Gondoltam magamba. Lehet, hogy ráment az egész napom, de ha meglátja, biztosan odáig lesz. 
 Hatalmas vigyorral az arcomon, sétáltam vissza a házig, magamban vagy ezerszer köszönetet mondva Zayn barátomnak, hogy elmesélte nekem, ennek a helynek a jelentőségét. Korábban is felfedeztem már, de akkor még nem tudtam, hogy Kimberly építette. 
      Mikor rá gondolok, valami elképesztően boldognak érzem magam. Tudván, hogy Ő is érez irántam valamit, elfog a remény, hogy lehet még normális életem. Vele úja kezdhetem. Fut át a gondolat a fejemben és teljes mértékben eltudtam képzelni, hogy így legyen. Akárhányszor visszaemlékszem a tóban történtekre, a testem minden kis szeglete ég a vágytól, hogy újra a közelembe tudhassam. Ha rajtam múlna, már olyan dolgokon is túl lennénk, amiről egy igazi férfi sosem beszél, de itt nem csak rólam van szó, meg arról, hogy a fizikai vágyaimat kielégítsem. Nem! Ez több. Többnek kell lennie! Szeretném, szeretni. Gondoskodni róla és mellette ébredni. Nem csak szexet akarok, majd lelépni! Szerelmes akarok lenni. Erre vágyom igazán. Na meg rá, de mint mondtam az mellékes. Az arcomon lévő mosoly egyre szélesebb lesz, ahogyan a szobája előtt állok. Az ajtaja nyitva, háttal áll nekem. Lassan, hogy meg ne hallja mögé lépek, kezemet szemei elé helyezem és csábítóan a fülébe súgóm.
- Na ki vagyok? - Teste azonnali reakciót ad, a libabőr szélsebesen terjed végig egész testén. Imádom, hogy ilyen hatással vagyok rá. Azonban összeszedi magát, mint általában ilyenkor mindig és egyenesen szembefordul velem.
- Nem tudom. - Válaszolja. - Talán egy varázsló? - Először nem értem és ez kiülhetett arcomra is, mert folytatta. - Hiszen, csak egy igazi mágus tud eltűnni egy teljes napra, úgy, hogy senki se tudja, hol is van. - Kezeit maga előtt keresztezte, így tekintetem a melleire téved. Na jól van Styles, állítsd le a magad, de gyorsan. Ne feledd miért jöttél. Azonban, gyerekes kis haragja imponál nekem. Hiányolt, ami határozottan jó jel. Vigyorogva ragadtam meg derekánál fogva, erősen tartva, hogy meg ne szökjön.
- Először is - kezdek bele, komolynak tetetve magam. - a mágus és a varázsló két külön dolog. - Válasza, csak egy kis vállrándítás volt. - Másodszor, én nem is tűntem el egy teljes napra. Van még belőle néhány óra. - Itt már mosolygott. Imádom a mosolyát. - Harmadszor..... - itt ajkaim, szinte már az övéit súrolták - van számodra egy meglepetésem, de ahhoz, az kell, hogy csukva tartsd a szemed. Menni fog? - Kérdeztem, centikre tőle. Nagyot nyelt, majd bólintott. Szeretem....
- Harry? - Csuklott el hangja. Éreztem, ajkai rezgéseit, ami olyan hatást gyakorolt rám, hogy azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy hagyom a meglepetést és azonnal nekiesek, letépem az összes ruháját és olyat csinálok vele, ami talán még korai lenne.
- Hümm? - Csak ennyi telt tőlem. Ennyit tudtam mondani.
- Csókolj meg. - Nekem se kellett több. Olyan sebesen estem neki, ajkainak, hogy tagadhatatlan volt.....Akarom Őt.
   Ajkai puhák voltak, jobbkezét felvezette a tarkómig, majd onnan lefelé végigsimította a hátamat. Még közelebb vontam magamhoz, minek hatására testünk felülete, szinte mindenhol érintkezett. Szépen lassan araszoltunk el az ágyig, ahol én hátra estem, Kimberly meg rám, de ez sem tudott érdekelni.Csókunk nem szakad meg, sőt egyre hevesebb lett. Éreztem, ha most nem állítom le magam, a hév elkap és oda a meglepetés. De a férfi ösztöneim akartak még abból, amit most kap, így halogattam a dolgot. Persze volt egy pont, ahol már muszáj volt lépnem, ez pedig akkor következett be, mikor a hercegnőm, a nyakamat kezdte csókolgatni. Megöl, kicsinál. Végem...
- Kim. - Mondtam kissé elhaló hangon, mire abbahagyta eddigi tevékenységét és rám emelte, gyönyörű kék, néhol már inkább szürkés íriszeit. Bódultan figyeltem a látványt és azt kívántam, bárcsak megállna az idő, hogy minden ugyan így maradhasson. - Ezt most nem kéne. - Sóhajtottam nagyot. Nehezemre esik ezt mondani. Kimberly értetlenkedve néz rám, szinte látom a gondolatait. Azt hiszi hibázott, hogy valamit rosszul csinált. - A meglepetés. - Emlékeztetem, mire láthatóan megkönnyebbült.
- Már azt hittem.... - Kezd bele, de leállítom.
- Kívánlak. El se tudod hinni, hogy mennyire, de én úgy tudom, hogy az első randi után még a csók se szabad.
- De mi még nem is randiztunk. - Nevet fel.
- Eddig. - Mosolyogtam.  
            Boldoggá foglak tenni és te hagyni fogod. Hagyni fogod, mert szükséged van rám, ahogyan nekem is rád. Kellesz, hogy jobb ember legyek és én kellek neked, hogy élni tudj. Kellünk egymásnak, hiszen két félből lesz egy egész. Sokáig nem tudtam, hogyan birkózok meg a démonjaimmal, de most már tisztán látok. Szeretnem kell téged. Szeretlek is. Segítek neked és egy nap, ha majd elengeded a múltat, úgy fogom érezni, hogy győztem. Győztünk! Én azáltal gyógyulok, hogy látom a mosolyodat. A múltam úgy lesz halványabb, hogy nézlek és örömömet lelem a tekintetedben. Én csak úgy lehetek boldog ember, ha te is az vagy. Mert így.....Ha ez így marad. Ha te nem szeretsz és nem maradsz velem.....Nem tudom meddig bírom még.....Kérlek szeress!

2014. augusztus 16., szombat

Sziasztok! Itt az új rész, ami remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket.
Tudjátok, kicsit tartok attól, hogy valamit rosszul csinálok, szóval ha nem nagy kérés jelezzétek, ha tetszett a fejezet. Nem szeretek ilyet kérni, de most jól esne.
Előre is köszönöm!  



20. Fejezet

Ház a tónál

( Kezdődik minden előröl )

4. rész


Csak nézem őt és a szívem ezer meg ezer darabra törik. Tudom, hogy mit kéne tennem és már milliószor átgondoltam és elterveztem, hogy mit is kéne mondanom neki, de egyszerűen nem tudok a szemébe nézni. Most olyan boldog és végre úgy érzem nem fáj neki a múlt, vagy ha fáj is, akkor a mi jelenlétünk tompítja kissé, ami pedig engem tesz mérhetetlenül boldoggá. Torkomba gombóc nő, a gyomrom meg olyan mintha hullámvasútra ültették volna. Csak mi vagyunk neki.....Persze ha jobban belegondolok Benny itt marad, ahogyan majd Logan és a gyerekek is, akik a jövőhéten érkeznek, a nagyszülők házába. Kimberly nem lesz teljesen egyedül, de engem mégis aggaszt a tudat, hogy nem lehetek vele, ahogyan az is, hogy újabb egy évre távol leszek tőle. Szeretem a munkám, és imádom a rajongóink, de ha most választhatnék akkor maradnék. Tudom ez most bunkón hangozhat, és talán úgy is hangzik, de annyiszor hagytam már cserben Kimet, hogy fogalmam sincs miért barátkozik még velem. Mikor kisebbek voltunk, Ő volt az aki könnyebben beilleszkedett és, Ő volt az is, akit pillanatok alatt megszerettek. Hiszen nekem is öt másodpercre volt szükségem ahhoz, hogy örökre a szívembe zárjam, azt a szőke kislányt, aki a homokozó lapátot hozzám vágva, majomnak nevezett. Nem bántódtam meg. Érdekesnek találtam és bár először ki nem állhatott, végül belement, hogy együtt játszunk. Végre úgy éreztem, hogy tartozok valahova, hogy van még valaki, a családtagjaimon kívül akinek fontos vagyok. Mindig mellettem állt és, soha nem hagyott cserben. Ha lebuktam egy házibuli miatt, Ő is ott állt mellettem és együtt ítéltek minket szobafogságra. Mikor a szüleim rajtakaptak azon, hogy cigizem, átjött, hogy megnyugtassa anyáékat és megígérte nekik, hogy leszoktat róla. Ez egy ideig sikerült is, de gyengeségem miatt visszaszoktam rá, amiért kaptam is egy pofont a szőkeségtől. Elevenen ég bennem az emlék, hiszen akkor nagyon dühös volt. Végigszenvedte velem a hangulatingadozásaimat és a sóvárgásomat, de feladtam és emiatt volt annyira mérges rám. Akkoriban mindent félbehagytam, nem bírtam befejezni a dolgokat. Elkezdtem sportolni, de meguntam. Vállaltam nyári munkát, de otthagytam. Ha elkezdetem valamit abba sose adtam bele száz százalékot és Kimberly kellett ahhoz, hogy elég motivált legyek és, hogy véghezvigyek mindent amit eltervezek. Jobban belegondolva, ha Ő nem lenne, én se csinálhatnám ma azt amit igazán szeretek....Nem énekelhetnék neki. A rajongóinknak....

Flashback 

- Nem, nem és nem! - Kiabálta. Őszintén szólva idegesítőnek tartom, hogy itt pattog, pedig fogalma sincs róla milyen nehéz helyzetben vagyok.
- Te ezt nem érted Kimi.... - Sóhajtottam nagyot és levetődtem ágyamra. Kezemet tarkóm alatt kereszteztem és legjobb barátom, egyre vörösödő fejét figyeltem. Édes, mikor mérges. Kacagtam magamba, de hangosan már nem mertem volna megtenni, mert tuti letépné a fejem, vagy olyat adna, hogy a mentő vinne rögvest a sürgősségire. Kicsit bánom, hogy megtanítottam bokszolni. Lehet rossz döntés volt.....Még valaki belehal.....És az a valaki, bizonyosan én leszek. Persze mindezt miatta tettem, azért, hogy megtudja magát védeni a perverz barmoktól, de nem sejtettem, hogy ennyire bivaly lesz tőle. Elképesztő.
- Akkora egy barom vagy Zayn! - Kiabál még mindig. - Tehetséges vagy, fogd már fel! Vagy hallani akarod még vagy ezerszer? Mert akkor el mondom neked annyiszor!
- Butaság. - Legyintettem, mire kezei ökölbe szorultak. Végem....
- Nem fogom hagyni.... - Morogta magába. - Nem fogom, hagyni, hogy elszalaszd életed lehetőségét! - Mondta, majd rám vetette magát. Tudtam, hogy ha nem küzdök nekem végem, így egy kisebb bunyó után kaptam csak ki, ami azzal végződött, hogy Kimberly a hátamon ült, kezemet pedig az ágyhoz szorította. Túl jól kitanítottam....A diák felülmúlja mesterét.. 
- Miért csin....csinálod ezt? - Kérdeztem kissé akadozva, hiszen a fejem a paplanomba volt nyomva.
- Azért, mert segg hülye vagy!
- Köszi a magyarázatot.
- El fogsz menni a válogatásra.
- Nem! - Tiltakoztam, mire Kim erősebben szorított. - Áú! 
- De elmész!
- Nem fogok!
- De!
- Nem!
- De!
- Nem!
- Zayn!
- Kimberly!
- Mitől félsz? - Kérdezte. - Mi tart vissza attól, hogy elmenj és megpróbálj valami olyat amiben örömödet leled?
- Nem félek. - Dacoskodtam.
- Ja és hazudni se szoktál. - Váltott cinikusra. - Zayn, te tehetséges vagy! Tényleg! Nem mondanám, ha nem lenne így. Jó hangod van!
- De nem elég jó, Kimberly! Mennyi esélyem lenne pont nekem bejutni? Bekerülni az élő show-ba és eljutni egészen a végéig? Mennyi? - Hisztériáztam.
- Pont annyi mint a többieknek. - Válaszolta nyugodtan. - Ugyan annyi. Mi lehet a legrosszabb dolog ami megtörténhet, mi? Az, hogy nem jutsz be, igaz? De Zayn, ha meg se próbálod, akkor ennek az esélye tényleg nulla, de ha elmész, ha megmutatod mit is tudsz, akkor legalább van rá mód, hogy tényleg légy valaki! Ezt szeretnéd nem? - Válaszom hallgatás volt. - Nem?
- De. - Sóhajtottam.
- Akkor, ne légy nyuszi!
- Nem vagyok.
- Akkor elmész? - Kérdezte boldogan. 
- El. - Mentem bele.
- Istenem de jó! - Szált le rólam, mire végre fel tudtam ülni. - Annyira szeretlek. - Ölelt át szorosan és kis hezitálás után én is így tettem. Magamhoz szorítottam és el se akartam engedni. Tiszta szívből szeretem őt, ez le se tagadhatnám.....

 Az emlék hatására egyszerre lettem nagyon boldog, mégis mérhetetlenül szomorú. Kim annyira jó ember és a legkevésbé sem érdemelte meg azt, amit kapott a sorstól. A szülei remek emberek voltak, és az öccse is jobbat érdemelne annál, mint, hogy egy tanyán rothadjon árvák között! Hiszen Blake nem árva, itt van neki a nővére és, ha ténylegesen itt lenne sokkal nyugodtabb lennék. Pontosan tudom, hogy Kim számára Blake jelenti majd a megváltást és az új kezdetet, éppen ezért reménykedek benne, hogy minél előbb hazatér. A kisebbik Lockwood olyan volt számomra mint egy soha nem létező fiútestvér, akit mindig is szerettem volna. Számomra is fájdalmas, hogy ilyen fiatalon ennyi minden ment tönkre körülötte. Úgy érzem az én felelősségem is, az, hogyha egy nap kilép az intézet ajtaján, én is ott legyek és egy biztos férfi támaszt jelentsek számára. Szilveszterkor már velünk ünnepel. Emlékeztetem magam, hiszen Kimberly addigra már betölti a huszonegyet és hivatalosan is Ő lehet majd a gyámja a fiúnak. 
- Zayn, jössz már? - Zökkent ki Niall. - Mindenki csak rád vár. - Veti szememre, de igaza van. A csapat a tóban úszkál, készülve a csatára. Remélhetőleg ezt megnyerem, mert utána már úgy is csak veszteni fogok. Nem húzhatom tovább azt, amiről tudom, hogy helytelen. Mosolyt varázsolok arcomra, majd bombát ugrok a tóba. A többiek felnevetnek, de kérdés, hogy meddig lesznek még boldogok...



Kimberly

Zayn egész nap olyan furcsa volt. Nem beszélt sokat, de ami jobban aggasztott, az, hogy arckifejezése arról árulkodott valami nincs rendben vele. Azonban mikor a vízbe ugrott, mintha egy pillanat alatt minden megváltozott volna. Nevetett és boldogan vágta a fejemhez a sárgombócot, amit vissza is kapott és mikor ezen is nevetett, meggyőztem magam arról, hogy csak beképzeltem a dolgot és nincs is semmi baja.
Igazából, nem volt sok időm ezen gondolkodni, mert a következő pillanatban már a víz alatt voltam, hála Louis barátomnak, aki rám ugorva tartott a víz alatt. Pár másodperc múlva elég erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy feljöjjek és a képébe nyomjak egy marék sarat, aminek hatására úgy nézett ki mint egy mocsári szörny. Jót nevettem rajta, de nem sokáig, ugyan is Benny került a hátam mögé, aki a lábam kigáncsolásával döntött karjaiba. Szívem szerint így maradtam volna, míg hosszú percekig, de Benny másképp vélekedett a helyzetről, mert a következő pillanatban már repültem is, majd csapódtam és elsüllyedtem. Nevetve jöttem fel, nem bánva, hogy kicsit sajgott a hátam. Boldogan néztem a többieket és, azt hogyan hülyülnek. Liam és Sophia nagyon édesek együtt. Egymás fröcskölik, a lány próbál menekülni, de Liam elkapja maga felé fordítja és megcsókolja. Zavartam kapom el a fejem, de mosoly fut végig arcomon. Szerelmesek...Jó nekik...Másodpercnyi féltékenységem azonban gyorsan elszáll, mert a következő jelenet jobban lekötött. Louis, Eleanor, Zayn és Perrie kakasviadaloztak, bár ez kicsit másképp festett, mivel itt a lányok cipelték a fiúkat. Nem tudom, hogyan jutott ez eszükbe, de jó volt őket így látni. Mosolyogtak, nevettek és szabadok voltak, ami már biztosan rájuk fért.
- Mi is csináljunk ilyet. - Úszik mellém Niall.
-  Ha szerzel egy másik párt, akkor benne vagyok. - Válaszoltam.
- System! - Ordította, mire az említett nem habozott sokat, azonnal jött. Tudhatta mi is fog következni, mert szemi ördögien csillogtak. Ahogyan én meg azt tudtam, hogy már csak egy ember van aki nincs elfoglalva mással és, hogy az ez ember, nem más mint Harry. Nagyot sóhajtottam mikor rájöttem nem menekülhetek. - Harry is mindjárt jön. - Világosított fel a szöszi a nyilvánvalóról, miközben lebukott a víz alá. Mikor nem jött fel kicsit megijedtem, de ahogyan testem kiemelkedett a vízből, rájöttem, hogy már a nyakában vagyok.
- Szóval veled leszek. - Nevettem fel.
- Miért, azt hitted engedem másnak, hogy vele légy? - Kérdezi, de válaszolni nem tudok rá, csak mosolyogni.
- Ez nem ér! - Rázta a fejét Benny. - Harold utál engem....
- Azt utálom ha Haroldnak szólítanak. - Szólalt fel az említett, aki szinte a semmiből került elő. - De ha jobban belegondolok, talán te se vagy a szívem csücske.
- Ha nem bánod, ennek most örülni fogok. - Fonta össze kezeit Benny a mellkasa előtt. - Elment a kedvem a játéktól. - Fújtatott nagyot.
- Csak nem félsz tőlem? - Cukkolta tovább, ami rettentően idegesített. Mondani készültem valamit, hogy védelmére keljek, de barátom hamar lerendezte helyettem.
- Maximum a ferde hajlamaidtól. - Forgatta meg szemeit, miközben az alattam lévő srác nagyot sóhajtott. Tudtuk, ebből így nem lesz játék.
- Haver. - Szólalt meg végül Niall. - Ezt nem kellett volna. - Jegyezte meg és igaza is volt, ugyanis Harry dühöngve indult meg a túl partra, a nádasok mögé. Idegességében a vizet csapkodta és olyanokat mondott, amik  nyilvánvalóvá tették, haragszik és sértve érzi magát. Bűntudatot éreztem, bár jómagam nem tettem semmit. Niall szépen lassan letett, tudtam neki is elment a kedve az egésztől. Mielőtt bement volna a házba, ahol a többiek éppen nassoltak, még odajött hozzám és adott egy puszit a fejem búbjára. Nem tudtam miért kapom, de örültem neki. 
    Hirtelen annyira egyedül éreztem magam és nem csak éreztem, mert egyedül is voltam. Körülnéztem és akkor vettem észre, hogy már csak én vagyok a vízben. Kintről figyeltem a bent lévőket és egy kicsit meglepett mikor nem nevető alakokat fedeztem fel, hanem amolyan komoly beszélgetős arckifejezéseket. Éppen Zayn magyarázott valamit és hevesen gesztikulált, amit gyakran tesz ha beleéli magát a mondandójába. Csak mosolyogni tudtam, hogy mennyire ismerem már ezeket az apróságait és, hogy az évek alatt kiismertem annyira, hogy tudjam mikor, mire számíthatok tőle.
    Nagyot sóhajtottam. A szívem heves tempót diktált. A nádas felé néztem és nagyot fordult a világ. Miért kínzom magam? Kérdezem, de felelni nem felelt senki, jó magam meg nem is akartam, hisz féltem a választól. Féltem attól, ami igaz. 
Ahogyan közelítettem a helyhez, ahol a fürtös alakját eltűnni láttam, rájöttem talán ez mégsem olyan jó ötlet. Bár, itt minden kis zugot úgy ismerek, mint a tenyeremet, kicsit megrémültem, mikor Harry nem volt sehol. Tekintetemet ide-oda kapkodom, de nem láttam és kezdtem megijedni, hogy belefulladt a vízbe, vagy annyira megsértődött, hogy világgá ment. Egyiknek sem örülnék, de inkább éljen, mint, hogy bántódása essen. Magamat is megleptem, hogy ennyire törődök vele...

Egy kisebb szívroham. Ehhez tudnám hasonlítani az érzést. Rémült voltam, de sikítani nem tudtam, ugyanis kezek voltak a számra tapasztva. Egy hideg mellkas feszült hátamnak, mely egyenletesen süllyedt és emelkedett. Tudtam ki az, de még így is eszméletlenül gyorsan dobogott a szívem és attól a buta ténytől féltem, hogy meghallja és megkérdezi: Félsz, vagy csak ilyen jó hatással vagyok rád? Én tudtam melyik. Remélem ő nem. 
    Épphogy átfutott a gondolat a fejemben, meleg leheletét éreztem a bőrömön, miközben a fülembe súgta.
- Meg ne ijedj apróság, csak én vagyok. - Majd eltávolodott, amit bár szörnyű beismernem, kínzóan felesleges volt, hisz nem akartam. A gyomrom apróra zsugorodott, a szívem már nem érezte a gyors és a elképesztően gyors közötti különbséget, arról nem is beszélve, hogy az előbbi akciója miatt a hideg is kirázott és teljesen libabőrös lettem. Utóbbit észre is vette. - Csak nem fázol? - Kérdezte vigyorogva. Ő is tudta, hogy nem.
    Bár már elengedett én nem fordultam meg. Nem mertem és nem is akartam, azonban mint sok mindent, Harry ezt sem hagyta annyiban. Egyszerű mozdulatot tett, de az elégvolt, hogy egy száznyolcan fokos fordulatot tegyek, ugyanis Harry a fenekembe markolt. Kezemet reflex szerűen ütésre emeltem, de arcát már nem érte el, mivel kezét csuklóm köré fonta. Végig engem nézett. Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét és én se bírtam elszakadni az ő tekintetéről. Én dühösnek éreztem magam és szerintem látszott is rajtam, hogy az vagyok, ellentétben a göndörrel, akin semmilyen érzelmet nem tudtam felfedezni. Kerestem valamit amibe kapaszkodhatok. Bármit. Szeretetet, gyűlöletet, megvetést, haragot, vagy örömöt. Akármit, csak ne ezt az ürességet. Ezt nem szeretem. Nem szeretem, mert ez azt jelenti, hogy semmit nem érez irántam. Ez viszont rossz és fájna, ha így lenne. Ugyanis én érzek valamit. De bár ne így lenne...
- Megijesztettél. - Mondtam végül, hogy megtörjem a csendet.
- Sajnálom. - Válaszolta, amin meglepődtem. 
- Többet ilyet ne csinálj!
- Nem fogok. - Monoton hangneme feldühített. Hogy lehet ilyen nyugodt?
- A fenekem meg ne fogdosd! - Teszem még hozzá, hogy nehogy azt higgye ezt elfelejtettem neki. Válasza, csak egy apró bólintás volt. Most megnémult? Áthatóan méregettem és egy pillanatra megcsillant valami a szemében. Szomorúság. - Baj van? - Kérdeztem és mikor nem válaszolt aggódni kezdtem. - Harry, minden oké? - Próbálkoztam újra, de ekkor meglepő dolog történt. Styles egyszerűen csak magához vont és szorosan átölelt. Olyannyira, hogy fulladozhattam is volna, de maximum örömömbe. Boldog lettem és kis hezitálás után én is köré fontam karjaimat. Ahogyan a bőröm az övéhez simult, úgy éreztem ez a világ legcsodálatosabb helye és az életem egyik legszebb pillanata. Arcom mellkasán pihent és kisebb sokkot okozott szívének heves dobogását hallgatni. Milyen jól elhitette, hogy nyugodt...Micsoda színész lenne belőle. Ebben a pillanatban sok mindenre rájöttem. Olyan dolgokra, amikre talán nem is akartam. De elűztem a buta gondolatokat és próbáltam a jelent élvezni. 
   Lassan elvált tőlem, de ábrázata még mindig ugyan olyan volt. De már tudom az igazat. Kacagott az ördög, de azt is oda súgta nekem: Mindennek oka van Kimberly! Ne légy naiv. Ez innen már csak rosszabb lesz. 
- Be kéne menni. - Jegyeztem meg. - Kezd hűvösre fordulni az idő.
Épp, hogy elhaladtam mellette, visszarántott. Egy pillanatig habozott, de utána lecsapott ajkaimra. Meglepett, de nem annyira, hogy ne tudjak reagálni. Nem tudom mi ütött belém, hogy miért teszem, azt amit, de ott és akkor jól esett. Az ahogyan hozzámért, ahogyan a kezeit az arcomon éreztem és, ahogyan a teste hozzám simult, ráébresztett arra mennyire is vágytam már erre. Tagadtam és mindent megtettem, hogy ne érezzek így, de én ezt már nem bírom! Lehet, hogy egy barom. Lehet, hogy menthetetlenül rossz és alkalomadtán egy igazi seggfej, de ez csak a felszín. Tudtam mikor először megláttam, nem leszünk jóban. Láttam, ahogyan viselkedik, de végig éreztem. Ő nem ilyen. Nem felejtettem el, mikor részegen bejött hozzám, vagy mikor ugyanígy hazajött. Sejtettem vele sincs minden rendben. Hasonlítunk. Ezt is tudtam.  Ahogyan emlékszek, mindarra mikor nyugtatott és lelket öntött belém. Emlékszem a nézésére, mikor elsírtam magam, vagy arra, hogy milyen dühös volt mikor nem engedtem, hogy segítsen. Mindezt láttam, de szerintem neki erről fogalma sincs. Fogalma sincs arról, hogy mennyire szeretem Őt. Hogy féltem és aggódok érte és minden szava, mely gúnytól volt hangos, mennyire fájt. Rengeteg dolog van benne, amiről azt hittem utálom, de minden hülye megjegyzését követte egy tett, ami a szívemet melengette. Mint mikor bűntudatból megakarta venni, azt a kávéfőzőz, vagy mikor a lányok beköltözése előtt, hagyta, hogy kisírjam magam a vállán. Mikor velem aludt éjszak, pusztán csak azért mert megkértem, vagy mint most, hogy csak azért aludt volna a földön, hogy ne érezzem kényelmetlenül magam. Jó ember. Vannak hibái. De kinek nincs?
    Ajkai puhák voltak és csókja vággyal teli. Kezét az arcomról, levezette a derekamra, majd még közelebb vont magához. Hajába túrtam, mire elmosolyodott. Mutató ujjam végighúztam gerince vonalán, amire megrándult kissé. Most rajtam volt a sor, hogy mosolyogjak. 
   Elváltunk. Ziháltunk. Mindenem remegett, de Harry erősen tartott.
- Ez meg kellett tennem. - Mondta. - Még mielőtt... - Kezdett bele, de félbehagyta, benne meg egy világ tört össze.
- Mielőtt? - Kérdeztem kétségbeesetten. Harry meglepetten fordult felém. Egy másodpercnyi dühöt láttam fellobbanni szemeiben, amit nem értettem. 
- Tényleg mennünk kéne. - Mondta végül. Elindult, de én csak ott álltam. Igaza volt, a hangnak a fejemben. Naiv vagyok. Harry észrevette, hogy nem követem, így visszajött hozzám, de nem bírtam ránézni. Valami van, de nem mondja meg.
- Kimberly. - Sóhajt nagyot. - Nézz rám, légy szíves! - Aprót ráztam fejemen. - Szeretlek. - Mondta. - Hallod? - Kérdezte. - Szeretlek.......Téged..... Kimberly. - Tagolta és én szépen lassan felnéztem rá. El se hittem, amit mond. Mondani se mondtam semmit, csak odamentem és újra megcsókoltam. Örült a fejének. Vigyorgott mint a vadalma.
     Szépen lassan mentünk vissza a házhoz. Harry nagyon közel volt hozzám, amit nagyon élveztem.
Felsegített a verandára. Még egy utolsó pillantást vetettem rá, mielőtt elhúztam volna az átlátszó üvegajtót, mire Ő rám mosolygott. Szeretem a mosolyát. Tényleg.
   
Mikor beléptem a házba, sok mindenre számítottam. Louis nevetésére, Niall zabálnivaló arcára, miközben éppen a szendvicsét eszi, vagy a lányok és Liam harcára, miközben arról tárgyalnak, ki a legjobb színész az angolok között. Erről gyakran heves vita folyt, amiről mindig változtatták a véleményüket. Szerettem Őket hallgatni. De most nem tehettem. Nem tehettem, mert mikor beléptem feszült csend uralkodott az egész helységben. Nyomasztott a gondolat, hogy komoly baj lehet. Végigvezettem a tekintetem, a többieken, de Niall volt az egyetlen aki a szemembe nézett. Liam, csak ült a szőnyeget szuggerálta. Louis, ölében barátnőjével, kerülte a tekintetem, míg Zayn csak állt ott a szoba közepén, mint egy szerencsétlen. A maradék két lány szintén mással volt elfoglalva. Ijedten néztem Harry-re, de már Ő sem kereste a tekintetem. Elmorgott egy, bocsánatot, de ezt se tudtam mire vélni. Niall maradt......Tekintetem fátyolos lett. Fogalmam sem volt, hogy milyen szörnyűség lehet az, ami miatt, így kivan mindenki.
- A picsába már! - Ordított Niall. - Mondjuk el neki és kész! - Nézett körbe, de senki nem felelt. - Lassan azt hiszi, hogy valaki meghalt, ha így kussoltok! - Igaz. Helyeseltem magamba, de így legalább meggyőződtem, hogy nem történt ilyen. - Zayn? - Fordult az említett felé, de az csak a fejét rázta.
- Mi a franc van már? - Váltottam hisztérikusra. - Baj van? Mondjátok el ha igen! Tudni akarom!
- Elmegyünk. - Szólalt fel Louis. - Turnéra. - Leesett a dolog.
- Ezt nem mertétek elmondani? - Fújtam ki egy nagy adag levegőt. - Ezt sejtettem. - Nevettem fel zavartan. - Hisz énekesek vagytok, meg híresek. Nem vagyok hülye. - De a hangulat nem változott. Mi a franc? 
- Három nap múlva indulunk. - Harry fájdalomban úszó hangja, törte meg a csöndet. - Három kibaszott nap múlva indulunk! - Ismételte meg, de ezt már inkább magának, mint nekem. Megtörtem. Sírva kérdeztem.
- Zayn, te ezt mióta tudod? - Nem válaszolt. - Zayn!
- Két hónapja. - Válaszolta. Szédülök.......Csak múljon el.
- Értem. És nekem mikor akartad elmondani, mi? Mikor már a repülőn ültök? - Idegesen túrtam hajamba. A fejem elképesztően fájt. A rohadt életbe, hogy mindig ez van!
- Sajnálom. - Mondta.
- Sajnálod....Sajnálod. - Ott ahol voltam leültem. Nem bírom ezt a rohadt szédülést.....
- Nem akart rosszat. - Kelt a védelmére Louis. Dühöm ekkor lobban hatalmasra.
- És te? Te mióta tudod? - Kérdeztem. - Minden reggel felébresztesz és azt ordibálod, hogy Kimberly! Egyszer, csak egyetlen egyszer, nehezedre esett volna azt kiabálni, hogy, két hónap és eltűntök a picsába? - Nem szólt egy szót sem, tudta igazam van. - Vagy te Liam! Te miért nem szóltál?.....És te? - Néztem fájdalmasan a szöszire.
- Féltettünk. - Vágta oda Louis.
- Mitől? - Tárom szét karjaim.
- Tudjuk, hogy zavarodott vagy. - Jegyezte meg Liam. - Meghökkentem. Hogy mondhat ilyet? - Tartottunk attól, hogy nem dolgozod fel.
- És így jobb? - Tártam szét a karjaimat. - Így jobb, szerinted?
- Kimberly..... -Kezdett bele Niall.
- Hol van Benny? - Nem válaszoltak. - Hol van? - Kérdeztem kiabálva.
- Ő is csak most tudta meg, hogy Te nem tudod. Nem akart itt lenni. Eléggé zabos ránk. - Niall volt az egyetlen, aki nem mondott semmi olyat amivel megsértett volna. A lányok meg nem mondtak semmi és pont ezzel sértettek meg. Zavarodott mi? Na szép......

Dühöngve csaptam be magam mögött a bejárati ajtót. Nem érdekelt más, csak, hogy Benny-t megtaláljam. Arra vágytam, hogy megöleljen és vigaszt nyújtson. Tudtam hol lesz, így arra vettem az irányt. 
  Mi lesz így velem? Zayn megint eltűnik az életemből, évekre? És a többi fiú? Louis, Liam, Niall és Harry? Mi lesz velem, meg a göndörrel?........Mi lesz velem nélkülük? És a lányok? Ők is elmennek? Nyilván nem maradnak itt velem.....Egy zavarodottal. Bármennyire is próbáltam, arra gondolni, hogy ez nem jelenti semminek a végét, a hang a fejemben újra, meg újra felszólalt. Kimberly Lockwood.....Te vagy az a lány.....Az a lány, aki ha kap, egyben veszít is.  
Rá kellett jönnöm, hogy minden kezdődik előröl......


2014. augusztus 6., szerda

Sziasztok! Itt az új rész és remélem tetszik majd nektek. Fogalmam sincs, hogy így van-e, de imádom ezt a történetet írni és csak remélni tudom, hogy ti is szeretitek egy kicsit :)
Jó olvasást, szeretlek titeket :)!

UI: Tudom, hogy aki már olvasta az látta, hogy ez a szöveg eddig még nem volt itt, de mentségemre szóljon, hogy észre se vettem, míg tesóm nem szólt, hogy nem írtam nektek semmit...Ezért bocsánat :)
UI2: Egyre többen olvastok aminek nagyon örülök! Köszönöm.



19. Fejezet

Ház a tónál

(Gyáva )

3.rész


A ház mely eddig nevetésektől és bolondozásoktól volt hangos, most csendesülni látszott. Szépen lassan mindenki nyugovóra tért és édesdeden alszanak, mint a jóllakott napközisek az oviban. Egyedül én nem bírok elaludni. A nappaliban ülve szépen lassan rájövök arra, hogy nem húzhatom sokáig a kamu tévénézős alibimet, mivel lassan hajnali kettő lesz. A földön ülve nézek a már alvó szöszire, aki a matracát, hol máshol mint a tévé előtt helyezte el, közel mindenhez amire szüksége lehet az éjszaka folyamán. Matracán ülve elgondolkodok, hogy mi lenne ha én is itt maradnék, de kicsit furcsa lenne, hiszen odafenn van egy helyem ami csak rám vár. Az egyetlen dolog ami visszatart abban, hogy végre nyugovóra térjek, az, hogy a szobámat meg kell osztanom mással is. Meg kell osztanom vele...
 Fejemet megrázva próbálom magam emlékeztetni arra, hogy Harry nem egy sorozatgyilkos akitől menekülnöm kell, de lényegében semmi sem segít a helyzetemen. Egy apró sóhaj kíséretében nézek, a már szintén alvó Benny-re, aki a kanapén fekve pihen. Mélyeket lélegzik, jobb kezét feje alatt tartja, ajkai pedig kissé szétnyílnak amitől elnevetem magam, de próbálom nem hangosan tenni ezt, hisz eszem ágában sincs felébreszteni őket. Hálásnak kellene lennem neki, hogy úriember módjára lemondott a kényelemről és hagyta, hogy én fekhessek az ágyban, de tudva a körülményeket lehet csak azért csinálta, hogy ne kelljen óvadékot letennem érte, ugyanis elképzelésem sincs arról, hogy mi lett volna ha Benny alszik a fürtössel. Nem kedvelik egymást, de nem is csodálom azok után, hogy úgy összekaptak, hogy Harry egy hétig a szeme alatt viselt zöld monoklit, míg Benny az arccsontján büszkélkedhetett egy nagy vörös folttal. Akkor is csak engem védett. Emlékeztetem magam. Harry meg akkor is csak engem szapult. Jövök rá és bár nem számítok rá, egy kis keserűséget érzek a szívemben ha erre gondolok. Sokszor nem tudok mit kezdeni a hangulatváltozásival. Néha komolyan úgy érzem törődik vele, néha meg éppen az ellenkezőjét és arra gondolok, hogy még mindig utál. Bosszant, hogy ennyit foglalkozok vele, ahogyan az is, hogy olyan hatást gyakorol rám, ami miatt rettegek felmenni az emeletre. 
Nagyot sóhajtva nyúlok a távirányítóért, de abban a pillanatban össze is rezzenek, ugyanis trappolások hallatszódnak a lépcső irányából. Félve fordítom a fejem abba az irányba, reménykedve, hogy nem Harry jött le. Ugyanis bár az vagyok, nem akarok gyávának tűnni. Valaki olyannak, akiről tudják, hogy zavarban van és az érzései csatát vívnak lelkében, arról mi is a helyes.
Azonban megkönnyebbülök mikor Liam félmeztelen alakját fedezem fel a sötétségben. Szinte csukott szemmel megy előre és egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy alvajáró. Meredten nézem sétáló alakját. Már a konyha ajtónál jár, mikor egy másodpercre megáll, mutatóujját feltartja, majd rükvercbe  kapcsol és háttal visszasétál a kanapéhoz.
- Kimberly? - Kérdez rá álmosan, hangja fáradságtól rekedt.
- Igen? - Nagyot nyelek, bár nem tudom mitől is paráztam be annyira. Talán a helyzettől, meg attól, hogy Liam szinte pucéran, csukott szemmel sétálgat a házamban.
- Te még nem alszol? - Hunyorogva néz rám, ha nem ismerném szinte azt is hihetném, hogy stíröl, de tudom, hogy nem lát és amúgy se tenne ilyet, szóval egy fokkal nyugodtabban adok választ kérdésére.
- Nem.
- Miért? - Harry barátod miatt. Mondanám legszívesebben, de visszafogom magam. Inkább terelem a témát.
- Te miért nem alszol?
- Nem alszok? - Vakarja meg tarkóját, nekem meg vissza kell tartanom a feltörő nevetést.
- Nem. - Adok választ.
- De miért nem? - Ásít nagyot. - Aludnom kellene, rohadt fáradt vagyok.
- Nem tudom éppen a konyhába készültél menni. - Tájékoztatom.
- A konyhába. - Mondja. - A konyhába. - Ismétli meg. - Ó hát persze, hogy oda igyekeztem, most már rémlik. Köszi Kimberyl. - Bólint aprót, de pár lépés után visszafordul. - És azt nem tudod, hogy mit akartam csinálni a konyhában? - Hát nem aranyos? Csak mosolyogni tudtam.
- Enni? - Vetem fel az ötletet. Liam a tévé feletti digitális órára néz, majd megrázza a fejét.
- Nem. - Mondja. - Ahhoz már túl késő van, nekem......- Ásít nagyot - vigyáznom kell az alakomra.
- Akkor inni?
- Igen! - Csettint egyet az újával. - Inni. Ja. Inni akartam. - Indul meg, de újra megtorpan. Fejét kicsit oldalra dönti, úgy néz ám. - De mit akartam inni?
- Te most szórakozol velem? - Nevetek fel kicsit.
- Komolyan nem tudom. - Sóhajt nagyot. - Víz, narancslé, tea és tej. Ez túl sok egy férfi számára, hogy döntsön. Ehhez kevés vagyok. - Hajtja le fejét, de nem azért mert elszégyellte magát, hanem mert egy pillanatra bealudt és kellett neki pár másodperc míg összeszedte magát. Fejét kicsit megrázva tért magához.
-Liam szerintem igyál hideg vizet, az jót fog tenni.
- Rendben. - Ásít nagyot, majd hihetetlen, de végre bemegy a konyhába. Hallom ahogyan kotorászik, kinyitja a hűtőd, majd tölt magának egy pohárral. Alig egy perc múlva már ki is jön onnan és csak vigyorogni tudok, mikor víz helyett szőlőlét vélek felfedezni kezében.
- Jó éjszakát. - Köszön el, majd szabad kezével int egyet.
- Neked is. - Mondom majd visszafordulok a tévé irányába, de nem telik el tíz másodperc és egy hatalmas csattanást hallok. Ijedten fordulok mag, de Liam már sehol nincs, azonban megszólalásával biztosra veszem, hogy ő volt a hunyó.
- Jól vagyok! - Kiálltja. - Csak megbotlottam......Túl magasak ezek a lépcsőfokok. - Morogja, majd hallom az ajtó záródását, így megnyugszok, hogy már nem tehet magában nagyobb bajt.
Lassan én is tudomásul veszem, hogy ideje lenne lefeküdni, így csiga módjára feltápászkodok helyemről, kikapcsolom a tévét, de nem bírom megállni, hogy ne adjak jó éjt puszit a két fiúnak. Először Benny felé fordulok, apró csókot hintek arcára, mire kicsi megmozdul, de nem kell fel.
- Álmodj szépeket. - Suttogom és remélem tényleg, így is lesz. - Te is. - Nézek a szőkére, akinek szintén adok egyet, majd még hozzáteszem. - Édes vagy mikor alszol, de akkor is legyőzlek. Kikapsz Horan. - Vigyorgok és most már tényleg elindulok felfelé. A lábam alig érinti az első lépcsőfokot, mikor halk dünnyögést hallok. Niall adta ki magából.
- Azt még meglátjuk Hercegnő.

A szívem a torkomban dobog, nem merek benyitni. Mit csinálhat? Alszik? Biztosan így van, de még így is feszengek. Talán tényleg jobb lett volna a matracon....Fut át a gondolat a fejemben, de elég szánalmasan hangzik, hogy nem vagyok képes bemenni a saját szobámba, a saját otthonomban, így hát nagy levegőt veszek és kitárom az eddig csukott ajtót. A hasam görcsbe rándul, ahogyan észreveszem a göndört, aki a legkisebb mértékben sem alszik. Nagyon nem! Miért nem? Telefonját nyomkodja az ágyon és csak annak halvány fénye világítja meg arcát. Azonban mikor észreveszi, hogy más is van a szobában felnéz, de csak egy pillanatra, majd újra a ketyeréje bűvöletébe esik. Meg is nyugszok annyira, hogy a fürdő felé vegyem az irányt. A nyomasztó, de mégis kellemes csöndet ő töri meg.
- Azt hittem fel se jössz....Már kezdtem hiányolni a társaságod, de ha jobban belegondolok jobb volt nélküled. - Hitetlenkedve nézek rá. Még arra se veszi a fáradságot, hogy mondandója közben rám nézzen. Sértett a tudat, hogy így beszél velem, ahogyan az is, hogy ezeket a szavakat ilyen könnyen ejti ki a száján. Fogalma sincs mivel játszik!
- Rendben. - Válaszolom, bár nincs értelme. Belefáradtam a vitákba és abba, hogy ellenkezzek vele. Ennyi volt. Nem érdekel mit mond vagy tesz, mostantól szarok rá és arra amit érzek. Egy idő után csak elmúlik nem?
Szédelegve léptem be a fürdőszobába. Nem vagyok túl jól, de tudom, hogy egy frissítő zuhany mindent megold. Telefonomat a szennyes tartóra rakom, amire rádobálom levett ruháimat is. Már csak a fehérnemű van rajtam, mikor a tükörhöz lépve, egy erős kontyba fogom a hajam. Saját tükörképemet méregetem és rájövök mennyire nincs élet a szemeimben. Biztos csak az álmosság teszi.....Biztatom magam, bár hiába.
Elmélkedésemből egy alig hallható pittyegés zökkent ki, amiről hamar rájöttem, hogy a telefonom az. Előkotortam a ruhakupac alól és vigyorogva vettem tudomásul, hogy Colin írt nekem. Furcsán hatott rám a tudat, hogy ennyire boldog lettem tőle, de komolyan úgy érzem, hogy mi nem találkoztunk hiába. Az, hogy ő aznap ott volt és, az, hogy ilyen nyíltan megbeszéltünk egymással mindent, nem lehet a véletlen műve. Komolyan úgy gondolom, hogy ez így volt megírva. Hogy találkozzak valakivel, akinek szenvedései felérnek az enyémmel. Aki úgy tud segíteni és beszélni velem, hogy pontosan tudja mi is az igazi fájdalom. Elhívott fagyizni és azóta a kellemes délután óta, rengeteget beszélgettünk, így hát boldogan nyitottam meg üzenetét, de hamar lehervadt az arcomról a mosoly mikor elolvastam, hogy mit is írt. Gyorsan válaszoltam neki. Egy hosszas üzenetet írtam, olyan dolgokról amikről azt hiszem meggyőzőek lehetnek. Nem hagyom, hogy hülyeséget csináljon. Nem fogom őt is elveszíteni!


 Fogalmam sincs miért csináltam azt amit. Hogy miért szóltam be neki, amint belépett a szobába. Egyszerűen csak zavart a jelenléte és az, hogy őt is zavarja az enyém. Nem vagyok egy idióta, tudom, hogy egészen eddig miattam nem jött fel, de akkor is! Ennyire szar társaság lennék? Inkább lent ül hajnali kettőig, holtfáradtan, mint, hogy feljöjjön aludni? Normális ez? Én meg már csak azért is megvártam, tudván, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hozom. Nem zavart a tudat. Egy cseppet sem. Az viszont igen, hogy ennyire tart tőlem. Akartam én valaha is rosszat neki? Na jó lehet, hogy akartam, de nem szerepelt a terveimben, hogy megerőszakolom alvás közben, bassza meg! Tényleg nem! Az, hogy hozzáérek, vagy, hogy megcsókolom már számtalanszor végigfutott, az én kis elmebeteg agyamban, de könyörgöm hozzá se nyúlnék, hacsak ő maga nem úgy akarná. Eljátszanék a gondolattal, de ez nem jelenti azt, hogy meg is tenném! Komolyan ennyire elviselhetetlen vagyok a számára? Jó beismerem tettem és mondtam neki dolgokat és való igaz a próbafülkébe rákényszerítettem az akaratom, de attól még nem vagyok szenilis! Az, hogy néha teszek olyan dolgokat amik nyomulósnak hathatnak, nem feltétlen azért van, hogy őt ezzel megsértsem, csak elképesztően viccesnek találom azt, ahogyan reagál. Most is mikor megérkeztünk és kihúztam a vízből, úgy éreztem ha nem mondok valamit amitől a plafonra mászik, nem is lenne kerek a mai nap. Ráadásul biztosra veszem, hogy titkon ő is élvezi ezt. Melyik lány ne tenné? Melyik? Lehetetlen, hogy pont ő a kivétel. Lehetetlen! Mindig szembeszáll velem és ezt vártam tőle most is. Rendben? Rendben??? Komolyan csak ennyit tudott mondani? Tartok attól, hogy most túl messzire mentem, vagy, hogy most tényleg megbántottam. Vagy csak feladta volna? Az is lehet, de én ebbe nem nyugszok bele. Nem bizony. Ordítani fog velem! Fog, mert kierőszakolom belőle. Ha haragszik, hát haragudjon. Ha mérges, akkor mutassa ki. Csinálhat bármit! Akármit! Csak nem mondja azt, hogy rendben. Nem hagyom, hogy magába fojtsa a dolgokat. Gyűlölhet. Tényleg nem zavar, csak érezzem valamit irántam. Valamit ami nem merül ki annyiban, hogy rendben.
Idegesen túrok bele hajamba. Kimberly már egy ideje elfoglalta a fürdőt, de tudom, hogy ezzel is csak az időt húzza, de ha már eddig kihúztam alvás nélkül akkor nem most fogok elszundítani. Azonban jobbnak látom, ha lecuccolok a földre, ugyanis tartok attól, hogy így még kevesebb az esélye annak, hogy egy légtérben legyen velem. Csak most jöttem rá arra, hogy mennyire is vele akarom tölteni az éjszakát. Ha nem is mellette, de vele egy helyen. Az ágy jobb oldalára leterítettem a vastag takarót, levettem néhány párnát és kényelembe helyeztem magam. Kurvára nem kényelmes, de jobb mint a semmi. Nagyot sóhajtok és a plafont bámulom. Utálhat, de közbe szeressen. Csak egy kicsit. Annyira, hogyha elmegyünk a jövőhéten, megöleljen és, hogy azt mondja hiányozni fogok neki. Turné......Jön a következő gondolatom, de megszakítja az ajtó nyikorgása. Néma csend telepszik a szobára.
- Harry? - Hallatszik törékeny kis hangja. - Ez nem vicces, ha elbújtál gyere elő. - Mosoly kúszik ajkaimra. Ennyire ördögi azért nem vagyok..... - Harry? - Üti meg fülem újra a kérdés, de most sokkal közelebbről. Kicsit oldalra fordítom a fejem és Kim halványkék szemeivel találom szembe magam. Haja kontyba van foga és egy hosszú fekete, a méreténél kétszer nagyobb, Batman-es poló volt rajta.
- Tetszik a felsőd. - Húzom féloldalas mosolyra a számat. Kimberly lenéz a pólójára és ő is elvigyorodik.
- Louis adta. - Mondja. - Kicsit nagy rám, de szeretem. Te mit csinálsz a földön? - Komolyan megdöbbenek azon, hogy egyáltalán hozzám szólt, így zavartabban adok választ kérdésére.
- Nem akarsz velem aludni..... - Mondom, mire ő összeráncolja homlokát. Harry te barom állat! - Tudom, hogy miattam nem akartál feljönni. Nem okozok több gondot szóval itt alszom.
- A földön?
- Ja.
- Az nem kényelmetlen?
- Nem.
- Nem akarom, hogy itt aludj.
- Nem? - Hökkenek meg. Ő csak aprót bólint. - Miért? - Kérdezem, de ő csak vállat vont.
- Gyere fel. - Sóhajt nagyot. - Kibírom a társaságod. Nyugodtan aludj velem. - Kaján vigyorra húztam a számat, így gyorsan módosított. - Persze az ágy másik végén. Ott ahol nem én alszok.
- Értem. - Nem bírom abbahagyni a mosolygást. Vissza fekszek az ágyra és megbabonázva figyelem a szőkeség minden mozdulatát. Szépen lassan elhelyezkedik, betakarja magát, majd álomra szenderedik. Így már nekem is könnyebben megy az elalvás.
Mégse utálna annyira, vagy csak ennyire jó ember? Szerintem a második, de reménykedek abban, hogy az első is igaz.


Zayn Malik


 Magam se tudom miért, de zaklatottan keltem. Hiányérzetem volt, de oly annyira, hogy bűntudat társult hozzá. Valamit elfelejtettem. Valami olyat amit nem kellett volna. De mit? Mi volt az?  Telefonom után nyúlok és szomorúan veszem észre, hogy még csak hajnali négy van. Nem bírom kivakarni a fejemből, hogy valami nincs jól. Erősen koncentrálok, de semmi sem jut eszembe, aminek eszembe kéne jutnia. Elhagytam valamit? Otthon marad valami? Elfelejtettem szólni a srácoknak, hogy vigyázzanak a lépcsővel? Mi a franc az? Ingerülten ülök fel ágyamba. Arcomat kezembe temetem, próbálom lenyugtatni magam.
- Minden rendben szívem? - Perrie fáradt hangja üti meg fülem, amit elképesztően imádok, de most még ez sem nyugtat meg igazán.
- Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy valami kiment a fejemből.....Pedig tudom, hogy fontos.
- Édesem ne fáraszd magad feleslegesen, majd rájössz, de most túl fáradt vagy ehhez. Aludj inkább, holnap majd eszedbe jut.
- Lehet, hogy igazad van. Biztos csak túlparázom a dolgot.
- Biztosan így van szerelmem.
Fejemet a párnára hajtom, már épp újra álomba készülök merülni, mikor szemeim hirtelenjében pattannak ki.
Rájöttem! Rájöttem, rájöttem! De bár ne így történt volna. Bár kussolt volna a hang a fejembe.
Kimberly.....Hiszen nem tudja, hogy a hétvége után turnéra megyünk. Ez a gondolat egészen reggel kilencig ott motoszkált a fejemben. Megpróbáltam neki elmondani a reggelinél, az ebédnél és akkor is mikor csak úgy kint ültünk a teraszon, de nem bírtam megszólalni. Összetöröm a szívét. Így lesz és ennek már megint én vagyok az okozója. Itt hagyom pedig még szüksége lenne rám. Borzasztó barát vagyok.......és gyáva is....