25. Fejezet 

Ígéret

Gyerekkoromban sokszor éreztem magam boldognak. Rengetegszer. Boldog voltam mikor megszületett az öcsém, vagy mikor először mentem iskolában, de még akkor is mikor fél áron hozzájutottam a legújabb Chris Brown albumhoz. Tudtam örülni, annak ha szépnek neveznek és annak, ha megehetem az utolsó csokis sütit. Imádtam, ha tesiórákon játszottunk, az unalmas fekvőtámaszok és a felülések helyett. Örültem egy ötösnek magyarból, és a ritka hármasoknak matekból. Szívesen elmentem és szerettem is kirándulni, ahogyan boldogság töltött el akkor is, ha megvehettem valamit amire régóta vágytam, vagy mikor kiolvastam egy könyvet aminek imádtam minden egyes sorát. Annyiszor éreztem magam boldognak, annyi pillanat van ami nevetéstől hangos. Mégis. Ebből szinte semmi nem jut eszembe egy átlagos napon. Semmi. Azonban az a nap, az-az este, az a hónap mikor meghallottam mi történt, mikor felfogtam, hogy nincsenek szüleim, mikor elvitték az öcsém sokkal, de sokkal elevenebben él bennem. Nem tudok szabadulni tőle. Az érzéstől mely megbénít, megrémít, lassan, de biztosan elpusztít. Körülbelül egy éve tudom, hogy valami nem stimmel velem. Hogy nem normális az, ahogyan viselkedem. Hogy a gyász elvette az eszem. Hogy a lelkem talán soha nem jön helyre. Mekkora lehet a baj? Teszem fel magamnak a kérdést ezredjére. Istenem, ugye nem vagyok beteg? Mondd, hogy nem! Kérlek!

- Kopp-kopp. - Hallom Benny hangját.

- Fürdőszoba! - Nagy erőfeszítés árán, sikerült, nyugalmat erőltetnem hangomra.

- A kicsik és Logan követelik, hogy segíts nekik kifesteni. - Nagyot nevetett, majd hozzá tette. - Missy húgodnak van ám ízlése. Idézem: Narancsájga és lila legyen egy kis pirosz beütéssel. - Hallottál már ilyet? Elképesztő egy kis csaj. - Halványan elmosolyodtam. Boldog pillanat. Meddig marad?

- Öt perc és lent vagyok. - Mondom végül, mire kapok egy okét, és hallom az ajtó záródását. Egy nagy adag levegővel lettem szegényebb ezek után. Belenéztem a tükörbe és magam is meglepődtem mennyire sápadt vagyok. A kezem meg zsibbadt, bár nem tudom miért. 

Nagyot nyeltem és megnyitottam a csapot. Beteg lennék? Nem..nem..lehetetlen.

A hideg víz hatása jót tett, a felhevült arcomnak és a fájdalomtól sikító lelkemnek is. Újra arra eszméltem fel, hogy saját magamat nézem a fürdőszoba tiszta üvegébe, melyet már egyszer bevertem és szilánkosra törtem. Elájultam. Akkor is....csak úgy.....Semmi előjele nem volt...Csak megtörtént.

Remegett mindenem. 

- Annyival könnyebb lenne ha itt lennél. - Sóhajtok nagyot Harry-re gondolva. Számomra is meglepő, de míg itt volt, míg vele lehettem, vele alhattam, egyszer sem jutott eszembe más csak ő, és az mennyire könnyebb vele. Tudtam nevetni, úgy, hogy nem volt bűntudatom miatta, tudtam aludni, úgy, hogy nem voltak rémálmaim. Tudtam, úgy létezni, hogy kívántam a levegőt a tüdőmbe. Éltem.

Ennyire megváltozik az ember ha szerelmes? Ennyivel szebbnek látja a világot? - Ennyivel jobb lennék vele? - Kérdésem ott lebeg, válaszra várva, de válasz nem jön, bár ez nem meglepő. Egyedül vagyok...

  

Nem tudom pontosan, hogy mennyi idő is telt el úgy, hogy a fürdőszoba hideg csempéjén ültem, de telefonom csörgése zökkentett ki, kómás állapotomból. Egyből utána kaptam, szívem hevesebben kezdett dobogni. Harry? De csalódnom kellett. Colin.

- Szia. - Köszön vidáman.

- Szia. - Mondom kevésbé lelkesen.

- Baj van? - Ajkamba harapva tartottam vissza könnyeimet. Annyira nem akartam sírni, annyira kiakartam mondani, hogy mi  a baj, hogy mi bánt. De nem ment. Nem tudtam megszólalni. - Kimbery Lockwood! Halassz? Istenem, nem csináld ezt velem. Oda mennyek? - A fejem majd szétrobbant. - Oda megyek....Már öltözök is...A sírba viszel, hallod? Mondj valamit pici lány...Akármit! 

- Colin. - Törtem ki belőlem a zokogó roham.

- Itt vagyok. Hallom minden szavad...Itt vagyok. - Lágyult el hangja.

- Colin. - Sírtam. - Annyira fáj.

- Mi életem? Mi fáj?

- A Szívem. A szívem fáj.

- Nyugodj le, nem lesz semmi baj. Elmúlik. Vegyél egy mély levegőt, majd fújd ki. - Így tettem. - Ügyes vagy. Ezt ismételd addig, míg helyre nem jössz. Csukd be a szemed.....Ügyes vagy.

- Nem is látsz. - Lihegtem.

- Babám, én mindent látok. Tudod sokan hívnak Istennek is.

- Hol? - Emeltem fentebb a hangom, miközben feltámaszkodtam a földről. Ki kell festenem a házat a családommal. Ki kell. Jó emlékek kellenek. Boldog emlékek.

- Az ágyban. 

- Colin. - Nevettem.  

- Na ez már jobban tetszik. Nevess még, te úgy se tudod bebizonyítani az ellenkezőjét.

- Mi van? - Értetlenkedtem. Időközben kihangosítottam a fiút és egy kevésbé csinos ruha után keresgéltem, amit nem bánok ha piszkos lesz. Egy zöld kis rövidnadrágot választottam, meg az egyik hatalmas pólómat amit alváshoz használok. 

- Lány vagy. Éppenséggel nem vagy az estem, bocsi. - Majd homlokon csaptam magam. Hát persze.

- Keressek neked egy daliás szépfiút?

- Olyat úgy se fogsz találni, mint amilyen Jace volt. - Színtelen hangja most engem rémisztett meg.

- Colin. Te. Én. Holnap. Nálam.

- Mondtam már életem, hogy nem vagy az esetem.
- Hülye vagy. - Nevettem fel.
- Örülnék ha találkoznánk. - Váltott komolyra. - Rám férne, egy beszélgetés, meg egy hatalmas buli, bár kétlem, hogy ugyan ott lennénk törzsvendégek.
- Oda megyünk ahova te akarod. - Mosolyodtam el. - Foglalt vagyok. - Ez az egyetlen boldog témám. Szívás...
- Style, mi? - Colinnak még nem mondtam el, de ezek szerint ilyen nyilvánvaló, hogy Ő az. - Azóta tudom, hogy szeret, mióta hazavittelek. Úgy nézett rám.
- Hogy, úgy?
- Tudod. : Hazakísérted a csajt akit szeretek, most pusztulj bele a kád spenótba.
- Spenótba?
- Apróságok.
- Akkor holnap? - Kérdeztem.
- Holnap.
- Colin.
- Hm?
- Köszönöm.
- Én köszönöm neked. Hosszú ideje nem volt már igaz barátom, erre most itt vagy te.
- Szeretlek.
- Én is pici lány. - A barátság az egyik legszebb dolog a világon Colin. Boldoggá tud tenni. Te boldog vagy ha velem vagy? Mondd csak Colin nem vagyok teher? Nem teher számodra az, hogy te is tudod amit én? Nem, csak azért vagy velem, mert féltesz? Mondd csak Colin, miért? Miért jöttél azon a napon oda hozzám? Miért voltál velem olyan kedves? Tudtad igaz? Te már akkor tudtad, hogy beteg vagyok. Tudtad mert ugyan azt láttad a szememben, amit te láttál a sajátodban. Már akkor segíteni akartál. Édes Colin, hálás vagyok neked. Nagyon megszerettelek, de egy nap te is rájössz, hogy rajtam már semmi sem segít. Bocsáss meg, hogy ezeket nem mondom ki. Jogod lenne tudni. Tudni, hogy olyat próbálsz menteni, ami menthetetlen. 

***

- Na készen is vagyunk. - Sóhajtottam fel, majd töröltem egyet homlokomon. Ledobtam az ecsetet és Missy, utánozva engem ugyan így tett. Leültünk a berendezetlen szoba közepébe és onnan szemléltük művünket.

- Olyan mint a naplemente? - Kérdezte reményteli hangon unokahúgom.

- Olyan. - Mosolyogtam rá. - Nagyon szép lett.

- Köszönöm. - Vigyorgott rám. - Apa mindig azt mondja, hogy anya olyan szép volt, mint a naplemente. Ezért akartam ilyenre. - Nézett körbe, mire nekem gombóc nőtt a torkomba. Olyan kicsi még ehhez, mégis úgy kezeli az anyukája halálát mint egy felnőtt. Talán azért mert sosem ismerhette meg? Erre a gondolatra összeszorult a szívem. A Lockwood család, cseszettül el van átkozva!

- Logan szokott nektek róla beszélni? - A kislány a fejét rázta.

- Nem szeret. - Hajtotta le fejét. - Bár mindig elmondja, hogy olyan csodás vagyok mint Ő.

- Ez igaz.

- Te ismerted? - Nézett rám Missy, azokkal a csodaszép tengerkék színű szemeivel.

- Bizony ismertem.

- És milyen volt? - Kérdezte. - Tényleg hasonlít rám?

-  Persze. - Mosolyogtam - Nagyon kedves volt és gyönyörű. - Kezdtem bele. - Odaadó, vicces, és remek szakács.Sok mindent amit ma eltudok készíteni, tőle tanultam.

- Szeretted? - Jön a következő kérdés, amire oly nehéz válaszolnom., hiszen voltak pillanatok mikor a pokolba kívántam a bácsikámmal együtt.

- Nagyon. - Mondom végül, könnyeimmel küszködve. - Annyira jó ember volt és gyűlölöm a gondolatot, hogy te nem tapasztalhatod meg, a gyöngédségét, a szeretetét és azt a mérhetetlen gondoskodást amivel engem is megajándékozott. - Nagyot nyeltem. - Nem fogok neked hazudni Missy, voltak idők, mikor nem úgy bántam és beszéltem az anyukáddal ahogyan kellett volna. Volt, hogy nem becsültem meg igazán, de nagyon bánom. - Potyogtak a könnyeim. - Nagyon! Mindig jót akart és én olyan csúnyán bántam vele. Nem ezt érdemelte. Ne haragudj rám. Elutasítottam anyukád szeretetét, holott te meg se tapasztalhattad.

- Semmi baj. - Jött közelebb unokahúgom és apró kezeit körém fonta. Arcát vállamba temette és úgy motyogott tovább. - Ne sírj, kérlek. - Hallottam a hangján, hogy ő is közel áll hozzá. - Azért  mesélsz majd még?

- Persze. - Szorítottam magamhoz. - Annyi történetem van róla , hogy azt el se tudod képzelni.

- És mindet elmondod? - Kérdezte hüppögve.

- Mindet. - Bólintottam. - Ígérem. Ígérem, hogy elmesélek mindent amit tudok az anyukádról, ígérem, hogy úgy foglak szeretni, ahogyan Ő szeretett volna téged, ígérem, hogy vigyázni fogok rád és sosem hagylak el. Ígérem pici lány. Ígérem. 

- Szeretlek. - Jött a bizonytalan, vékony kis hang.

- Én is. - Könnyebbültem meg. - Én is.

- Na mi van itt? - Csendült fel az apró férfihang. - Engem mindenből ki akartok hagyni, igaz? - Tette keresztbe kezeit. - Várjunk, ti sírtok? Apa! A csajok bőgnek! - Ordította el magát Zac, majd lassú léptekkel felénk közelített. - Van itt bent egy szörny? - Fordult körbe. - Ne féljetek hajadonok, megvédelek titeket. - Honnan szedi ezeket? Hajadonok. Nevetnem kellett.

- Gyere ide törpi. - Intette magamhoz.

- Törpi? - Kapott a szívéhez. - Soha többé nem hívj így!

- Na jó. - Forgattam meg szemeimet, majd magamhoz rántottam és egy nagy puszit nyomtam az arcára.

- Jaj, ne már. - Fintorgott. - Mi vagyok Én? Missy?

- Héj! - Szólalt fel a kicsi lány, ki még mindig az ölemben ült - Te nem lehetsz Én! - Jelentette ki határozottan. 

- Még szép, hogy nem. - Pufogott Zac. - Mindenki egyéniség. Én ilyen vagyok. - Tárta szét kezeit. - Hát nem csodálatos? - Csillantak fel szemei.

- De. - Nevettem. - Az.

- Ne tévesszen meg a stílusom. - Nézett rám komolyan, majd leült mellém - Bírlak. - Nyögte ki, mire felvontam a szemöldököm. Ezt nem vártam volna. - Na jó, tudod, mit? Kimondom. - Sóhajtott nagyot. - Szeretlek. - Ezt most jól hallottam? Nagy szemekkel néztem rá, majd Missy-re, aki ugyan így nézett három perccel idősebb bátyára.

- Összepisilem magam. - Suttogta Missy. - Most komolyan kimondta, hogy szeret? - Nézett rám. - Ki vagy te és mit tettél a tesómmal?

- Szép. - Rázta a fejét a nagyobbik. - Egyszer mondok ilyet és azt hiszik ufó vagyok. 

- Édesem. - Szólaltam meg. - Én is szeretlek.  Na gyere ide törpi. - Tártam szét karjaimat és láttam Zac szemében, hogy örül a gesztusnak, hiszen azonnal karjaim közé vetette magát. - Vigyázok rád, míg világ a világ. Soha nem leszel egyedül, sosem hagylak el. Örökre itt leszek neked.

- Ígéred? - Kérdezte. Hangjában remény csendült. Ekkor fogtam fel igazán, hogy ő is egy sérülékeny kisgyerek, akivel csúnyán elbánt az élet.

- Esküszöm. - Mondtam, mire erősebben szorított.

- Halljátok ezt? - Szólt közbe Missy. - Mintha egy elefánt trappolna. - Abban a pillanatban jelent meg Logan az ajtóban. - Hoppá. - Tette szája elé, a kezeit Missy. Egyszerre tört ki belőlünk a nevetés.

- Én....Azt hittem. - Lihegett bácsikám. - Ti nem is sírtok. - Mutatott körbe rajtunk, majd nagy mosolyra húzta a száját. - Olyan szépek vagytok így együtt. - Szemeiből sütött a boldogság és a hála. - Na, engedjetek oda engem is. - Sétál közénk majd leült. Missy, azonnal apjához sietett és  mellé telepedett, míg Zac az én ölemben, talált menedéket. Úgy látszik, most már tényleg elfogadott és megszeretett.

    Nem sokkal ezután megjelent Benny is, aki szintén csatlakozott a mi kis körünkhöz és bár nem tudom milyen módon, hogy hogyan jutottunk el ideáig, de közel négy órát ültünk és beszélgettünk, Missy naplementés szobájában, ahol először éreztem azt, hogy talán miattuk tényleg meg kéne változnom.

           Megígértem nekik....A szavamat adtam, hogy velük leszek, hogy míg lélegzem, sosem lesznek egyedül. Éppen ezért kell megváltoznom. Értük. Mert nem számít, hogyan végződik az én történetem, egyedül az a fontos, hogy nekik jobb legyen. Miattuk kell végigcsinálnom. Ők azok, akik miatt nem adhatom fel. Akik miatt nem választhatom azt az utat, ami sokkal könnyebbé tenné az életemet. Miattuk kell élnem. És miatta. Harry miatt. Mert neki is tettem egy ígéretet. És milyen ember lennék, ha csak úgy megszegném? Önző és gyáva......Sose leszek ilyen....Nem akarok....Nem leszek...Nem lehetek...Miattuk nem!

Sziasztok. Itt az új rész, remélem tetszeni fog.

Jó olvasást! 

24. Fejezet

Lockwood

- Ha kérhetnél egy dolgot, mi lenne az? - Teszi fel Harry a következő kérdést. Úgy látszik szeretne mindent bepótolni, amit eddig kihagytunk.

- Család. - Válaszolom reflexből.

- Lesz. - Mondja, de nem fejti ki. Tényként kezeli és ez egyszerre rémiszt meg és tölt el boldogsággal. Annyira tartok attól, hogyha most elmegy, akkor hónapok múlva, nem így áll majd a dolgokhoz. Talán nem is kellek majd neki, talán nem is akar igazán. Talán neki is csak segítség kell és valaki aki elfeledteti a szenvedéseit. Talán jobban hasonlítunk mint az gondolnánk. 

- És mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? - Nevetnem kellett.

- Én már nagy vagyok.

- És teljesültek az álmaid?

- Szerinted? - Nézek rá. Kicsit dühít a helyzet. Neki minden összejött amit eltervezett míg én, csak táncikáltam egy bárban, ahol nem egyszer éltem át szorult és erőszakos helyzeteket. - Az én álmaim már réges-régen összetörtek.

- De mi akartál lenni? - Harry hajthatatlan. Aranyos, de akkor miért vagyok mérges rá?

- Apám egy céget vezetett, ami tehetséges emberekkel foglalkozott.

- Énekesekkel?

- Is. - Sóhajtottam. - Apa dolgozott színészekkel, modellekkel, fotósokkal, festőkkel, énekesekkel és még sok mindennel. Nagyon szerette a munkáját.

- Menedzser volt?

- Valami olyasmi. Inkább tehetséggondozónak nevezném a helyet. Apám olyan embereket keresett, akik a semmiből törhettek volna fel. Sosem érdekelte őt, a gazdag gyerekek álmai. Segített azoknak, akiknek igazán kellett.

- És mi lett ezzel a céggel?

- Az öcsém örökli majd, ha betölti a huszonegyet, de ideiglenesen én vezetem, ha nagykorú leszek, azonban át kell majd adnom Blake-nek .

- És ez bánt?

- Nem. Sose érdekelt, hogy mekkora része lesz az enyém. Az a fontos, hogy az öcsémmel továbbvigyük és fennmaradjon.

- Biztosan ügyesek lesztek. - Harry a semmibe meredt, úgy folytatta. - Apukád remek ember lehetett és nyilván te is az vagy, és bár az öcsédet nem ismerem, lefogadom, hogy ő is az. Az az álmod, hogy más álmait megvalósítsd és ez egy nagyon szép dolog. Talán a legszebb. Önzetlen, becsületes és harcias. Neked való. Te pont ilyen ember vagy. Csodálatos. - Ajkaimra mosoly kúszott. Tekintetem ami eddig összekulcsolt kezeimet mustrálta, most a fiúra tévedt. A nap sugarai megcsillannak bőrén és haján. Szemei élénkebbé váltak mint eddig bármikor. Annyira tökéletes, hogy az már leírhatatlan.

- Szeretlek. - Mondom csak úgy, bár nem is akartam. Nem volt értelme, de úgy éreztem ki kell mondanom. Tudnia kell. Arcára egy gyöngéd puszit nyomok, melyre féloldalasan elhúzza a száját. Érzem, hogy valami megtört benne, de nem mondja ki. Tudom, hogy fél. Attól fél, hogy elveszít.

- Ígérj meg nekem egy dolgot Kim. - Még mindig nem néz rám. - Azt, hogy ez sosem fog megváltozni. Ígérd meg, hogyha hazajövök, te itt leszel. Hogy velem leszel, hogy szeretsz majd. Hogy nem borulsz ki a pletykák miatt. Hogy hívsz ha baj van és akkor is ha nem. Ígérd meg, hogy vigyázol magadra.

- Ez nem egy dolog. - Próbáltam viccelődni, de Harry nem volt vevő rá.

- Komolyan beszélek. - Túrt idegesen a hajába, bár hangja nyugodt maradt. - Én sok dolgot láttam már. Láttam, ahogyan elítélnek és elhagynak azok akik a barátaimnak nevezték magukat. Láttam rajongókat, aki megutáltak egy-egy döntésem miatt. Éreztem már egyedül magam és éreztem, hogy megvet a világ. Hallottam dolgokat. Hívtak már melegnek és ennél sokkal rosszabbnak is. Hagytam elnyomni magam és megpróbáltam olyanokban bízni, akikben tudtam, hogy nem kéne. Kimberly, én már túl sokat csalódtam! Ha most elmegyek és úgy jövök vissza, hogy te már nem szeretsz, abba belepusztulok!

- Egy: Azok a barátok, aki elfordulnak tőled, nem is igaziak. Kettő: Akik megvetnek téged azok baromi hülyék! Három: Meleg? Harry én pontosan tudom, hogy minden porcikád férfiasságról üvölt. - Itt halvány mosoly ült ki arcára.

- Köszi, ezt bóknak veszem.

- De a legeslegfontosabb, hogy én nem hagylak el! Sem most, sem akkor ha elmész, akkor se ha visszajössz. Itt maradok neked. Ameddig csak szeretnéd.

- Örökké?

- Szerinted létezik olyan?

- Akarom, hogy létezzen. - Bólint - Viccesen hangzik, de tényleg ezt akarom.

- Akkor így lesz. - Válaszolom. - Itt leszek neked örökkön-örökké.

***

A szívem a torkomban dobok, mikor észreveszem a közeledő autót. Tudom kik vannak benne, tudom miért jönnek. Velem akarnak lenni, itt élni a közvetlen közelemben.
   A kapu előtt állva az egész kezd nagyon valóságossá válni. Képek jelennek meg előttem, azokról az időkről mikor bácsikám nevetve dobott bele a vízbe, majd egy újabb mikor a kertben fociztunk. Mindig ott volt mellettem. Mindig is nagyon szeretett. Az első átbulizott estém után ő jött értünk és sosem rótta fel nekem vagy Zayn-nek, hogy kiszöktünk. Csak jött, mosolygott, nyomott egy puszit a homlokomra, összeborzolta Malik haját, majd ott aludtunk nála és átbeszéltük a dolgokat.
   Aztán persze jött a komor időszakom, mikor a gyász elvette az eszemet. Tettem és mondtam olyanokat amiket bánok és visszaszívnék, de ez sajnos lehetetlen, így örök seb marad mindkettőnk számára. Jóvá teszek mindent. Mindent! Újra hangokat halottam a fejemben. Anya nevetését, apa morgását, öcsém sírását mikor elvitték. Ne gondolj most ezekre! Ne, ne, ne!
- Édesem. - Tárta szét kezeit bácsikám, miután kiszállt kocsijából. Nekem se kellett sok. Lehet, hogy a hangok miatt a fejemben, vagy a tehetetlenség és a hiány miatt, de azonnal a nyakába borultam. Beszívtam fenyőfaillatát, melyet már kiskoromban is imádtam és élveztem, ahogyan bácsikám védelmező karjai körém fonódnak. Ugyan olyan mint én. Lockwood.
- Örülök, hogy itt vagytok. - Válok el tőle, könnyeimmel küszködve.
- Múltkor még, nem örültél ennyire. - Mondja, de hangjában nincs neheztelés. Inkább fájdalmas arccal néz rám.
- Múltok, az akkor volt. Most, most van.
- Mindig is a szavak embere voltál és a logikus megfogalmazás hőse. - Nevetett fel Logan.
- Köszi. - Vigyorgok. - Tudom.
  Bácsikám épp mondani készült valamit, mikor egy lágy és kedves hang ütötte meg füleimet.
- Apa, Ő ki? - Mutatott rám egy kislány. Szavam elakadt, a lélegzetem is elállt. Ha nem lennék tisztában azzal, hogy hány éves vagyok, akkor azt hinném, hogy a tükörképemmel nézek farkasszemet. Szám tátva marad, szemeimmel egyre homályosabban láttam. Olyan mint én. Lockwood. - Valami bajod van? - Néz rám kék szemeivel, miközben arcomra mutat. - Sápaty vagy. - Sápaty. Mosolyodok el. Én is mindig így mondtam, a sápadt szót.
- Nem. - Rázom meg a fejem. - Missy, igaz? - A kislány csak bólint. - Én Kimberly vagyok. - Missy szemei felragyogtak, mint egy csillag. 
- Te vagy az unokanővéjem? - Kérdezte kicsit selypítve. Annyira édes.
- Én. - Ennyit tudtam válaszolni, mivel elcsuklott a hangom. Missy közelebb jött és megfogta a kezemet. Érintése gyöngéd volt, mutatóujjával intett, hogy hajoljak le hozzá. Így is tettem, arcunk egy szintbe került.
- Örülök neked. - Mondta, majd egy apró puszit nyomott az arcomra. Döbbenetemben nem tudtam mondani, vagy tenni semmit, csak néztem egyre távolodó alakját, amint az apja felé közelít, ki büszkén figyelte apó lányát. Én pedig? Én úgy maradtam és elgondolkodtam. Fél évvel ezelőtt még nem ismertem Missy-t, ahogyan a bácsikámmal sem voltam jóban. Fél évvel ezelőtt, úgy volt, hogy a karácsonyt is egyedül töltöm majd. Fél évvel ezelőtt konkrétan nem volt senkim, most pedig itt vannak nekem ők. Lassan emeltem fel fejem és néztem bele Logan szemibe. Mindent elárult a tekintete, miközben kislányát kezében tartva, egyszerre nézett rám boldogan, büszkén, fájdalmasan és félve. Félve attól, hogy mit teszek ezután. Szólásra nyitottam számat, de egy hangos csattanás kizökkentett és el is felejtettem mit akartam mondani.
- Miért nem keltettetek fel? - Dörzsöli szemét Zac. Kezemet szám elé kapom, egy pillanatra tényleg a rosszullét kerülget. Hitetlenkedve nézek szembe bácsikámmal. Létezik egyáltalán ilyen? Isten mivel szórakozik ilyenkor? Hiszen tisztára olyan mint Blake. 
- Kiköpött Lockwood. - Szólal meg Logan.  
Kiköpött Blake. 
Még mindig ámulva nézem a kisfiút. Barna szemeit, világosabb barna haját, mely ötéves korához képet elég jól be van lőve. Arcvonását, szemöldöke ívét. Apró lábait és pufók arcát.
- Te vagy Kimberly? - Kérdezi.
- Igen.
- Zac vagyok. - Bólint, majd apjához fordul. - Nem ébresztettél fel. Bennt akartál hagyni a kocsiban?
- Nem állt szándékomban. - Rázta meg fejét az apuka.
- Tudom, hogy ezt akartad. Azért, csináltad, mert megütöttem a húgomat? - Ártatlan hangja, vagány jellemmel párosult. Tíz év múlva, zabálják majd a csajok.
- Párszor elmondtam már, hogy nem szabad bántani a húgodat, főleg nem megütni.
- De hát összefirkálta, a focialbumomat. - Panaszkodott.
- Nem is! - Tiltakozott a másik. - Nem én voltam apu. Ugye te hiszej nekem? - Missy ugyan nem beszélt olyan jól, mint Zac, de édes arca egyből eltudta vonni róla a figyelmemet.
- Hiszek életem. - Mosolygott rá az apja.
- Persze már. - Pufogott Zac. - Így könnyű. Te vagy apa kedvence.
- Ez nem igaz. Nincs kedvencem. Mindkettőtöket ugyan annyira szeretem.
- Ja persze. - Forgatta meg szemeit.
- Szereted a focit? - Kérdeztem közbe.
- Nagyon. - Vigyorgott. - Te is?
- Aha. Régen én is gyűjtöttem matricákat, persze azok már régiek, de ha gondolod, egyszer majd megmutatom őket.
- Juj az menő lenne. Menő nénike vagy. - Most komolyan lenénikézett? 
- Zac. - Szólt közbe bácsikám, nevetve. - Kimberly az unokanővéred és nem egy nénike.
- Te még eszt se tudod? - Csapta homlokon magát Missy. - Zac....Zac....Buta vagy.
- Te vagy a buta, te buta.
- Az a buta, aki mondja.
- Te mondtad először, te buta.
- Nem is!- Tiltakozott Missy.
- De!
- Nem!
- De!
- Apa! Szólj rá! - Kiabálta a kislány.
- Ne rám! Rá!- Mutogatott Zac.
- Na elég legyen ebből, apróságok! - Mindenki elhallgatott. Vigyorogva figyeltem, a mellettem lévő srácra. Bár veszekedtek én boldog lettem. Olyanok mint amilyenek mi voltunk az öcsémmel.
- Logan.
- Zayn. - Üdvözölték egymást. Kezet ráztak és a hajborzolás se maradhatott ki.
- Reménykedtem abban, hogy erről leszoktál. - Sóhajtott nagyot, miközben haját rendezgette.
- Jézusom, én tudom ki vagy! - Szólalt meg hirtelen mellettem Zac. Zayn mosolyogva figyelte a kisfiút. Rám nézett és tudtam, hogy tudja amit én. Nagyon hasonlítanak ránk. Rám. - Mesélt rólad apu. Te vagy az a srác, akit egyszer beöltöztettek Hófehérkének, igaz?

- Logan. - Szólt ingerülten Zayn. - Megegyeztünk. - Ekkora már mindenki dőlt a nevetéstől. - Ne legyetek már ilyenek. Kilenc voltam és Halloween volt.
- Azt hittem, hogy Ő az-az énekes. - Értetlenkedett Missy, majd vállat vonva annyit mondott. - Apa szerint mindenkit úgy kell elfogadni ahogy van. A lány akarsz lenni, hát hajrá!

***

A repülőtéren állva, még mindig a hasamat fogtam a nevetéstől.

- Hihetetlen, hogy ennyire leoltott egy öt éves. - Kacarászott Niall. - " Ha lány akarsz lenni, hát hajrá" Hatalmas arc. - Röhögött.

- Komolyan Hófehérkének öltöztél? - Akadt fent Louis a dolgon. - Más fiú, Batman, Superman akar lenni, de te nem. Neked jó Hófehérke.

- Hidd el Louis ezt nekem is nehéz feldolgozni. - Röhögött Perrie is

- És mondd csak a hét törpe, tényleg annyira jó fej mint mondják? - Szállt be a heccelésbe Harry.

- Le lehet szállni rólam. - Háborgott Malik, miközben sporttáskáját igazgatta a vállán. 

- Igen hadjátok szegényt. 

- Köszönöm Liam.

- Semmiség. Kérsz egy szép piros almát engesztelésül? 

- Na menjetek a franca. - Pufogott.

- Jól van, ne haragudj. - Léptem oda hozzá, majd megöleltem, mire fejem búbjára egy gyöngéd puszit nyomott. - Nagyon fogsz hiányozni.

- Te is nekem. - Szorított meg, még erősebben.

- Csoportos ölelés! - Kiáltott fel Niall, majd hátulról Ő is átkarolt, miután csatlakoztak a többiek is.

- Utálok búcsúzkodni. - Szipogott Sophia.

- Én is. - Helyeselt El.

- Ti lányok, annyire érzelgősek vagytok.

- Beszélsz te Niall, aki szinte sír. - Rótta fel nekei Perrie.

- Az más. 

- Szeretlek titeket. - Mondtam végül.

- Mi is téged. - Válaszolta Harry. Közvetlen mellettem állt és a fülembe súgta ezt. - Én legalábbis nagyon. - Beleborzongtam az érzésbe, mely átjárta a testem. Istenem mi lesz így velem?

  Lassan szétváltunk a többiekkel, a hangosbemondó szerint még tíz perc és el kell kezdni, felszállni a gépre. Mindenki el volt foglalva valamivel. Zayn éppen a barátnőjétől búcsúzkodott, mikor Harry megfogta kezemet és maga után húzott, magam sem tudva hova. Értetlenül néztem a fürtösre, bár ezt nem vehette észre, hiszen egyáltalán nem is nézett rám. Szinte már futottunk, mikor elértünk egy viszonylag kihalt helyet. Nagyot nyeltem. Mire készül, ez a kis hülye? Harry megállt, majd körbenézett, pár másodperc múlva újra, sebes léptekkel indult meg, míg egy vastag falnak, ahol éppen takarásban voltunk, neki nem döntött. Pár másodpercig némán figyeltük egymást, míg szívem gyorsabban vert mint valaha.

- Mit csin.. - De nem tudtam befejezni a mondatot, ugyanis Harry ajkai az enyéimre tapadtak. A másodperc töredéke alatt reagáltam a dologra. Kezemet átkulcsoltam tarkójánál, közelebb vontam magamhoz. Mellkasa nekem feszült, mire apró nyögés hagyta el számat. Harry kezei a csípőmre tévedtek, erősen szorítva azt. Annyi minden benne volt ebben a csókban. Az elvesztegetett idő, az elválás keserédes íze és a boldogság mely most töretlenül bennünk él. A legszebb csók amit valaha is átéltem.

 Harry minden egyes érintésébe benne volt, a ragaszkodás, a törődés, a mérhetetlen vágy mely szépen lassan eluralkodik rajta és rajtam is.

 Kezem felvezettem és beletúrtam hajába, Harry ettől, ha ez még lehetséges még hevesebb lett.

Levegőhiány miatt váltunk el. Harry egyik kezét megtámasztotta mellettem a falon, a másikkal végigsimított arcomon, melyben éreztem a saját vérem lüktetését és a forróságot melyet magából áraszt.

- Le kell állnunk. - Lihegi. - Ha ezt így folytatjuk, elborul az agyam és bevonulok veled egy mosdóba, pedig te sokkal többet érsz annál.

- Jelen pillanatban, - nyeltem nagyot. - még az sem zavarna.

Harry szemei elsötétedtek a vágytól. Furcsa volt ezt így látni.

- Nem. -  Rázza meg a fejét. - Nem itt, nem most, de legfőképp nem így. 

- Rendben.

- Csak elakartam normálisan köszönni. Elterveztem, hogy mit fogok neked mondani, de bassza meg, semmi nem jut eszembe. - Túr bele hajába.

- Kim. Szeretlek. Nagyon.

- Tudom.

- Tudom, hogy tudod, de kell hogy halld. Szeretlek.

- Én is szeretlek.

- Ez a tiéd. - Emeli ki nyakából az ismerős nyakláncot. Karácsonyra kapta. Tőlem... - Tőled kaptam, így a részemmé vált. Azt akarom, hogy vigyázz rá, de jól! Nagyon sokat jelent számomra. - Elsírtam magam, mire ő letörölte könnyeimet. - Ne sírj, szerelmem. - Mondta majd a nyakamba akasztotta a medált.

- Ez meg a tiéd. - Kapcsolom ki a nyakláncomat. - Hozzd vissza. Drága volt. - Harry elnevette magát.

- Soha nem gondoltam volna, hogy hordod. - Bárgyú vigyorral nézegette az ékszert.

- Tőled kaptam. - Ismétlem, meg őt. 

  Harry kezei közé fogta a nyakláncot, erősen a markába zárta, majd megához húzott és hosszasan csókolt.

Köszönöm, hogy vagy nekem. Köszönöm, hogy megismerhettelek. Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm azt a sok jót amit velem tettél. Hogy ha kicsit is de megváltoztattál, hogy jobbá tettél. Köszönöm, a szerelmedet, a mosolyodat, a tiszta lelkedet, a kedves szavaidat.

Köszönöm, hogy itt vagy nekem és én lehetek neked.  ( Harry Styles )

Sziasztok!
 Először is bocsánatot szeretnék kérni, azért, hogy ilyen sokat kellett várni az új részre, de sok minden összejátszott és a tőlem megszokott módon megint sikerül jó nagy késéssel fejezetet hoznom.
Azért köszönöm a visszajelzéseket, tényleg jól esnek a kedves szavak.
Remélem tetszeni fog az új rész, bár ez sem lett a leghosszabb, de ígérem a következő már az lesz és a történet egy kicsit szétszakad. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket! :)

Jó olvasást!

23. Fejezet

Vegyes érzelmek 

A reggeli nap fénye melengeti az arcom, bőröm boldogan szívja magába a meleget. Olyan kellemes ez így. Tegnap este nem gondoltam volna, hogy eljutunk odáig, hogy inkább kint töltjük az éjszakát, de mégis mikor
éjfél felé, arra keltem, hogy fázom, Harry, egy pillantásával elérte, hogy mindez megváltozzon. Ránk terítette a plédet, szorosan karjaiba font és halkan dúdolt valami nemlétező, de az én szívemet mégis megdobbantó dallamot.

- Szeretlek. - Mondta végül.

- Én is. - Feleltem rá.

- Elhiszed ha azt mondom, hogy én jobban?

- Elhiszem.

- Nem hiszed.

- De.

- Miért?

- Bízok benned.

- Jobban szeretlek. Ez nem baj....Mindig így lesz.... Mindig. Ezt is elhiszed?

- Szeretlek. 

- Jó válasz. - Nevetett. - Nagyon jó. - Ásított akkor. Nem kellett sok neki, ez után, hamar elnyomta az álom.

Karjaiban fekve, kizárva a nagyvilágot, úgy éreztem azon kívül, hogy Harry velem van, semmi nem változott. Nem lettem idősebb, nem értek veszteségek, úgy éreztem boldog vagyok és az idő, csak egy fogalom, melyet leírnak, megfogalmaznak de most csak áll, és mi élünk, mozgunk, szeretünk anélkül, hogy bármi is változna, körülöttünk vagy bennünk.

   Mellkasán pihenő kezem, óvatosan játszik pólójának anyagával, figyelve arra fel ne keltsem. Olyan aranyos így. Olyan, egyszerű és emberi. Élhetnék nagy szavakkal, hogy mennyire tökéletes ajkai vannak és, hogy arca olyan akár egy angyalé. Talán még igaz is lenne, sőt! Azonban nem visz rá a lélek. Nem csodálhatom ennyire. Nem szabad! És, hogy miért nem? Ő csak egy fiú. Egy srác. Híres, gazdag, befolyásos, turnézós, rajongók szívét megdobogtató srác, de csak egy srác. Szeret szórakozni, a barátaival lenni, bulizni, viccelődni, komolykodni, lelkizni, kiborulni, nevetni, focizni, ugrálni ha boldog. Átlagos. Ugyan olyan mint a többiek, persze nekem nem, de lényegében olyan mint a vele egykorúak és ez nem baj. Hogy lenne az? Miért? A körítés több, és az ami körülveszi.

 Arcomat közelebb tolom mellkasához. Illata körbeleng. Ezt is imádom benne. Ha ránéz az ember, nem feltételezi róla egyből, hogy ennyire férfias illata van, ahogyan a többi dolgot se. Mint az, hogy mennyire, de mennyire odaadó, vagy azt, hogy egy cseppet sem türelmes. Sose hittem volna, hogy ennyire tud bánni a szavakkal, vagy, hogy a tettei előbb beszélnek mint ő maga. Nem feltételeztem, hogy ennyire szerény, hogy ennyire a földön jár, vagy, hogy a levesét csak akkor eszi meg, ha müzlis bögrébe kapja és, hogy sose vacsoraidőben étkezik, hanem hajnalban. Nem szeret főzni és rendet tenni maga körül, utálja ha hangosan szól a zene, azonban imádja magát áztatni a zuhany alatt. Annyi mindent tudok róla és ez idáig fel se tűnt igazán. Fél év. Egy karácsony, egy szilveszter, több buli és hétvége. Betegség és részegség.

Részegség...

Hányszor is láttam, hogy teljesen szétázva jön haza?

Sokszor....

Rengetegszer.....Ez eddig miért nem tűnt fel?

Mert nem érdekelt.

Most már érdekel.

Most már igen....

Testem kissé megfeszült a komor gondolatokra, de Harry puha ajkai melyek csókot leheltek nyakamra, hamar elérték, hogy ellazuljak.
- Jó reggelt szerelmem. - Hatalmas vigyor terül szét arcomra. Nem tudok mit mondani, csak fekszek ugyan úgy mintha nem történt volna semmi. Pedig mennyire, hogy történt! Harry mellett ébredtem és szerelmemnek szólított. A boldogság megnémít. Mondogatta régen az anyukám. Eddig nem igazán értettem, de be kell látni igaza volt. Vannak helyzetek mikor szavakkal nem tudod kifejezni mit is érzel.
   Közelebb húzódtam hozzá, tekintetem belefúrtam, az Ő még álmoskás szempárjába és akaratlanul hullottak könnyeim a pólójára. Harry felriadt, ülésbe tornázta magát, kétségbeesetten kereste a miérteket. Miért sírok? Miért most? Mert elmegy? Mert itt van? Nem tudta a válaszokat.
- Boldog vagyok. - Sírtam, nevettem egyszerre, mire Harry látványosan megkönnyebbült.
 Arcomat kezei közé fogta, olyan gyengéden ért hozzám, ahogyan csak tudott és olyan lágyan beszélt, hogy a szívem abban a pillanatban tényleg feladta magát. Beleszerettem.
- Hozhat bármit az élet, de egyet soha, de soha nem feledj! Szeretlek! És ez nem fog változni. Érzem, itt benn, a szívemben. Nem félj soha semmitől, mert nem vagy egyedül. Itt vagyok. Itt vagyunk. TE. MÁR. SOHA. NEM. LESZEL EGYEDÜL. - Szótagolta. Hittem neki. Miért ne tettem volna?
 Aprót bólintottam. Harry átölelt, szorosan, amitől biztonságban éreztem magam.
- Elmész. - Mondtam, mire Harry feje fájdalmas grimaszba torzult.
- Tudom, de ez csak pár hónap és közben ugyanúgy találkozhatunk, néhány koncertre el is jöhetsz, beszélünk majd telefonon és ha kell vissza utazom ide. Nem lesz baj!
- Tudom, hogy nem lesz. - Néztem bele szemébe. Tudom, hogy fél. Fél itt hagyni. Fél attól, hogy azt mondom, nekem ez így nem fog menni. - Kagylót szeretnék.
- Hogy mit? - Nevetett fel zavartan. Nem értette. Nem is kell.
- Kagylót. - Ismételtem meg. - Szerzel nekem? - Harry egy ideig, csak némán figyelt, próbálta eldönteni, hogy csak témát akarok váltani, vagy tényleg komolyan beszélek.
- A legszebbet, a legszebbnek. - Mondta, én pedig csókot kezdeményeztem. Harry csípőmre tette kezeit, közelebb húzott magához, én pedig egy percig se tiltakoztam. Csókunk elmélyült, pár perc múlva zihálva váltunk el.
- Ez nehéz lesz így. - Morogta. - Már most teljesen kivagyok és ráadásul el kell utaznom hónapokra. - Fújtatott egyet. - Mi lesz így velem? - Húzta féloldalas mosolyra a száját.- Teljesen kicsinálsz...
- Ha..Harry. - Dadogtam zavaromba. - Ígérd meg, hogy felhívsz ha baj van.
- Semmi baj nem....
- Ígérd meg! - Néztem rá.
- Rendben, de te is ígérj meg nekem valamit. - Vonásai keményebbek lettek. - Jobban mondva két dolgot. - Aprót bólintottam.
- Az egyik - emelte fel mutatóujját - az, hogy addig még nem vagyok itthon, nem engeded, hogy ez a Benny gyerek rád mozduljon, meg úgy senki nem akarjon rámozdulni, rendben?
- Harry. - Nevettem fel.
- Nem, nem! Ne nevess! Te nem látod magad úgy, ahogyan én vagy más férfiak látnak téged. Tudom miről beszélek.
- És mit tegyek ez ellen? - Tártam szét kezeimet.
- Hát lehetnél kevésbé szexis......- Bólogat. - Ja az jó lenne.
- Hülyeségeket beszélsz.
- Kimberly! - Szólt rám. - Egyáltalán nem beszélek hülyeségeket.
- Rendben, rendben. - Védekeztem.
- Oké, mindegy. Bízok benned. Jobban mondva benned bízok, de System barátunkban nem.
- Nem lesz baj.
- Tudom, de akkor is. Féltelek. Kérlek értsd ezt meg.
- És az a sok csaj, aki körbevesz? - Vontam fel a szemöldököm. - Velük mi van?
- Mi lenne?
- Jaj ne nézz hülyének! - Forgattam meg szemeimet.
- Féltékeny vagy? - Vigyorgott.
- Te vagy az. - Fontam keresztbe kezeimet.
- Jogosan.
- Én is jogosan.
- Szeretlek. - Mondta.
- Én is. - Mosolyogtam. - És mi lenne a második dolog? - Kérdeztem vidáman. Harry teste megfeszült, amitől kicsit megijedtem.
- Szeretném ha otthagynád a mostani munkádat. - Komoly tekintete, ellentmondást nem tűrően vizslatott. Szorongás jött rám. Ezt az egyet kihagyhattuk volna...- Nem ítéllek el, megértem, hogy a szükség nagy úr és ez kellett ahhoz, hogy a szüleid hagyatékát fent tudd tartani, de most, hogy az enyém vagy nem fogom hagyni! Ne érts félre, nem azt mondom, hogy ne dolgozz, tudom, hogy fontos neked, hogy saját kereseted legyen, ezzel nincs is baj. - Szelíd mosoly fut végig arcán, majd folytatja. - Utálom a tudatod, hogy más férfiak úgy érnek hozzád, ahogyan csak nekem lenne szabad. Utálom, hogy rajtad legeltetik a tekintetüket, utálom mert tudom mit látnak mikor rád néznek. Utálom!
- Megértem. - Annyira, de annyira megértem! Ha tudnád mennyire! Ha tudnád mit éltem át Harry, ha mindent tudnál....Nem! Nem kell mindent tudod! Ez így jó. Ez így tökéletes.
- Minden hónapban küldök neked pénzt. - Már tiltakozni, akartam mikor folytatta. - Mint mondtam az enyém vagy és ami hozzám tartozik , arról gondoskodom. - Beleegyezően bólintottam. - Fogalmad sincs róla, mennyire szeretlek. - Rázta meg fejét, de közben mosolygott. - Egyébként nem felejtettél el valamit? - Hiába törtem a fejem, nem esett le miről beszél.
- Szerda van. - Vigyorgott. Szerda van...Szerda! Szerda van!
- Logan! - Kiáltottam örömömben. - És az unokatesóim. Ma jönnek! Harry, ma jönnek! Itt lesznek. - Minden eltűnt, csak egy dologra tudtam gondolni. A családomra....Azokra akik még megmaradtak nekem... - Mennyi az idő? - Kérdeztem izgatottan. Harry elővette telefonját, majd közölte, hogy tíz múlt hét perce. - Akkor három óra és itt vannak. Itt lesznek. Velem...
- Persze, ne is érdekeljen, hogy én, a hős lovagod meg elmegyek. - Tetette a sértődöttet, de pontosan tudtam, hogy ő is annyira örül a családom érkezésének mint én.
   Testem nekivetődött a fürtösének, mely kibillentette egyensúlyából, így a padlóra zuhantunk, de mindketten csak nevetni tudtunk. Sok mindenért nevettünk. Nevettünk, azon mekkorát estünk. Nevettünk magunkért, hogy elfelejtsük a rossz dolgokat. Harry nevetett értem, mert nem akarta kimutatni mennyire is fél attól, hogy távol leszünk egymástól. Én nevettem a göndörért, leplezve mennyire féltem őt. Nevettünk mindenem, míg rajtunk a Világ nevetett. Kacarászva ismételgette: Buta emberek? Hát nem jöttetek még rá? A boldogság mulandó. De tudjátok mit? Nevessetek csak, a vége mindig ugyan az lesz....Csalódás.
       Szeretném megmutatni a Világnak: Ez hazugság! 

Sziasztok! Meghoztam az új részt, ami remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket

Nem lett ez sem sokkal hosszabb mint az előző, de szerintem lényegre törőre sikeredett :)

A részhez jó olvasást kívánok

UI: Újból megköszönöm, hogy visszajeleztek. Hálás vagyok :)

22. Fejezet

Velem van

- Ott vagyunk már? - Kérdezem már vagy századjára. Harry kezeitől nem láttam semmit, csak azt tudtam, hogy kint vagyunk, meg, hogy átmentünk a kerten. 

- Mindjárt. - Nevet. - Nem vagy a türelem mintaképe. 

- Na látod ez igaz, de egy nőt megváratni akkor sem szép.

- Már itt is vagyunk. - Mondja, tudomást sem véve előző mondatomról. - Tádá! 

      A teljes döbbenet. Így éreztem, mikor megláttam a meglepetést. Ezt mind értem? Megszólalni se tudtam. A hely már eleve különleges volt számomra, hiszen Blake és én építettük, de ez ezerszer szebben mutatott így. A faházunk, mely lassan már tíz éve áll, egyszerűen káprázatos. Harry kivilágította az egészet, úgy ragyog, hogy az ember le se tudja venni róla a szemét. Ezt mind értem? Ismétlem meg a kérdést magamban. Ez rengeteg munka lehetett. Ámultam. Ezért tűnt el egész napra? A válasz egyértelmű volt. Ez mind értem van. Észre se vettem, de már a kis fahídon álltam, Harry azonban lentről figyelt. Ez az egész kis kuckó, nincs hatalmas távolságra a földtől, de így úgy éreztem magam mint Júlia, aki az erkélyen állva várja Rómeót. Körbenézek és szemeim könnybe lábadnak. 

- Tetszik? - Kérdezi lentről. Tekintete kicsit kétségbeesetten pásztáz, egyáltalán nem biztos abban, hogy milyen reakciót vált ki belőlem a tény, hogy egy régi emlék került most újra elő. Zöld írisze, az enyémbe kapaszkodnak, úgy csillognak, mint egy gyönyörű ékkő.

- Lenyűgöző. - Mondom végül. - De ugye, nem azt tervezted, hogy ott maradsz? - Mosolygok. Harry nem habozik sokáig, gyorsan fellépdel a kissé rozoga lépcsőfokokon és pár másodperc múlva, már ott is terem mellettem.

- De most komolyan. - Vakarja meg tarkóját. - Nem csináltam még ilyet.....Nem hiszem, hogy túl jó lennék ebben és... - Egy csókkal fogtam be száját.

- Sosem tettek még értem ilyen szép dolgot. - Mondom miután elváltunk. Úgy láttam kicsit furcsállta, de nem tette szóvá.

- Van még. - Vigyorgott. - Gyere! - Megragadta csuklómat és a fedett kis házikó felé húzott. Odaérve meglepődtem, milyen tiszta minden, de valószínűleg ez is a fürtös érdeme.

- Kakaó? - Nézek rá, de szívemben gyermeki öröm talált helyet.

- Szívesebben innál mást? Hozzak pezsgőt? Hozhatok. - Már indulni készült volna, mikor visszatartottam.

- Ez így tökéletes.....Szeretem a kakaót. - Harry megkönnyebbülten felsóhajtott, majd egy gyöngéd csókot lehelt ajkaimra.
- Nagyon szeretném, hogy emlékezetes legyen az első randink. Ez fontos nekem. - Szavai melegséggel öntik el szívem és jelen pillanatban úgy érzem, a legszerencsésebb lány vagyok ezen a világon.
- Gyönyörű. - Mondom mire Harry elmosolyodik és a földre mutat, amin szétterített egy kockás plédet és amin valószínűleg ülni fogunk. Így is tettünk. Kényelembe helyeztük magunkat, megragadtunk egy-egy gőzölgő kakaót és lassan inni kezdtük.
- Húúú ez forróbb mint hittem. - Grimaszolt.
- Nekem pont jó. - A kezembe tartott bögrére összpontosítottam. Olyan boldognak érzem magam, de mégis miért? Nem érdemlem meg Őt. Vajon mikor fog erre rájönni? Gondolataim nyomasztottak, de próbáltam nem kimutatni.
- Baj van? - Még mindig szar színész lennék.
- Nincs. - Rázom meg a fejem.
- Kim! - Szólt rám kicsit erényesebben.
- Nem érdemlem meg, hogy ilyeneket tegyél értem Harry. - Bukott ki belőlem.
- Ezt nem te döntöd el. - Mondta, mire ráemeltem tekintetem. - Minden amit itt látsz, érted van és teljes mértékben megérdemled. - Szemeimet szúrták a könnyek. - Mondd te miért vélekedsz másképp?
- Mert ilyen vagyok. - Sóhajtottam nagyot. Nem hiszem, hogy valaha is megérti.
- Milyen? - Kérdez fel. - Szerinted milyen vagy?
- Hagyjuk. - Rázom meg a fejem.
- Nem! - Rakja le bögréjét, szemeiben düh csillog. - Milyen vagy?
- Beteg, Harry! Beteg! - Kicsit hangosabb volt a kijelentés, mint amilyennek szántam. - Hiszen te is tudod...
- Most a pánikrohamaidra gondolsz? - Vonja fel szemöldökét. - Kim az nem nagy dolog.
- Persze nem nagy dolog. - Fintorodtam el. - Sok mindent nem tudsz még Harry.
- Akkor mesélj! Mondd el nekem. - Vonakodtam az ötlettől. - Nincs olyan dolog ezen a földkerekségen, amit meg ne oszthatnál velem. - Közelebb jött, kezeit összekulcsolta az enyéim körül, majd mélyen a szemembe nézett. Szívem ritmusa egyenletlenné vállt, tüdőm gyorsabban szedte a levegőt, mint eddig bármikor. - Mindeneddel együtt szeretlek. - Mondta. - Engedd, hogy segítsek. - Könyörgő arccal figyelte reakciómat. Halkan kezdtem neki.
- Pánikroham, emlékezetkiesés és hallucináció. - Nyögöm fájdalmasan. - Muszáj róla beszélnem? - Bólintott. - Akkor kezdődött mikor a szüleim meghaltak. - Nagyot nyeltem, a fürtösre néztem, ki megszorította kezeimet, ezzel is biztatva, hogy folytassam. - A repülőgép lezuhanása megrázta az egész országot. Senki nem értette, hogyan történhetett. Én még annyira se, hiszen csak a tényt fogtam fel, hogy a családom azon a repülőn ült. Az anyukám meg az apukám meghalt...... Egy ember, felvette, ahogyan a gép a semmibe zuhan, majd felrobban.....Ezt bemutatták a tévében.
- És te láttad. - Bólintottam. Harry szemei ezúttal szomorúan csillogtak.
- Borzasztó volt. - Sírtam el magam. - Minden este mikor lefeküdtem, láttam magam előtt a robbanást. Sokszor azt kívántam bárcsak én is ott lehettem volna velük, mert mindent, még a halát is jobbnak találtam, mint ezt az érzést a szívemben, ami még most is itt van. Egy idő után sírni se tudtam. Akartam, de nem tudtam. Ekkor kezdődtek a pánikrohamaim. Legalábbis hasonlít hozzá....Ilyenkor a világ összeszűkül körülöttem és csak a fájdalmat érzem. A fejem szinte szétrobban, a szívem szúr, levegőt alig kapok. Nagyon rossz. Rettentően szar. - Harry teste megfeszült, szinte éreztem, ahogyan izmai megmerevednek. - Nehéz volt feldolgozni, hogy a négytagú családunk kettőre csappant. Blake máshogy fogta fel. Próbát segíteni nekem. Majdnem három évvel fiatalabb nálam, de kettőnk közül Ő volt az erősebb. Annyira büszke voltam rá. - Halványan elmosolyodtam. - Aztán minden megváltozott.....
- Elvitték. - Szólt közbe Harry. Keserves hangon folytattam.
- Nem ezt érdemelte volna! Nem kellett volna felnőnie egy ismeretlen közegben, sok másik árva gyerek mellett. Blake nem volt árva! Nagyon is volt családja. Ott voltam neki én, de a rohadt törvények miatt nem lehettem a gyámja! Logan a bácsikám, engem választott. Egy gyerekre kapott engedélyt. Annyira mérges voltam rá Harry! Sosem értettem, hogy miért én és miért nem Blake. Aztán elmondta.....Gyengébb vagy mint az öcséd. Te ott nem bírnád ki! - Bácsikám szavai keserűséggel töltöttek el. - Igaza volt, de ekkora már nem érdekelt. Nem találtam helyesnek, hogy Ő szenved helyettem. Hiszen az öcsém! Meg kellett volna védenem.....Ezután jöttek a hallucinációk. - Nagyot nyeltem. - Ez nem olyan vészes. - Néztem bele Harry aggódó szemeibe. - Néha hallom Őket. A nevetésüket, a hangjukat. Ezek persze megijesztenek, így jön a pánikroham. Ez egy ördögi kör. - Nagyot sóhajtottam. - Persze minden rosszabb lett az idő elteltével. A barátaim akik voltak, szépen lassan más országba költöztek. Munkahelyet kerestek és éltek. Egyedül maradtam. - Féloldalas mosolyom inkább volt szomorú, mint örömteli.
       Harry teste nekem nyomódott. Kezeit körém fonta, erősen magához ölelt. Illata bódító volt, abban pillanatban elmúlt minden fájdalmam. Hogy képes erre?
- Soha többé nem leszel egyedül! Soha! - Neked el is hiszem.  - Erre megesküszöm.
- Harry.... - Kezdem volna bele.
- Nem! Hallgass! Ne kételkedj a szavamban, rendben? - Még mindig ölel. - Rendben?
- Rendben. - Lassan elvált tőlem. Mélyen a szemembe nézett, jobb kezét arcomhoz simította.
- Kárpótollak mindenért. - Mondta. - Legalábbis megpróbálom. Megteszek mindent. - Zavarban voltam. Mosolyogtam és a padlót fixíroztam, de állam alá nyúlt így rákényszerültem, hogy a szemébe nézzek. Kényszer? Nem....ez egy álom. A legszebb emberrel nézek farkasszemet. Mivel érdemeltem ezt ki?

Aznap sete rengeteg dologról beszélgettünk. Olyan dolgokról is amikről sosem hittem volna, hogy fogok. Harry boldogan mesélte el, hogyan jött rá arra, hogy énekes akar lenni, majd megtudtam, milyen is volt a kicsi Styles. Mesélt a családjáról és arról mennyire szereti a nővérét. Közben Ő is kérdezgetett. Elmeséltük egymásnak az elő csókunkat, bár én a nevet kihagytam, mert nem hiszem, hogy örült volna, hogyha megtudja Benny volt az, bár így is féltékenységet véltem felfedezni hangjában mikor azt mondta: Milyen klisés dolog már egy fűzfa alatt csókolózni. A Titanic zenéje, nem szólt véletlenül? Csak vigyorogtam. Boldog voltam. Nagyon.
      Harry ajkai elidőztek enyéimen. Ekkor már a pokrócon feküdtem, Harry felsőteste nekem préselődött és vágyakozva vártam minden egyes újabb érintését. Ennek ellenére a csóknál többre nem jutottunk, bár van egy olyan érzésem, hogy Harry a szíve mélyén vágyott a többre, de nem akart elsietni semmit. Így egy idő elteltével mellém feküdt, fejemet mellkasán pihentettem. Öblítőjének illata kellemes volt, szívének dobbanásai megnyugtattak. Itt van velem. Él. Dobog a szíve. Szeret. Velem van. Él. Él. Szeret. Engem szeret. Én is szeretem. Ezekkel a szavakkal merültem álomba.

Kimberly csókja mámorítóan hat elmémre. Annyira akarom Őt, de nem érezném helyesnek a dolgot, hiába lenne benne a dologban. Ez így most jó, ez így tökéletes. Mellkasomon pihen és ennél szebbet már el se tudok képzelni.
    Amikor sírt, és a múltjáról beszélt a szívem szinte széthasadt a fájdalomtól, hogy mindezt át kellett élnie. Úgy éreztem tennem kell azért, hogy soha többet ne kelljen szenvedni, hogy mindig legyen számára valaki, aki elfeledteti vele a múltat. Tudom, hogy Ő más, hogy nem mutatja ha fáj és titkolja ha baj van. De előttem nem tudja és soha nem fogom neki hagyni, hogy magában tartsa az érzéseit. Nem! Soha!
    Egy nap boldog leszel Kimberly Lockwood. Velem vagy nélkülem, de az leszel. Tudom. Érzem. Túl jó ember vagy ahhoz, hogy ne így legyen. Túl jó vagy nekem. Félek, hogy egy nap rájössz erre....Félek, hogy elveszítelek. De most nyugodt vagyok. Szeret. Velem van. Ő az enyém. Nem adom senkinek! 
 - Szeretlek. - Suttogtam még az éjszaka csendjébe, miközben már aludt. És ez sose fog megváltozni.

Sziasztok! Itt az új rész, bár tudom, hogy késtem vele. Nem lett a leghosszabb, de muszáj volt kettévennem, mert kicsit zsúfolt lett volna, ha nem így teszek.

Remélem élvezni fogjátok, az új részt. 

Jó olvasást!

UI: Köszönöm a visszajelzéseket! Sokat jelentenek :)

 

21. Fejezet

Boldog ember

- Ne Bonnie, ne! - Üvöltötte Louis.

- Ki a frászt érdekel a boszi? Damon halott. - Csapkodtam a kezeimmel. - Hogyan történhetett ez? - Értetlenkedtem. - Elküldik a nagy semmibe, a legjobb szereplőt? Ekkora baromságot. - Fújtattam.

- Bonnie... - Siránkozott tovább Louis. Most már itthon voltunk és az én haragom is enyhült kissé, a tóházi incidens óta. Louis bocsánatot kért, ahogyan Niall is és a lányokkal is átestünk egyfajta csajos beszélgetésen, ahol mindenki sírt és nevetett egyszerre. Rég voltam ilyen jóban lányokkal, így örültem, hogy úgy érezhetem fontos vagyok számukra. Liam és Zayn azonban egy árva szót sem szóltak mióta hazajöttünk, ahogyan Harry sem, de Ő eltűnt ami kissé bosszantott, azok után ami kettőn közt történt. Ha csak rágondoltam, a szívem heves zakatolásba kezdett. Vajon mi lesz velünk? Ha elmegy, kellek még majd neki? És a többiek? A köztünk lévő kötelék kibírja majd a távolságot? Kicsit még haragudtam rájuk, amiatt, hogy ilyen későn szóltak a turnéról, de rájöttem, hogy, ha rosszban vagyok velük, azzal csak magamat bántom. Lehet, hogy Szerdán elmennek, de most még itt vannak és ez a lényeg. Liam és Zayn azonban más eset. Rájuk nagyon haragszok. Zavarodott....Pörgettem le a fejemben, újra Liam mondatát. Lehet, hogy az vagyok. Nem is akartam tagadni. De ki a frász róhatná fel ezt nekem? Mert, aki ezt tenné annak azt mondanám: Cseréljünk! Éld át, azt amit én! Nőj fel család nélkül! Engedd el a barátaidat! Add fel az álmaidat! Legyél olyan ember, amilyen soha nem akartál leni! 

- Nem értem mit szerettek ebben a sorozatban. - Zökkentett ki Eleanor. - Az első pár évad elment, de ez..

- Szívem, ez egy világklasszis sorozat. - Bökött Louis a tévé irányába.

- Látszik, hogy nem tudod, mit jelent a világklasszis kifejezés. - Mosolygott. - Ez minden, csak nem az.

- Szerintem nem rossz. - Szólalt meg Niall. - Csak nem tudom felfogni....

- Mit? - Kérdeztem.

- Most eltűntek a semmibe? - Vonta fel a szemöldökét.

- Ja. - Válaszolta Perrie.

- És a többieket meg visszahozták, az életbe?

- Bizony ám. - Válaszolt Benny

- Bonyolult ez az egész. - Sóhajtott.

- De, hisz érted. - Nevettem fel.

- Más dolog érteni és normálisnak gondolni ezt az egészet. - Kezdett bele. - Azok, akiket visszahoztak, már rég halottak. Van olyan akire, azt mondtátok már a harmadik évadban meghalt. Hogyhogy most visszahozták őket? Minek?

- Héj, ez fáj. - Raktam a szívemre a kezem. - Alaric a kedvencem volt és most él.

- De Damon meg meghalt. - Tette hozzá. - És a kis csaj is, csak segíteni akart, erre Ő is ott maradt. Hol itt az igazság? Butaság ez az egész...

- Hülye vagy. - Jegyezte meg egyszerűen Louis. - A Vámpírnaplók király. Visszahozzák, majd őket. Tudom. Persze most fáj a szívem Bonnie miatt., de visszatér.

- Ha te mondod. - Rántott vállat a szöszi.

- Én mondom. 

- Hát.....ez a beszélgetés....eléggé.....furcsa volt. - Gondolkodtam el és a többiek is helyeselve bólogattak. - Inkább csinálok valami ehetőt. - Sóhajtok és már hallom is a kívánságokat, hogy ki mit szeretne. - Rendben. - Mondom. - Akkor egy óra múlva vacsora.

A fejemet rázva, de mosollyal az arcomon lépek be a konyhába, de amint megpillantom Liam-et, elszáll a jókedvem. Észrevesz és egyenesen rám emeli csokoládé színű szemit, mely bánatosan vizslat. Liam....

- Segítesz főzni? - Kérdezem, mire meglepődve néz rám, de nem habozik sokat a válasszal, igennel felel. Tudom, hogy haragudnom kéne, én tényleg tudom, de képtelen vagyok rá. Liam annyiszor segített már rajtam és tudom, hogy nem a rosszindulat vezérelte, mikor zavarodottnak nevezett. Igazából teljesen jogos volt, hiszen a lelkem és a szívem nem áll készen arra, hogy elengedjem Őket. Próbáltam úgy tenni, de nem ment. Szeretem mindegyiküket. Mindet másképp. Liam, az én kis lelki szemetesládám, az őrzőm, aki csendben hallgat ha kell, de beszél ha szükséges. Louis a legmókásabb fickó a világon. A tettestársam, ha csínytevésről van szó. Ilyen barát Ő. Eleanor, a csendes lány, de a megértés mintaképe. Sophia, a határozott, akinek a puszta tekintetéből kiolvasod érzéseit. A barátnőim. Perrie más. Ő ha úgy alakul ténylegesen is, az életem része lesz. Mrs. Malik. Barátnőm lett, de Ő több ennél. Nem tudom miben, de így van. Aztán Niall. A kis szőke hercegem. Nála nem tudom eldönteni, hogy mit is érzek. Szeretem, de másképp. Nem úgy mint egy barátot, de nem is úgy mintha szerelmes lennék belé. Egyszerűen, úgy érzem a szívem minden szeretetével, tudom Őt imádni. Csak szeretem. Na és Harry? Beleszerettem.....Ez ennél már nem lehet több.

- Ideadnád a cukrot? - Kérdezi Liam, aki éppen a sütink hozzávalóit gyűjti össze egy nagy tálba.

- Persze. - Válaszolom.

- Kérlek, ne haragudj rám. - Mondja, miközben elveszi tőlem az édesítőszert. Én nem.....Szóval nekem eszem ágában sem volt téged megbántani. Nem is tudom miért mondtam. - Rázza meg a fejét. - Hülye voltam.

- Nem haragszok. - Mondom. - És nem tévedtél,azzal kapcsolatba amit mondtál. Csak tudod, azt hittem ha már lassan fél éve ismerjük egymást, akkor megérdemlek annyit, hogy előbb szóljatok. Tudom, hogy féltettetek, de akkor is....

- Sajnálom. - Mondta. - Egy ölelés?

- Tiszta liszt vagy. - Nevetek fel.

- Naaaa. - Ajkai lebiggyesztette, kiskutya szemivel meg levett a lábamról.

- Legyen. - Léptem közelebb hozzá és átöleltem. Jó volt így, tudtam kibékültünk és ettől nagyon boldog lettem.

- Minden ugyan olyan marad.....Megígérem.

- Ne ígérj olyat amit nem tudsz betartani. Inkább mondd azt, hogy mindent megteszel, annak érdekében, hogy semmi se változzon. Nekem ennyi is elég.

- Mindent megteszek. Ígérem.

- Azt hiszem nem értettél. - Sóhajtok fel.

- De értettelek, hidd el, de nekem az, ha csak próbálkozok, nem elég.  A szavamat adom és kész! - Damon Salavtore is a szavát adta mindenre, amire kellett és, ha Ő úgy tett, akkor abba nem volt hiba. De Ő Liam Payne.......Talán még jobb is mint Damon.....Ez pedig nagy szó.

Mikor végeztünk a vacsorázással, ahol se Harry, se Zayn nem volt jelen, úgy döntöttem én magam keresem fel Őket. Niall, azt mondta, hogy Zayn fent van a szobájában, hogy nagyon maga alatt van és, hogy épp itt az ideje a békülésnek. Azt már nem tudta megmondani, hol van Harry....

 Szedtem a levesből egy nagy tányérral és egy szelet sütit is vágtam mellé. Ráraktam egy tálcára és felvittem a fiúhoz. Benyitva, fetrengő alakját fedeztem fel, miközben takarója az álláig fel volt húzva. A beszűrődő fényre azonban felfigyelt és hangos morgásba kezdett.

- Mondtam már Harry, hogy segítek, de kivagyok. Adj még egy órát. - Dünnyögte.

- Miben segítesz a fürtösnek? - Kérdeztem és a válasz komolyan érdekel, de Zayn reakciója ezt is elfelejtette velem. Hangom felismerése után, azonnal kipattantak szemei és lelökte magáról takaróját, bár kissé beleakadt, így küzdött vele egy ideig.

- Kimberly? - Hunyorított, mint ha el se hinné, hogy én állok előtte.

- Hoztam neked vacsorát. - Lépek beljebb, mire Zayn feljebb tornássza magát és örömmel veszi el a tálcát. Szájához emeli a kanalat, majd megkóstolja a levest. Elismerően hümmög egyet.

- Ez nagyon finom. - Mondja, de kissé elkomorodik. Nem vesz több leves a szájához, mereven a tálat figyeli. Tudom milyen Zayn. Világ életében nehezen mutatta ki az érzéseit, de ha valakit igazán szeretett és az a valaki is igazán szerette, akkor ezt elfogadta és még így is tudta, mikor mit érez a fiú. Bűntudata van. Tudom. Imádom, ezt is tudom....Szeret engem....Ez biztos.

- Nem haragszok rád. - Felkapja fejét. - Akkor és ott haragudtam, de elmúlt. Szeretlek és nem akarom, hogy haragban váljunk el. - Most rajtam volt a sor, hogy leszegjem a fejem.

- Istenem, hogy én mennyire hálás vagyok neked, hogy ilyen barátot adtál. - Dünnyögi, mire halványan elmosolyodtam. - Nagyon  szeretlek. - Mondja, majd átölel. - Visszajövök. Ígérem. - Neki nem mondtam, azt, hogy ne ígérgessen. Nem.....Mert azt akartam, hogy betartsa. Akartam, hogy visszajöjjön. Nagyon. Szükségem van rá...

 

Izgatottan csaptam össze tenyereimet, mikor készen lettem művemmel. Tökéletes. Gondoltam magamba. Lehet, hogy ráment az egész napom, de ha meglátja, biztosan odáig lesz. 

 Hatalmas vigyorral az arcomon, sétáltam vissza a házig, magamban vagy ezerszer köszönetet mondva Zayn barátomnak, hogy elmesélte nekem, ennek a helynek a jelentőségét. Korábban is felfedeztem már, de akkor még nem tudtam, hogy Kimberly építette. 

      Mikor rá gondolok, valami elképesztően boldognak érzem magam. Tudván, hogy Ő is érez irántam valamit, elfog a remény, hogy lehet még normális életem. Vele úja kezdhetem. Fut át a gondolat a fejemben és teljes mértékben eltudtam képzelni, hogy így legyen. Akárhányszor visszaemlékszem a tóban történtekre, a testem minden kis szeglete ég a vágytól, hogy újra a közelembe tudhassam. Ha rajtam múlna, már olyan dolgokon is túl lennénk, amiről egy igazi férfi sosem beszél, de itt nem csak rólam van szó, meg arról, hogy a fizikai vágyaimat kielégítsem. Nem! Ez több. Többnek kell lennie! Szeretném, szeretni. Gondoskodni róla és mellette ébredni. Nem csak szexet akarok, majd lelépni! Szerelmes akarok lenni. Erre vágyom igazán. Na meg rá, de mint mondtam az mellékes. Az arcomon lévő mosoly egyre szélesebb lesz, ahogyan a szobája előtt állok. Az ajtaja nyitva, háttal áll nekem. Lassan, hogy meg ne hallja mögé lépek, kezemet szemei elé helyezem és csábítóan a fülébe súgóm.

- Na ki vagyok? - Teste azonnali reakciót ad, a libabőr szélsebesen terjed végig egész testén. Imádom, hogy ilyen hatással vagyok rá. Azonban összeszedi magát, mint általában ilyenkor mindig és egyenesen szembefordul velem.

- Nem tudom. - Válaszolja. - Talán egy varázsló? - Először nem értem és ez kiülhetett arcomra is, mert folytatta. - Hiszen, csak egy igazi mágus tud eltűnni egy teljes napra, úgy, hogy senki se tudja, hol is van. - Kezeit maga előtt keresztezte, így tekintetem a melleire téved. Na jól van Styles, állítsd le a magad, de gyorsan. Ne feledd miért jöttél. Azonban, gyerekes kis haragja imponál nekem. Hiányolt, ami határozottan jó jel. Vigyorogva ragadtam meg derekánál fogva, erősen tartva, hogy meg ne szökjön.

- Először is - kezdek bele, komolynak tetetve magam. - a mágus és a varázsló két külön dolog. - Válasza, csak egy kis vállrándítás volt. - Másodszor, én nem is tűntem el egy teljes napra. Van még belőle néhány óra. - Itt már mosolygott. Imádom a mosolyát. - Harmadszor..... - itt ajkaim, szinte már az övéit súrolták - van számodra egy meglepetésem, de ahhoz, az kell, hogy csukva tartsd a szemed. Menni fog? - Kérdeztem, centikre tőle. Nagyot nyelt, majd bólintott. Szeretem....

- Harry? - Csuklott el hangja. Éreztem, ajkai rezgéseit, ami olyan hatást gyakorolt rám, hogy azzal a gondolattal is eljátszottam, hogy hagyom a meglepetést és azonnal nekiesek, letépem az összes ruháját és olyat csinálok vele, ami talán még korai lenne.

- Hümm? - Csak ennyi telt tőlem. Ennyit tudtam mondani.

- Csókolj meg. - Nekem se kellett több. Olyan sebesen estem neki, ajkainak, hogy tagadhatatlan volt.....Akarom Őt.
   Ajkai puhák voltak, jobbkezét felvezette a tarkómig, majd onnan lefelé végigsimította a hátamat. Még közelebb vontam magamhoz, minek hatására testünk felülete, szinte mindenhol érintkezett. Szépen lassan araszoltunk el az ágyig, ahol én hátra estem, Kimberly meg rám, de ez sem tudott érdekelni.Csókunk nem szakad meg, sőt egyre hevesebb lett. Éreztem, ha most nem állítom le magam, a hév elkap és oda a meglepetés. De a férfi ösztöneim akartak még abból, amit most kap, így halogattam a dolgot. Persze volt egy pont, ahol már muszáj volt lépnem, ez pedig akkor következett be, mikor a hercegnőm, a nyakamat kezdte csókolgatni. Megöl, kicsinál. Végem...
- Kim. - Mondtam kissé elhaló hangon, mire abbahagyta eddigi tevékenységét és rám emelte, gyönyörű kék, néhol már inkább szürkés íriszeit. Bódultan figyeltem a látványt és azt kívántam, bárcsak megállna az idő, hogy minden ugyan így maradhasson. - Ezt most nem kéne. - Sóhajtottam nagyot. Nehezemre esik ezt mondani. Kimberly értetlenkedve néz rám, szinte látom a gondolatait. Azt hiszi hibázott, hogy valamit rosszul csinált. - A meglepetés. - Emlékeztetem, mire láthatóan megkönnyebbült.
- Már azt hittem.... - Kezd bele, de leállítom.
- Kívánlak. El se tudod hinni, hogy mennyire, de én úgy tudom, hogy az első randi után még a csók se szabad.
- De mi még nem is randiztunk. - Nevet fel.
- Eddig. - Mosolyogtam.  
            Boldoggá foglak tenni és te hagyni fogod. Hagyni fogod, mert szükséged van rám, ahogyan nekem is rád. Kellesz, hogy jobb ember legyek és én kellek neked, hogy élni tudj. Kellünk egymásnak, hiszen két félből lesz egy egész. Sokáig nem tudtam, hogyan birkózok meg a démonjaimmal, de most már tisztán látok. Szeretnem kell téged. Szeretlek is. Segítek neked és egy nap, ha majd elengeded a múltat, úgy fogom érezni, hogy győztem. Győztünk! Én azáltal gyógyulok, hogy látom a mosolyodat. A múltam úgy lesz halványabb, hogy nézlek és örömömet lelem a tekintetedben. Én csak úgy lehetek boldog ember, ha te is az vagy. Mert így.....Ha ez így marad. Ha te nem szeretsz és nem maradsz velem.....Nem tudom meddig bírom még.....Kérlek szeress!

Sziasztok! Itt az új rész, ami remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket.

Tudjátok, kicsit tartok attól, hogy valamit rosszul csinálok, szóval ha nem nagy kérés jelezzétek, ha tetszett a fejezet. Nem szeretek ilyet kérni, de most jól esne.

Előre is köszönöm!  

20. Fejezet

Ház a tónál

( Kezdődik minden előröl )

4. rész

Csak nézem őt és a szívem ezer meg ezer darabra törik. Tudom, hogy mit kéne tennem és már milliószor átgondoltam és elterveztem, hogy mit is kéne mondanom neki, de egyszerűen nem tudok a szemébe nézni. Most olyan boldog és végre úgy érzem nem fáj neki a múlt, vagy ha fáj is, akkor a mi jelenlétünk tompítja kissé, ami pedig engem tesz mérhetetlenül boldoggá. Torkomba gombóc nő, a gyomrom meg olyan mintha hullámvasútra ültették volna. Csak mi vagyunk neki.....Persze ha jobban belegondolok Benny itt marad, ahogyan majd Logan és a gyerekek is, akik a jövőhéten érkeznek, a nagyszülők házába. Kimberly nem lesz teljesen egyedül, de engem mégis aggaszt a tudat, hogy nem lehetek vele, ahogyan az is, hogy újabb egy évre távol leszek tőle. Szeretem a munkám, és imádom a rajongóink, de ha most választhatnék akkor maradnék. Tudom ez most bunkón hangozhat, és talán úgy is hangzik, de annyiszor hagytam már cserben Kimet, hogy fogalmam sincs miért barátkozik még velem. Mikor kisebbek voltunk, Ő volt az aki könnyebben beilleszkedett és, Ő volt az is, akit pillanatok alatt megszerettek. Hiszen nekem is öt másodpercre volt szükségem ahhoz, hogy örökre a szívembe zárjam, azt a szőke kislányt, aki a homokozó lapátot hozzám vágva, majomnak nevezett. Nem bántódtam meg. Érdekesnek találtam és bár először ki nem állhatott, végül belement, hogy együtt játszunk. Végre úgy éreztem, hogy tartozok valahova, hogy van még valaki, a családtagjaimon kívül akinek fontos vagyok. Mindig mellettem állt és, soha nem hagyott cserben. Ha lebuktam egy házibuli miatt, Ő is ott állt mellettem és együtt ítéltek minket szobafogságra. Mikor a szüleim rajtakaptak azon, hogy cigizem, átjött, hogy megnyugtassa anyáékat és megígérte nekik, hogy leszoktat róla. Ez egy ideig sikerült is, de gyengeségem miatt visszaszoktam rá, amiért kaptam is egy pofont a szőkeségtől. Elevenen ég bennem az emlék, hiszen akkor nagyon dühös volt. Végigszenvedte velem a hangulatingadozásaimat és a sóvárgásomat, de feladtam és emiatt volt annyira mérges rám. Akkoriban mindent félbehagytam, nem bírtam befejezni a dolgokat. Elkezdtem sportolni, de meguntam. Vállaltam nyári munkát, de otthagytam. Ha elkezdetem valamit abba sose adtam bele száz százalékot és Kimberly kellett ahhoz, hogy elég motivált legyek és, hogy véghezvigyek mindent amit eltervezek. Jobban belegondolva, ha Ő nem lenne, én se csinálhatnám ma azt amit igazán szeretek....Nem énekelhetnék neki. A rajongóinknak....

Flashback 

- Nem, nem és nem! - Kiabálta. Őszintén szólva idegesítőnek tartom, hogy itt pattog, pedig fogalma sincs róla milyen nehéz helyzetben vagyok.

- Te ezt nem érted Kimi.... - Sóhajtottam nagyot és levetődtem ágyamra. Kezemet tarkóm alatt kereszteztem és legjobb barátom, egyre vörösödő fejét figyeltem. Édes, mikor mérges. Kacagtam magamba, de hangosan már nem mertem volna megtenni, mert tuti letépné a fejem, vagy olyat adna, hogy a mentő vinne rögvest a sürgősségire. Kicsit bánom, hogy megtanítottam bokszolni. Lehet rossz döntés volt.....Még valaki belehal.....És az a valaki, bizonyosan én leszek. Persze mindezt miatta tettem, azért, hogy megtudja magát védeni a perverz barmoktól, de nem sejtettem, hogy ennyire bivaly lesz tőle. Elképesztő.

- Akkora egy barom vagy Zayn! - Kiabál még mindig. - Tehetséges vagy, fogd már fel! Vagy hallani akarod még vagy ezerszer? Mert akkor el mondom neked annyiszor!

- Butaság. - Legyintettem, mire kezei ökölbe szorultak. Végem....

- Nem fogom hagyni.... - Morogta magába. - Nem fogom, hagyni, hogy elszalaszd életed lehetőségét! - Mondta, majd rám vetette magát. Tudtam, hogy ha nem küzdök nekem végem, így egy kisebb bunyó után kaptam csak ki, ami azzal végződött, hogy Kimberly a hátamon ült, kezemet pedig az ágyhoz szorította. Túl jól kitanítottam....A diák felülmúlja mesterét.. 

- Miért csin....csinálod ezt? - Kérdeztem kissé akadozva, hiszen a fejem a paplanomba volt nyomva.

- Azért, mert segg hülye vagy!

- Köszi a magyarázatot.

- El fogsz menni a válogatásra.

- Nem! - Tiltakoztam, mire Kim erősebben szorított. - Áú! 

- De elmész!

- Nem fogok!

- De!

- Nem!

- De!

- Nem!

- Zayn!

- Kimberly!

- Mitől félsz? - Kérdezte. - Mi tart vissza attól, hogy elmenj és megpróbálj valami olyat amiben örömödet leled?

- Nem félek. - Dacoskodtam.

- Ja és hazudni se szoktál. - Váltott cinikusra. - Zayn, te tehetséges vagy! Tényleg! Nem mondanám, ha nem lenne így. Jó hangod van!

- De nem elég jó, Kimberly! Mennyi esélyem lenne pont nekem bejutni? Bekerülni az élő show-ba és eljutni egészen a végéig? Mennyi? - Hisztériáztam.

- Pont annyi mint a többieknek. - Válaszolta nyugodtan. - Ugyan annyi. Mi lehet a legrosszabb dolog ami megtörténhet, mi? Az, hogy nem jutsz be, igaz? De Zayn, ha meg se próbálod, akkor ennek az esélye tényleg nulla, de ha elmész, ha megmutatod mit is tudsz, akkor legalább van rá mód, hogy tényleg légy valaki! Ezt szeretnéd nem? - Válaszom hallgatás volt. - Nem?

- De. - Sóhajtottam.

- Akkor, ne légy nyuszi!

- Nem vagyok.

- Akkor elmész? - Kérdezte boldogan. 

- El. - Mentem bele.

- Istenem de jó! - Szált le rólam, mire végre fel tudtam ülni. - Annyira szeretlek. - Ölelt át szorosan és kis hezitálás után én is így tettem. Magamhoz szorítottam és el se akartam engedni. Tiszta szívből szeretem őt, ez le se tagadhatnám.....

 Az emlék hatására egyszerre lettem nagyon boldog, mégis mérhetetlenül szomorú. Kim annyira jó ember és a legkevésbé sem érdemelte meg azt, amit kapott a sorstól. A szülei remek emberek voltak, és az öccse is jobbat érdemelne annál, mint, hogy egy tanyán rothadjon árvák között! Hiszen Blake nem árva, itt van neki a nővére és, ha ténylegesen itt lenne sokkal nyugodtabb lennék. Pontosan tudom, hogy Kim számára Blake jelenti majd a megváltást és az új kezdetet, éppen ezért reménykedek benne, hogy minél előbb hazatér. A kisebbik Lockwood olyan volt számomra mint egy soha nem létező fiútestvér, akit mindig is szerettem volna. Számomra is fájdalmas, hogy ilyen fiatalon ennyi minden ment tönkre körülötte. Úgy érzem az én felelősségem is, az, hogyha egy nap kilép az intézet ajtaján, én is ott legyek és egy biztos férfi támaszt jelentsek számára. Szilveszterkor már velünk ünnepel. Emlékeztetem magam, hiszen Kimberly addigra már betölti a huszonegyet és hivatalosan is Ő lehet majd a gyámja a fiúnak. 
- Zayn, jössz már? - Zökkent ki Niall. - Mindenki csak rád vár. - Veti szememre, de igaza van. A csapat a tóban úszkál, készülve a csatára. Remélhetőleg ezt megnyerem, mert utána már úgy is csak veszteni fogok. Nem húzhatom tovább azt, amiről tudom, hogy helytelen. Mosolyt varázsolok arcomra, majd bombát ugrok a tóba. A többiek felnevetnek, de kérdés, hogy meddig lesznek még boldogok...

Kimberly

Zayn egész nap olyan furcsa volt. Nem beszélt sokat, de ami jobban aggasztott, az, hogy arckifejezése arról árulkodott valami nincs rendben vele. Azonban mikor a vízbe ugrott, mintha egy pillanat alatt minden megváltozott volna. Nevetett és boldogan vágta a fejemhez a sárgombócot, amit vissza is kapott és mikor ezen is nevetett, meggyőztem magam arról, hogy csak beképzeltem a dolgot és nincs is semmi baja.

Igazából, nem volt sok időm ezen gondolkodni, mert a következő pillanatban már a víz alatt voltam, hála Louis barátomnak, aki rám ugorva tartott a víz alatt. Pár másodperc múlva elég erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy feljöjjek és a képébe nyomjak egy marék sarat, aminek hatására úgy nézett ki mint egy mocsári szörny. Jót nevettem rajta, de nem sokáig, ugyan is Benny került a hátam mögé, aki a lábam kigáncsolásával döntött karjaiba. Szívem szerint így maradtam volna, míg hosszú percekig, de Benny másképp vélekedett a helyzetről, mert a következő pillanatban már repültem is, majd csapódtam és elsüllyedtem. Nevetve jöttem fel, nem bánva, hogy kicsit sajgott a hátam. Boldogan néztem a többieket és, azt hogyan hülyülnek. Liam és Sophia nagyon édesek együtt. Egymás fröcskölik, a lány próbál menekülni, de Liam elkapja maga felé fordítja és megcsókolja. Zavartam kapom el a fejem, de mosoly fut végig arcomon. Szerelmesek...Jó nekik...Másodpercnyi féltékenységem azonban gyorsan elszáll, mert a következő jelenet jobban lekötött. Louis, Eleanor, Zayn és Perrie kakasviadaloztak, bár ez kicsit másképp festett, mivel itt a lányok cipelték a fiúkat. Nem tudom, hogyan jutott ez eszükbe, de jó volt őket így látni. Mosolyogtak, nevettek és szabadok voltak, ami már biztosan rájuk fért.

- Mi is csináljunk ilyet. - Úszik mellém Niall.

-  Ha szerzel egy másik párt, akkor benne vagyok. - Válaszoltam.

- System! - Ordította, mire az említett nem habozott sokat, azonnal jött. Tudhatta mi is fog következni, mert szemi ördögien csillogtak. Ahogyan én meg azt tudtam, hogy már csak egy ember van aki nincs elfoglalva mással és, hogy az ez ember, nem más mint Harry. Nagyot sóhajtottam mikor rájöttem nem menekülhetek. - Harry is mindjárt jön. - Világosított fel a szöszi a nyilvánvalóról, miközben lebukott a víz alá. Mikor nem jött fel kicsit megijedtem, de ahogyan testem kiemelkedett a vízből, rájöttem, hogy már a nyakában vagyok.

- Szóval veled leszek. - Nevettem fel.

- Miért, azt hitted engedem másnak, hogy vele légy? - Kérdezi, de válaszolni nem tudok rá, csak mosolyogni.

- Ez nem ér! - Rázta a fejét Benny. - Harold utál engem....

- Azt utálom ha Haroldnak szólítanak. - Szólalt fel az említett, aki szinte a semmiből került elő. - De ha jobban belegondolok, talán te se vagy a szívem csücske.

- Ha nem bánod, ennek most örülni fogok. - Fonta össze kezeit Benny a mellkasa előtt. - Elment a kedvem a játéktól. - Fújtatott nagyot.

- Csak nem félsz tőlem? - Cukkolta tovább, ami rettentően idegesített. Mondani készültem valamit, hogy védelmére keljek, de barátom hamar lerendezte helyettem.

- Maximum a ferde hajlamaidtól. - Forgatta meg szemeit, miközben az alattam lévő srác nagyot sóhajtott. Tudtuk, ebből így nem lesz játék.

- Haver. - Szólalt meg végül Niall. - Ezt nem kellett volna. - Jegyezte meg és igaza is volt, ugyanis Harry dühöngve indult meg a túl partra, a nádasok mögé. Idegességében a vizet csapkodta és olyanokat mondott, amik  nyilvánvalóvá tették, haragszik és sértve érzi magát. Bűntudatot éreztem, bár jómagam nem tettem semmit. Niall szépen lassan letett, tudtam neki is elment a kedve az egésztől. Mielőtt bement volna a házba, ahol a többiek éppen nassoltak, még odajött hozzám és adott egy puszit a fejem búbjára. Nem tudtam miért kapom, de örültem neki. 

    Hirtelen annyira egyedül éreztem magam és nem csak éreztem, mert egyedül is voltam. Körülnéztem és akkor vettem észre, hogy már csak én vagyok a vízben. Kintről figyeltem a bent lévőket és egy kicsit meglepett mikor nem nevető alakokat fedeztem fel, hanem amolyan komoly beszélgetős arckifejezéseket. Éppen Zayn magyarázott valamit és hevesen gesztikulált, amit gyakran tesz ha beleéli magát a mondandójába. Csak mosolyogni tudtam, hogy mennyire ismerem már ezeket az apróságait és, hogy az évek alatt kiismertem annyira, hogy tudjam mikor, mire számíthatok tőle.

    Nagyot sóhajtottam. A szívem heves tempót diktált. A nádas felé néztem és nagyot fordult a világ. Miért kínzom magam? Kérdezem, de felelni nem felelt senki, jó magam meg nem is akartam, hisz féltem a választól. Féltem attól, ami igaz. 

Ahogyan közelítettem a helyhez, ahol a fürtös alakját eltűnni láttam, rájöttem talán ez mégsem olyan jó ötlet. Bár, itt minden kis zugot úgy ismerek, mint a tenyeremet, kicsit megrémültem, mikor Harry nem volt sehol. Tekintetemet ide-oda kapkodom, de nem láttam és kezdtem megijedni, hogy belefulladt a vízbe, vagy annyira megsértődött, hogy világgá ment. Egyiknek sem örülnék, de inkább éljen, mint, hogy bántódása essen. Magamat is megleptem, hogy ennyire törődök vele...

Egy kisebb szívroham. Ehhez tudnám hasonlítani az érzést. Rémült voltam, de sikítani nem tudtam, ugyanis kezek voltak a számra tapasztva. Egy hideg mellkas feszült hátamnak, mely egyenletesen süllyedt és emelkedett. Tudtam ki az, de még így is eszméletlenül gyorsan dobogott a szívem és attól a buta ténytől féltem, hogy meghallja és megkérdezi: Félsz, vagy csak ilyen jó hatással vagyok rád? Én tudtam melyik. Remélem ő nem. 

    Épphogy átfutott a gondolat a fejemben, meleg leheletét éreztem a bőrömön, miközben a fülembe súgta.

- Meg ne ijedj apróság, csak én vagyok. - Majd eltávolodott, amit bár szörnyű beismernem, kínzóan felesleges volt, hisz nem akartam. A gyomrom apróra zsugorodott, a szívem már nem érezte a gyors és a elképesztően gyors közötti különbséget, arról nem is beszélve, hogy az előbbi akciója miatt a hideg is kirázott és teljesen libabőrös lettem. Utóbbit észre is vette. - Csak nem fázol? - Kérdezte vigyorogva. Ő is tudta, hogy nem.

    Bár már elengedett én nem fordultam meg. Nem mertem és nem is akartam, azonban mint sok mindent, Harry ezt sem hagyta annyiban. Egyszerű mozdulatot tett, de az elégvolt, hogy egy száznyolcan fokos fordulatot tegyek, ugyanis Harry a fenekembe markolt. Kezemet reflex szerűen ütésre emeltem, de arcát már nem érte el, mivel kezét csuklóm köré fonta. Végig engem nézett. Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét és én se bírtam elszakadni az ő tekintetéről. Én dühösnek éreztem magam és szerintem látszott is rajtam, hogy az vagyok, ellentétben a göndörrel, akin semmilyen érzelmet nem tudtam felfedezni. Kerestem valamit amibe kapaszkodhatok. Bármit. Szeretetet, gyűlöletet, megvetést, haragot, vagy örömöt. Akármit, csak ne ezt az ürességet. Ezt nem szeretem. Nem szeretem, mert ez azt jelenti, hogy semmit nem érez irántam. Ez viszont rossz és fájna, ha így lenne. Ugyanis én érzek valamit. De bár ne így lenne...

- Megijesztettél. - Mondtam végül, hogy megtörjem a csendet.

- Sajnálom. - Válaszolta, amin meglepődtem. 

- Többet ilyet ne csinálj!

- Nem fogok. - Monoton hangneme feldühített. Hogy lehet ilyen nyugodt?

- A fenekem meg ne fogdosd! - Teszem még hozzá, hogy nehogy azt higgye ezt elfelejtettem neki. Válasza, csak egy apró bólintás volt. Most megnémult? Áthatóan méregettem és egy pillanatra megcsillant valami a szemében. Szomorúság. - Baj van? - Kérdeztem és mikor nem válaszolt aggódni kezdtem. - Harry, minden oké? - Próbálkoztam újra, de ekkor meglepő dolog történt. Styles egyszerűen csak magához vont és szorosan átölelt. Olyannyira, hogy fulladozhattam is volna, de maximum örömömbe. Boldog lettem és kis hezitálás után én is köré fontam karjaimat. Ahogyan a bőröm az övéhez simult, úgy éreztem ez a világ legcsodálatosabb helye és az életem egyik legszebb pillanata. Arcom mellkasán pihent és kisebb sokkot okozott szívének heves dobogását hallgatni. Milyen jól elhitette, hogy nyugodt...Micsoda színész lenne belőle. Ebben a pillanatban sok mindenre rájöttem. Olyan dolgokra, amikre talán nem is akartam. De elűztem a buta gondolatokat és próbáltam a jelent élvezni. 

   Lassan elvált tőlem, de ábrázata még mindig ugyan olyan volt. De már tudom az igazat. Kacagott az ördög, de azt is oda súgta nekem: Mindennek oka van Kimberly! Ne légy naiv. Ez innen már csak rosszabb lesz. 

- Be kéne menni. - Jegyeztem meg. - Kezd hűvösre fordulni az idő.

Épp, hogy elhaladtam mellette, visszarántott. Egy pillanatig habozott, de utána lecsapott ajkaimra. Meglepett, de nem annyira, hogy ne tudjak reagálni. Nem tudom mi ütött belém, hogy miért teszem, azt amit, de ott és akkor jól esett. Az ahogyan hozzámért, ahogyan a kezeit az arcomon éreztem és, ahogyan a teste hozzám simult, ráébresztett arra mennyire is vágytam már erre. Tagadtam és mindent megtettem, hogy ne érezzek így, de én ezt már nem bírom! Lehet, hogy egy barom. Lehet, hogy menthetetlenül rossz és alkalomadtán egy igazi seggfej, de ez csak a felszín. Tudtam mikor először megláttam, nem leszünk jóban. Láttam, ahogyan viselkedik, de végig éreztem. Ő nem ilyen. Nem felejtettem el, mikor részegen bejött hozzám, vagy mikor ugyanígy hazajött. Sejtettem vele sincs minden rendben. Hasonlítunk. Ezt is tudtam.  Ahogyan emlékszek, mindarra mikor nyugtatott és lelket öntött belém. Emlékszem a nézésére, mikor elsírtam magam, vagy arra, hogy milyen dühös volt mikor nem engedtem, hogy segítsen. Mindezt láttam, de szerintem neki erről fogalma sincs. Fogalma sincs arról, hogy mennyire szeretem Őt. Hogy féltem és aggódok érte és minden szava, mely gúnytól volt hangos, mennyire fájt. Rengeteg dolog van benne, amiről azt hittem utálom, de minden hülye megjegyzését követte egy tett, ami a szívemet melengette. Mint mikor bűntudatból megakarta venni, azt a kávéfőzőz, vagy mikor a lányok beköltözése előtt, hagyta, hogy kisírjam magam a vállán. Mikor velem aludt éjszak, pusztán csak azért mert megkértem, vagy mint most, hogy csak azért aludt volna a földön, hogy ne érezzem kényelmetlenül magam. Jó ember. Vannak hibái. De kinek nincs?

    Ajkai puhák voltak és csókja vággyal teli. Kezét az arcomról, levezette a derekamra, majd még közelebb vont magához. Hajába túrtam, mire elmosolyodott. Mutató ujjam végighúztam gerince vonalán, amire megrándult kissé. Most rajtam volt a sor, hogy mosolyogjak. 

   Elváltunk. Ziháltunk. Mindenem remegett, de Harry erősen tartott.

- Ez meg kellett tennem. - Mondta. - Még mielőtt... - Kezdett bele, de félbehagyta, benne meg egy világ tört össze.

- Mielőtt? - Kérdeztem kétségbeesetten. Harry meglepetten fordult felém. Egy másodpercnyi dühöt láttam fellobbanni szemeiben, amit nem értettem. 

- Tényleg mennünk kéne. - Mondta végül. Elindult, de én csak ott álltam. Igaza volt, a hangnak a fejemben. Naiv vagyok. Harry észrevette, hogy nem követem, így visszajött hozzám, de nem bírtam ránézni. Valami van, de nem mondja meg.

- Kimberly. - Sóhajt nagyot. - Nézz rám, légy szíves! - Aprót ráztam fejemen. - Szeretlek. - Mondta. - Hallod? - Kérdezte. - Szeretlek.......Téged..... Kimberly. - Tagolta és én szépen lassan felnéztem rá. El se hittem, amit mond. Mondani se mondtam semmit, csak odamentem és újra megcsókoltam. Örült a fejének. Vigyorgott mint a vadalma.

     Szépen lassan mentünk vissza a házhoz. Harry nagyon közel volt hozzám, amit nagyon élveztem.

Felsegített a verandára. Még egy utolsó pillantást vetettem rá, mielőtt elhúztam volna az átlátszó üvegajtót, mire Ő rám mosolygott. Szeretem a mosolyát. Tényleg.

   

Mikor beléptem a házba, sok mindenre számítottam. Louis nevetésére, Niall zabálnivaló arcára, miközben éppen a szendvicsét eszi, vagy a lányok és Liam harcára, miközben arról tárgyalnak, ki a legjobb színész az angolok között. Erről gyakran heves vita folyt, amiről mindig változtatták a véleményüket. Szerettem Őket hallgatni. De most nem tehettem. Nem tehettem, mert mikor beléptem feszült csend uralkodott az egész helységben. Nyomasztott a gondolat, hogy komoly baj lehet. Végigvezettem a tekintetem, a többieken, de Niall volt az egyetlen aki a szemembe nézett. Liam, csak ült a szőnyeget szuggerálta. Louis, ölében barátnőjével, kerülte a tekintetem, míg Zayn csak állt ott a szoba közepén, mint egy szerencsétlen. A maradék két lány szintén mással volt elfoglalva. Ijedten néztem Harry-re, de már Ő sem kereste a tekintetem. Elmorgott egy, bocsánatot, de ezt se tudtam mire vélni. Niall maradt......Tekintetem fátyolos lett. Fogalmam sem volt, hogy milyen szörnyűség lehet az, ami miatt, így kivan mindenki.

- A picsába már! - Ordított Niall. - Mondjuk el neki és kész! - Nézett körbe, de senki nem felelt. - Lassan azt hiszi, hogy valaki meghalt, ha így kussoltok! - Igaz. Helyeseltem magamba, de így legalább meggyőződtem, hogy nem történt ilyen. - Zayn? - Fordult az említett felé, de az csak a fejét rázta.

- Mi a franc van már? - Váltottam hisztérikusra. - Baj van? Mondjátok el ha igen! Tudni akarom!

- Elmegyünk. - Szólalt fel Louis. - Turnéra. - Leesett a dolog.

- Ezt nem mertétek elmondani? - Fújtam ki egy nagy adag levegőt. - Ezt sejtettem. - Nevettem fel zavartan. - Hisz énekesek vagytok, meg híresek. Nem vagyok hülye. - De a hangulat nem változott. Mi a franc? 

- Három nap múlva indulunk. - Harry fájdalomban úszó hangja, törte meg a csöndet. - Három kibaszott nap múlva indulunk! - Ismételte meg, de ezt már inkább magának, mint nekem. Megtörtem. Sírva kérdeztem.

- Zayn, te ezt mióta tudod? - Nem válaszolt. - Zayn!

- Két hónapja. - Válaszolta. Szédülök.......Csak múljon el.

- Értem. És nekem mikor akartad elmondani, mi? Mikor már a repülőn ültök? - Idegesen túrtam hajamba. A fejem elképesztően fájt. A rohadt életbe, hogy mindig ez van!

- Sajnálom. - Mondta.

- Sajnálod....Sajnálod. - Ott ahol voltam leültem. Nem bírom ezt a rohadt szédülést.....

- Nem akart rosszat. - Kelt a védelmére Louis. Dühöm ekkor lobban hatalmasra.

- És te? Te mióta tudod? - Kérdeztem. - Minden reggel felébresztesz és azt ordibálod, hogy Kimberly! Egyszer, csak egyetlen egyszer, nehezedre esett volna azt kiabálni, hogy, két hónap és eltűntök a picsába? - Nem szólt egy szót sem, tudta igazam van. - Vagy te Liam! Te miért nem szóltál?.....És te? - Néztem fájdalmasan a szöszire.

- Féltettünk. - Vágta oda Louis.

- Mitől? - Tárom szét karjaim.

- Tudjuk, hogy zavarodott vagy. - Jegyezte meg Liam. - Meghökkentem. Hogy mondhat ilyet? - Tartottunk attól, hogy nem dolgozod fel.

- És így jobb? - Tártam szét a karjaimat. - Így jobb, szerinted?

- Kimberly..... -Kezdett bele Niall.

- Hol van Benny? - Nem válaszoltak. - Hol van? - Kérdeztem kiabálva.

- Ő is csak most tudta meg, hogy Te nem tudod. Nem akart itt lenni. Eléggé zabos ránk. - Niall volt az egyetlen, aki nem mondott semmi olyat amivel megsértett volna. A lányok meg nem mondtak semmi és pont ezzel sértettek meg. Zavarodott mi? Na szép......

Dühöngve csaptam be magam mögött a bejárati ajtót. Nem érdekelt más, csak, hogy Benny-t megtaláljam. Arra vágytam, hogy megöleljen és vigaszt nyújtson. Tudtam hol lesz, így arra vettem az irányt. 

  Mi lesz így velem? Zayn megint eltűnik az életemből, évekre? És a többi fiú? Louis, Liam, Niall és Harry? Mi lesz velem, meg a göndörrel?........Mi lesz velem nélkülük? És a lányok? Ők is elmennek? Nyilván nem maradnak itt velem.....Egy zavarodottal. Bármennyire is próbáltam, arra gondolni, hogy ez nem jelenti semminek a végét, a hang a fejemben újra, meg újra felszólalt. Kimberly Lockwood.....Te vagy az a lány.....Az a lány, aki ha kap, egyben veszít is.  

Rá kellett jönnöm, hogy minden kezdődik előröl......