2014. április 6., vasárnap

Sziasztok! Itt az új rész, remélem tetszeni fog :)
Jó olvasást és ha van véleményetek azt szívesen fogadom! :)

 
13. Fejezet

Jobban megismerve. 

Fáradtan kapcsolgatom a tévét, reménykedve abban, hogy lelek benne valamit ami eltereli a figyelmemet. Hajnali három van, de nem tudok aludni, egyszerűen nem megy bárhogyan is próbálkozom. Akárhányszor lehunyom a szemem rémképek gyötörnek kigyulladt repülőkről és egy sírva könyörgő kisfiúról, aki szorosan fonja kezeit derekam köré és meggyötört hangon kér, hogy ne engedjem el...
Idegesen mászok ki ágyamból, legszívesebben összetörnék valamit vagy ordítanék, hogy lenyugodjak. A bennem lévő feszültség egyre csak növekedik, így jobbnak látom ha megmosom magam egy kis hideg vízzel. Szinte betöröm a fürdőszoba ajtaját és hatalmas lendülettel nyitom meg a csapot, majd kezeimet alárakva és arcomra fröcskölve, az idegességtől felhevült testem lassan lehűlni látszik. Farkas szemet nézek saját tükörképemmel és csalódottan veszem észre, hogy mennyire gyönge is vagyok. Se erő, se határozottság, de még az élni vágyás legkisebb szikrája se tükröződik szemeimben. Mi lett belőlem? 
    Halkan lépkedek végig a folyosón, ügyelve arra, hogy senkit ne keltsek fel. Mindenki olyan nyugodtan alszik, hogy egy pillanatra elönt a féltékenység, mert nekem ez nem sikerült. Elhaladok a szobák ajtaja mellett és megtorpanok mikor két ölelkező és édesdeden alvó alkot pillantok meg. Zayn és Perrie. Milyen szépek így együtt. A királylány és a herceg. Malik szorosan tartja barátnőjét, mintha attól félne, hogy bármelyik pillanatban elvesztheti. Boldog. Tényleg boldog.
   A konyhába érve nem törődök sokat azzal, hogy mit is egyek. Ami a kezem ügyébe kerül, azt felfalom vagy legalábbis eszegetek belőle egy keveset. Alma, banán, joghurt, csoki, müzli, kekszek és szendvicsek kerülnek terítékre és bár lehet, hogy rosszul kéne lennem ennyi evés után, de hiába minden aggodalmam mert semmi jel nem utal arra, hogy vissza kívánkozna jönni, az a sok minden amit magamba tömtem. Nincs bűntudatom miatta. Jobban belegondolva tegnap reggeli óta nem is ettem semmit. 
 Lefőzök magamnak egy citromos teát, hisz ezek után már oly mindegy mit viszek be a szervezetembe. Merengve figyelem ahogyan a víz szépen lassan elkezd bugyogni és felforr. Leveszek egy tea filtert, előveszem a cukrot és citromot is facsarok, csakhogy kerek legyen a történet. Beízesítem és töltök magamnak egy bögrével, csakhogy a következő pillanatban-mikor egy hangos csattanást hallok- kezeim megremegnek és leöntöm maga. Szitkozódva teszem le a bögrét és a lábost, majd megtörölgetem kezemet és az előbbi hangra koncentrálok. Mi a fene volt ez? Kicsit megrémülve nyitom ki a konyha ajtaját, de meg is nyugszok mikor meglátom, hogy csak Harry szerencsétlenkedik a cipője levételével. Kicsit se tartottam furcsának, hogy ilyenkor téved haza, mert az utóbbi napokban bőven volt alkalmam megfigyelni és rájöttem, hogy szinte minden este elmegy valahova, majd három és fél négy között hazatér. Persze ő nem tudhatja, hogy én ezzel tisztában vagyok, hisz ő is - mint mindenki más - abban a hitben él, hogy én ilyenkor már rég szundikálok a pihe puha ágyikómban. Na persze..
- Kimberly? - Kérdezi hunyorítva. Látszik rajta, hogy részeg, de szerintem nem is akarja titkolni.
- Nem én Selly vagyok. - Forgatom meg szemeimet, ahogyan a még mindig földön ülő fürtösre nézek. Idegesnek látszik, cipője kikötésének sikertelensége is egy kisebb traumát okoz számára.
- A picsába már! - Morog, majd rám emeli tekintetét. - Drága Selly, megkérhetnélek, hogy segíts? - Egy pillanatra tényleg elhiszem, hogy ennyire idióta és részeg, hogy elhiszi minden szavamat, de a gúnyos vigyor az arcán meggyőz, hogy pontosan tudja hol van és kivel beszél.
- Rém vicces vagy. - Jegyzem meg.
- Mondj újat. - Sóhajt fel, majd egy laza, de határozott mozdulattal lerántja magáról surranóját és nevetve a háta mögé dobja. Ezt megismétli a másikkal is és felpattan, azonban ahogy arra számítani lehetett, a piálás megtette hatását mert szédülve dőlt neki a falnak. Arca egy pillanat alatt hófehér lett, szája kiszáradt és láttam rajta, hogy mennyire fáradt. Megpróbált feltápászkodni, járni, de nem aratott nagy sikereket. Egy ideig mulatságosnak találtam, de később már megsajnáltam.
- Na gyere! - Mondom, majd egyik kezét átdobtam a tarkóm felett és próbáltam biztos támaszt nyújtani neki, hogy legalább a fotelig eljusson. Mikor ez megtörtén, mint egy rongybaba úgy dőlt el az ágyon. Mint akinek nincs gerince. Szemeit lecsukta, pillái olykor meg-megrezzentek. Édesen szuszogott és motyogott valamit amit nem teljesen értettem.
Mivel nem láttam nagy esélyét annak, hogy Harry felkel a fotelből, hoztam neki takarót és betakartam. A kis üvegasztal mellé pedig, raktam neki vizet és gyógyszert. Már épp felfelé indultam, mikor egy kéz markolt rá csuklómra.
- Köszönöm. - Suttogta halkan, lehunyt szemmel.
- Semmiség. - Mondom kicsit zavartan. - Jó éjszakát!
- És a puszi hol marad? - Vigyorodik el még mindig csukott szemmel. Olyan aranyos látványt nyújtott így, hogy mosolyt csalt az arcomra.
- Megleszel te anélkül is. - Mondom, de hangomban ott rejtőzött az a fajta dallamosság, amitől ő is pontosan tudta, hogy nem haragszom.
- És ha nem? - Kérdez vissza.
- Hidd el, hogy nem vesztesz sokat. - Legyintek.
- És ha mégis? Honnan tudod, hogy nincs szükségem erre a puszira, amit most adni készülsz. - Miért? Lenne? Kérdeztem volna, de nem mertem. Félő, hogy Harry csak hülyéskedik, én meg nem tetőzöm az amúgy is kínos helyzetet. - Mikor mész dolgozni? - Kérdése annyira meglepett, hogy levegőt venni is elfelejtettem. Ő az egyetlen aki tudja.
- Holnapután. - Felelem, hisz minek titkolnám. A fürtös hirtelenjében kinyitotta szemeit és mereven engem bámult. Szorítása erősebb lett, de szinte azzal egy időben el is engedett. Zavarná? 
- Meg kéne engedned, hogy mi is fizessünk valamit. -Néz rám komolyan.
- Erről szerintem inkább ne beszélgessünk, rendben?
- Miért? Azért mert kellemetlenül érint, vagy mert tudod, hogy igazam van? Mondd csak mért nem engeded, hogy segítsünk. Ettől nem leszel kevesebb. Élből visszautasítasz minden segítőszándékot!
- Nem hiszem, hogy bármi közöd lenne hozzá! - Ráztam meg fejem.
- Persze hisz nekem semmihez sincs semmi közöm, igaz? Nincs közöm hozzád, a gondjaidhoz és ahhoz, hogy megoldjam a problémáid. Ahogyan ahhoz sincs, hogy megkérdezzem, mit csináltál a konyhában az éjszaka kellős közepén. Azt hiszed vak vagyok? Hogy nem látom a szenvedésed, a művigyorod és, hogy félsz a változásoktól? 
- Te se vagy jobb. - Vágom hozzá és látszólag meglepődött. - Te megengeded, hogy bárki belelásson a problémáidba? Nem hiszem, hogy vak vagy, de én se vagyok az. Látom ahogyan felkelsz és nem találod a helyed. Látom, ahogy elmész és részegen térsz vissza. Tudom, hogy valami bánt, ahogyan azt is milyen makacs vagy. Komolyan azt hiszed, hogy másabb vagy mint én? Mert ha igen, akkor nézz tükörbe! Látom, ahogyan rám nézel. Abból, ahogy mosolyogsz. Te se vagy boldog! Valld csak be! - Kitörésem számomra is meglepetés volt, de jól esett. Némiképp megnyugtatott.
- Jobb? - Kérdezte.
- Jobb. - Válaszoltam.
- Akkor elmondanád, hogy miért nem alszol még? Mi a baj? - Lágy hangja különös érzelmeket váltott ki belőlem. Az igazság felszabadít...
- Mostanában nem alszok valami jól....Rémálmaim vannak. - Hangom elcsuklott. Ha létezik ember aki fél az elalvástól, akkor az én vagyok..
- Miről? - Ránéztem és szemeiben valami olyasmit fedeztem fel, amit sosem gondoltam volna. Félelemet. Aggodalmat. Vágyat?
- A szüleim haláláról. Az öcsém elhurcolásának éjszakájáról. - Homályosan láttam a világot, de sírni már nem tudtam. Mindig eljön az a pont ahol már a könnyek sem segítenek, hogy az ember megnyugodjon. 
Harry megragadta kezemet és ölébe rántott. Én nem ellenkeztem. Minek is tettem volna? Min segített volna?
- Nyugalom szépségem. Semmi baj. Nagy levegő és kifúj. - Mondogatta, én pedig tettem amit kér. - Így ni. Most már jobb igaz? - Aprót bólintottam. - Na gyere azt hiszem épp itt az ideje, hogy lefeküdj. - Mondta, majd felemelt, mint a menyasszonyokat szokás és felvitt az emeletre. Honnan van ennyi ereje? Az előbb még felállni se tudott..Azonban nem tudtam sokáig ezzel foglalkozni. Harry karjaiban biztonságban éreztem magam. Szépen lassan benyitott a szobámba, ahol még mindig ment a tévé és ez némi fényt is csalt a sötétségbe. Végigfektetett az ágyon és örültem, hogy nem nappal teszi ugyan ezt, mert tuti, hogy vörösödik az arcom.
- Köszönöm. - Hebegtem zavartan.
- Semmiség. - Válaszolta most ő, majd pont úgy mint én jó éjszakát kívánt. És most rajtam volt a sor, hogy visszatartsam.
- Aludj velem. - Kértem. Félek. Akartam még hozzá tenni, de felesleges lett volna, mert Harry így is szó nélkül befeküdt mellém. Közelebb vont magához, mire megcsapott férfias illata. Egyáltalán nem érződött rajta piaszag. Megjátszotta? De őszintém? Jelen pillanatban nem érdekelt. Mert ahogy a fejem a mellkasán pihent, elnyomott az álom és hosszú ideje először végre tényleg alhattam.



Nem tudom mi a teendő ha valaki a szakadék szélén áll. De érzem, hogy szüksége van a támogatásra, az őszinteségre és arra, hogy letudja valakin vezetni a feszültséget. Az, hogy mind ez én vagyok még számomra is meglepő. Fel nem tett kérdések. Mikor lett ilyen fontos számomra? Miért? És ez neki miért nem tűnik fel? De az is lehet, hogy érzi csak nem mondja ki. Vagy nem érzi és azért nem mondja ki? Nehéz, nagyon nehéz. Tartom magam amíg lehet. Elviselem, hogy ordibál velem ha szükségét érzi. Tűröm, hogy kielemezzen pedig, ez az a dolog amit elképesztően utálok. Ha kiismernek. Ha tudják mi fáj és mi az amivel még megbirkózom. Ő átlát rajtam, ami rémisztő, de ez kölcsönös lehet, hisz én is kiderítettem minden apró kis baját, amit nem mert, vagy csak nem akart elmondani. Itt fekszik a mellkasomon és alszik. Egyenletes lélegzése pedig megnyugtat. A szívem dübörög, szinte kiugrik a helyéről. Akarom, hogy boldog legyen. Akarom, hogy mosolyogjon. És azt is, hogy annak a mosolynak én legyek az okozója. Azt akarom, hogy egy jó barátot lásson bennem, aki segít neki ha kell. Azt akarom, hogy fontos legyek számára. Szeretném. Vajon miért? Magam miatt vagy miatta? Remélem, hogy miatta. Mert ha magam miatt, akkor az azt jelentené, hogy beleszerettem....Nem, az nem történhet meg....Barátok. Ezek leszünk mi!