8. Fejezet

El se hiszem.

2013.12.07.

Egy sötét utcán végigsétálva azon tűnődöm, hogy mennyit ér számomra az élet. Dönthettem volna úgy, hogy a kivilágított utcarészen ballagok, de valahogy jobban vonzott a sötétség. És, hogy miért? Pusztán azért mert nincs mit vesztenem. Egyszerűen semmim sincs, amit elvehetnének tőlem. Az anyukám és az apukám már rég halott és a barátaimat is elvesztettem már egyszer, de ők is túltették magukat eme problémán. Mert ilyen egyszerű az élet. Az emberek élnek és meghalnak, de leginkább csak emlékeznek. A régi időkre, a szép pillanatokra, a mosolyokra és a kedves szavakra. Mert ha egy ember eltávozik köreinkből, akkor a jó dolgok megmaradnak és a rosszak feledésbe merülnek. Vajon ha nem lennék, kinek hiányoznék? Zayn biztosan hiányolna és, ahogy őt ismerem lelkileg összetörne, de erős fiú és egy idő után túl lépne rajta. Így van ez a többi fiúval is, hisz ők még alig ismernek, bár tudom, hogy szeretnek. 

Benny. A világoskék szeme, a huncut mosolya, a hangja és a szeretete, olyan dolgok amik nélkül nehezen élném túl a mindennapokat. Én nem tudnék abban a világban éni, ahol ő nem létezik. Vajon ő is így van ezzel? Mert ha belegondolok, soha de soha nem mondta ki nyíltan, hogy mit is érez irántam. Ami ha még jobban belegondolok eléggé fáj. Annyiszor vártam, arra a mondatra, ami minden lány álma. Annyiszor elhitette velem, hogy fontos vagyok neki. Haragudnom kéne rá, de nem megy. Nem megy, mert szeretem.

Hirtelen ér a felismerés. Blake! A szívem a torkomban dobog. A fejem zakatol. Mégis hogyan feledkezhettem meg róla? Ő miatta kell élnem! Neki kell segítenem! Miatta muszáj kibírnom! Nem szabad, hogy egyedül maradjon! Nem szabad... 

Rossz érzés kerít hatalmába. Hirtelen nyomasztó lesz a sötétség és lépteimet szaporábbra veszem. Egyik pillanatról a másikra mintha eltűnt volna minden. Azon kapom magam, hogy a semmi közepén állok. Se egy üzlet, vagy növény. Egyetlenegy ember sincs az utcán. Hova tűntek? Legszívesebben üvöltenék, de nem tudok. Megnémultam. 

Egy sötét alak rajzolódik ki a távolban. Megint elönt egy furcsa érzés. Mintha ismerném...

Félek, olyannyira, hogy a lábaim szó szerint remegnek. Közelebb jön mire én tiltakozva csak a fejemet rázom. Belül tombolok. Szemeimet összeszorítva próbálom kizárni, de mindhiába, mert halkan suttogja.

- Sajnálom.

Levegő után kapkodva ülök fel ágyamon.

- Csak egy rossz álom. - Nyugtatom magam, de sikertelenül. Lábaimat óvatosan a padló hűvös parkettájára 

teszem és lassú, megfontolt lépésekkel elballagok egészen a másik szobáig. Az ajtó előtt megtorpanok egy pillanatra, de erőt veszek magamon és benyitok. Ajkaimra mosoly kúszik, ahogy meglátom édesdeden alvó alakját. Látszik, hogy ma sokáig dolgoztak, mivel még mindig az aznapi ruhája volt rajta, nem pedig a szokásos mackónadrágos és szürke pulcsis szettje. Leülök az ágy szélére és végignézek alakján. Sokat változott az évek során, de valahogy mégis ugyan az maradt. Emiatt pedig elképesztően büszke vagyok rá, mivel nem szállt el és nem lett nagyképű. 

- Zayn. - Szólítgatom halkan.

- Már reggel van? - Kérdezi kómásan.

- Nincs.

- Akkor valamelyik fiúval történt valami?

- Nem. - Kicsit kezd bűntudatom lenni. - Itt aludhatok? - Kérdezem félve, de Zayn csak nagyot sóhajtva megpaskolja maga mellett a helyet. Nem kérdez semmi, csak magához húz és szorosan tart.

- Itt vagyok. Nincs semmi baj. - Suttogja halkan, amitől tényleg megnyugodtam. A sírás kerülgetett. Zayn tényleg mindenkinél jobban ismer...

2013.12.22.

Lassan itt a karácsony és mivel a fiúk hazautaznak a családtagjaikhoz, így mi, ma ünnepelünk. Megpróbálok minden olyan dolgot elkészíteni, ami kicsit is karácsonyi. Sütök, főzők, amiben egyedül Liam van segítségemre, mivel az ő célja, nem a sütő felrobbantása, hanem, hogy finomakat együnk. Louis-t szó szerint el kellett zavarni itthonról, mert annyira bepörgött, hogy nagyjából mindent elrontott amivel megbíztuk. Elfelejtette megvenni a fát, összetörte a díszeket és cukor helyet sót rakott a csokis sütibe. Igazából ez engem nem zavart, de a fiúk már ki voltak tőle, így arra jutottak, hogy jobb ha elmegy ajándékokat vásárolni a fürtössel.
- Nagyon ügyes vagy. - Szólal meg mellettem Liam. - Mint egy igazi háziasszony. - Ajkaimra egy féloldalas mosoly kúszik, hisz jól esnek a dicsérő szavak.
- Anya szakács volt. Tőle tanultam. - Fogalmam sincs, hogy miért, de büszkeség öntötte el az egész testem. Anya zseniálisan főzött és ha csak egy kicsit is úgy főzök mint ő, akkor már elégedett lehetek magammal.
- Megjöttünk! - Liam és én is szinte azonnal megindultunk, hogy megnézzük, milyen fát is választott a két fiú. Csak ámultam és bámultam, mert tényleg gyönyörű. Magas, de nem annyira mint egy emeletes ház, hanem pont jó. Szép terebélyes és dús. Tekintetem végigvezetem a két fiún. Niall arca kipirosodott, gondolom a hideg levegő hatására. Fejét egy szürke, kötött sapka díszíti és kék szemében az öröm csillog, ahogy a fát nézi. Mint egy kisgyerek. Imádni való. Zayn már sokkal inkább felnőtt fejjel gondolkodik, mert míg Niall azt tervezgeti, hogy hogyan díszíti fel, addig Zayn már most azon van kiakadva, hogy hogyan fogják belepréselni a fa törzsét a talpba. Elnézem őket és öröm járja át a szívem. Mennyi ideje nem volt már ilyenben részem. Három karácsony volt amit egyedül töltöttem. Most legalább vannak körülöttem emberek....

***

- Ez nagyon finom volt. - Dőlt hátra a székben Louis, miközben a hasát simogatta.

- Sok puszi a szakácsnőnek! - Kacsintott rám Niall, amitől kicsit zavarba jöttem.

- Én eddig is tudtam, hogy jól főzöl, na de, hogy ennyire. - Dicsért meg Zayn is, aki egy elismerő mosolyt küldött felém.

- Liam is segített. - Mutattam az említett fiúra, aki csak a fejét rázta.

- A tiéd az érdem, én csak besegítettem.

- Nem is rossz Lockwood. - A fejem a hang irányába kapom, de mire rátudnék nézni, addigra feláll és tányérjával együtt a konyha felé veszi az utat. Még Harry-nek is ízlett. Ennek azért örülök.

Az idő csak úgy telik. Már majdnem hét óra van, mikor úgy döntünk, hogy ideje lenne megajándékozni egymást. Leülünk a fotelbe, de mivel túl sokan vagyunk én és Niall a szőnyegre telepedtünk le és bár tagadjuk, mindketten tudjuk, hogy az ajándékok miatt ülünk közelebb a karácsonyfához, mely alatt már egy rakatnyi kis, vagy éppen nagy csomag tornyosul. 

- Na akkor kezdjük. - Csapja össze tenyereit Tomlinson úrfi és megindul az ajándékok felé. Szépen lassan mindenki követi a példáját és átadjuk egymásnak, a nagy gonddal becsomagolt ajándékokat.

    Szeretem a karácsonyt. Nem azért mert imádok kapni, hanem mert ilyenkor minden olyan más kép hat az emberre. Jobban értékeli az apróságokat és jobban figyel, azokra a dolgokra amik felett nap, mint nap átsuhan. Kiskoromban apa mindig azt mondta, hogy hibás az, az elmélet, hogy jobb adni mint kapni, mert a kettő szorosan egymásba fonódik. Ha te adsz, akkor valaki kap, de ha te nem kapsz, akkor senki se ad. És ez igaz, mert, ha kapsz valamit és te annak igazán örülsz, akkor az a másiknak is boldogságot okoz, de neked is. Így kerek ez az egész. Ha mindenki boldog.

   Már lassan az ajándékozás végére érünk. Tömérdek csomagolópapír hever a földön, ami idegesíthetne is, de nem tud. Annyi mindent kaptam, hogy komolyan mondom, már a sírás kerülgetett, hogy ennyit költöttek rám. Nem kellett volna. Tényleg nem. Louis egy karkötőt vett nekem, amin apró kis madarak lógnak és csináltatott egy képet, amin az összes eddigi közös fotónk szerepelt. Liam egy hatalmas plüssmacit vett nekem, ami komolyan mondom, hogy nagyobb mint én. Persze ezen szórakoztak is eleget a srácok. Niall nagyon aranyos volt, mert sütött nekem sütit és ez nagyon sokat jelentett nekem, hisz pontosan tudom, hogy nem a konyhai tudásáért díjazzák hetente. Ezen kívül vett nekem egy pulcsit, mondván, hogy most már nem kell elcsórnom az övét. Ezzel vitatkoztam egy ideig, de rájöttem, hogy igaza van, mivel az övében alszok minden nap. Kaptam tőle egy karkötőt is amit gondolom Louis-val együtt vehettek, mivel szinte ugyan olyan volt, csak ezen apró kis levelek lógtak.

- Ez a tiéd hercegnő. - Huppan le mellém Harry és az ölembe ejt egy apró kis dobozkát. Kíváncsian emelem rá tekintetem és szinte farkasszemet nézek zöld íriszeivel. Kaján kis mosoly ül ki arcára, majd közelebb hajolva a fülembe suttogja. - Kibonthatnád. Azért vettem, hogy hord. Remélem, hogy fogod. - Nagy levegőt vettem és kicsit elhúzódtam a fürtöstől. Rendeztem gondolataimat és kinyitottam. Szemeim elkerekedtek és hitetlenkedve néztem a hülyén vigyorgó göndör gyerekre. Ez egy vagyonba kerülhetett. A nyaklánc gyönyörű. Egy ezüstláncra egy gyűrű volt ráhúzva, vagy valami ahhoz hasonló és bár nem vagyok nagy szakértője a dolognak, azt még én is tudom, hogy három kis ékkő, vagy is inkább gyémánt díszíti. Hülye ez a gyerek? Mégis annak ellenére, hogy tudom, hogy méregdrága volt és haragudnom kéne rá, mert még csak nem is kedvel és úgy vesz ilyen ajándékot, nem megy. Nem megy mert költött és gondolt rám.
- Köszönöm. - Válaszolom halkan. - Ez pedig a tiéd. - Nyújtom át neki az ajándékomat. A szívem a torkomban dobog. Vajon tetszik majd neki? Zavartan nézem, ahogy kibontja.
- Ez menő. - Ennyit fűz hozzá és felveszi. Egy papírrepülős nyakláncot választottam neki, ami szerintem pont hozzá illik. Megkönnyebbültem. - Köszönöm. - Mondja még és egy apró puszit nyom az arcomra. Ma már sokadszorra lepődök meg tettein. Mi lelte ezt a fiút?
- Szí...Szívesen. - Dadogom, mert érzem, ahogy a fejem vörösödik és a szívem meg olyan gyorsan kalapál, hogy szinte kiugrik.
- Kimi! - Zökkent ki Zayn. - Az én ajándékomhoz kocsikáznunk kell egy kicsit. Gyere és hozz sütit is. - Kacsint rám. Újabb meglepetés várható, Zayn Malik módra. Talán félnem kéne?

***

Már vagy két órája kocsikázunk és fogalmam sincs arról, hogy hol lehetünk. Ismerős a táj, de valahonnan nagyon régről rémlik valami. A búzamezők és a malomkerekek. A kis falu és a lovarda. Szépen lassan leesik. Szemeimbe könnyel gyűlnek, mikor rájövök, hol is vagyunk valójában. Zayn leparkolt és várt.

- Hogyan? - Kérdeztem bőgve. Sejtem mennyibe fájt ez neki.

- Sokat segít a tény, hogy én vagyok Zayn Malik és, hogy gazdag vagyok. Elintéztem, ne érdekeljen, hogy hogyan.
- Istenem Zayn. -Szorosan magamhoz öleltem, mert jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy hogyan tudnám meghálálni neki. - Szeretlek.
- Én is, de menny mert, már vár téged.
- Köszönöm.

Ilyenek az igaz barátok. A megfelelő pillanatban vannak ott melletted és támogatnak ha kell. Zayn is ezt teszi, amiért hálám örökre üldözni fogja. El se hiszem, hogy újra láthatom az öcsémet..

SZIASZTOK !

Nagyon sajnálom, hogy mostanában nincs fent új rész. Ez nem azért van mert lemondtam a blogról, hanem mert mostanában elég nehezen jutok géphez, mivel az enyém most szerelőnél van. Próbálok írni, de valahogy nem megy, ha ezt másoknál kell megtennem. Rövid részekre van időm és épp ezért kérdezem meg tőletek, hogy mi legyen? Ha szeretnétek írhatnék olyan részeket, amikből kiderül, hogy kiben milyen érések tombolnak és, hogy ki mit érez. Lehetnének ilyen visszatekintéses fejezetek. Szóval ha van véleményetek azt szívesen fogadom.

Ui: Következő rész valahol karácsony utánra várható, amit nagyon, de tényleg nagyon sajnálok. 

Szeretlek titeket és remélem nem haragszotok rám emiatt.

Imádlak titeket!

Sok puszi és ölelés: Szabina :)

 Sziasztok!

Úr isten el se tudom mondani, hogy mennyire sajnálom, hogy ilyen rég volt fent új rész. 

Kevés időm volt és rengeteg sulis programban kellett részt vennem. De hagyjuk is a kifogásokat.

Szeretném elmondani, hogy mennyire hálás vagyok az olvasóimnak. Tényleg napról napra egyre többen lesztek, ami hatalmas örömet okoz. Szeretlek titeket és még egyszer  köszönöm!

Puszi: Szabina

7. Fejezet 

A te titkod az én titkom.

Csak fekszek az ágyamon és a plafont bámulom. A szobám félhomályba borult, a kinti rossz idő miatt. Az eső megállás nélkül zuhog, mintha csak az lenne a célja, hogy rossz hangulatot teremtsen. Gondolataimba mélyülve fürkészem szobám halványlila színét. Ki kéne már festeni. Fut át a gondolat a fejemben, de amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozott is. Örökre ilyen marad. Ez volt anyu kedvenc színe. Halvány mosoly fut végig arcomon, ami hamar el is tűnik. Anyu. Bárcsak itt lehetne velem. Bár megölelhetne, megpuszilhatna és mondhatná nekem, hogy szeret. Bár meg tehetné mindezt.

- Szeretlek. - Suttogom halkan, megtörve. Nem tudom, hogy hallja-e, vagy, hogy egyáltalán igazak-e azok a történetek, hogy a szeretteink fentről látnak minket. Fogalmam sincs, hogy mennyire kéne hinnem ezekben a dolgokban, de néha jólesik úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Kimondani e szavakat, úgy, hogy érzem, valaki figyel rájuk. Ettől egy kicsit megnyugszok.

Az órámra pillantva észreveszem, hogy lassan hat óra. Készülődnöm kéne. Emlékeztetem magam, mert nem szeretnék elkésni a munkahelyemről, már ha azt annak lehet nevezni. Ha apu tudná, biztosan csalódna bennem. De mit tehetnék? Könnyeim utat törve maguknak, gördülnek végig arcomon. A keserűség, a tehetetlenség és a puszta undor az ami elárasztja a szívem minden kis szegletét. Olyan ez mint egy vírus, ami szépen lassan elterjed és ami tehetetlenné, szomorúvá és sebezhetővé tesz. Egy év és visszakapom az öcsémet, még egy év és megkapom az örökségem. Két évig kell még kihúznom. Utána minden rendbe jön. Ezzel biztatom magam, de még saját szavaim sem győznek meg. Lehetek én még boldog? Élhetném úgy az életem mint mindenki más? Csak egy normális életet szeretnék. Olyan nagy kérés ez? Feltett kérdéseimre nem létezik megfelelő válasz. Ha azt mondom nem, akkor már tényleg gondban lehetek és a remény legutolsó szikráját is elvesztettem. Ha igennel felelek, akkor meg hazudok, mert soha nem lehetek felhőtlenül boldog. Mindig emlékezni fogok a rossz dolgokra és sose felejtem el a múltam.
Ajtómon halkan hármat kopogtatnak és ebből a tettből már az előtt tudom, hogy ki nyit ajtót, mielőtt megtenné azt. Gyorsan megtörlöm szemeimet és magamra erőltetek egy mosolyt.
- Na mi van veled te álomszuszék? - Lép be vigyorogva Payne.
- Már épp felkelni készültem. - Hazudok. Ismét. Pedig Liam ezt nem érdemelné meg. Gondolataimra ajkaim legörbülnek és megremegnek. A teljes kiborulás szélén állok, de tartom magam. Muszáj, ha nem akarok magyarázkodni és történetet mesélni, egy életről ami kezdetben csodálatos volt, de rémmesévé változott egy másodperc alatt. Az én fájdalmam, az én terhem.
- Louis mondta, hogy keltselek fel úgy ahogy ő szokott, de inkább elvetettem ezt az ötletet. - Nevet fel.
- Helyes. - Bólintottam. - Elég ha őt fejelem le reggelente.
- Mikorra mész dolgozni?
- Hatra.
- Bevihetlek ha akarod. - Lefagytam. Na csak az kéne még, hogy pont a híres Liam Payne vigyen el dolgozni. Abból lenne ám a nagy botrány. Főleg ha kiderül ki is vagyok valójában.
- Nem kell. - Ráztam meg a fejem. - Kicsit furcsa lenne. Nem akarok nagy felhajtást. - Payno aprót bólintott. Ezek szerint logikusnak véli a gondolatomat. Megúsztam.
- Amúgy már kérdezni akartam. Te mit is dolgozol? - A szívem kihagyott egy ütemet, de hamar magamhoz tértem és annyit válaszoltam.
- Apukám egyik gyerekkori barátjánál dolgozok, aki vendéglátó. - Ezzel lényegében nem hazudtam, de valójában igen. Köszöntelek bűntudat! Kellemes nyaralást! Üdvözlettel, az én törékeny és sebekkel teli szívem! 

Lassan battyogok le a lépcsőn, szinte vonszolom magam. Mély levegőt veszek, majd az utolsó lépcsőfokot is elhagyom. Nappaliba vezet utam, ahol jelen pillanat nem tartózkodik senki. Már épp leülni készülök az egyszemélyes fotelbe, mikor valaki a semmiből levetődik oda. Meg se lepődök bunkóságán. Gúnyos vigyorát nem lehet eltüntetni babapofi arcáról, pedig legszívesebben azt tenném. Benny ütésének nyoma, még így két héttel az esemény után is látszik. Először sajnáltam, de később már csak haragot éreztem, mikor bocsánatkérésemet megtagadva, arra kért, hogy távozzak szobájából. Benny azóta elmesélte, hogy miért tette azt amit tett. Harry Styles szerint én egy buta, egoista, egyszerű gondolkodású, faragatlan, szemtelen, de leginkább könnyűvérű kis ribanc vagyok, aki egyedül annyira sem képes, hogy leoltsa a villanyt. Faragatlan paraszt! Én meg még meg akartam védeni..
- Kényelmes? - Kérdezem művigyorral.
- Az, de kényelmesebb lenne ha te is beülnél ide - Perverz mosoly kúszik ajkaira és én a meglepődöttségtől megszólalni sem tudok. Megbolondultam, vagy félrehallok? Vagy ő őrült meg? Mondjuk az esélyesebb, de akkor sem értem. Próbálok higgadt maradni, így inkább csak átsétálok a vele szembelévő fotelhez és oda ülök le, de abban a pillanatban csapódik ki a konyhaajtó és Niall meg Zayn szalad ki rajta.
- Horan ez nem vicces, add vissza de nyomban!
- Istenem mintha az apámat hallanám. - Forgatja meg szemeit a szöszi, majd felugrik az díványra és ugrálni kezd.
- A telefonomat! Most! - Nyújtja ki kezét Zayn. Próbál higgadt maradni, de látom rajta, hogy szinte felrobban.
- Nem!
- De!
- Nem!
- De!
- Nem!
- Miért?
- Nem! Várj mi?
- Azt kérdezem, hogy miért nem adod oda.
- Mert megígérted, hogy ma eljössz velem kosármeccsre, de ahelyett, hogy készülnél lemondod és a barátnőddel beszélgetsz. - Niall dacos mint egy kisgyerek. Mosolyognom kell szavain.
- Haver, ugye tudod, hogy már több mint három hete nem láttam őt a turnéjuk miatt?
- Tudom.
- És azt is tudod, hogy téged se hagynálak soha cserbe, igaz?
- Igaz.
- Megbeszéltük, hogy együtt megyünk kosármeccsre és ez így is lesz.
- Szóval nem mondod le? - Csillannak fel szemei.
- Dehogy. - Nevetett fel Zayn. - Csak add oda a telefont kérlek és akkor végre elindulhatnánk.
- Rendben. - Azzal odanyújtotta és leugrott, Zayn pedig játékosan összeborzolta a haját.
- Engem meg simán kihagytok. - Szólal meg az eddig csöndben maradt Harry.
- Utálod a kosarat. - Jelenti ki szöszke barátom. - Egyszer jöttél el velünk, de akkor is leléptél az első negyed után.
- Attól még jólesne, ha kérdeznétek.
- Eljössz? - Emeli magasba szemöldökét Zayn, mire Harry csak a fejét rázza.
- Így már nem ugyan az. - Mondja.
- Menthetetlen vagy. - Jelenti ki Niall, mire én felröhögök. A fürtös csúnyán néz rám, de ahogy szólásra nyitná a száját, betoppan Liam és elordítja magát.
- Én is megyek! Én is megyek! Hogy feledkezhettetek meg rólam?
- Jöhetsz ha nem ordibálsz.
- Rendben. - Bólogat Liam.
- Kimi te nem jössz? - Körbenéztem a társaságon. Megérné ez nekem?
- Dolgoznom kell. - Talán most először még örültem is ennek.
- Elvigyünk? - Érdeklődik Zayn, de neki is ugyanazt felelem mint Liam-nek, így nem nyaggat ezzel tovább.
- Csak nem titkolsz előlünk valamit Lockwood? - Tekintetem a göndörkére szegeződik. Lehetetlen, hogy pont ő legyen az aki átlát a hazugságaimon.

Harry Styles

 Unalmas nap a mai. Semmi izgalmas nem történik ráadásul a tévében sincs olyan műsor amit szívesen néznék. A fiúk elmentek én pedig legnagyobb bánatomra itthon maradtam a hercegnővel, aki nemsokára elmegy dolgozni és én ténylegesen is egyedül maradok ebben a hatalmas házban. Vajon mennyit kell fizetnie erre a lakásra? És egyáltalán mit dolgozik ő, hogy fent tudja tartani? Nekem kicsit furcsa, hogy akárhányszor előjön a munka téma, mindig terelni próbál.
A kanapén fekszek és egy könyvet olvasgatok, amit Louis-tól csórtam. Furcsa egy könyv. Egy tizenhat éves lányról szól, aki fel ajánlja a testét a testbanknak, amit kibérelhetnek a testbérlők. Soha életemben nem olvastam még ilyet, de ez tetszik. Szokatlan de jó.
- Mentem! - Hallatszik, majd csukódik az ajtó. Hirtelen ötlettől vezérelve állok fel, kapom magamra cipőmet ne meg a kabátomat és indulok meg a szőke leányzó után. Jobban mondva követem. Ha ő nem árulja el a titkát, akkor én majd kiderítem...

Vigyorogva figyelem az előttem lévő szórakozóhelyet.  Bentről zene szól és a férfiak olykori hangos üvöltése. Lebuktál Lockwood. Pontosan tudtam mi ez. Az előző egy éveben megfordultam pár ilyen helyen, unaloműzés és lazítás végett. Magabiztosan lépek be a hatvanas évekre hajazó kocsmaszerű, de mégis modern térségbe. Utam egyből a bárhoz vezet.
- A listát kérném. - Szólok oda a bárpultos srácnak, aki már veszi is elő, és a kezembe nyomja. Alaposan végignézem. Bingó!
- Ő. - Mutatok rá a képre. Felnéztem a srácra és a szeméből eltűnt minden érzelem. Semlegesen fürkészte tekintetemet, mintha könyörögne, hogy döntsek másképp. Biztos ismeri. Cseszted kis apám, mert a döntésem végleges. Magamba jót nevettem, de annyira tapló azért mégsem vagyok, hogy ezt hangosan is megtegyem.
- Figo! - Kiáltotta el magát a pultos. - Kísérd el  az urat a huszonhármas szobához. - A hatalmasra kigyúrt vadállat pedig csak bólintott és kezével jelezte, hogy kövessem és így is tettem.

Egy kényelmes székben ülök és várok. Várok a mai nap fénypontjára. Fizettem. Most már kötelessége, hogy táncoljon nekem.
Az ajtó lassan nyílik és belép rajta. Alaposan végigmérem őt. Lábain fekete combharisnya ékeskedik. Ruhája szinte semmit nem takar, de annyit mégis, hogy legyen mit elképzelni. Mellein elidőzik tekintetem, talán a normálisnál kicsivel több ideig. Kecses alakja figyelemreméltó. Szőke haja lágyan omlik vállára. Ajkamba harapva nézek végig rajta még egyszer, majd egyenesen halványkék szemeivel nézek farkasszemet, amiben düh csillog. Nem tehet semmit. Emlékeztetem magam. Ő itt egy szerepet játszik és ha nem végzi el a feladatát ki is rúghatják. Szemeit lehunyja, vesz egy mély levegőt, majd kifújja.
- Elmondanám a szabályokat. - Kezd bele.
- Nem kell. Ismerem őket. - Látszólag meglepődik mondatomon, de nem esik ki a szerepből és amúgy sem kérdezhet rá semmire.
- Azért én még elmondom önnek.
- Tegeződjünk rendben? Szólíts csak Harry-nek.
- Rendben. - Bólint aprót, de látom rajta mennyire ideges.
- Első szabály. Csak egy tánc jár a drága vendégnek. Második. Nincs reklamáció. Ha valami nem tetszik, kérhet más lányt. Harmadik. Időre megy a dolog. Se több, se kevesebb időt nem töltök önnel, vagyis veled. - Javítja ki magát, de hangsúlyában gúny érezhető. - És a negyedik. Nincs taperolás. Én hozzád érhetek, de te nem érhetsz hozzám. Rendben van ez így?
- De még mennyire. - Válaszolom.
Kimberly int egyet a kezével, ezzel jelezve azt, hogy indulhat a zene. Lassan lépked oda hozzám. Járása mintegy igazi nőé. Csípőjét a zene ütemére mozgatja és mikor elém ér, beáll a lábaim közé. Óvatosan előredől és halkan a fülembe suttogja.
- Ezért még kinyírlak. - Mondatán elnevettem magam, ami csak még inkább bosszantotta. Fel se fogtam hirtelen, mert olyan gyorsan történt. A szőke hercegnő lovaglóülésben elhelyezkedett rajtam, majd ujjait végigvezette hajamban, de a végén olyan erővel rántotta hátra, hogy azt hittem felkiáltok. Szóval kínozni szeretnél mi? Na majd meglátjuk ki szenved a végén. Arcomat közelebb vittem övéhez és mivel ismerem már a makacs formáját, pontosan tudom, hogy nem fog eltávolodni. Ajkaink már szinte összeérnek és bár a vágy fűt belülről, nem tehetek semmit, mert akkor hamarabb vége lenne ennek az egésznek mint azt szeretném. Helyette inkább a füléhez hajolok és lágyan belesuttogom.
-Gyakrabban öltözhetnél így. Eltudnám viselni. - Óvatosan elhajolok tőle és felnézek kék, néha már inkább szürkés szemébe. Azonnal beugrik, a kép amit a hűtőn láttam. Az apukájának is pont ilyen szeme van. Elgondolkodok, hogy vajon rajtam kívül ki tudja még ezt a kis titkot. Valószínűleg nem sok embernek mondta el, hogy ilyesfajta helyen dolgozik. Mióta? Miért? Hisz azt hittem jó körülmények között nevelkedett. Zayn legalábbis ezt állította.
Lassan leszáll rólam és a hátam mögé sétál. Kezeit vállaimra helyezi és onnan lecsúsztatja egészen a mellkasomig. Nyakamhoz hajol és egy apró puszit nyom rá, ami azt a jóleső borzongást váltja ki belőlem, amire egyáltalán nem számítottam. Ezután megkerüli a széket és újból előttem áll, de nem sokáig mivel megfordulva nekem, újra ölembe telepszik. Ha lehetne, akkor se tiltakoznék ez ellen. Élvezem, hogy az apró termetű lány ennyire közel van hozzám, főleg úgy, hogy ő legszívesebben a pokolba kívánna. Hátát mellkasomnak nyomja kezeit combomon pihenteti. Ha ezt így folytatja nekem annyi. Kezeim önakaratomon kívül terelődnek derekára. Pontosan tudom, hogy nem szabadna mégse tudok ellenállni. Hibámra ő is felfigyel és egyből szóvá is teszi miközben felém fordul és összekulcsolja kezeit a nyakam körül.
- Emlékeztetnélek a negyedik szabályra. - Vigyorodik el. - Látod ott azokat a kamerákat? - Bök az egyik irányba, de nem nézek oda, mert pontosan tudom, hogy igazat mond. - Azokon keresztül figyelnek. Ha valami olyasmit teszel ami nekem nem tetszik, akkor jön Figo és kidob. Érted?
- Értem. - Válaszolom, majd kezeimet magam elé tartva jelzem neki, hogy eljutott hozzám a figyelmeztetés és, hogy ne tévedjenek vándorútra, a hátam mögött összekulcsolom őket.
- Helyes. - Bólint aprót, majd még közelebb jön hozzám. Olyannyira, hogy mellkasunk egymásnak préselődik. Nézem a szemét, az orrát, a hosszú szempilláját, a szőke haját és a tökéletes testét. Azon kezdek el gondolkodni, hogy éjszakánként hány fiúnak, vagy éppen férfinak, csinálhatja ugyanezt és mondhatja el ugyanezeket a szabályokat. Hányan használják ki ezt a lányt és, hogy miért. Ha belegondolok, hányan ülhettek rajtam kívül ezen a széken, elönt a düh. Elkap az undor, ha csak arra gondolok, hogy mennyi mocskos fantázia szüleménye ez a lány. Mérges vagyok. Mérges vagyok erre a lányra. Gyűlölöm mert akaratos, szemtelen és mert mindig visszabeszél. Utálom őt. Ennek ellenére mégis törődök vele. Csak tudnám, hogy miért. Hisz emiatt a kis hercegnő miatt, múltkor akkorát kaptam, hogy azt hittem a mentő visz el.
Egy hangos kong. Ez jelezte azt, hogy vége a táncnak. Kim nem habzik sokat, szinte azonnal feláll is kirohan a szobából. Én pedig szép lassan felállok és kisétálok. Körbenézek hátha meglátom valahol, de semmi. Hova tűnhetett? Ideges lettem és ennek köszönhetően olyan erősen belerúgtam az ajtóba, hogy keletkezett rajta egy kisebb horpadás. Majd kifizetem nekik. Vagy nem. Igazából leszarom.

A bárpultnál ülök és várom a hercegnőt. Furcsa mostanában mindig így hívom. Ez is az a hülye Benny gyerek miatt van. Látszott rajta, hogy teljesen odáig van Kimért. Kíváncsi vagyok, hogy tudja-e, hogy az ő kis drágalátos hercegnője egy bárban dolgozik és, hogy különböző szolgáltatásokat nyújt. Megnézném az arcát, mikor rájön és akkor is mikor megtudja, hogy az egyik táncot nekem adta. Biztos teljesen kiborulnak. Felnevetek gondolatmenetemen, de hamar abbahagyom mivel egy szőke hajzuhatag suhan el mellettem. Hagyom a bárpultot, gyorsan fizetek, majd utána szaladok. Kiérve egyből megcsap a hideg levegő. Gyorsan körbenézek és jobbra egy gyors léptekben sétáló lányt vélek felfedezni. Sietve indulok meg felé, amit ő is észrevehetett.
- Hagyj békén! - Ordítja és lépéseit egyre szaporábbra veszi. Szinte már fut. Ennek ellenére hamar beérem és csuklójánál fogva rántom vissza. - Eressz el! - Kiabálja, majd olyan pofont lekever, hogy arcom lüktetni kezd a fájdalomtól. Ennek ellenére én csak mereven őt bámulom és közelebb húzom magamhoz.
- Miért csinálod? - Kérdezem. Tudni szeretném, hogy miért ezt az életet választotta.
- Neked ahhoz semmi közöd! - Rázza hevesen a fejét. Nyilván összezavartam egy kicsit.
- Miért? - Kérdezem kicsit durvábban és erényesebben.
- Engedj el Harry! Kérlek. - Hangja elhalkult. - Mondd csak jó ez neked? - Kérdezi. - Jó, hogy megalázhatsz? Miért utálsz ennyire? - Szavai jobban megérintettek, mint az elsőre hittem, de nem mutathattam ki.
- Ha nem válaszolsz a kérdésemre, elmondom Zayn-nek.
- Nem lehetsz ennyire szívtelen.
- Szóval?
- Fent kell tartanom a házat. - Válaszolja egyszerűen.
- De miért így?
- Mert máshogy nem megy. Itt ismerem a tulajt. Több pénzt ad, mint amennyire szükségem lenne és segített talpra állni.
- A szüleid tudják? - Leszegte fejét majd válaszolt.
- Mégis hogyan tudnák? Halottak. - Szemeim elkerekedtek az információ hallatán. - Valahogy muszáj megélnem. Ez a ház az egyetlen ami megmaradt a szüleim halála után. Ha elveszteném, abba én beleőrülnék. - Hirtelen leesett minden. Felfogtam, hogy miért ilyen a személyisége és azt is, hogy Zayn miért érzett akkora bűntudatot mikor a Kimmel való kapcsolatáról beszélt. Most már tudom, hogy miért félti ennyire a lányt és , hogy Kim miért szereti őt ennyire. Így már értem, hogy mennyit jelentett neki a múltkori buli, ahova a régi barátai is eljöttek és, hogy úgy érezte visszakapott magából egy darabot. Már azt is értem, hogy Bennyi miért volt vele ilyen védelmező és, hogy Kimberly miért aggódott érte annyira mikor összekaptunk. Hirtelen rájövök, hogy milyen törékeny lány is ő valójában, hogy a gondok egyszer csak gyülekezni kezdet a feje felett és hirtelen mindenkit elvesztett. A szülei meghaltak. Zayn a banda miatt elhagyta. A barátai eltűntek és ő egyedül maradt. Megsajnáltam.
- Hazaviszek. - Jelentettem ki és próbáltam érzelemmentes hangon beszélni. Ő csak aprót bólintott.
- Harry!
- Igen?
- Megtennéd, hogy...Izé, hogy..
- Nyugi nem mondom el senkinek. A te titkod az én titkom.
- Köszönöm.

Sziasztok! Nagyon, de nagyon sajnálom, hogy ilyen későn hoztam új részt, de emiatt próbáltam egy kicsit hosszabbat írni, mint az eddigieket. Hálás vagyok, hogy az olvasóim száma, egyre csak növekszik, boldoggá tesztek vele. Ha kérhetlek titeket ilyenre, akkor komizzatok, hogy megtudjam, hogy mi a véleményetek, mert ez fontos lenne számomra. 

Köszönöm a figyelmet és jó olvasást! És még egyszer bocs a késésért.

UI: A fejlécet köszönöm Biának, nagyon szép lett :) Zseniális! 

6. Fejezet

Hercegnő.

- Kelj fel Kimberly! - Louis ordibálása meg sem lepett, mert mióta ideköltöztek, minden egyes reggel ezzel a mondattal kelt.

- Mikor fogsz végre leszokni erről?

- Soha. 

- Miért nem hagysz aludni? 

- Először is, mert ha én nem keltenélek fel, akkor az egész napot átaludnád, ami meg nem lenne szerencsés tekintve, hogy ma buli lesz, aminek a szervezésébe te is rész veszel. Ez lenne a másik indok. Fel kéne kelned és el kéne menned bevásárolni, ahova Liam és Niall is elkísér.

- Ti szerveztek bulit és én vásároljak? - Hitetlenkedek.

- Nagyon fáradt lehetsz, ha nem fogtad fel amit mondtam. - Rázta meg a fejét, mire én csak kinyújtottam rá a nyelvem. - Elmondjam lassabban? 

- Nem szükséges. Felfogtam.

- Helyes. - Bólintott. - Akkor siess, mert a fiúk már várnak.

- De én nem akarok elmenni. Menj te velük, én alszok még egy órácskát. - Már épp magamra húztam volna a takarót, mikor Louis lerántotta rólam azt és rám ült. - Leszállnál rólam? Nehéz vagy.

- Most azt mondod, hogy kövér vagyok? Tudod ez nem szép dolog. Kérj bocsánatot. - Ez most komoly? Mindjárt megfulladok, ez meg itt szórakozik?

- Louis ez nem vicces! Szállj le rólam! 

- Én várok. - Végiggondoltam. Ha most makacskodok akkor valószínűleg rajtam marad, de ha bocsánatot kérek, akkor van még arra esély, hogy levegőhöz jussak.

- Sajnálom, oké? Sajnálom, csak szállj már le rólam!

- Egy feltétellel bocsátok meg. - Szól közbe.

- Te kötsz ki feltételeket?

- Szerintem, most nem vagy olyan helyzetben, hogy visszabeszélj. - Megölöm. Esküszöm, hogy megfojtom ha a kezeim közé kerül.

- És mégis, mi lenne az a feltétel?

- Elmész bevásárolni. 

- Inkább leszek a szolgád egy hétig. - Válaszolom, mire szemei felcsillannak. Ez most lehet, hogy hiba volt.

- Tényleg? 

- Persze Tomlinson, mert a szívem egyetlen vágya az, hogy téged szolgálhassalak.

- Ez megtisztelő és.... Várj csak. Ez most irónia volt? - Kérdezi felvont szemöldökkel.

- Még szép, hogy az volt.

- Ezért örökre rajtad fogok ülni.

- Örökre? - Ijedek meg.

- Örökre. - Bólint.

- De akkor mindketten éhen halunk. - Ezen látszólag elgondolkodott.

- Oké ez talán egy nyomós indok arra, hogy leszálljak rólad. - És ezzel megtörtént a csoda. A tüdőm végre levegőhöz jutott. - De most komolyra fordítva a szót. Tényleg segítened kéne a fiúknak, mert ketten szerintem nem mennek semmire, de ha te ott vagy, akkor legalább szervezett lesz minden.

- Rendben van. - Sóhajtok. - Elmegyek velük.

- Király. - Csapja össze tenyereit és nyom egy puszit az arcomra. Már épp kivonulni készül, mikor megszólal.

- Amúgy Zayn üzeni, hogy eljönnek a régi barátaitok is a buliba és, hogy meghívott mindenkit aki számít.

- És ezt miért csak üzeni? - Értetlenkedtem. 

- Mert ő elment a csajokért a reptérre. A barátnőinkért. - Tette még hozzá, hogy világossá váljon.

***

Nem Niall, erre semmi szükség. Tedd azt le! Kimberly! Szólj már rá erre a baromra, hogy ne vegyen meg minden hülyeséget! - Liam láthatóan ideges volt, de ezen én csak nevetni tudtam. Most már nem bánom, hogy eljöttem velük, mert így legalább vidámabban telik a napom. - Örülök, hogy te is ilyen jól szórakozol. - Forgatja meg szemeit Liam barátom, mikor észrevette, hogy már a térdemen támaszkodva röhögök rajtuk. Liam épp, egy arcfestéket próbált elvenni a szöszitől, akinek határozott elképzelése volt, hogy minden buliba érkezőt kipingál. 

- Akkor vegyünk konfettit. - Veti fel az ötletet Niall.

- Minek kéne konfetti?  Nem szilveszteri bulit tartunk.

- Kimberly szólj rá, erre az izomemberre! Minden ötletemet leszólja. - Körülbelül ekkor hagyhattam abba a nevetést. Ránéztem a fiúkra. Mindketten engem néztek, gondolom várták az ítéletemet, hogy kinek adok igazat.

- Sajnálom Niall, de erre tényleg nincs semmi szükség. - Rázom meg a fejem.

- Végre. Köszönöm. - Tette össze kezeit Liam.

- Viszont vehetnénk buborékfújót. - Mondom csillogó szemekkel.

- Igen! - Kiáltott fel a szöszi.

- Ez nem lehet igaz. - Vágta rá Payne, miközben a fejét rázta. - Legközelebb egyedül jövök. Olyanok vagytok mint a kisgyerekek. Borzasztó.

- Szóval akkor veszünk? - Próbáltam a legangyalibb pofimat bevetni.

- Persze, hogy veszünk. - Sóhajt fel, majd levesz egyet a polcról, mire én nyomtam egy puszit az arcára, amire végül elmosolyodott.

Mikor hazaértünk, szinte rá se ismertem a házra. Mindenhol hangfalak, dekoráció és megszámolhatatlan üveg pia. Ki fog meginni ennyit? Ilyen sokan lesznek? Nem rágódtam sokat ezen, mert nagyon izgatott voltam a ma este miatt. Régi ismerősök, akikkel több mint három éve nem találkoztam. Emlékek, élmények kötnek hozzájuk és boldogsággal önti el a szívem, ha csak arra gondolok, hogy ma itt lesznek és újra felidézhetjük ezeket. Talán hosszú ideje először érzem azt, hogy egy kicsit végre lehet minden ugyan olyan mint régen. Mint mikor semmivel nem törődve üvöltettük a zenét, mert épp olyan hangulatban voltunk, vagy mikor egyszerűen leültünk és beszélgettünk. Mikor először tartottunk házibulit, úgy, hogy a szüleink nem tudtak róla és mikor először gyártottunk alibit egymásnak, hogy ne jöjjenek rá. Fiúk és lányok, akik valamilyen szinten az életem egy részét alkotják. Mike, Selly, Eva, Joey és Benny. Öt ember, akiket soha nem tudnék elfelejteni. Akik mindig mellettem álltak ha kellett és megvédtek ha arról volt szó. Nem mondom, hogy mindannyian a legjobb barátaim voltak, hogy mindent megosztottam velük, de tiszta szívből szeretem őket és ez, tényleg soha nem fog megváltozni. Mike aki megvert egy fiút értem, mert az nem akart lekopni rólam. Védelmező volt és bár sokszor úgy tűnhetett, hogy érzéketlen, de nekem megnyílt és megismerhettem az igazi énjét, amiért halás vagyok, hisz egy nagyon jó ember. Aztán ott van a mindig életvidám Selly, aki feltudja dobni a hangulatodat, még olyankor is mikor tényleg a béka feneke alatt vagy. Mosolygós természete miatt, pedig mindenki szereti. Eva pedig? Eva az egyik legszebb és leghatározottabb nő, akit valaha ismertem. Nem kétszínű és nem jó pofizik senkinek. Azt mondja amit érez és ezt mindig is imádtam benne. Joey az aranyos. Sokszor éreztem úgy, hogy olyan mintha az öcsém lenne és talán legtöbbször úgy viselkedtem vele, mintha az anyja lennék, amit mindig szóvá is tett. " Nem fázok. Nem, nem kell kesztyű. Sál se. Jaj Kimberly olyan vagy mint az anyám. Mehetnénk? Elkésünk a buliról." Ezek a mondatok konkrétan megmaradtak az emlékezetemben és mint általában mosolyra húzta a számat. Na és ott van Benny. Zayn a legeslegjobb barátom, de még vele sincs ilyen kapcsolatom, mint ami ezzel a fiúval volt. Először is mert Zayn sose tekintett rám másként, csak barátként. Ellentétben Benny-vel, aki sosem titkolta, hogy szerelmes belém. Mindig ott volt ha kellett valaki, aki máshogy szemléli a dolgokat, aki őszinte és aki máshogyan szeret. Sokan szerettek és szeretnek is barátságból, de egy olyan szeretet mint a szerelem, tiszta és sebezhető, de még is erős és sokszor nekem erre volt szükségem. Benny az a bizonyos rossz fiú, akitől óvnak a szüleid és ami miatt az apád megrendezi a harmadik világháborút. Ha őszinte akarok lenni magamhoz én soha nem tekintettem rá barátként, de a csalódástól való félelem, hogy talán engem is csak kihasznál majd, nem hagyta, hogy az érzéseim kibontakozzanak. De ez már rég volt, azóta eltelt három év...

- Kimi segítenél? - Kérdezte Zayn, aki a nasis tálakkal szenvedett. - Elvettem tőle néhányat és elvittem a nappaliba, ahol letettem az asztalra, ami már így is tömve volt, mindennel. Ekkor jelent meg a többi fiú is akik szemlátomást, nagyon izgatottak voltak. Mindegyikük jó nézett ki. Lazák voltak, de mégis stílusosak. Tekintetem megakadt a göndör hajún. Azóta nem nagyon beszélgettünk, mióta a betegségemből felépültem. Megakartam neki köszönni, de rájöttem, hogy felesleges, mert szinte levegőnek néz...

   Lassan de biztosan megérkeztek a vendégek. Sok ismerős arc, kikkel van közös múltam. Tényleg jól érzem magam.

- Csengettek! - Ordította Louis.

- Mi is halottunk! - Kiáltott vissza Zayn.

- Majd én kinyitom! - Válaszoltam hasonló hangnemben. Nevetve lépek az ajtóhoz, de egy kicsit összecsuklottak lábaim, mert hát be kell látni, én se vagyok teljesen józan. A kulcsom kattant a zárban és miután elfordítottam, kitártam az ajtót. Arcomról lefagyott a mosoly. Mintha szellemet látnék, úgy nézek rá. Halványkék szemei egyenesen engem figyelnek és talán ez a legrosszabb, mert jelen pillanat zavarban vagyok. Fekete csőfarmer és egy egyszerű fehér póló van rajta amire egy ujjatlan farmerkabátot vett fel. Több tetoválása van, mint amire emlékeztem, de valahogy nem bánom, mert neki tényleg jól áll. Haja az ég felé mered, ami egyébként jellegzetessége, mert mindig is így hordta. Annak ellenére, hogy felismertem, rengeteget változott. Magasabb, izmosabb és férfiasabb lett. Már épp megszólalni készültem, mikor valaki a hátam mögül felkiáltott, ezzel magunkra vonva mindenki figyelmét.

- Benny. - Üvöltötte Zayn, aki boldogan sétált rég nem látott barátja mellé. Én még mindig tétován álltam és fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem, vagy mondanom. Furcsa, mert a többiekkel nem volt ilyen problémám. A szívem hevesen dobogott és bár tudtam, hogy szól körülöttem a zene és beszélgetnek az emberek, mégse hallottam semmit. Csak rá tudtam figyelni. Fogalmam nincs hogyan, de hirtelen a nappaliban kötöttünk ki és ekkor két kéz szorosan közrefogta testemet. Illata azonnal megcsapott. Szemeimet becsukva próbáltam az emlékezetembe vésni.

- Hiányoztál ám hercegnő. - Hercegnő. Soha, de soha nem hívott így senki más rajta kívül. Olyan volt ez, mintha ezt a szót csak ő ismerné és én, csak tőle hallhatnám.

- Te is nekem. - Válaszolom.
- Gyönyörű vagy. - Kezdek egyre inkább szétesni. Az érzés, ami szétáramlik a testemben, meglepő, furcsa, de mégis kellemes. Boldog vagyok, mert újra látom. A szívem hevesen dobog, mert mellettem van és legszívesebben el se engedném. Sírni támad kedvem, mert visszanyertem egy darabot magamból. Visszakaptam egy embert, akit soha nem akartam elveszteni, de az évek és igazságtalan élet miatt, ez mégis lehetővé vállt. Ordítani akarok! Kikiabálni a világnak, hogy én nyertem és, hogy téved ha azt hiszi ezek után feladom. Zayn mellettem van és most már Benny is. Ennyi bőven elég...

Tudjátok milyen az mikor igazán boldogok vagytok? Mikor nem számít semmi, nem törődsz a gondokkal és egyszerűen csak élsz? Hosszú ideje először érzem ezt. Kezdem azt hinni, hogy helyrejöhet az életem. Annyi mindent vettek már el tőlem. Az anyukámat és az apukámat, akiket soha nem kaphatok vissza, bármennyire is szeretném. Az öcsémet, akit elvettek tőlem, mert a törvény úgy akarta. És Zaynt. Őt elvette egy álom, egy álom amit megakart valósítani és amit meg is valósított. Volt hogy mérges voltam rá, mert nincs mellettem, de ilyenkor mindig emlékeztettem magamat, hogy támogatnom kell, nem pedig eliténi, hisz azt így is teszik elegen. Büszke vagyok rá és örülök, hogy a barátjának mondhatom magam.
- Vedd vissza a felsőd Horan! - Szól rá ismételten Liam. Szegénykém, úgy látszik meg van áldva a szöszivel. Vigyorogva nézem Niall minden mozdulatát. Tekintetem végigvezetem rajta és rájövök, hogy túlságosan is megbámulom. Niall nem éppen józan, de nem is részeg. Szerintem pusztán jókedvéből állt neki vetkőzni.
- Kapd le te is a felsőd Payne! Szerintem a csajok örülnének. - Röhögött fel Louis. - Legalábbis Kimberly elég szépen lecsekkolta a kis szívtiprót. - Mutatott Niall felé én pedig csak kínosan rámosolyogtam.
- Ha akarod, csak neked, csak most még táncolok is. - Húzta perverz vigyorra a száját a szöszi és már vetkőzött is tovább.
- Joey? - Fordultam kétségbeesetten a fiú felé, de ő csak röhögve a fejét rázta. - Na szép. Így hálálod meg azt a sok jót amit érted tettem?
- Semmit se változtál. - Mosolyodik el. - Még mindig úgy beszélsz mint az anyám. - Mondta majd felállt, felkapott és elrohant velem, megmentve ezzel a számomra kínos helyzetet.
- De aranyos azt hiszi, hogy megússza! - Kiáltott utánunk Harry. Bezzeg ilyenkor hozzám tud szólni. Amúgy meg nem is érdekli, hogy mi van velem... Egyáltalán mit törődik ő ezzel? És én mit törődök vele?
 Joey egy ideig futkorászott velem, de a végén a hátsó kertben kötöttünk ki. Mély levegőt vettem, majd kifújtam. Jól esett a friss levegő.
- Köszönöm. Most már letehetsz.
- Égen is úrnőm. - Válaszolta és lerakott. - Tudod, nagyon hiányoztál.
- Te is nekem Joey.
- Miért nem kerestél, hívtál, vagy írtál? Miért nem mondtad el, hogy a szüleid meghaltak? Miért zártál ki az életedből? - Hirtelen jött haragján meglepődtem. - Tudod én azt hittem, hogy barátok vagyunk...
- Azok vagyunk..
- Akkor miért? - Barna szemeiben fájdalom csillogott. - Olyan vagy nekem, mintha a nővérem lennél. Szükségem lett volna rád.
- Sajnálom. - Mondtam bűnbánóan, mert tudtam mire gondol. Neki is nehéz sors jutott, pont mint nekem. Az apukája alkoholista volt és verte Joey-t, meg az anyukáját. Két évvel ezelőtt viszont az apja meghalt. Rengeteg fájdalmon ment keresztül és neki is kellett volna valaki, aki mellette áll. - Nagyon szeretlek. - Mondom ki gyorsan és átölelem.
- Én is. - Válaszolja és viszonozza az ölelésemet.
- Mostantól bármikor hívhatsz.
- Rendben.
- Elmondhatsz nekem mindent és segítek amiben kell.
- Tudom és köszönöm.
- Joey? - Csendült fel egy ismerős hang Eva személyében. Ezután elképesztő és számomra meglepő dolgok történtek. A fiú odalépett Eva-hoz és megcsókolta. Fejemet oldalra döntve figyeltem őket és egyetlen egy  kérdés zakatolt a fejemben. Mi van még amiről nem tudok? 

***

Kint a teraszon ülve azon gondolkozok, hogy az emberek mennyire megtudnak változni. Annyi minden hozzájárul a személyiségünkhöz. Mint például az, hogy honnan jöttünk, kikkel találkoztunk, és persze, hogy miket tapasztaltunk. Elég pár nap, vagy év és minden megváltozhat.

  Kezdek fázni, így arra a döntésre jutok, hogy ideje bemenni. Vissza érve, látom, hogy a buli hangulata semmit sem változott. Mindenki táncol és jól érzi magát. Tekintetem megakad két alakon. Kicsit meglep, hogy pont őket látom beszélgetni. Harry és Benny az egyik sarokban dumál valamiről. Igazából, nagyon is érdekelne, hogy miről folyik a társalgás, de visszafojtom a kíváncsiságomat és inkább a konyhába megyek valami üdítőért. Beérve megpillantom a szöszit, aki éppen szendvicset készít. Háttal áll nekem, így gondoltam megijesztem. Óvatosan a háta mögé lopóztam és már készültem ráhozni a frászt, mikor hirtelen megfordul, közelebb húz magához és hatalmas vigyorral az arcán közli velem a nyilvánvalót.

- Ez nem sikerült.

- Észrevettem. - Mondtam kicsit ingerülten.

- Édes vagy mikor kiborulsz. - Mondta, majd közelebb hajolt. A szívem a torkomban dobogott, de olyan erővel, hogy attól féltem meghallja. Tekintete fakón csillogott, ahogyan rám nézett azzal a gyönyörű kék szempárjával. Hihetetlen, de ez mindig lenyűgöz. - Mit figyelsz annyira? - Kérdez rá, egy kaján mosollyal az arcán.

- Semmit. - Rázom meg a fejem, majd enged szorításából és szabaddá válok. Ő pedig mintha mi sem történt volna, fojtatta tovább a szendvicskészítést. Én se rágódok sokat az előbb történteken, felülök a konyhapultra és úgy nézem tovább a szöszit. - Csinálnál nekem is? - Kérdezem kedvesen és olyan aranyosan ahogyan csak tudom.

- Csak egy feltétellel. - Emeli fel mutatóujját.

- Mégpedig?

- Kérek egy puszit. - Mutatott az arcára. Vállamat megvonva egyeztem bele. Már éppen megpusziltam volna, mikor fejét elfordítva nem arcára, hanem a szájára kapott egyet. Sokkolva figyelem Niall-t, aki ezek után, csak nevetve fojtatta azt amit eddig csinált. Már épp szóvá akartam tenni, mikor hatalmas csörömpölésre figyeltünk fel.

 - Nem én voltam! - Védekeztem egyből.

- Én se törtem el semmit. - Nézett körül Niall. És igaza volt. Semmi jel nem utalt arra, hogy valami eltört. Egy ideig csend volt, aztán mint akik megvilágosodtak úgy néztünk egymásra. Niall szinte rohant és én is gyorsan lepattantam a konyhapultról, majd mindketten a nappali felé vettük az irányt.

Kiabálások, ordítozások és egyéb hangok töltötték be a helységet. Niall azonnal odament szétszedni a két verekedő felet. Én viszont nem tudtam megmozdulni. Egyszerűen nem ment. 

- Mit képzelsz magadról mi? - Kiabálta Harry. - Liam és Louis volt az aki lefogta, de a fiúban hatalmas erő rejtőzhet, mert még így is kiszabadult és egyenesen Benny felé törtetett. Mi a franc folyik itt? Harry ütésre emelte öklét és célba is talált. Kezemet a szám elé kaptam mikor láttam, hogy Benny szája vérzik. Azonban ő sem volt rest és egy akkorát behúzott a fürtösnek, hogy annak biztosan nyoma marad. Hitetlenkedve néztem a két fiút. Hirtelen önt el a düh. Kárt tesznek egymásban és ez elborzaszt, annak ellenére is, hogy Harry nem a szívem csücske.

- Álljatok le! - Ordítom. Hangomra mindketten felfigyelnek, de Benny talán jobban, így nem láthatja, ahogyan Harry újabb csapást készül rámérni. Gondolkodás nélkül rohanok közéjük. Próbálom megállítani Harry lendülő kezét, de épphogy csak sikerül. Kezeimet csuklója köré fonom. Nem jó ez így. Miért van mindig ez? Miért sérülnek meg mindig olyanok akiket szeretek?

Benny System 
 - Álljatok le! - Ordítja egy ismerős hang. Fejemet oldalra kapva győzöm meg magam arról, hogy Kimberly az. Nem! Nem! Nem! Nem szabad ezt látnia! Egyszerűen nem! Összetörne.. 
Szinte fel se fogom, mi történik. Már csak azt látom, ahogy a hercegnőm lefogja a szupersztár kezét, majd rám emeli tekintetét. Nem látom magam, de szinte biztos, hogy vérzik a szám és, hogy nem festhetek túl jól. Aggódva méreget. Kék szemei könnytől csillognak és a szívem hirtelen ezer meg ezer darabra törik. Erős fiúnak tartom maga, de engem is meglehet törni. Ő az én gyenge pontom. Hirtelen még az előbbinél is mérgesebb leszek. Tekintetem elszakítom a szőke leányzóról és a göndör gyerekre emelem azt, aki viszont Kimit figyeli. Úgy nézi őt, hogy attól szinte felrobbanok. Az előbbi mondatai után, hogy tud rá így nézni?
- Hagyjátok abban. - Suttogta halkan Kim. - Kérlek. - És ezzel elengedte Harry kezét, majd felém fordult és felpofozott.  Nagyokat pislogva meredtem rá. - Mondd csak te teljesen bolond vagy? Verekszel? Az én házamban? - Az előbbi gyámoltalan kislány eltűnt és felszínre bukkant, az a Kimberly Lockwood akit annyira szeretek. Három év elteltével, még mindig ugyan annyira. Mosoly kúszott ajkaimra és így léptem közelebb hozzá, mire ő hátrált. Kitártam karjaimat.
- Ne csináld már Hercegnő. Csak egy ölelést. - Görbítettem le ajkaimat.
- Nem. - Rázta meg a fejét.
- Tudom, hogy te is szeretnéd. - Húzogattam a szemöldököm, mire elnevette magát, amitől mérhetetlenül boldog lettem én is.
- Inkább gyere, lefertőtlenítem a sebeidet. - Válaszolta, majd megragadta a kezemet és felhúzott az emeletre.
   Ez a ház nem változott semmit, azt eltelt évek folyamán. Ugyan olyan családias, szép és otthonos. Kim egyenesen a fürdőszoba felé terelgetett.
- Ülj le oda. - Mutatott a kád szélére és én így is tettem. Kotorászott egy ideig, amit én örömmel néztem. Nem tudtam róla levenni a szemem. Nem változott sokat. Hosszú szőke haja, még most is ugyanúgy csillog, mint régen. Egy centit sem nőtt, de imádom termetét és, hogy mérges lesz ha megemlítem. Szeretem, hogy törődik velem és, hogy szeret, még akkor is, ha ez csak szimpla barátság a részéről. Megfigyelem minden kis pocikáját és alaposan szemügyre veszem csinos kis idomait. A ruha ami rajta van, tökéletesen kihangsúlyozza vékony alakját és kerek fenekét, dekoltázsa nem túl mély, mégis vonzza a tekintetet. Nehéz lesz így a közelében lenni. Illata bódító. Vajon meddig tudom még magam türtőztetni?
Meg is van. - Csendül fel gyönyörű hangja. Egy kis gézlapot bevizez és óvatosan kimossa a kezemen lévő sebeket. Ezeket eddig észre se vettem. Biztos akkor sikerült beszereznem, mikor behúztam egyet a szépfiúnak... Mikor ezzel végzett, egy vattapamacsra fertőtlenítőt öntött és finoman rányomta a sérült bőrrészre.
- Miért csináltátok ezt? - Kérdezte és bár számítottam rá, mégse tudtam mit mondani. Az igazság túlságosan is megviselné! Emlékeztetem magam.
- Összekaptunk valamin.
- Min?
- Lényegtelen. - Válaszolom.
- Nem. Nem az! A szád felrepedt és a kezeid csúnyán sebesek. Szóval, ne mondd azt nekem, hogy lényegtelen, mert nyilván nem az! Megkérdezem még egyszer. Mi történt?
- Megbántott valakit akit nagyon szeretek. Hazugságokat beszélt róla és elborult az agyam. - Ránéztem és tudtam. Tudtam, hogy rájött...
- Miattam verekedtetek? - Kérdezi elcsukló hangon. - Miattam volt ez az egész?
- Nem ez Styles hibája - Mondom, de látom rajta, hogy nem hisz szavaimnak. Harry Styles. A fiú aki gyűlölettel beszél erről a lányról, mégis vágyakozva figyeli minden mozdulatát....

Kimberly Locwood 

A bulinak vége. Annak ellenére, hogy volt egy kis gubanc minden nagyon jól sikerült. Örülnöm kellett volna. Örülnöm, mert végre jól éreztem magam és visszakaptam azokat akiket tiszta szívből szeretek. Még se ment.
  A szám belsejét harapdálva, kopogok be a fehér ajtón.
- Mi van? - Hallom meg ideges hangját, amitől összerezzentem egy kicsit. Óvatosan benyitottam, de nem várt látvány fogadott. Harry valószínűleg fürödhetet, mivel haja csupa víz volt és csak egy szál törölközőt tekert csípője köré. A szoba sötétségen úszik, csak az ablakon beszűrődő hold fénye ad némi világítást. Tekintetem elidőzik testén és talán túlságosan is megnéztem. - Mit akarsz? - Hangjában harag érződik. Bűntudatom van. Miattam kapott egyet a szeme alá és bár lehet, hogy megérdemelte, attól még nem érzem magam jobban ha neki fáj.
- Csak bocsánatot akarok kérni. - Adok választ.
- Te kérsz bocsánatot? - Kérdezi nevetve.
- Igen én. - Beljebb léptem és ekkor megpillantottam szemét ami alatt egy hatalmas monokli virított. - Sajnálom.
- Ugyan mit? Nem kell a sajnálatod. Nem kell, hogy ápolgass és, hogy felpofozz mert aggódsz értem. Nem kell, hogy szeress, vagy, hogy bűntudatot érezz, mert tök feleslegesen töröd magad. Nem vagyok fontos neked, ahogy te se nekem. Szóval tegyél egy szívességet és hagyj békén... Hercegnő. - És ekkor eltört benne valami. Benny az egyetlen akik így szokott szólítani. Ha ő mondja melegség önti el a szívem, de ez a hercegnő most más volt. Semmi kedvesség nem volt a hangjában, csak gúny és megvetés. Sejtettem én, de most már tudom.
 Nem mondtam semmit, csak csendben távoztam a szobából, a ténnyel ami most már teljesen biztos. Harold Edward Styles te utálsz engem igaz? De miért? Mit tettem ellened, hogy így érzel? Komolyan nem értem...

5. Fejezet

Betegség és gyengeség.

- Harminckilenc és fél. - Sóhajtott nagyot Zayn. - Hogy tudtál, így megbetegedni? - Kérdezte, majd kezét a homlokomra tette. - Hozzak fel neked meleg teát? - Aprót bólintottam, de még ez is komoly nehézségeket okozott. A fejem hasogatott és minden kis mozdulat, maga volt a kínok kínja. Kiskoromban sokszor voltam  beteg, de ennyire rosszul, már nagyon rég voltam.

 Ez az egész akkor kezdődött mikor Zayn és én, a tónál esőtáncot jártunk. Visszagondolva, meggondolatlan döntés volt, hisz az ősz közepén, a szakadó esőben táncikálni, nem a legfelelősségteljesebb dolog. Bánni nem bánom, mert jól éreztem magam, de ezt a megbetegedős részt inkább kihagytam volna. Zayn nagyon aranyos. Most is szinte egész éjjel fent volt velem és próbálta elterelni a figyelmem.

- Meg is hoztam. - Lép be az ajtón Zayn, kezében egy bögre forró teával. Hálásan rámosolygok, majd elveszem tőle és aprókat kortyolok a gőzölgő italból. 

- Köszönöm. - Mondom halkan, rekedt hangon. A torkom is fáj és a közérzetem se a legjobb, ráadásul a gyomrommal sincs minden rendben. Kezdem azt hinni, hogy ez már több egy szimpla kis megfázásnál.

- Elég gyenge kis immunrendszered lehet, nekem meg se ártott az a kis eső. - Gyilkos pillantást vetek legjobb barátomra. Hiába vagyok szinte a halálomon, még ilyenkor is képes húzni az agyamat. - Jól van, látom morcos hangulatodban vagy.

- Mindenem fáj. Még jó, hogy morcos vagyok.

- Olyan a hangod, mint egy olasz maffia vezérnek. - Visszavonom. Zayn nem aranyos, szimplán csak hülye. Felhúzott szemöldökkel figyelem barátomat, aki a nevetéstől, már a padlón hempereg. Jól szórakozik rajtam, de nem baj, ezt még visszakapja. Majd. Valamikor. Ha egyáltalán képes leszek felállni.

- Na itt meg mi folyik? - Lép be a szobába Niall és mint mindig, most is mosolyog. Ezt nagyon szeretem benne, mert ettől nekem is jobb kedvem lesz. Nem törődve a földön fetrengő idiótával, jön oda hozzám és ül le mellém. - Jobban vagy már? - Kérdezte, mire én csak megráztam a fejemet. Tekintetében aggódás csillog és engem, mint már sokszor, teljesen elbűvölt kék szempárja. Fejemet vállára hajtottam, szemeimet becsuktam. Ő közelebb húzott magához és hirtelen még fázni is elfelejtettem. Jó volt így. Egészen kellemes.

- Halihó! - Üvöltötte el magát Louis.

- Te barom, ne ordibálj már, hisz beteg. - Szólalt meg Liam.

- A beteg Al Pacino. - Vágta rá Zayn és ha ez lehetséges, még az előbbinél is jobban nevetett. Megbolondult. Könyvelem el magamba. 

Furcsa volt ez az egész. Négy fiú volt a szobámban. Az egyik röhögött a saját hülyeségén. A másik kettő pedig vitatkozott, mert Liam szerint egy beteg szobájában nem szabad hangoskodni, míg Louis állítása szerint ez csak dob a hangulatomon. Még azt is mondta, hogy most olyan vagyok mint egy zombi. Ez egy kicsit rosszul esett, de mivel megmozdulni és megszólalni is alig bírtam, így most az egyszer ráhagytam. És ott volt még Niall is, aki olykor, olykor felnevetett barátai hülyeségein, de csöndben maradt. Fárad, álmos és gyenge vagyok, de valahogy még is jó érzéssel tölt el az, hogy itt vannak mellettem.

- Mi ez a hangzavar? - Lépett be a szobába Harry. Most kelhetett, mivel csak egy boxer volt rajta és a haja is össze, vissza állt.

- Kimi beteg és mi segítünk neki, hogy jobb kedve legyen. - Mondta Louis.

- Értem. És Zayn miért röhög saját magában? 

- Mert bolond. - Adott egyszerű választ Liam.

- Nem is! - Tiltakozott egyből Zayn. - Jól van, abbahagyom. - Mondta végül és feltápászkodott a földről, odahajolt hozzám és adott egy puszit a homlokomra. 

***

Harry Styles

- Szó se lehet róla. - Tiltakoztam. - Nem vagyok bébicsősz.

- Ne csináld már! Látod, hogy milyen szarul van.

- Nem érdekel. Ez az egy szabadnapom van és nem fogom arra áldozni a drága időm, hogy rá vigyázzak.

- Bunkó vagy. - Jegyzi meg Niall, de hidegen hagy. Egyszerűen nem érdekel és kész. Zayn is kiakaszt. Kimberly már nem kislány, tud magára vigyázni. Fölöslegesen aggódnak. 

- Haver, alig bír lábra állni. Csak addig kell vigyáznod rá, míg haza nem ér az egyikünk. Utána mehetsz, ahova akarsz. - Győzköd most már Louis is. Mi van velük? Megbolondultak? 

- Szerintem nem kérek tőled sokat. - Zayn szavai hűvösek voltak, szerintem kezdem megsérteni és mivel ezt nem akarom, inkább belemegyek.
- Rendben van, vigyázok rá.

***

Mérges vagyok. Nem tudom, hogy miért pont nekem kellett itt maradnom Kimmel. Nem is kedveljük egymást és még is én vagyok az aki megszívja, mert ő, hülye kisgyerek módjára az esőben rohangált. Semmi kedvem ehhez. Annyi mindent csinálhatnék ma, erre végignézhetem, ahogyan végigszenvedi a napot.

   A konyhába indulok, hogy töltsek magamnak valami innivalót. Amint ezzel végzek, a nappali felé veszem az irányt, hogy legalább a tévézéssel eltudjak ütni egy kis időt. Beérve azonban észreveszem Kimet, aki hernyó módjára be van bugyolálva, paplanokkal és plédekkel. Lábát csíkos zokni ékesíti, amibe beletűrte melegítőnadrágjának szárát. Haja kontyban van, amiből oldalt kilóg néhány rakoncátlan tincs és még a többrétegnyi takaró alól is látom, hogy Niall egyik szürke pulóvere van rajta. Orra vörös, gondolom a sok fújástól és a szemei alatt lévő karikák arra utalnak, hogy nem aludt túl sokat az éjszaka.

- Te aztán tényleg, ramatyul nézel ki. - Jegyzem meg, majd letelepszek a fotelbe. Kim lassan emeli rám tekintetét. Kék szemi fakón csillognak, de az ellenszenvet egyből felfedeztem benne. Szóval ő se örül jobban, a kialakult szituációnak mint én. Ez azért megnyugtató. Mosoly kúszik ajkaimra. Azt hiszem mégis csak eltudom ütni valahogyan az időt. - Nagyon sápadt vagy.

- Seggfej. - Szűri ki ajkai közt, alig hallhatóan. Látszik rajta, hogy zavarja jelenlétem, de szerintem nincs elég ereje, hogy szembeszálljon velem.

- Olyan vagy, mint valami zombi.

- Elegem volt. - Mondja, majd feláll, de abban a pillanatban, mintha eltűnt volna a lábából az összes erő, úgy csuklik össze. Épp, hogy el tudtam kapni a derekánál fogva. Furcsa helyzet alakult ki, mivel Kim szinte az ölemben ült. Apró teste nekem nyomódott és furcsa mód nem tiltakozott és nem pattant fel egyből. Ennyire rosszul lenne? Fejét felém fordítja és már készülök arra, hogy hirtelen felindulásból felpofoz, mivel a kezem még mindig a derekán pihen, de fura mód, csak kicsit oldalra dönti a fejét és ennyit kérdez.

- Csinálnál nekem teát?  - Nevetni támad kedvem, de helyette inkább aprót bólintok. Miután Kim visszaül a helyére, én elindulok a konyhába.

   Felrakom forrni a vizet és mivel semmi kedvem visszamenni hozzá, így inkább megvárom, míg készen lesz. Fogalmam sincs, hogy hogyan szereti, de ha már én csinálom neki, akkor ne panaszkodjon. Úgy döntök, hogy készítek magamnak néhány szendvicset, így a hűtőhöz megyek, hogy beszerezzem a hozzávalókat. Kiveszek mindent ami kell, majd becsukom és ekkor akad meg a szemem a hűtőn lévő képeken. Furcsa, mert eddig nem is láttam, pedig szinte az egész tele van velük. Észreveszek egy képet, amin két kisgyerek a homokozóban ül és homokvárat épít. A fiú keze sáros és fülig maszatos. Vigyorog és látszik rajta, hogy boldog. Fekete haja rövidre van vágva és barna szemei csillognak, ahogyan a kamerába néz. A kislány is vidámnak tűnik. Szőke haja, két oldalt fonva van és hatalmas kék szemei szinte világítanak. Apró térdecskéi sárosak és a kezei se makulátlanok. Mosolyogva néz a kamerába, miközben, átkarolja a kisfiút, aki szintén ugyan így tesz. Zayn és Kimberly. Figyelmemet most egy másik fotónak szentelem. Egy gyönyörű nőt vélek felfedezni rajta, akinek mogyoróbarna haja, lágyan omlik vállára és zöld szemi nyugalmat és kedvességet sugároznak. A mellette álló férfi, nyilván a férje lehet, akinek világos barna haja, már inkább szőkének mondható. Türkizkék szemei figyelemre méltóak. Ritka az ilyen szép szem, mint ami ennek a férfinek van. Ha az apukával való hasonlóság nem is, de az ugyanezen a képen látható körülbelül hét éves Kimberly teljesen meggyőz engem arról, hogy ők a szülei. Viszont ezen a képen, van még egy személy, akit akár, hogy is nézek nem tudok hova tenni. Egy aprócska fiú is látható rajta, aki szorosan Kim mellett áll. Első látásra azt mondhatnánk, hogy ő a negyedik tag a családban, de valahogy kiüt a többiek közül. Sötétbarna haja és csokoládészínű szemei, kedvessé és bájossá teszik picike arcocskáját. Nem hasonlít senkire, de a kisugárzásában van valami, amitől biztosra veszem, hogy ő Kimberly öccse. Furcsa, mert még sose mesélt róla, bár az is igaz, hogy soha nem is kérdeztem. Vajon hol lehet most az öccse? A szüleivel? Az logikus lenne, hisz ahogy elnézem legalább négy évvel fiatalabb Kimnél, ami azt jeleni, hogy tizenhat, tizenhét éves lehet.

  Annyira elvonta a figyelmemet a képek nézegetése, hogy szinte már megfeledkeztem a teáról. Gyorsan levettem a tűzhelyről és ízesítettem, majd töltöttem egy bögrével és visszamentem a nappaliba.

- Király. - Nyögöm bosszúsan, mikor meglátom, hogy Lockwood bealudt. Hihetetlen ez a nő. Megcsinálom neki amit kér, erre bealszik, ráadásul elfoglalja az egész fotelt. Viszont így legalább azt nézhetek a tévén amit akarok és nem kell csatát vívnom a távirányítóért, amit amúgy is megnyernék az állapotát nézve.

  Mivel neki, már amúgy sem kell, magamhoz veszem, a neki szán teát és az elkészített szendvicseket és nekilátok enni. Keresek valami értelmes műsort és nyugodtan elmajszolgatom a kajámat. Már egy ideje tévézhetek, mikor ránézek Kimre. Arcát csak a tévé halvány fénye világítja meg. Arca kipirosodott és így egy aprócska hatéves kislányhoz lehetne hasonlítani. Szempillái néha megrezzenek, de a legkisebb jelét se mutatja annak, hogy fel akarna kelni. Ajkai szétnyíltak. Eszembe jutott az előbbi történés. Olyan közel volt hozzám mint még soha, ő még se tett, vagy mondott semmit, amivel kimutatta volna, hogy nem tetszik neki a helyzet. De ha jobban belegondolok én sem. Egészem biztos vagyok benne, hogy a fáradság miatt, nem tudott semmit se mondani. Számára lehet ez a kifogás, de számomra nem. Nem kedvelem Kimet. De akkor miért nem tettem semmit? 

   Hirtelen  fut át a fejemen mint a villámcsapás. Gyorsan kelek fel és lépek oda Kimhez. Homlokára teszem a kezem és sejtésem beigazolódik. Lázas. Így viszont már értem, hogy miért aludt el ilyen hirtelen.

- Kim. - Szólítgatom halkan. - Kelj fel.
- Styles én elhiszem, hogy utálsz, de ez már taplóság. - Morogja.
- Lázas vagy Lockwood.
- Hálás vagyok a megállapításodért. - Kezdek bepipulni. Az rendben van, hogy beteg, de ettől még nem kell bunkónak lenni.
- Hozok neked gyógyszert. - Mondom végül és miután felkutattam mindent találtam is. Töltöttem egy pohár vizet és odaadtam neki.
- Köszönöm. - Válaszolja és mintha kicserélték volna. Hangjában tényleg felfedezhető volt a hála. A gyógyszert óvatosan a szájába teszi, majd nagy kortyokkal legurítja azt. Fintorogva teszi le a poharat az asztalra.
- Tényleg kösz. - Ismétli meg magát, amire én csak bólintok.
- Próbálj meg visszaaludni. Rád férne.
- Ezt most vegyem célzásnak? - Vonja fel egyik szemöldökét. Hitetlenkedve rázom meg a fejem.
- Mondd csak egészem biztos vagy benne, hogy Niall nem a rokonod?
- Mert?
- Ő is mindig ugyan ezt csinálja.
- Mit?
- A szemöldök felhúzást. - Kim erre csak elmosolyodott, talán a nap folyamán most először. Ez ennyire boldoggá tenné?
   A következő eseményt szinte fel se fogom olyan gyorsan történik. Lockwood hirtelen pattan fel, mint akinek semmi baja, de tudom, hogy ennek nem a jól lét az oka. Hezitálok. Most utána kéne mennem? Nem gondolkodok sokáig és követem őt. Benyitva a fürdőbe az a látvány fogad, amire számítottam. Kimberly a vécé felett görnyedve adja ki magából a mai gyomortartalmát. Belegondolva, ma még nem is láttam enni, kivéve akkor mikor Liam beleerőszakolt néhány kanál levest. Leguggolok mellé, kezemet hátára teszem és óvatosan megsimogatom. Bármennyire is utálom a helyzetet, hogy nekem kell vigyáznom rá, mégse hagyhatom egyedül. Belátom, tényleg rosszabb bőrben van, mint azt először hittem.
- Elegem van. - Kim hangja meggyötört volt. Nem csodálom.
- Így már sokkal jobb lesz. - Válaszolom. A mellettem lévő aprócska lány, hátát neki veti a kád oldalának és mélyeket lélegzik. - Szerintem fürödj le, jót fog tenni.
- Nyugodtan megmondhatod, ha büdös vagyok. - Erre már én se tudtam mit mondani, csak nevetni.
- Jól van, akkor én most kimegyek.
- Várj. - Tart vissza. Kérdően nézek rá, mire csak kínosan elmosolyodik. - Nem bírok felállni. - Először nem értem, de aztán tekintetem a lábára terelődött, ami remegett.
- Semmi baj. - Nyugtatom. - Gyere! - Kezemet felé nyújtottam és egy határozott mozdulattal felhúztam. Még mindig nem állt biztos lábakon, így most is tartanom kellett. Kezem a csípőjét tartotta, de ő ebből látszólag megint nem fogott fel semmit. Túl közel volt hozzám és ezzel csak magamat kínoztam. Akárhogyan is nézem, Lockwood egy vonzó lány és nagyon nem tesz jót nekem, ha ilyesfajta módon a közelemben van, főleg úgy, hogy nem vagyunk még barátok se, sőt ha jellemeznem kéne a kapcsolatunkat, akkor azt mondanám rá, hogy kényszer. Csak azért viseljük el egymást, mert van egy közös barátunk, akit mind ketten nagyon szeretünk. Ennyi. Se több, se kevesebb. Óvatosan elengedem, de előtte meggyőzöm magam arról, hogy nem esik egyből össze. Kimegyek a fürdőszobából, magára hagyva a törékeny szőkeséget. Szobámba sétálok és én is arra a döntésre jutok, hogy lefürdök. Összeszedem minden cuccomat és a másik fürdőszoba felé veszem az irányt, de amint elhaladok amellett, amelyikbe Lockwood fürdik megtorpanok. Az ajtó résnyire nyitva van és férfi mivoltom lévén, a kíváncsiságom és a vágyam felülkerekedik.Megállok az apró rés előtt és megbabonázva figyelem a szőkeség minden mozdulatát. Haját újra összefogja, egy szorosabb kontyba. Egy ideig csak nézi magát a tükörben, majd nagyot sóhajtva, szépen lassan leveszi felsőét. Nagyot nyelek, mikor meglátom idomait és a helyzet még rosszabb lett, mikor melegítőjétől is megszabadult. Nem szabd Styles! Súgja egy belső hang. Rendben van. Most először nyert a tisztesség, de az is biztos, hogy utoljára.

4. Fejezet

Blake

A meleg nap sugarai lágyan cirógatják arcom. Élvezem a nyári napsütést. Egy fa tövében ülve, hallgatom, ahogyan a madarak csiripelnek és nézem, ahogyan a tarka kis pillangók, egyik virágról a másikra szállnak. Ezen a hatalmas mezőn, csak ez az egy darab fa áll, és ameddig a szem ellát, zöld füvet és színes kis virágokat lehet látni. Az égre nézve, melegség önti el a szívemet. Gyönyörű kék, egy darab felhő sincs az égen. Csönd van és békesség. Imádom ezt, mert ilyenkor nem zavar semmi és az ember végre kicsit egyedül lehet, hogy kikapcsoljon és átgondolja a dolgait. Szemeimet becsukom és élvezem ezt a nyugalmat ami körbevesz. Olyan ez, mintha lenne körülöttem egy láthatatlan burok, ami megvéd és eltaszít minden rosszat. A rossz emlékek és élmények, mint a köd, szétfoszlik és teret ad azoknak az emlékeimnek, amiket soha nem akarok elfelejteni. Az öcsém születése, az anyukám nevetése és az apukám néha már unalmasnak mondható viccei, mind megmosolyogtatnak és boldoggá tesznek. Az első napom az iskolában, az a nap mikor először találkoztam Zayn-el, az első csókom és minden ami először történt meg az életemben szintén a fontos és felejthetetlen emlékeim közé tartoznak. Hatalmas bulik, lebukások, elszökések és kalandok. Rá kell jönnöm, hogy az életemnek, mint a pénzérmének, két oldala van. Az egyik ami boldoggá tesz és szívesen emlékszek vissza minden percére. Viszont a másik, csak keserűséget és fájdalmat okoz. Legszívesebben kitörölném őket, de nem lehet és ez a legrosszabb, mert ugyan megpróbálsz felejteni és új életet kezdeni, nem megy, hisz minden kis momentuma az életednek, hozzájárult ahhoz, hogy te most ott tarts ahol. A szüleim halála értelmetlen volt. Jó emberek voltak és mindent megtettek értem és az öcsémért. Szeretném elfelejteni, azt, hogy meghaltak és hazamenni, benyitni a konyhába és látni anyut, ahogy éppen vacsorát főz, miközben apu újságot olvas és felháborodik azon, hogy miért vesztett a kedvenc csapata. Látni szeretném az öcsémet, aki széles mosollyal az arcán leül mellém az asztalhoz és elcsórja a sütimet, amit néhány perc civakodás után megfelezünk és nevetve együtt eszünk meg. Egyszerűen csak látni szeretnék, egy boldog családot....

Hirtelen rossz érzés önti el a testem. Kiráz a hideg. Kinyitva szemeimet meglepődve tapasztalom, hogy minden olyan komor lett. A hatalmas fa levelei lehullottak és néhány az ölembe landolt. A madarak elhallhattak és a virágok is elhervadtak. A pillangók eltűntek és gyönyörű kék ég helyét átvette, a nyomasztó szürke. A fejem felett viharfelhők gyülekeznek és érzem valami nem jó. Az eső szépen lassan kezd esni és hiába próbálok felállni nem megy. Tekintetem megakad, egy távoli alakon. Arcát nem látom, de szinte biztosra veszem, hogy ismerem. A lelkemet elönti a félelem, fogalmam sincs miért, de rettegek. Azt tisztán látom, hogy az ismerőnek mondható idegen, egy fiú. Hevesen rázom a fejem.

- Menj innen! - Ordítok rá, de hatástalan. Az eső most már szakad, így még rosszabbul látok. Az alak nem tágít, inkább közelebb jön. Csak tudnám miért félek. Mi okom van rá? - Kérlek hagyj békén! - Kiáltom, de a sötét alak csak megrázza a fejét. - Miért? Miért, nem hagysz? Menj el! Te is jobban jársz! Én mindenkire csak szenvedést hozok. Hallod?! Menj el! Menj már! Indulj.....

- Kimberly! - Ordítja valaki és az ijedségtől hirtelen felülök. Fejem hatalmas koppanással jelezte, hogy ütközött valakivel.

- Neked aztán kemény fejed van... - Nyavalygott Louis.

- Ezt, meg mi a jó bánatnak kellett? - Kérdezem, miközben homlokomat dörzsöltem a fájó ponton.

- Csak gondoltam, részesítelek egy Tomlinson-féle, reggeli keltésben, de arra nem gondoltam, hogy lefejelsz.

- Ilyet többet ne! A szívbajt hoztad rám.

- Ez volt a célom. - Vonja meg a vállát lazán, majd feltápászkodik az ágyamról. Már épp kimenni készül, mikor megszólal.

- Egyébként, gyakran vannak ilyen rossz álmaid? - Egy percig komolyan elgondolkodok azon, hogy vajon miről beszél, de aztán szépen lassan leesik. Rémálmaim igen is sűrűn vannak, de Louis-nak ezt nem kell tudni.

- Néha előfordul. Miért? Csináltam valami?

- Látszott, hogy zaklatott vagy. Ilyeneket mondogattál, hogy menj innen, meg, hogy hagyj békén. Egy ideig azt hittem, hogy nekem beszélsz, de ezek szerint nem. Mit álmodtál?

- Már nem tudom, biztos valami kis semmiséget. Lényegtelen. - Tisztában vagyok azzal, hogy most hazudok, hisz pontosan emlékszem az álmom minden egyes kis részletére, de nem szeretek ezekről beszélni és nem kell az, hogy Zayn megtudja, hogy még mindig gyötörnek ilyesfajta álmok.

- Aha. Rendben. - Louis hangján halottam, hogy nem hitte el szavaimat, de ez nem mondta ki nyíltan. - Gyere majd le. Csináltunk reggelit. - Teszi még hozzá, majd kimegy a szobámból .

Félő, hogy most megbántottam azzal, hogy nem mondtam neki igazat. Ez rossz érzéssel tölt el és elhatározom, hogy majd kiengesztelem valahogyan. Kimászok az ágyból, felhúzok egy zoknik és hajam összekontyolása után, lecsoszogok a nappaliba, ahol Louis ül egyedül és valami filmet néz. Nem veszi észre, hogy ott vagyok, így mögé settenkedek és hátulról megölelem.

- Most haragszol? - Kérdezem.

- Titkolózol és hazudsz, még jó, hogy haragszom.

- Sajnálom. - Mondom, majd egy puszit nyomok az arcára.

- Miért nem mondod el, hogy mi a baj?

- Nem szeretek róla beszélni.

- Nekem elmondhatod én tudok titkot tartani.

- Ígérem, hogy egyszer elmesélem.

- Biztos?

- Biztos.

- Akkor jó. Meg van bocsájtva minden bűnöd és tiszta lélekkel élhetet tovább az életedet.

- Köszönöm szépen Tomlinson pápa.

- Ugyan gyermekem ez csak természetes. - A fejemet rázva, de mosolyogva léptem be a konyha ajtaján. Zayn és Harry a konyhapulton, még Niall és Liam az asztalnál ült. Mind valami müzli féleséget ettek, de jelenlétemre mind felfigyeltek. Zayn leugrott a konyhapultról, odajött hozzám, megölelt, majd adott egy puszit a fejem búbjára.

- Jó reggelt. - Motyogtam még kissé kómás hangon, majd leültem az asztalhoz, Liam mellé.

- Ma szabad vagyok, így ha van kedved elmehetünk a tóhoz. - Szólal meg Zayn és tudom, hogy mondandóját nekem intézi. Mint egy kisgyerek ajándékosztáskor, úgy csillan fel a szemem és kezdek el hevesen bólogatni az ötletre. 

- Milyen tóhoz? - Érdeklődik Niall. Tőlem várja a választ, így engem figyel. 

- Nem kell mindenről tudnod Horan. - Nevet fel Zayn.

- Jaj mit titkolóztok már? Mi olyan különleges egy tóban?

- Az a tó igenis különleges. - Mondom, majd Zayn-re nézek, aki elmosolyodik, nyilván neki is eszébe jutott egy emlék....

***

A fák között sétálva, eszembe jutnak a régi idők. A lehullott levelek, ropognak a talpunk alatt, szinte pont ugyan olyan minden, mint mikor utoljára jártunk itt együtt.

- Zayn! Gyere elő, ez már nem vicces! Hallod? Megijesztesz! Ha háromra nem jössz elő, akkor bőgni fogok.

- Nyugi már, itt vagyok.

- Nem vagy humoros, ugye tudod? 

- Nem akartalak megijeszteni, de valljuk be téged nem is nehéz.

- Aggódtam érted, te barom! Felhívsz, hogy jöjjek ide, erre eltűnsz? Már azt hittem bajod esett....

- Jaj ne sírj már. Kimi, nincs semmi baj. Na gyere ide, had öleljelek meg. Ne haragudj, rendben? Csak tudod, most egy ideig nem találkozunk és muszáj voltam, még egyszer rád hozni a frászt, enélkül nem utazhattam el.

- Na kösz, ettől most jobban érzem magam...

- Nagyon szeretlek, ugye tudod?

- Igen, tudom. És te tudod?

- Igen én is tudom....

Ezt az emlékemet féltve őrzöm, hisz ez volt az utolsó itt töltött napunk, mielőtt ő elment turnézni.

- Kimi! Jössz már?

- Igen.

Az utat a tóhoz szépen lassan tettük meg. A többi fiú most nem jött, mert Louis és Liam a barátnőikhez mentek, míg Niall és Harry elment interjút adni az egyik rádiós műsornak.

- Ugyan olyan mit három évvel ezelőtt. - Jegyzi meg Zayn.

- Tudod, mióta elmentél nem is voltam itt.

- Komolyan? - Csak aprót bólintottam. - Hogyhogy?

- Nem tudtam magam rávenni. Ezt a helyet veled fedeztem fel, még kicsinek, furcsa lett volna kijárni ide nélküled. - Zayn közelebb jött és megölelt.

- Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy kalandos kis felfedezés volt. 

- Na igen. - Nevetek fel. - Tényleg az volt..

- Úgy se kapsz el!

- Ne légy te abban olyan biztos Zayn.

- Lassú vagy!

- Inkább figyeld az utat, mert nekimész valaminek.

- Én nem megyek neki sem....

- Zayn! Zayn! 

- Segíts!

- Na látod, te hülye? Mondtam én. Hol vagy?

- Itt lent.

- Hogy kerültél te oda?

- Na vajon, hogy? Leestem.

- Na gyere segítek.

- Nem kell, inkább gyere le te is. Húú, de menő.

- Mi az?

- Van itt egy elrejtett kis tó. Gyere le és nézd meg....

Igen, igen ez pontosan így volt. - Nevet fel Zayn. - Csak te nem hittél nekem és egy órán keresztül kérleltelek, hogy gyere le.

- De a végén sikerült rávenned.

- Bizony és azóta ez a mi kis rejtekhelyünk. Mindig lejöttünk ide ha úgy volt kedvünk.

- Még most is gyönyörű.

- Imádtam az itt töltött nyarakat. Sokszor alig vártam, hogy vége legyen a sulinak, csomagolhassak és leutazhassak ide hozzátok. Mindig úgy kezeltetek, mintha családtag lennék.

- Az vagy. Anya úgy szeretett téged mint a saját gyermekét és apa is bírt, az öcsémről nem is beszélve.

- Mikor megtudtam, hogy mi történ a szüleiddel, el se hittem. Nagyon féltettelek és gyötört a bűntudat, mert nem lehettem melletted. Nagyon rossz hónapjaim voltak emiatt. Nekem nagyon sokat jelentettek a szüleid. Ti voltatok a második családom.

- Tudom.

- És, mi van Blake-kel?

- Egy év és hivatalosan is nagykorú leszek. Visszakapom őt és minden jobb lesz. Csak félek, hogy addigra már késő..

- Ezt, hogy érted?

- Három éve még csak a közelembe se engedték. Telefonon is csak nagy ritkán beszélhettünk. Mindig írtam neki leveleket és egy ideig válaszolt is rá. Sokáig írta, hogy nem olyan vészes mint hiszem, ne aggódjak érte, de közel két éve egyetlen egy levelemre se válaszol. Az egyikben megkérdeztem tőle, hogy miért nem ír nekem, mire ő csak annyit válaszolt, hogy azért, mert nem akar hazudni. Érted ezt? Mert nem tudna jót írni! A rosszat meg nem akarja velem tudatni. És ez megrémiszt. Mi van ha kiöltek belőle mindent ami ő? Már tizenhét éves...
- Minden rendbe fog jönni. Én hiszek benne. Blake erős fiú. - Én komolyan hinni akartam Zayn szavaiban, tényleg hinni akartam, de nem ment. Blake tizennégy volt, mikor árvaházba került. Rengeteg dolgon ment keresztül. A szülei meghaltak, engem eltaszítottak tőle, és ezek az okok már épp elegek ahhoz, hogy összeomoljon lelkileg. Féltem őt....Nagyon.
- Egyre jobban esik. - Zökkent ki Zayn hangja a gondolataimból. És tényleg, eddig észre se vettem, hogy esik.
- Esőtánc? - Kérdezem nevetve, mire Zayn felpattan, megragadja csuklómat és forogni kezdünk. Nem tudom pontosan, hogy milyen egy igazi esőtánc, bár szinte biztos, hogy nem ilyen, de minket nem izgatott. Ugráltunk, nevettünk és megfeledkeztünk mindenről. Nem zavart az eső, nem zavart semmi, egyszerűen csak boldogok voltunk, mint évekkel ezelőtt. Mikor felfedeztük ezt a helyet, vagy mikor először mertünk beúszni a tóba. Boldogok voltunk, mert mi ugyan változtunk, de a hely, ami csak a mi helyünk, ugyan olyan maradt, az emlékeinkkel együtt. Töretlenek és vidámak....

Blake Lockwood

Furcsa érzés a magány. Olyan dolog ez, ami az őrületbe tudja kergetni az embert. Ha nincs ki meghallgasson, ha nincs ki válaszoljon a gyülemlő kérdésekre, akkor az a sok-sok teher, amit magadon cipelsz, mind ott marad és egyre nehezebbé válik. Az emberek mindig arra vágynak, hogy az életük különleges legyen. Meseszerű, pont mint a filmekben. Én csak arra vágyok, hogy legyen. Mert engem fogságban tartanak, ha nem is a szó legszorosabb értelmében, de így van. Nem tehetem azt amit akarok. Nem lehetek önmagam. Nem elég, hogy a szüleim halottak, de még a nővéremmel sem találkozhatok. Nem találkozhatok azzal az egyetlen egy emberrel, aki még maradt nekem és akit még megvédhetek. Ismerem őt. Tudom mi jár a fejében, de bár ne tudnám. A szívem szakad meg ha csak arra gondolok, hogy egyedül van, hogy nincs ki vigyázzon rá és nincs ki óvja ha rátörnek a rossz emlékek. Csak telne már gyorsabban az idő. Bárcsak előrerepülhetnék egy évet. Bárcsak...

Mostanában nem írok neki leveleket. Hazudhatnék, hogy minden rendben, de képtelen lennék rá. Így inkább nem írok, bár pontosan tudom, hogy ez pont ugyanannyira fája neki, mintha hazudnék. És mi lenne ha elmondanám az igazat? Mi lenne ha elmondanám, hogy szörnyen érzem magam? Vagy azt, hogy rémálmaim vannak. És persze azt se hagyjuk ki, hogy mi mindent tettem eddig amire nem vagyok büszke. Na igen, mi lenne ha mind ezt megírnám neki egy levélben? Én tudom. Aggódna. De én ezt nem akarom, így csöndben szenvedek, mert bár ő ezt nem tudja, így óvom őt. És ez jó érzéssel tölt el...

3. Fejezet 

Magány...

Voltatok már magányosak? Éreztétek már azt, hogy hiába vesznek körül titeket több tucatnyian, mégis egyedül vagytok? Én most pontosan így érzek. Ez a sok ember, aki eljött a Niall által megszervezett bulira, mind idegenek számomra. Próbálok beszélgetni és vidám arcot vágni, de nem egyszerű. Mindenki a fiúk miatt jött és én csak egy aprócska szőke lány vagyok, akinek odanyögnek egy helló-t ha nagyon muszáj. Mindenki táncol és szórakozik, míg én csak ülök és mosolyogva figyelem az eseményeket. Szeretek bulizni, de valahogy nehezen megy úgy, hogy rád nézve az emberek azt gondolják, kihasználod a legjobb barátod.  Épp a konyhába indultam, mikor meghallottam, hogy egy fiú és egy lány arról beszélgetnek, hogy tuti valami pénzéhes érdekbarát vagyok és, hogy ez a ház is biztosan Zayn pénzéből van. Legszívesebben beleordítottam volna a képükbe, hogy nincs így és, hogy nem ítéljenek el, de nem tehettem hisz mégis csak vendégek. Fájnak ezek a dolgok, jobban mint azt az ember elsőre hinné. Szívem szerint felmennék a szobámba, lefürödnék és lefeküdnék aludni.

 A kanapén ülve, figyelem a tömeget és azt a pár ismerős arcot, akik szemmel láthatólag nagyon jól szórakoznak. Tekintetem megakad egy szőke leányzón. Perrie. Zayn barátnője. Ő is itt van a buliban. Nem bánom, hisz látom azt, hogy Zayn ennek mennyire örül. Mégis elfog egy keserű érzés. Őt nem féltette a sajtótól? Miért van az, hogy őt felvállalta, engem meg nem? A barátnője, ezt értem, de akkor is rosszul esik a tény, hogy engem hagyott egyedül szenvedni három évig, míg őt boldoggá tudta tenni, a nap minden percében. Ráadásul azt is most kellett megtudnom, hogy elveszi. Próbáltam őszintén mosolyogni mikor elmondták a dolgot, de nem tudtam. Nem azért mert nem örülök annak, hogy boldogok, csak fáj az, hogy nekem, a legjobb barátjának, már csak akkor mondja el, mikor már az egész világ tudja.

  A sírás határán állok. Annyi minden van ami nyomja a lelkemet, még se mondhatom el senkinek. Nem tudom mikor lettem ennyire érzékeny, de nagyon nem tetszik ez a hirtelen jött váltás. Soha nem voltam olyan aki sokat rágódik valamin, de most összetörtem. Vagy jogtalanul lennék féltékeny? Hisz valljuk be az vagyok. Nem nem hiszem, hogy jogtalan lenne. Mindenkinek fájna, ha a legjobb barátja először elhagyná három évre és még akkor se jelentkezne mikor egy egész világ omlik össze körülötte. Mert ez volt. Egyedül hagyott, mikor a szüleim meghaltak és akkor se volt ott mikor az öcsémet elvette a gyámhatóság. Az is már csak egy év. Egy év is hivatalosan is nagykorú leszek. Visszakapom őt és minden sokkal jobb lesz... Minden sokkal jobb.

  Hatalmas önmarcangolásom közepette észre se vettem, hogy sírok. Gyorsan felpattantam és kimentem a kertbe. Jót fog most tenni egy kis friss levegő. Eltolom az üvegajtót, de már akkor feltűnik, hogy rajtam kivül vannak még kint. Nem tudom kik ők pontosan, de valamin vitatkozhatnak. Sejtésem hamar be is igazolódik, mivel az egyik sötét test keze meglendül és egy hatalmas csattanással jelzi, hogy célba talált. Olyan gyorsan, hogy szinte fel se fogom, suhan el mellettem Rebecha. Kikerekedett szemekkel meredek utána. Hamarosan a másik fél személyére is fény derül, aki sebes léptekkel szinte már futva követi a lányt. Harry. Ki más? Egy ideig gondolkodok rajta, hogy vajon mi történhetett, de arra jutok jobb ha inkább hagyom. Kilépve a kertbe, nagyot szippantok a friss levegőből és kicsit úgy érzem megnyugodtam. Lassú léptekkel elsétálok a hintaágyig és aprókat lökve magamon, tekintetem az égre szegezem. Csillagok. Itt szépen látni az összeset. Mindig is szerettem bennük gyönyörködni. Erre még apu szoktatott rá.

 - Nem gyönyörűek kislányom?

- A csillagok?

- Igen.

- Mondd apa, miért szereted őket ennyire?

- Szép dolog hinni a mesékben, nem igaz? Hiszek abban, hogy minden egyes kis csillag egy-egy álom, ami még megvalósulásra vár. Az emberek már csak ilyenek, szívükben remények, álmok és hitek, szemükben pedig ott ragyognak a csillagok. Minden embernek kell egy saját csillag, mindenkinek kell remény és hit és a csillagok ezek az aprónak és távolinak tűnő pontok megadhatják ezt. Én ebben hiszek.

Apu mondatai a mai napig visszhangzanak a fejemben. Álmok, remények, hitek. Három dolog ami minden emberben egyformán megvan. Mindenkinek az a célja, hogy megvalósítson egy álmot, ebben hisz és abban reménykedik, hogy működni fog. Furcsa ez, de mégis igaz.

- Te miért ülsz itt kint egyedül? - A hang hallatára kicsit összerezzentem, nem számítottam rá, hogy kijön valaki.

- Csak kijöttem egy kicsit levegőzni. - Válaszolom.

- Nem tetszik a buli, igaz? - Most erre mit mondjak? Nem akarom megsérteni és nem is fogom.

- Nem ez a baj csak...

- Csak? - Kérdezi és leül mellém. Nem akarok válaszolni, így csak megrázom a fejem. - Sajnálom. - Sóhajt fel és hangján hallom tényleg nyomasztja ez a téma.

- Ne sajnáld. Nem a te hibád.

- De az enyém! Hívnom kellett volna olyanokat, akiket te is ismersz. Ez a te házad, még is olyan emberek

táncolnak bent akiket még soha életedben nem láttál. Bocsánat. - Ezután nem mondott többet és a csend vette át az uralmat. Nem éreztem kínosnak, de még is mondani szerettem volna valamit, csak azt nem tudtam, hogy mit. - Elmondod, hogy mi a baj? - Niall kérdése meglepett. Óvatosan emeltem fel fejemet és néztem bele kéken csillogó szempárjába. Kíváncsiság sugárzott belőle és egy kis huncut fény csillant meg szemeiben mikor tekintetem, a kelleténél jóval tovább időzött arca vonásain.
- Semmi bajom. - Válaszoltam és persze hazudtam.
- Igen persze, semmi bajod. Nyilván nem zavar, hogy szinte senkit nem ismersz ebben a buliban, ahogy az sem zavar, hogy a buli kezdete óta nem beszéltél egyikünkkel sem. Lefogadok, hogy boldog szívvel fogadtad el azt a  tényt is, hogy a legjobb barátod nem sokára házas lesz és te erről még csak nem is tudtál. Nyilván teljesen boldog vagy és nem azért jöttél ki sírva a kertbe, mert bánt valami, hanem azért mert minden rendben, nincs semmi bajod és felhőtlenül vidám és boldog vagy.  Nem vagyok hülye Kimberly! Nekem elmondhatod. Sejtem, hogy milyen nehéz ez most neked, de ha magadban tartod, semmivel sem lesz jobb.
- Én... - Kezdem bele, de elakadtam. - Én nem haragszom Zayn-re. Nincs bajom a barátnőjével sem, de még is fájdalmat okoznak minden egyes kis mozdulatukkal. Miért van ez? Miért nem múlik el? Én lennék az önző? - Hangom kétségbeesett volt és a gombóc a torkomban egyre csak nőtt.
- Nem vagy önző.
- Akkor meg miért? Miért van az, hogy elfog a kétségbeesés és a pánik ha arra gondolok, újból elvehetik őt tőlem? Zayn nem a tulajdonom...
- De a legjobb barátod.... - És ekkor már nem bírtam tovább, zokogva dőltem Niall vállára, aki csak szorosan magához ölelt és ennyit mondott.
- Nem lesz semmi baj, én itt vagyok.

 Zayn Malik

A buli amit Niall szervezett, a lehető legjobban sikerült. Lassan mindenki hazament, még Perrie is, mivel neki holnap utazni kell, a koncertek miatt. Imádom őt, jobb lányt ki se foghattam volna.
 Egy valami azonban nem hagy nyugodni. Kimi, nincs sehol és fogalmam sincs, hogy hol lehet. Úgy láttam bántja valami, de mintha nem akarná elmondani. Mondjuk ha belegondolok az ő helyzetébe, nem igen lehet szórakoztató egy olyan társaság, ahol nem is ismersz senkit. Ráadásul még én sem foglalkoztam vele....
- A francba. - Mérgelődöm. Hirtelen úrrá lesz rajtam a bűntudat. Milyen barát vagyok én? Hagyom, hogy egyedül legyen. Borzalmas vagyok és az a legrosszabb, hogy ezeket a hibákat túl gyakran követem el.
A keresésére indulok és mivel jobban ismerem őt mint saját magamat, tudom, hogy valószínűleg a kertben lesz a hintaágynál. Elhúzom az ajtót és meglepődve tapasztalom, hogy Kimi nem egyedül ül kint. Niall karjai szorosan tartják a picinyke lány testét aki keservesen zokog. Testem megfeszül és a fejem is megfájdul. Kezem ökölbe szorul. Hogyhogy nem vetten észre, hogy ennyire bántja ez az egész? És miért Niall az, akinél elsírja bánatát? Határozott léptekkel indulok el feléjük. Niall hamar észreveszi jelenlétemet és ha jól látom még belesúg valamit Kimi fülébe, majd feláll. Elsétál mellettem, de nem néz a szemembe. Megértem. Leülök aprócska barátom mellé és szinte azonnal nekem ütközik pici teste. Karjait körém fonja. Sosem szerettem ha sír, de még rosszabb ha ez miattam történik. Hirtelen döbbenek rá, hogy eddig mennyi mindent fojtott el magában. Szépen lassan leesik a dolog. A buli, az ismeretlen emberek, az eljegyzés amiről nem szóltam neki és az a három év is mély nyomokat hagyott benne. Ezt nem tudom elintézni, egy egyszerű bocsánat kéréssel. Nem tudom mit mondjak neki.
- Én egy barom vagyok. - Nyögöm ki végül, mire halk nevetés a válasz. - Tönkretettem az estédet. Sajnálom.
- Én csak, olyan egyedül érzem magam.
- Tudom.
- Nem haragszom rád.
- Tudom.
- Nem akarok egyedül maradni. Nem akarom azt érezni, mint akkor...
- Soha többé nem fogod. Nem hagyom!
- Meghaltak. - Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. - És az öcsémet is elvették. - Most jöttem rá arra, hogy mennyire egyedül volt eddig. Elvesztette a szüleit és az öccsét és az egyetlen ember aki segíthetett volna neki, az én voltam.
- Borzasztó barát vagyok. -Jelentem ki.
- Nem vagy az. Igen nem voltál ott velem, mikor kellett volna, de most itt vagy és ez többet jelent mindennél. Én csak arra kérlek, hogy soha többet ne hagyj el. Tudom nevetséges dolog ilyet kérni, de nem akarok egyedül maradni. Vissza akarom kapni a régi énemet. Aki nevet és magbiztos. Segíts nekem visszaszerezni azt a Kimberly-t, aki akkor voltam.
- Segítek! - Válaszoltam és ezt most tényleg komolyan is gondoltam. - Megteszek érted mindent. Ugye tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem? - Apró bólintással jelezte, hogy igen. - És azt, hogy te vagy a legjobb barátom? Soha ne felejtsd ezt el. Attól mert nem vagyok a közeledben vagy mert turnén vagyok, ez még nem változik. Ötéves voltam mikor megismertelek. A játszótéren ültél és homokvárat építettél. Emlékszel?
- Persze. Ahogy arra is, hogy összeromboltad a váramat.
- Mire te fejbevágtál egy zöld kis lapáttal.
- Megérdemelted.
- Fájt. - Válaszolom, mire Kimi elneveti magát. Legalább jobb kedve van. - De sose bántam, hogy így ismerkedtünk meg. Tudod miért?
- Miért?
- Mert ez az-az emlék amit féltve őrzök. A nap mikor először hozzám szóltál. Azt mondtad nekem, hogy olyan vagyok mint egy fekete majom. - Nevetnem kell az emlék hatására. Előttem van egy szőke kislány arcképe, kinek két oldalt be van fonva a haja. Kék szeme haragosan mered rám és ezek után arcba vág egy zöld lapáttal.
- Igen erre én is emlékszek. - Mosolyodik el halványan.
- Ígérem legközelebb ha bulit szervezünk, meghívjuk a régi bradfordi barátainak is.
- Rendben. Az jó lenne. Rég láttam már őket. Emlékszel még Benny-re?
- Bajkeverő Benny. Ahol ő megjelent mindig volt valami. Szerelmes volt beléd. - Nevetek fel.
- Jó barátom vagy is inkább barátunk volt.
- Őt is meghívjuk legközelebb.
- Rendben.
- Amúgy lemaradtál a világtörténelem legviccesebb szakításáról. - Mondom és próbálom visszafojtani a nevetést, de nem megy. Kimberly homlok ráncolva figyel, valószínűleg nem ért semmit ebből az egészből. - Harry és Rebecha. - Világosítom fel, mire Kim csak tátott szájjal bámul rám.
- Mi történt? - Érdeklődik.
- Na ez haláli lesz. Imádom a göndörkét, de ezt most jól elcseszte. Rebecha kiakadt Harry-re, mert túl kevés időt töltött vele. Kihívta beszélgetni, de odáig fajult a dolog, hogy jól képen törölte Harry-t. Rebecha szabályszerűen berontott a házba és senki sem értette mi baja. Nem sokkal később Harold is ugyan így tett. A nappali kellős közepén kezdtek el veszekedni, nagyjából a semmin és ezek után Rebecha, Harry fejéhez vágta, hogy a kapcsolatuk alatt végig csalta őt.
- És ebbe mi a vicces?
- Várj a legjobb rész még hátra van. Ezután kiderült az is, hogy Harry se volt hűséges és, hogy a kapcsolatuk alatt mindketten félreléptek. De a fordulópont akkor következett be mikor Rebecha elmondta, hogy az akivel megcsalta Harry-t, nem más mint Liz, Rebecha egyik legjobb barátnője. - Kimberly arcán egy mosoly fut végig és látom rajta, nagyon türtőztetni próbálja magát, de nem bírja sokáig hangos nevetésbe kezd.
- Erre Harry? - Kérdezi.
- Meg se tudott szólalni.
- Ez azért durva.
- Az.
- Én ilyenről még nem is hallottam, hát ez tényleg haláli.

 ***

Kimberly Lockwood

A bulinak vége és a fiúk már el is pakoltak. Mindenki megy aludni, de én még nem tudok. Csendben nyitok be szobájába, félve attól, hogy már alszik, de bent nem találok senkit. Viszont meghallom a zuhany hangját, amiből arra következtetek, hogy fürdik. Pár másodpercig tanácstalanul állok és már épp kimenni készülnék, mikor hallom elzáródni a zuhanyrózsát. Bekopogok fürdőszobája ajtaján, remélve, hogy ebből rájön, hogy vendége van és nem fog pucéran kijönni.

- Ki az? - Jön a kérdés, nekem meg hirtelen nagyot dobban a szívem. Köszönetet szeretnék mondani neki, az nem lehet olyan nehéz.

- Én vagyok az, csak beszélni szeretnék veled. - Mondom, de válasz nem jön, viszont a következő pillanatban nyílik az ajtó és ott áll előttem. Haja vizes és csak egy szál boxer van rajta. Tekintetem végigvezetem testén és rá kell jöjjek elég jó formában van. Vállai szélesek, karjai izmosak, a hasa pedig pont annyira edzett és kockás, amennyire annak kell lennie. Fejemet megrázva, próbálok észhez térni. Niall észrevehette zavaromat, mivel mikor felnéztem rá, kaján mosoly ült ki arcán, szemei meg pajkosan csillogtak. Mint ha azt akarná mondani. Láttam, hogy néztél rám és ez tetszett. Mély levegőt veszek és próbálom rendezni a gondolataimat, de végül csak ennyi jön ki a számon.

- Köszönöm.

- Még is mit? - Kérdez rá és keresztbe fonja karjait a mellkasa előtt. Száját pedig egy féloldalas mosolyra húzza. Direkt csinálja ezt?

- Nem egyértelmű? 

- Nem. Magyarázd el kérlek. - Tuti, hogy csak húzza az agyamat.

- A ma estét. Köszönöm, hogy ott voltál velem, mikor az összeomlás szélén álltam. Hálás vagyok.

- Semmiség.

- Nem, nem az. Tényleg köszönöm. - Niall arcán egy hatalmas mosoly terült szét. Közelebb húz magához és megölel. Teste nekem nyomódik és bőréből árad férfitusfürdőjének illata. Szemeimet becsukva, élvezem közelségét. Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig állhattunk így, de egy ideig biztos. A csöndet mely körülvett minket ő törte meg.

- Ma már egyszer elmondtam, de mondom még egyszer, én itt vagyok, ha szükséged lenne rám. - Mondata végén, egy gyöngéd puszit éreztem az arcomon. Meglepett, de boldogsággal töltött el. 

Ezután elköszöntünk és jó éjszakát kívántunk egymásnak én pedig hosszú ideje először, mosollyal az arcomon aludtam el.