2013. szeptember 29., vasárnap

2. Fejezet 

Hogy történt?


Kimberly Lockwood 

Morogva fordulok át másik oldalamra. Aludni próbálok, de nem megy. Nem azért mert nem vagyok álmos, hanem mert a lentről felszűrődő zajok, nem hagynak aludni. Éjszaka dolgozok, hisz egy ilyen nagy házat muszáj eltartani valahogyan és egy éjszakai műszak jóval többet fizet. Bár a fiúk felajánlották, hogy fedezik a ház költségeit, nem hagyhattam, hogy így tegyenek. Ez az én házam és az én felelősségem.
 Már majdnem két hete, hogy ideköltöztek. Eleinte azt hittem könnyű lesz velük, de hamar ráébredtem, hogy ez egyáltalán nincs így. Olyanok mint a kisgyerekek, akikre a nap minden percében figyelni kell.
Telefonomért nyúlva nézem meg mennyi az idő és abban a pillanatban szállt el az a kis harag is a szívemből, ami eddig ott lapult. Már majdnem kettő óra van.  Hisz mégsem várhatom el tőlük, hogy miattam egész nap csöndbe maradjanak.
   Már épp kezdtem hozzászokni a fiú zajongásához, mikor hirtelen csönd lett. Furcsa ez nekem. Vajon miben mesterkednek? Épp, hogy végigfutott agyamon a kérdés, az ajtó hirtelen kitárult. Gyorsan felültem és négy csillogó szempárral találtam szembe magam.
- Támadás! - Ordította el magát Niall és én akkor már hiába próbáltam meg elmenekülni, nem ment. Lefogtak és össze kentek valamivel, magamnak pedig a következő kérdést tettem fel. Hogy történt az, hogy ilyen helyzetbe kerültem?

1 hónappal ezelőtt 

  Könnyeim utat törve maguknak hullottak a földre. Teljes erőmből magamhoz szorítottam és ő is ugyan így tett. Annyi mindet akartam mondani neki, de csak egy mondatot tudtam kinyögni.
- Csak, hogy végre megérkeztél. - Közelebb vont magához, arcomat mellkasába fúrtam. Megcsapott jellegzetes illata. Hiába van ami nem változik. Rengeteg emlék tört elő és ezzel együtt az is eszembe jutott, mikor itt hagyott. Tett egy ígéretet, de nem tartotta be. Haragszok rá, de valahogy az iránta érzett szeretetem elnyomja ezt az érzést. Mintha nem is lenne és nem is számítana. Pedig számít, nagyon is számít a tény, hogy hazudott nekem. Ígéretet tett, de becsapott. Kicsit eltoltam őt magamtól. Felnéztem könnytől csillogó barna íriszeibe, amiben bánat tükröződött. Nem akarom őt bántani vagy megsérteni, de szeretném ha tudná csalódtam benne. Kezemet meglendítve, tenyerem egyenesen nekicsapódott arcának. Az ütés hatására elfordított a fejét, de egy féloldalas mosollyal az arcán csak ennyit mondott.
- Azt hiszem ezt megérdemeltem. 
- Három év! - Üvöltöm. Jelen pillanatban nem érdekel semmi és senki, kiadom azt ami a szívemet nyomja. - Három évig, nem kerestél! Nem hívtál és nem írtál nekem egy rohadt szót sem! Elfelejtettél és ne mondd azt, hogy nem így volt!
- Pedig én sose felejtettelek el. - Válaszolja.
- Akkor miért? Miért zártál ki az életedből? Nem vagyok elég jó? Nem illek bele a sztár világodba?
- Ilyenről szó sincs, Kimi. - Régi becenevem hallatára a szívem kissé megenyhül, így halkabban és nyugodtabban kérdezem újra.
- Miért?
- Hintázzunk egy kicsit. - Mondja végül és elindul. Szótlanul követem őt, mert tudom, hogy választ fog adni kérdésemre. Mikor a hintához érünk elmosolyodik. Pontosan tudom, hogy neki is pont ugyanannyit jelentenek, az ehhez a helyhez fűződő emlékei mint nekem. - Kicsit azért nagyobbra emlészem. - Nevet fel. Na igen, kettőnk közül ő volt az aki nagyobbra nőtt három év alatt. Nehezen ugyan, de elhelyezkedik a hintában és lök magán párat. Én is így teszek és várok. Várok, hogy elkezdje a meséjét aminek nem hagyta, hogy részese legyek. - Mire szeretnél választ kapni? 
-Kezdhetnéd azzal, hogy elmondod nekem, hogy miért nem kerestél ennyi éven át.
- Tudod nehéz ezt elmagyarázni.
- Azért próbáld csak meg. 
- Mikor a karrierünk beindult, rengeteg tehendönk volt. Dolgoztunk az első albumunkon, a turnén és ezen kívül meg kellett jelennünk számos interjún, fotózáson és díjátadón. Nem akarlak átverni. Sok alkalmam és lehetőségem nyílt arra, hogy felhívjalak vagy írjak neked, de még arra is, hogy találkozzunk. Nem azzal volt a baj, hogy nem tudtalak elérni, hanem azzal, hogy nem akartalak. - Mondatára teljesen lefagytam. Ezek szerint a barátságunk nem is számít neki annyit, mint hittem? Nem az lehetetlen, hisz ötéves korom óta ismerem Zayn-t és tudom, hogy fontos vagyok neki, hisz ezt számtalanszor hangoztatta. Akkor, meg miért mondja ezt? Nem értem.
- Nem akartál? - Kérdezem halkan, összetörve.
- Nem. De nem azért amiért hiszed. Egyszerűen csak féltettelek. - Tekintetem ami eddig a cipőm orrával volt elfoglalva, most Zayn-re szegeződött, viszont ő csak mereven bámult előre. - Féltem. Féltem attól, hogy elveszítelek.
- Az sosem fordulhat elő! - Hangom, mai beszélgetésünk során, talán most először volt határozott. Zayn felém fordítja fejét és keserű mosolyt ereszt.
- Úgy gondolod? Mert én nem. Mindig attól tartottam, hogyha megmutatlak a nagyvilágnak és ha mindenki megtudná, hogy a legjobb barátom vagy, akkor egyből a hibát keresnék benned. Attól féltem, hogy kitalálnak rólad valamit, mert az újságírók ilyenek, sok baromságot összehordanak. Én, már csak tudom. Féltelek ettől az egésztől. Úgy voltam vele, hogy inkább haragudj rám azért, mert nem tartottam be az ígéretem, mint azért, hogy tönkretettem az életedet. Nem bírnám elviselni, ha szenvednél amiatt a sok barom miatt, aki a nap huszonnégy órájában azzal van elfoglalva, hogy olyanokat bántson akiket szeretek. - Ajkaimra mosoly kúszott, de a keserűség még mindig a szívemben lapult.
- Legalább a temetésre eljöhettél volna. - Jegyzem meg és tudom, hogy ez most telibe talált. Zayn arcán, a bánat, a bűntudat és a mérhetetlen fájdalom tükröződött. Nem ez volt a célom. Nem akartam, hogy neki is fájjon. Elég ha nekem fáj. De akkor is! Legalább akkor ott lehetett volna mellettem, mikor senkim nem volt.
- Kimi. Ne sírj kérlek. - Zayn hangja egészen közelről jött. Előttem guggolt és a kezemet szorította. - Sajnálom. Hidd el elképesztő bűntudatom van emiatt. Borzasztó barát vagyok... - Suttogta halkan, de én csak a fejemet ráztam.
- Felejtsük el jó? Megbocsájtok. Te vagy a legjobb barátom és ez soha nem fog változni.
- Ahogy anyukád mondaná " Egy lélek...
- Két testben." - Fejezem be a mondatot, majd mindketten elnevetjük magunkat. A hintában ülve sokat beszélgetünk. Figyelmesen végighallgatom, hogy milyen élményekkel gazdagodott eddig. Hatalmas szeretettel beszél a rajongóiról és azokról a fiúkról akikkel együtt zenél. Elmeséli a koncerteket, a turnébuszban tőltőtt napokat és azt is mikor az egyik bandatag majdnem felgyújtotta a buszt, mert főzni próbált. Boldog vagyok, hosszú ideje először. Nevetek és jóérzéssel tölt el, hogy Zayn itt van velem. Elmesélte a sztárság napos oldalát, de elmondta, hogy nem minden ilyen egyszerű és csodálatos. Pletykák, az igazságot nem fedő sztorik és az előítéletek is bőven kijutottak barátom számára. Most is azt meséli, hogy muszáj elköltözniük, mert a mostani otthonukat betámadták a lesifotósok. Eszembe jut valami...
- Mi lenne, ha a nálam laknátok? - Vetem fel az ötletet. Zayn arcán a kételkedést mutatkozik, de tovább érvelve talán megfontolja. - Gondolj csak bele. Nincs messze Londontól. Nem lennének lesifotósok. A házam elég nagy, bőven elférnénk, ráadásul te is jól ismered azt a környéket, hisz kiskorunkban a nyári szünetek nagy részét abban a házban töltöttük. 
- Imádtam ott lenni. - Mosolyodik el Zayn. - Eszméletlen lenne, ha odamehetnénk. Ráadásul te is ott lennél. De, nem zavarna négy idegen fiú?
- Annyira nem lehetnek elviselhetetlenek. - Nevetek fel.
- Arra azért, nem vegyél mérget. - Sóhajt. Tudod néha rosszabbak, mint tíz kisgyerek.....

Jelen

- Még tíz kisgyerek is jobban viselkedik náluk. -Motyogom halkan, miközben a fürdőszobám tükre előtt próbálom levakarni magamról azt a ragacsot amit a fiúk rám kentek. Igazából még viccesnek is tartom, de akkor sem volt igazságos, hogy mind ellenem voltak. Ettől függetlenül boldogsággal tölti el a szívem,hogy újra van élet ebben a házban. A fiúk beköltözése óta minden olyan más lett. Eddig is otthonos egy lakás volt, de a benne lévő üres tér mindig is nyomasztott. Csak azért nem költöztem le és adtam el a házat, mert ez a szüleim hagyatéka. Ez az én örökségem és soha nem adnám oda, senkinek. Most viszont pörög az élet. Minden szobában fekszik valaki és akárhová megyek, tuti látom valamelyiküket. Másokat ez nyomasztana, de engem aki három évig egyedül élt, boldogsággal tölt el.
Mikor leszedtem magamról, azt a ragadós valami, lemegyek a nappaliba. Az összes fiú a tévé előtt ül és fimet néz. De jobban megnézve hiány érzetem támadt.
- Hol van Harry? - Kérdezek rá.
- Azt hiszem Rebecha társaságában tölti a mai napot. - Feleli Louis egy nagy vigyorral az arcán, mire a többi fiú elkezd nevetni.
- Értem. - Ennyit mondok, mert nem különösebben izgat a dolog. Harry az aki valahogy nem kedveltette meg magát velem az elmúlt két hétben.
- És mi a mai program? - Kérdezi Liam felém fordulva.
- Miért rám nézel? Most keltem, azt se tudom, hogy mennyi az idő.
- Háromnegyed három. - Feleli Louis.
- Köszi Lou. - Válaszolom kis gúnnyal a hangomban.
- Szívesen. - Válaszol mosolyogva.
- Úgy tudom ma szabadnapos vagy. - Mondja Zayn, miközben a szájába töm egy nagy adag sajtos pufit.
- Akkor buli lesz! - Kiállt fel Niall.
- Itt biztos, hogy nem! -Tiltakoztam.
- De miért nem? - Biggyeszti le ajkait Niall. Ilyenkor annyira édes... Megrázom a fejem, visszatérek a valóságba.
- Zayn? - Nézek az említett fiúra. Ha valaki tudja miért nem, az ő.
- Az már régen volt. - Válaszolja, majd legyint egyet kezével.
- Mi volt régen? - Kérdezi Liam.
  Igen Zayn mi is volt régen? - Nevetek fel, mire barátom gyilkos pillantást vet felém.
- Semmi. - Vágja rá Zayn.
- Na ne titkolózzatok már! - Szólt ránk Niall.
- Mikor utoljára volt itt buli, kijött a rendőrség. Tudtátok, hogy Zayn kemény két órán keresztül rab volt? - A fiúk hangos nevetésbe törtek ki.
- A kis rossz fiú. - Szólal meg Louis, majd belecsíp Zayn arcába.
- Jól van nevessetek csak, de én voltam a legkeményebb tizenöt éves aki megjárta a sittet. -Itt már én se bírom és a fiúkkal együtt nevetek. De, hogy Zayn érezze, hogy szeretem adtam egy puszit az arcára. Látszólag meg enyhült, de tudtam, hogy még visszafog vágni ezért.
Csengő hangját hallom és még mindig röhögve lépkedek az ajtóig, hogy kinyissam. Elfordítom a zárban a kulcsot és mikor kitárul az ajtó, két embert látok magam előtt. Az egyiket ismerem, a másiknak a nevét tudom. Harry és Rebecha áll az ajtómban.
- Beengednél? - Kérdezi Harry. Bunkó stílusa nem lep meg, ezért inkább nem is vitatkozok vele. Arrébb állok, hogy betudjanak jönni. Rebecha tényleg csinos egy lány. Magas, hosszú fekete haja és kék szemei vannak. Nincs gondom azzal, hogy itt van, de Harry szólhatott volna. Na mindegy lényegtelen. Mikor visszaérünk a nappaliba a fiúk még mindig nevetnek, de ahogy meglátják, hogy új vendég érkezett, mind elhallgatnak. Liam egyből feláll és üdvözli Harry barátnőjét és így tesz sorban a többi fiú is. Miután mindenki köszöntött mindenkit, leülünk a nappaliba. Először csend uralkodik, amit Niall hangja tör meg.
- Szóval akkor lesz buli? - Niall mellettem ül és először fel se fogom, hogy miért nem válaszol senki, de ahogy felnézek kék szemeibe rájövök kérdését nekem szánta. Valahogy nem tudnék nemet mondani neki, így ezt válaszolom.
- Lesz, de reggel ti takarítotok. - Niall örömében nekem ugrik és ölelgetni kezd, majd csatlakozik hozzá a többi fiú is. Egy ember van aki még a közelembe se jön. Harry....


2013. szeptember 14., szombat

1. Fejezet

Kezdetek.



Louis Tomlinson

Az út melyet most bandatársaimmal együtt teszünk meg, szokatlanul, halkan telik. Mindenki a saját gondolataival és problémáival van elfoglalva, kivéve talán Niall-t, aki mint mindig boldogan áll hozzá a dolgokhoz. Irigylem őt ezért, sok szempontból, bár ezt el se hinnénk ő a legérettebb a bandában. Jól kezeli a pletykákat és a nő ügyeit, nem sérti meg a rajongók érzéseit és mindig figyel arra, hogy kommunikáljon velük. Bevallom én kicsit belefáradtam ebbe az egészbe. Természetesen elképesztően hálás vagyok, mindenkinek aki részese volt annak, hogy ma ott tarthassunk ahol. Gondolok itt a rajongókra, a mentorunkra Simonra és minden egyes munkatársunkra aki végigkísért minket eddig megtett utunkon. Büszke vagyok a rajongóinkra és el se tudnám képzelni az életemet a támogatásuk nélkül. Köszönettel tartozunk nekik, hogy vannak és kitartanak mellettünk, még olyankor is mikor nem éppen a legjobb formánkat mutatjuk.
   A házat, amit még akkor vettünk Londonban a fiúkkal, mikor beindult a karrierünk, most el kellett hagynunk, mivel egyfolytában ott zaklattak minket a lesifotósok. Új helyre költözünk és csak reménykedni tudok benne, hogy ott végre nyugtunk lesz egy kicsit. Persze sajnálom a régi házat, hisz rengeteg emlék fűz minket ahhoz a helyhez, de úgy vagyok vele, hogy az új lakásunkban is tudunk majd bőven, emlékeket szerezni. A visszapillantóba nézve, meglesem hátul ülő barátaimat. Liam zenét hallgatva nyomkodja telefonját, míg szőke bandatársam, nem meglepő módon éppen telezabálja magát mindenfélével. Nem szólok rá, bár nem szívesen nézem, ahogy telemorzsálja a kocsimat. Tekintetem újra az útra szegezem, majd lefékezek mivel pirosat kapunk. Oldalra fordítom a fejem és a mellettem ülő Harry-t kezdem figyelni. Vele sincs minden rendben az utóbbi hetekben, de ő az a fajta fiú, aki nem szívesen beszél a rossz dolgokról, vagy a problémáiról. Sokszor mondta nekem, hogy úgy érzi skatulyába zárták és kialakítottak róla egy olyan képet, amit egyáltalán nem szeret. Megértem, de ha őszinte akarok lenni, van valami igazság a dologban. Harry szeret csajozni, de melyik tizenkilenc éves nem? Az ő esetében csak azért fújják fel ennyire ezt a dolgot, mert híres, egyébként meg tök természetes az amit csinál. Ilyenkor adok hálát az istennek, hogy nem szólóban nyomom. El se tudom képzelni, mi lenne ha mindezt egyedül kéne végigcsinálnom. Örülök, hogy ők itt vannak velem és, hogy velük együtt élhetem át a hírnév gyönyöreit és gyötrelmeit. Gondolataim átterelődnek, egy másik bandatársam felé. Zayn mostanában teljesen más lett, de ő, velünk ellentétben pozitív irányba változott. Volt egy időszaka, mikor a pletykák teljesen kikészítették. Soha nem láttam még egy ember ennyire összetörve, de talpra állt és megmutatta, hogy ő bizony nem adja fel. Tisztelem ezért. Mondhat bárki bármit, de mind ötünk közül, Zayn volt az akit a legtöbbször bántottak. Hol azt állították róla, hogy terrorista, hol azzal vádolták, hogy megcsalta Perriet. Nem is csodálom, hogy sokáig magára vette ezeket a dolgokat. Mostanában egyre boldogabb és még azt is magára vállalta, hogy keres ő új lakást számunkra. Nem rég fel is hívott minket, nem mondott sokat, csak megadott egy címet és boldogan közölte, hogy megvan az új lakhelyünk. Épp efelé a ház felé tartunk....

***

Befordulunk egy kis utcába és tekintetemmel a 134-es sorházat keresem. Itt mindegyik ház hatalmas és gyönyörű. Nem csodálom, hogy Zayn itt találta meg a tökéletes helyet. Mikor elhaladunk 132-es ház mellett, már kitudom számolni, hogy melyik is a miénk. Lélegzetem elakad, mikor meglátom új otthonunkat. Nagyra számítottam, de nem is ez nyűgözött le igazán. Mikor leparkolok és kiszállunk a kocsiból, először mind csak mereven bámuljuk az előttünk lévő házat. Nagy ez nem kétség, de van valami, ami még jobban tetszik benne. Ez pedig az, hogy otthonos. Hátul nagy kerttel és terasszal, van egy nagy almafa ami alatt egy hinta ágy van. Trambulin és szép virágok. Látszik, hogy gondozva van, ráadásul van egy része a kertnek ahol, paradicsom, paprika, uborka, hagyma és sárgarépa nő. Majdnem olyan, mint a nagyimnál. Még ribizli és szőlő is van és ha nem csalnak szemei, akkor körte fa is. Megbabonázva figyelem, de egy valami megkérdőjelezi bennem a gondolatot, hogy tényleg jó helyen vagyunk-e. A ház túl családias és a kert is azt mutatja, hogy foglalkoztak vele. Ha Zayn titokban nem egy varázsló, akkor szinte lehetetlen, hogy két hét alatt felújította a házat és még kertészkedett is. Újra megnézem a címet, amit Zayn adott és az véglegesen meggyőz engem arról, hogy jó helyen vagyunk. Ez a mi új otthonunk.
- Niall! - Fordultam felé. - Odaadnád a kulcsokat? - Barátom hatalmas szemekkel meredt rám és ebből tudtam, baj van. - Csak azt ne mond, hogy elhagytad vagy elfelejtetted elhozni.
- Nehéz lenne elhagyni, hisz nekem nem adtál semmilyen kulcsot. - Szólal meg végül Niall. Homlokomat dörzsölve próbálok visszaemlékezni és rá kell jöjjek szőke barátomnak igaza van, nem adtam neki oda a kulcsokat, mert féltem elhagyja. Viszont akkor, hol lehet?
- Liam?
- Ne nézz rám, én azt se tudtam, hogy van kulcsunk ehhez a házhoz. - Védekezik egyből.
- Akkor fogalmam sincs hol lehet. - Sóhajtottam nagyot. A szöszivel és Liam-mel nagyban törjük a fejünket és még azt is számításba vesszük, hogy talán átmászunk, mikor a hátunk mögül megszólal egy ismerős hang.
- Bejönnétek végre? - Száznyolcvan fokos fordulatot teszek és meglepetten bámulok a kerítés másik oldalán lévő fiúra.
- Te meg, hogy jutottál be oda. - Érdeklődöm meg Harrytől.
- Nyitva volt a kapu. - Ad egyszerű választ, majd vállat vonva elindul a ház felé. Mi is gyorsan összekapkodjuk a cuccainkat és követjük. Furcsamód a bejárati ajtó is nyitva volt, bár lehet, hogy Zayn direkt hagyta így. Na igen, ez logikus lenne. Mikor belépünk a házba, egy kis előtér fogad minket, ami nem is olyan kicsi. Előre sétálva az első amit felfedezünk a konyha. Óriási. Tovább sétálva hangokat hallunk, valószínűleg tévéből jöhet. Egymásra nézünk, majd szinte egyszerre kezdünk el rohanni a hang irányába, de mikor beérünk a hatalmasnak nevezhető nappaliba, meglepődve tapasztaljuk, hogy nem Zayn ül a tévé előtt. Egy számunkra teljesen vadidegen, szőke hajú lány ült a kanapén, törökülésben, egy szendviccsel a kezében. Tekintetét ugyan egy pillanatra felénk fordítja, de hamar visszaesik a tévé bűvöletébe. Mi pedig inkább megálltunk a nappali ajtajában.
- Ez meg ki a franc? - Szökik ki a kérdés Harryből. 
- Fogalmam sincs. - Válaszolom suttogva. - Lehet rossz helyen járunk?
- Srácok én beparáztam. Mi van ha ez egy elvetemült rajongó és Zayn már fent van a szobájában megkötözve? - Liam ötlete egyszerre volt rémisztő és vicces. Az idegen csaj is így gondolhatta, mert egy pillanatra ránk nézett, elmosolyodott, megrázta a fejét, majd újból a tévének szentelte figyelmét. Ahogy elnéztem éppen a Vámpírnaplókat nézte. Bár furán hangzik, ezt a sorozatot én is szeretem, szóval hamar rájöttem, hogy a második évadból nézhet valamilyen ismétlést. De úr isten, minek foglalkozok én ilyenekkel? Lehet valami pszichopata és mi egy házban vagyunk vele.
- Szerintem futnunk kéne. - Adta az ötletet Liam.
- Csak nem félsz egy kis csajtól? - Nevetett fel Niall. Úgy látszik, ő az egyetlen akit nem kavart fel az idegen lány jelenléte.
- Nem, de ki tudja mire képes.
- Szerintem semmire. - Ad választ Harry és bár jól leplezi, nagyon is kivan akadva arra, hogy valaki bejött a házunkba. Ha ez egyáltalán a mi házunk...
- Ezt nem tudhatjuk. - Vágta rá Liam. - Srácok nekem ez nem tetszik..
- Nekem se. - Helyeseltem.
- Ez csak egy lány! Négyen vagyunk fiúk. Ugye ti se gondolhatjátok, hogy ártani tudna nekünk? Nézzetek rá! Szerintem tök ártalmatlan. - Magyarázta Niall és valahogy jogos volt az amit mondott.
- Legalább megszólalhatna vagy valami.. - Adott hangot nemtetszésének Harry.
- Ha már, így kibeszéltetek, gyertek beljebb, tegyétek le a cuccaitokat, biztos nehezek lehetnek. - Szólal meg végre, a még mindig névtelen lány, de továbbra se néz ránk.
- Látjátok, mondtam én, nem bánt minket. - Szólalt meg Niall, majd elsőként lépett be a nappaliba. Ledobta a cuccát, majd helyet foglalt az egyik egyszemélyes kanapéban és ő is leült tévét nézni. Nagyot sóhajtva léptem be én is, majd így tett Liam és Harry is. Mivel mi a szöszivel ellentétben, egyáltalán nem gondoljuk normálisnak a tényt, hogy egy vadidegen ül a nappalinkba, ezért inkább állunk és figyelünk. Ez így megy egy ideig, majd Harry az aki megtöri a csendet.
- Elmondanád végre, hogy ki a franc vagy és, hogy mit keresel itt? - A szőke hajú lány, Harold barátomra emeli tekintetét és tisztán leolvasható róla, hogy nem tetszett neki az előbbi hangnem. - Válaszolj már! - Szól rá kicsit erényesebben Harry.
- Zayn legjobb barátja vagyok. - Ad választ.
- Persze. - Forgatja meg szemeit Harry. - Mindenki Zayn legjobb barátja akar lenni.
- Aha, csak, hogy én ténylegesen is az vagyok.
- Hazudsz. - Állítja Harry.
- Nem. Te tévedsz. - Válaszolja. Kezdem megkedvelni a csajt. Aki, így tud beszélni Harold barátommal, az csakis király arc lehet....

Kimberly Lockwood

Furcsák ezek a fiúk. Először azt hittem viccelnek, mikor azt mondták betörő vagyok, de rájöttem ez nincs így. A szőke tűnt a legértelmesebbnek, ő legalább bemerészkedett. A többiek viszont bizonytalanul toporogtak a nappaliban. Szólhattam volna nekik, hogy én itt lakom, de nem akartam elrontani ezt a szép pillanatot. A göndör gyerek viszont kiakaszt. A hangnem amit velem szemben megenged, egyáltalán nem tetszik. Jó, lehet, hogy jogosan ilyen, hisz még csak nem is ismer és nem tudja ki vagyok, de attól ez még neveletlenség. Lánnyal nem beszélünk így.
- Hazudsz. - Állítja a göndör, mikor elmondom neki, hogy Zayn a legjobb barátom.
- Nem. Te tévedsz. - Adok választ. Az egyik fiú, erre elmosolyodik.
- Jól van, biztos. - Hagyja ennyiben. Majd a negyedik fiúhoz sétál. Magas, izmos, helyes.
- Szerintem akkor is betörő. Hívnunk kéne a rendőrséget! - Suttogja a magas, helyes. Szemeim kikerekednek. Komolyan nem esik le nekik a dolog?
- Zayn! - Ordítom el magam. - Itt vannak a haverjaid! Baszd ki, ezek azt hiszik, hogy betörtem a saját házamba! - Kis csend után, egy hangos nevetés hallatszik le az emeletről. A fiúk arcát figyelem és szinte biztos, hogy nekik is leesett, hogy az előbbi nevetés Zayn barátomé volt. A magas, helyes, látványosan megkönnyebbült, eddig bent tartott levegőjét, mind kifújta.
- Hála istennek. - Motyogja maga elé. Mosolyognom kell rajta, hisz furcsa, hogy ennyire megijedt tőlem.
- Szóval akkor tiéd a ház? - Jött a kérdés egészen közelről, jobban mondva mellőlem. Fejem elfordítva, egy szőke kék szemű, mosolygós fiúval találtam szembe magam. Nevetnem kellett, szinte testvérek is lehetnénk, mert pont ugyan így nézek ki én is.
- Igen, igen ez az én házam. - Adtam választ.
- Niall Horan. - Mutatkozik be, majd a jobbját nyújtja, amit el is fogadok.
- Kimberly Lockwood. - Mosolygok rá kedvesen.
- Liam Payne. - Szólal meg, a magas fiú.
- Louis Tomlinson. - Mutatkozik be a barna, kék szemű. Egyedül a göndör nem akar bemutatkozni.
- Ez a bunkó mellettem, pedig Harry Styles. - Mutatja be Louis.
- Ugyan már. - Nevet fel. - Minek mutatkozzak be, hisz úgy is tudja ki vagyok. Nyilván ha Zayn a barátja, tisztában van vele. Bár nekem furcsa, hogy még soha nem hallottunk rólad Kimberly. Mondd csak mióta is vagy  barátja Zayn-nek?
- Ötéves korom óta ismerem bunkókám. Nem kell félned, nem érdek barát vagyok, nem a pénzetekre hajtok.
- Ajánlom is. - Megütöm, esküszöm, hogy megütöm.
- Harold! Hagyd abba! - Szólt rá Niall. Hálásan rámosolyogtam. Fülemet megütik, a hangos léptek. Zayn boldogan sétál le a lépcsőn, ahogy meglátja a fiúkat nekik rohan. Mindenkit üdvözöl és látszik rajta, hogy hiányoztak neki a bandatársai. Mikor mindenkit köszöntött, leült mellém és magához húzott, majd ennyit mondott.
- Remélem tetszik az új ház, mert egy ideig ez lesz az otthonunk....