2. Fejezet
Hogy történt?
Kimberly Lockwood
Morogva fordulok át másik oldalamra. Aludni próbálok, de nem megy. Nem azért mert nem vagyok álmos, hanem mert a lentről felszűrődő zajok, nem hagynak aludni. Éjszaka dolgozok, hisz egy ilyen nagy házat muszáj eltartani valahogyan és egy éjszakai műszak jóval többet fizet. Bár a fiúk felajánlották, hogy fedezik a ház költségeit, nem hagyhattam, hogy így tegyenek. Ez az én házam és az én felelősségem.
Már majdnem két hete, hogy ideköltöztek. Eleinte azt hittem könnyű lesz velük, de hamar ráébredtem, hogy ez egyáltalán nincs így. Olyanok mint a kisgyerekek, akikre a nap minden percében figyelni kell.
Telefonomért nyúlva nézem meg mennyi az idő és abban a pillanatban szállt el az a kis harag is a szívemből, ami eddig ott lapult. Már majdnem kettő óra van. Hisz mégsem várhatom el tőlük, hogy miattam egész nap csöndbe maradjanak.
Már épp kezdtem hozzászokni a fiú zajongásához, mikor hirtelen csönd lett. Furcsa ez nekem. Vajon miben mesterkednek? Épp, hogy végigfutott agyamon a kérdés, az ajtó hirtelen kitárult. Gyorsan felültem és négy csillogó szempárral találtam szembe magam.
- Támadás! - Ordította el magát Niall és én akkor már hiába próbáltam meg elmenekülni, nem ment. Lefogtak és össze kentek valamivel, magamnak pedig a következő kérdést tettem fel. Hogy történt az, hogy ilyen helyzetbe kerültem?
1 hónappal ezelőtt
Könnyeim utat törve maguknak hullottak a földre. Teljes erőmből magamhoz szorítottam és ő is ugyan így tett. Annyi mindet akartam mondani neki, de csak egy mondatot tudtam kinyögni.
Már épp kezdtem hozzászokni a fiú zajongásához, mikor hirtelen csönd lett. Furcsa ez nekem. Vajon miben mesterkednek? Épp, hogy végigfutott agyamon a kérdés, az ajtó hirtelen kitárult. Gyorsan felültem és négy csillogó szempárral találtam szembe magam.
- Támadás! - Ordította el magát Niall és én akkor már hiába próbáltam meg elmenekülni, nem ment. Lefogtak és össze kentek valamivel, magamnak pedig a következő kérdést tettem fel. Hogy történt az, hogy ilyen helyzetbe kerültem?
1 hónappal ezelőtt
Könnyeim utat törve maguknak hullottak a földre. Teljes erőmből magamhoz szorítottam és ő is ugyan így tett. Annyi mindet akartam mondani neki, de csak egy mondatot tudtam kinyögni.
- Csak, hogy végre megérkeztél. - Közelebb vont magához, arcomat mellkasába fúrtam. Megcsapott jellegzetes illata. Hiába van ami nem változik. Rengeteg emlék tört elő és ezzel együtt az is eszembe jutott, mikor itt hagyott. Tett egy ígéretet, de nem tartotta be. Haragszok rá, de valahogy az iránta érzett szeretetem elnyomja ezt az érzést. Mintha nem is lenne és nem is számítana. Pedig számít, nagyon is számít a tény, hogy hazudott nekem. Ígéretet tett, de becsapott. Kicsit eltoltam őt magamtól. Felnéztem könnytől csillogó barna íriszeibe, amiben bánat tükröződött. Nem akarom őt bántani vagy megsérteni, de szeretném ha tudná csalódtam benne. Kezemet meglendítve, tenyerem egyenesen nekicsapódott arcának. Az ütés hatására elfordított a fejét, de egy féloldalas mosollyal az arcán csak ennyit mondott.
- Azt hiszem ezt megérdemeltem.
- Három év! - Üvöltöm. Jelen pillanatban nem érdekel semmi és senki, kiadom azt ami a szívemet nyomja. - Három évig, nem kerestél! Nem hívtál és nem írtál nekem egy rohadt szót sem! Elfelejtettél és ne mondd azt, hogy nem így volt!
- Pedig én sose felejtettelek el. - Válaszolja.
- Akkor miért? Miért zártál ki az életedből? Nem vagyok elég jó? Nem illek bele a sztár világodba?
- Ilyenről szó sincs, Kimi. - Régi becenevem hallatára a szívem kissé megenyhül, így halkabban és nyugodtabban kérdezem újra.
- Miért?
- Hintázzunk egy kicsit. - Mondja végül és elindul. Szótlanul követem őt, mert tudom, hogy választ fog adni kérdésemre. Mikor a hintához érünk elmosolyodik. Pontosan tudom, hogy neki is pont ugyanannyit jelentenek, az ehhez a helyhez fűződő emlékei mint nekem. - Kicsit azért nagyobbra emlészem. - Nevet fel. Na igen, kettőnk közül ő volt az aki nagyobbra nőtt három év alatt. Nehezen ugyan, de elhelyezkedik a hintában és lök magán párat. Én is így teszek és várok. Várok, hogy elkezdje a meséjét aminek nem hagyta, hogy részese legyek. - Mire szeretnél választ kapni?
-Kezdhetnéd azzal, hogy elmondod nekem, hogy miért nem kerestél ennyi éven át.
- Tudod nehéz ezt elmagyarázni.
- Azért próbáld csak meg.
- Mikor a karrierünk beindult, rengeteg tehendönk volt. Dolgoztunk az első albumunkon, a turnén és ezen kívül meg kellett jelennünk számos interjún, fotózáson és díjátadón. Nem akarlak átverni. Sok alkalmam és lehetőségem nyílt arra, hogy felhívjalak vagy írjak neked, de még arra is, hogy találkozzunk. Nem azzal volt a baj, hogy nem tudtalak elérni, hanem azzal, hogy nem akartalak. - Mondatára teljesen lefagytam. Ezek szerint a barátságunk nem is számít neki annyit, mint hittem? Nem az lehetetlen, hisz ötéves korom óta ismerem Zayn-t és tudom, hogy fontos vagyok neki, hisz ezt számtalanszor hangoztatta. Akkor, meg miért mondja ezt? Nem értem.
- Nem akartál? - Kérdezem halkan, összetörve.
- Nem. De nem azért amiért hiszed. Egyszerűen csak féltettelek. - Tekintetem ami eddig a cipőm orrával volt elfoglalva, most Zayn-re szegeződött, viszont ő csak mereven bámult előre. - Féltem. Féltem attól, hogy elveszítelek.
- Az sosem fordulhat elő! - Hangom, mai beszélgetésünk során, talán most először volt határozott. Zayn felém fordítja fejét és keserű mosolyt ereszt.
- Úgy gondolod? Mert én nem. Mindig attól tartottam, hogyha megmutatlak a nagyvilágnak és ha mindenki megtudná, hogy a legjobb barátom vagy, akkor egyből a hibát keresnék benned. Attól féltem, hogy kitalálnak rólad valamit, mert az újságírók ilyenek, sok baromságot összehordanak. Én, már csak tudom. Féltelek ettől az egésztől. Úgy voltam vele, hogy inkább haragudj rám azért, mert nem tartottam be az ígéretem, mint azért, hogy tönkretettem az életedet. Nem bírnám elviselni, ha szenvednél amiatt a sok barom miatt, aki a nap huszonnégy órájában azzal van elfoglalva, hogy olyanokat bántson akiket szeretek. - Ajkaimra mosoly kúszott, de a keserűség még mindig a szívemben lapult.
- Legalább a temetésre eljöhettél volna. - Jegyzem meg és tudom, hogy ez most telibe talált. Zayn arcán, a bánat, a bűntudat és a mérhetetlen fájdalom tükröződött. Nem ez volt a célom. Nem akartam, hogy neki is fájjon. Elég ha nekem fáj. De akkor is! Legalább akkor ott lehetett volna mellettem, mikor senkim nem volt.
- Kimi. Ne sírj kérlek. - Zayn hangja egészen közelről jött. Előttem guggolt és a kezemet szorította. - Sajnálom. Hidd el elképesztő bűntudatom van emiatt. Borzasztó barát vagyok... - Suttogta halkan, de én csak a fejemet ráztam.
- Felejtsük el jó? Megbocsájtok. Te vagy a legjobb barátom és ez soha nem fog változni.
- Ahogy anyukád mondaná " Egy lélek...
- Két testben." - Fejezem be a mondatot, majd mindketten elnevetjük magunkat. A hintában ülve sokat beszélgetünk. Figyelmesen végighallgatom, hogy milyen élményekkel gazdagodott eddig. Hatalmas szeretettel beszél a rajongóiról és azokról a fiúkról akikkel együtt zenél. Elmeséli a koncerteket, a turnébuszban tőltőtt napokat és azt is mikor az egyik bandatag majdnem felgyújtotta a buszt, mert főzni próbált. Boldog vagyok, hosszú ideje először. Nevetek és jóérzéssel tölt el, hogy Zayn itt van velem. Elmesélte a sztárság napos oldalát, de elmondta, hogy nem minden ilyen egyszerű és csodálatos. Pletykák, az igazságot nem fedő sztorik és az előítéletek is bőven kijutottak barátom számára. Most is azt meséli, hogy muszáj elköltözniük, mert a mostani otthonukat betámadták a lesifotósok. Eszembe jut valami...
- Mi lenne, ha a nálam laknátok? - Vetem fel az ötletet. Zayn arcán a kételkedést mutatkozik, de tovább érvelve talán megfontolja. - Gondolj csak bele. Nincs messze Londontól. Nem lennének lesifotósok. A házam elég nagy, bőven elférnénk, ráadásul te is jól ismered azt a környéket, hisz kiskorunkban a nyári szünetek nagy részét abban a házban töltöttük.
- Imádtam ott lenni. - Mosolyodik el Zayn. - Eszméletlen lenne, ha odamehetnénk. Ráadásul te is ott lennél. De, nem zavarna négy idegen fiú?
- Annyira nem lehetnek elviselhetetlenek. - Nevetek fel.
- Arra azért, nem vegyél mérget. - Sóhajt. Tudod néha rosszabbak, mint tíz kisgyerek.....
Jelen
- Még tíz kisgyerek is jobban viselkedik náluk. -Motyogom halkan, miközben a fürdőszobám tükre előtt próbálom levakarni magamról azt a ragacsot amit a fiúk rám kentek. Igazából még viccesnek is tartom, de akkor sem volt igazságos, hogy mind ellenem voltak. Ettől függetlenül boldogsággal tölti el a szívem,hogy újra van élet ebben a házban. A fiúk beköltözése óta minden olyan más lett. Eddig is otthonos egy lakás volt, de a benne lévő üres tér mindig is nyomasztott. Csak azért nem költöztem le és adtam el a házat, mert ez a szüleim hagyatéka. Ez az én örökségem és soha nem adnám oda, senkinek. Most viszont pörög az élet. Minden szobában fekszik valaki és akárhová megyek, tuti látom valamelyiküket. Másokat ez nyomasztana, de engem aki három évig egyedül élt, boldogsággal tölt el.
Mikor leszedtem magamról, azt a ragadós valami, lemegyek a nappaliba. Az összes fiú a tévé előtt ül és fimet néz. De jobban megnézve hiány érzetem támadt.
- Hol van Harry? - Kérdezek rá.
- Azt hiszem Rebecha társaságában tölti a mai napot. - Feleli Louis egy nagy vigyorral az arcán, mire a többi fiú elkezd nevetni.
- Értem. - Ennyit mondok, mert nem különösebben izgat a dolog. Harry az aki valahogy nem kedveltette meg magát velem az elmúlt két hétben.
- És mi a mai program? - Kérdezi Liam felém fordulva.
- Miért rám nézel? Most keltem, azt se tudom, hogy mennyi az idő.
- Háromnegyed három. - Feleli Louis.
- Köszi Lou. - Válaszolom kis gúnnyal a hangomban.
- Szívesen. - Válaszol mosolyogva.
- Úgy tudom ma szabadnapos vagy. - Mondja Zayn, miközben a szájába töm egy nagy adag sajtos pufit.
- Akkor buli lesz! - Kiállt fel Niall.
- Itt biztos, hogy nem! -Tiltakoztam.
- De miért nem? - Biggyeszti le ajkait Niall. Ilyenkor annyira édes... Megrázom a fejem, visszatérek a valóságba.
- Zayn? - Nézek az említett fiúra. Ha valaki tudja miért nem, az ő.
- Az már régen volt. - Válaszolja, majd legyint egyet kezével.
- Mi volt régen? - Kérdezi Liam.
Igen Zayn mi is volt régen? - Nevetek fel, mire barátom gyilkos pillantást vet felém.
- Semmi. - Vágja rá Zayn.
- Na ne titkolózzatok már! - Szólt ránk Niall.
- Mikor utoljára volt itt buli, kijött a rendőrség. Tudtátok, hogy Zayn kemény két órán keresztül rab volt? - A fiúk hangos nevetésbe törtek ki.
- A kis rossz fiú. - Szólal meg Louis, majd belecsíp Zayn arcába.
- Jól van nevessetek csak, de én voltam a legkeményebb tizenöt éves aki megjárta a sittet. -Itt már én se bírom és a fiúkkal együtt nevetek. De, hogy Zayn érezze, hogy szeretem adtam egy puszit az arcára. Látszólag meg enyhült, de tudtam, hogy még visszafog vágni ezért.
Csengő hangját hallom és még mindig röhögve lépkedek az ajtóig, hogy kinyissam. Elfordítom a zárban a kulcsot és mikor kitárul az ajtó, két embert látok magam előtt. Az egyiket ismerem, a másiknak a nevét tudom. Harry és Rebecha áll az ajtómban.
- Beengednél? - Kérdezi Harry. Bunkó stílusa nem lep meg, ezért inkább nem is vitatkozok vele. Arrébb állok, hogy betudjanak jönni. Rebecha tényleg csinos egy lány. Magas, hosszú fekete haja és kék szemei vannak. Nincs gondom azzal, hogy itt van, de Harry szólhatott volna. Na mindegy lényegtelen. Mikor visszaérünk a nappaliba a fiúk még mindig nevetnek, de ahogy meglátják, hogy új vendég érkezett, mind elhallgatnak. Liam egyből feláll és üdvözli Harry barátnőjét és így tesz sorban a többi fiú is. Miután mindenki köszöntött mindenkit, leülünk a nappaliba. Először csend uralkodik, amit Niall hangja tör meg.
- Szóval akkor lesz buli? - Niall mellettem ül és először fel se fogom, hogy miért nem válaszol senki, de ahogy felnézek kék szemeibe rájövök kérdését nekem szánta. Valahogy nem tudnék nemet mondani neki, így ezt válaszolom.
- Lesz, de reggel ti takarítotok. - Niall örömében nekem ugrik és ölelgetni kezd, majd csatlakozik hozzá a többi fiú is. Egy ember van aki még a közelembe se jön. Harry....
- Azt hiszem ezt megérdemeltem.
- Három év! - Üvöltöm. Jelen pillanatban nem érdekel semmi és senki, kiadom azt ami a szívemet nyomja. - Három évig, nem kerestél! Nem hívtál és nem írtál nekem egy rohadt szót sem! Elfelejtettél és ne mondd azt, hogy nem így volt!
- Pedig én sose felejtettelek el. - Válaszolja.
- Akkor miért? Miért zártál ki az életedből? Nem vagyok elég jó? Nem illek bele a sztár világodba?
- Ilyenről szó sincs, Kimi. - Régi becenevem hallatára a szívem kissé megenyhül, így halkabban és nyugodtabban kérdezem újra.
- Miért?
- Hintázzunk egy kicsit. - Mondja végül és elindul. Szótlanul követem őt, mert tudom, hogy választ fog adni kérdésemre. Mikor a hintához érünk elmosolyodik. Pontosan tudom, hogy neki is pont ugyanannyit jelentenek, az ehhez a helyhez fűződő emlékei mint nekem. - Kicsit azért nagyobbra emlészem. - Nevet fel. Na igen, kettőnk közül ő volt az aki nagyobbra nőtt három év alatt. Nehezen ugyan, de elhelyezkedik a hintában és lök magán párat. Én is így teszek és várok. Várok, hogy elkezdje a meséjét aminek nem hagyta, hogy részese legyek. - Mire szeretnél választ kapni?
-Kezdhetnéd azzal, hogy elmondod nekem, hogy miért nem kerestél ennyi éven át.
- Tudod nehéz ezt elmagyarázni.
- Azért próbáld csak meg.
- Mikor a karrierünk beindult, rengeteg tehendönk volt. Dolgoztunk az első albumunkon, a turnén és ezen kívül meg kellett jelennünk számos interjún, fotózáson és díjátadón. Nem akarlak átverni. Sok alkalmam és lehetőségem nyílt arra, hogy felhívjalak vagy írjak neked, de még arra is, hogy találkozzunk. Nem azzal volt a baj, hogy nem tudtalak elérni, hanem azzal, hogy nem akartalak. - Mondatára teljesen lefagytam. Ezek szerint a barátságunk nem is számít neki annyit, mint hittem? Nem az lehetetlen, hisz ötéves korom óta ismerem Zayn-t és tudom, hogy fontos vagyok neki, hisz ezt számtalanszor hangoztatta. Akkor, meg miért mondja ezt? Nem értem.
- Nem akartál? - Kérdezem halkan, összetörve.
- Nem. De nem azért amiért hiszed. Egyszerűen csak féltettelek. - Tekintetem ami eddig a cipőm orrával volt elfoglalva, most Zayn-re szegeződött, viszont ő csak mereven bámult előre. - Féltem. Féltem attól, hogy elveszítelek.
- Az sosem fordulhat elő! - Hangom, mai beszélgetésünk során, talán most először volt határozott. Zayn felém fordítja fejét és keserű mosolyt ereszt.
- Úgy gondolod? Mert én nem. Mindig attól tartottam, hogyha megmutatlak a nagyvilágnak és ha mindenki megtudná, hogy a legjobb barátom vagy, akkor egyből a hibát keresnék benned. Attól féltem, hogy kitalálnak rólad valamit, mert az újságírók ilyenek, sok baromságot összehordanak. Én, már csak tudom. Féltelek ettől az egésztől. Úgy voltam vele, hogy inkább haragudj rám azért, mert nem tartottam be az ígéretem, mint azért, hogy tönkretettem az életedet. Nem bírnám elviselni, ha szenvednél amiatt a sok barom miatt, aki a nap huszonnégy órájában azzal van elfoglalva, hogy olyanokat bántson akiket szeretek. - Ajkaimra mosoly kúszott, de a keserűség még mindig a szívemben lapult.
- Legalább a temetésre eljöhettél volna. - Jegyzem meg és tudom, hogy ez most telibe talált. Zayn arcán, a bánat, a bűntudat és a mérhetetlen fájdalom tükröződött. Nem ez volt a célom. Nem akartam, hogy neki is fájjon. Elég ha nekem fáj. De akkor is! Legalább akkor ott lehetett volna mellettem, mikor senkim nem volt.
- Kimi. Ne sírj kérlek. - Zayn hangja egészen közelről jött. Előttem guggolt és a kezemet szorította. - Sajnálom. Hidd el elképesztő bűntudatom van emiatt. Borzasztó barát vagyok... - Suttogta halkan, de én csak a fejemet ráztam.
- Felejtsük el jó? Megbocsájtok. Te vagy a legjobb barátom és ez soha nem fog változni.
- Ahogy anyukád mondaná " Egy lélek...
- Két testben." - Fejezem be a mondatot, majd mindketten elnevetjük magunkat. A hintában ülve sokat beszélgetünk. Figyelmesen végighallgatom, hogy milyen élményekkel gazdagodott eddig. Hatalmas szeretettel beszél a rajongóiról és azokról a fiúkról akikkel együtt zenél. Elmeséli a koncerteket, a turnébuszban tőltőtt napokat és azt is mikor az egyik bandatag majdnem felgyújtotta a buszt, mert főzni próbált. Boldog vagyok, hosszú ideje először. Nevetek és jóérzéssel tölt el, hogy Zayn itt van velem. Elmesélte a sztárság napos oldalát, de elmondta, hogy nem minden ilyen egyszerű és csodálatos. Pletykák, az igazságot nem fedő sztorik és az előítéletek is bőven kijutottak barátom számára. Most is azt meséli, hogy muszáj elköltözniük, mert a mostani otthonukat betámadták a lesifotósok. Eszembe jut valami...
- Mi lenne, ha a nálam laknátok? - Vetem fel az ötletet. Zayn arcán a kételkedést mutatkozik, de tovább érvelve talán megfontolja. - Gondolj csak bele. Nincs messze Londontól. Nem lennének lesifotósok. A házam elég nagy, bőven elférnénk, ráadásul te is jól ismered azt a környéket, hisz kiskorunkban a nyári szünetek nagy részét abban a házban töltöttük.
- Imádtam ott lenni. - Mosolyodik el Zayn. - Eszméletlen lenne, ha odamehetnénk. Ráadásul te is ott lennél. De, nem zavarna négy idegen fiú?
- Annyira nem lehetnek elviselhetetlenek. - Nevetek fel.
- Arra azért, nem vegyél mérget. - Sóhajt. Tudod néha rosszabbak, mint tíz kisgyerek.....
Jelen
- Még tíz kisgyerek is jobban viselkedik náluk. -Motyogom halkan, miközben a fürdőszobám tükre előtt próbálom levakarni magamról azt a ragacsot amit a fiúk rám kentek. Igazából még viccesnek is tartom, de akkor sem volt igazságos, hogy mind ellenem voltak. Ettől függetlenül boldogsággal tölti el a szívem,hogy újra van élet ebben a házban. A fiúk beköltözése óta minden olyan más lett. Eddig is otthonos egy lakás volt, de a benne lévő üres tér mindig is nyomasztott. Csak azért nem költöztem le és adtam el a házat, mert ez a szüleim hagyatéka. Ez az én örökségem és soha nem adnám oda, senkinek. Most viszont pörög az élet. Minden szobában fekszik valaki és akárhová megyek, tuti látom valamelyiküket. Másokat ez nyomasztana, de engem aki három évig egyedül élt, boldogsággal tölt el.
Mikor leszedtem magamról, azt a ragadós valami, lemegyek a nappaliba. Az összes fiú a tévé előtt ül és fimet néz. De jobban megnézve hiány érzetem támadt.
- Hol van Harry? - Kérdezek rá.
- Azt hiszem Rebecha társaságában tölti a mai napot. - Feleli Louis egy nagy vigyorral az arcán, mire a többi fiú elkezd nevetni.
- Értem. - Ennyit mondok, mert nem különösebben izgat a dolog. Harry az aki valahogy nem kedveltette meg magát velem az elmúlt két hétben.
- És mi a mai program? - Kérdezi Liam felém fordulva.
- Miért rám nézel? Most keltem, azt se tudom, hogy mennyi az idő.
- Háromnegyed három. - Feleli Louis.
- Köszi Lou. - Válaszolom kis gúnnyal a hangomban.
- Szívesen. - Válaszol mosolyogva.
- Úgy tudom ma szabadnapos vagy. - Mondja Zayn, miközben a szájába töm egy nagy adag sajtos pufit.
- Akkor buli lesz! - Kiállt fel Niall.
- Itt biztos, hogy nem! -Tiltakoztam.
- De miért nem? - Biggyeszti le ajkait Niall. Ilyenkor annyira édes... Megrázom a fejem, visszatérek a valóságba.
- Zayn? - Nézek az említett fiúra. Ha valaki tudja miért nem, az ő.
- Az már régen volt. - Válaszolja, majd legyint egyet kezével.
- Mi volt régen? - Kérdezi Liam.
Igen Zayn mi is volt régen? - Nevetek fel, mire barátom gyilkos pillantást vet felém.
- Semmi. - Vágja rá Zayn.
- Na ne titkolózzatok már! - Szólt ránk Niall.
- Mikor utoljára volt itt buli, kijött a rendőrség. Tudtátok, hogy Zayn kemény két órán keresztül rab volt? - A fiúk hangos nevetésbe törtek ki.
- A kis rossz fiú. - Szólal meg Louis, majd belecsíp Zayn arcába.
- Jól van nevessetek csak, de én voltam a legkeményebb tizenöt éves aki megjárta a sittet. -Itt már én se bírom és a fiúkkal együtt nevetek. De, hogy Zayn érezze, hogy szeretem adtam egy puszit az arcára. Látszólag meg enyhült, de tudtam, hogy még visszafog vágni ezért.
Csengő hangját hallom és még mindig röhögve lépkedek az ajtóig, hogy kinyissam. Elfordítom a zárban a kulcsot és mikor kitárul az ajtó, két embert látok magam előtt. Az egyiket ismerem, a másiknak a nevét tudom. Harry és Rebecha áll az ajtómban.
- Beengednél? - Kérdezi Harry. Bunkó stílusa nem lep meg, ezért inkább nem is vitatkozok vele. Arrébb állok, hogy betudjanak jönni. Rebecha tényleg csinos egy lány. Magas, hosszú fekete haja és kék szemei vannak. Nincs gondom azzal, hogy itt van, de Harry szólhatott volna. Na mindegy lényegtelen. Mikor visszaérünk a nappaliba a fiúk még mindig nevetnek, de ahogy meglátják, hogy új vendég érkezett, mind elhallgatnak. Liam egyből feláll és üdvözli Harry barátnőjét és így tesz sorban a többi fiú is. Miután mindenki köszöntött mindenkit, leülünk a nappaliba. Először csend uralkodik, amit Niall hangja tör meg.
- Szóval akkor lesz buli? - Niall mellettem ül és először fel se fogom, hogy miért nem válaszol senki, de ahogy felnézek kék szemeibe rájövök kérdését nekem szánta. Valahogy nem tudnék nemet mondani neki, így ezt válaszolom.
- Lesz, de reggel ti takarítotok. - Niall örömében nekem ugrik és ölelgetni kezd, majd csatlakozik hozzá a többi fiú is. Egy ember van aki még a közelembe se jön. Harry....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése