It was all about love.

3. Fejezet 

Magány...

Voltatok már magányosak? Éreztétek már azt, hogy hiába vesznek körül titeket több tucatnyian, mégis egyedül vagytok? Én most pontosan így érzek. Ez a sok ember, aki eljött a Niall által megszervezett bulira, mind idegenek számomra. Próbálok beszélgetni és vidám arcot vágni, de nem egyszerű. Mindenki a fiúk miatt jött és én csak egy aprócska szőke lány vagyok, akinek odanyögnek egy helló-t ha nagyon muszáj. Mindenki táncol és szórakozik, míg én csak ülök és mosolyogva figyelem az eseményeket. Szeretek bulizni, de valahogy nehezen megy úgy, hogy rád nézve az emberek azt gondolják, kihasználod a legjobb barátod.  Épp a konyhába indultam, mikor meghallottam, hogy egy fiú és egy lány arról beszélgetnek, hogy tuti valami pénzéhes érdekbarát vagyok és, hogy ez a ház is biztosan Zayn pénzéből van. Legszívesebben beleordítottam volna a képükbe, hogy nincs így és, hogy nem ítéljenek el, de nem tehettem hisz mégis csak vendégek. Fájnak ezek a dolgok, jobban mint azt az ember elsőre hinné. Szívem szerint felmennék a szobámba, lefürödnék és lefeküdnék aludni.

 A kanapén ülve, figyelem a tömeget és azt a pár ismerős arcot, akik szemmel láthatólag nagyon jól szórakoznak. Tekintetem megakad egy szőke leányzón. Perrie. Zayn barátnője. Ő is itt van a buliban. Nem bánom, hisz látom azt, hogy Zayn ennek mennyire örül. Mégis elfog egy keserű érzés. Őt nem féltette a sajtótól? Miért van az, hogy őt felvállalta, engem meg nem? A barátnője, ezt értem, de akkor is rosszul esik a tény, hogy engem hagyott egyedül szenvedni három évig, míg őt boldoggá tudta tenni, a nap minden percében. Ráadásul azt is most kellett megtudnom, hogy elveszi. Próbáltam őszintén mosolyogni mikor elmondták a dolgot, de nem tudtam. Nem azért mert nem örülök annak, hogy boldogok, csak fáj az, hogy nekem, a legjobb barátjának, már csak akkor mondja el, mikor már az egész világ tudja.

  A sírás határán állok. Annyi minden van ami nyomja a lelkemet, még se mondhatom el senkinek. Nem tudom mikor lettem ennyire érzékeny, de nagyon nem tetszik ez a hirtelen jött váltás. Soha nem voltam olyan aki sokat rágódik valamin, de most összetörtem. Vagy jogtalanul lennék féltékeny? Hisz valljuk be az vagyok. Nem nem hiszem, hogy jogtalan lenne. Mindenkinek fájna, ha a legjobb barátja először elhagyná három évre és még akkor se jelentkezne mikor egy egész világ omlik össze körülötte. Mert ez volt. Egyedül hagyott, mikor a szüleim meghaltak és akkor se volt ott mikor az öcsémet elvette a gyámhatóság. Az is már csak egy év. Egy év is hivatalosan is nagykorú leszek. Visszakapom őt és minden sokkal jobb lesz... Minden sokkal jobb.

  Hatalmas önmarcangolásom közepette észre se vettem, hogy sírok. Gyorsan felpattantam és kimentem a kertbe. Jót fog most tenni egy kis friss levegő. Eltolom az üvegajtót, de már akkor feltűnik, hogy rajtam kivül vannak még kint. Nem tudom kik ők pontosan, de valamin vitatkozhatnak. Sejtésem hamar be is igazolódik, mivel az egyik sötét test keze meglendül és egy hatalmas csattanással jelzi, hogy célba talált. Olyan gyorsan, hogy szinte fel se fogom, suhan el mellettem Rebecha. Kikerekedett szemekkel meredek utána. Hamarosan a másik fél személyére is fény derül, aki sebes léptekkel szinte már futva követi a lányt. Harry. Ki más? Egy ideig gondolkodok rajta, hogy vajon mi történhetett, de arra jutok jobb ha inkább hagyom. Kilépve a kertbe, nagyot szippantok a friss levegőből és kicsit úgy érzem megnyugodtam. Lassú léptekkel elsétálok a hintaágyig és aprókat lökve magamon, tekintetem az égre szegezem. Csillagok. Itt szépen látni az összeset. Mindig is szerettem bennük gyönyörködni. Erre még apu szoktatott rá.

 - Nem gyönyörűek kislányom?

- A csillagok?

- Igen.

- Mondd apa, miért szereted őket ennyire?

- Szép dolog hinni a mesékben, nem igaz? Hiszek abban, hogy minden egyes kis csillag egy-egy álom, ami még megvalósulásra vár. Az emberek már csak ilyenek, szívükben remények, álmok és hitek, szemükben pedig ott ragyognak a csillagok. Minden embernek kell egy saját csillag, mindenkinek kell remény és hit és a csillagok ezek az aprónak és távolinak tűnő pontok megadhatják ezt. Én ebben hiszek.

Apu mondatai a mai napig visszhangzanak a fejemben. Álmok, remények, hitek. Három dolog ami minden emberben egyformán megvan. Mindenkinek az a célja, hogy megvalósítson egy álmot, ebben hisz és abban reménykedik, hogy működni fog. Furcsa ez, de mégis igaz.

- Te miért ülsz itt kint egyedül? - A hang hallatára kicsit összerezzentem, nem számítottam rá, hogy kijön valaki.

- Csak kijöttem egy kicsit levegőzni. - Válaszolom.

- Nem tetszik a buli, igaz? - Most erre mit mondjak? Nem akarom megsérteni és nem is fogom.

- Nem ez a baj csak...

- Csak? - Kérdezi és leül mellém. Nem akarok válaszolni, így csak megrázom a fejem. - Sajnálom. - Sóhajt fel és hangján hallom tényleg nyomasztja ez a téma.

- Ne sajnáld. Nem a te hibád.

- De az enyém! Hívnom kellett volna olyanokat, akiket te is ismersz. Ez a te házad, még is olyan emberek

táncolnak bent akiket még soha életedben nem láttál. Bocsánat. - Ezután nem mondott többet és a csend vette át az uralmat. Nem éreztem kínosnak, de még is mondani szerettem volna valamit, csak azt nem tudtam, hogy mit. - Elmondod, hogy mi a baj? - Niall kérdése meglepett. Óvatosan emeltem fel fejemet és néztem bele kéken csillogó szempárjába. Kíváncsiság sugárzott belőle és egy kis huncut fény csillant meg szemeiben mikor tekintetem, a kelleténél jóval tovább időzött arca vonásain.
- Semmi bajom. - Válaszoltam és persze hazudtam.
- Igen persze, semmi bajod. Nyilván nem zavar, hogy szinte senkit nem ismersz ebben a buliban, ahogy az sem zavar, hogy a buli kezdete óta nem beszéltél egyikünkkel sem. Lefogadok, hogy boldog szívvel fogadtad el azt a  tényt is, hogy a legjobb barátod nem sokára házas lesz és te erről még csak nem is tudtál. Nyilván teljesen boldog vagy és nem azért jöttél ki sírva a kertbe, mert bánt valami, hanem azért mert minden rendben, nincs semmi bajod és felhőtlenül vidám és boldog vagy.  Nem vagyok hülye Kimberly! Nekem elmondhatod. Sejtem, hogy milyen nehéz ez most neked, de ha magadban tartod, semmivel sem lesz jobb.
- Én... - Kezdem bele, de elakadtam. - Én nem haragszom Zayn-re. Nincs bajom a barátnőjével sem, de még is fájdalmat okoznak minden egyes kis mozdulatukkal. Miért van ez? Miért nem múlik el? Én lennék az önző? - Hangom kétségbeesett volt és a gombóc a torkomban egyre csak nőtt.
- Nem vagy önző.
- Akkor meg miért? Miért van az, hogy elfog a kétségbeesés és a pánik ha arra gondolok, újból elvehetik őt tőlem? Zayn nem a tulajdonom...
- De a legjobb barátod.... - És ekkor már nem bírtam tovább, zokogva dőltem Niall vállára, aki csak szorosan magához ölelt és ennyit mondott.
- Nem lesz semmi baj, én itt vagyok.

 Zayn Malik

A buli amit Niall szervezett, a lehető legjobban sikerült. Lassan mindenki hazament, még Perrie is, mivel neki holnap utazni kell, a koncertek miatt. Imádom őt, jobb lányt ki se foghattam volna.
 Egy valami azonban nem hagy nyugodni. Kimi, nincs sehol és fogalmam sincs, hogy hol lehet. Úgy láttam bántja valami, de mintha nem akarná elmondani. Mondjuk ha belegondolok az ő helyzetébe, nem igen lehet szórakoztató egy olyan társaság, ahol nem is ismersz senkit. Ráadásul még én sem foglalkoztam vele....
- A francba. - Mérgelődöm. Hirtelen úrrá lesz rajtam a bűntudat. Milyen barát vagyok én? Hagyom, hogy egyedül legyen. Borzalmas vagyok és az a legrosszabb, hogy ezeket a hibákat túl gyakran követem el.
A keresésére indulok és mivel jobban ismerem őt mint saját magamat, tudom, hogy valószínűleg a kertben lesz a hintaágynál. Elhúzom az ajtót és meglepődve tapasztalom, hogy Kimi nem egyedül ül kint. Niall karjai szorosan tartják a picinyke lány testét aki keservesen zokog. Testem megfeszül és a fejem is megfájdul. Kezem ökölbe szorul. Hogyhogy nem vetten észre, hogy ennyire bántja ez az egész? És miért Niall az, akinél elsírja bánatát? Határozott léptekkel indulok el feléjük. Niall hamar észreveszi jelenlétemet és ha jól látom még belesúg valamit Kimi fülébe, majd feláll. Elsétál mellettem, de nem néz a szemembe. Megértem. Leülök aprócska barátom mellé és szinte azonnal nekem ütközik pici teste. Karjait körém fonja. Sosem szerettem ha sír, de még rosszabb ha ez miattam történik. Hirtelen döbbenek rá, hogy eddig mennyi mindent fojtott el magában. Szépen lassan leesik a dolog. A buli, az ismeretlen emberek, az eljegyzés amiről nem szóltam neki és az a három év is mély nyomokat hagyott benne. Ezt nem tudom elintézni, egy egyszerű bocsánat kéréssel. Nem tudom mit mondjak neki.
- Én egy barom vagyok. - Nyögöm ki végül, mire halk nevetés a válasz. - Tönkretettem az estédet. Sajnálom.
- Én csak, olyan egyedül érzem magam.
- Tudom.
- Nem haragszom rád.
- Tudom.
- Nem akarok egyedül maradni. Nem akarom azt érezni, mint akkor...
- Soha többé nem fogod. Nem hagyom!
- Meghaltak. - Nagy levegőt vettem, majd kifújtam. - És az öcsémet is elvették. - Most jöttem rá arra, hogy mennyire egyedül volt eddig. Elvesztette a szüleit és az öccsét és az egyetlen ember aki segíthetett volna neki, az én voltam.
- Borzasztó barát vagyok. -Jelentem ki.
- Nem vagy az. Igen nem voltál ott velem, mikor kellett volna, de most itt vagy és ez többet jelent mindennél. Én csak arra kérlek, hogy soha többet ne hagyj el. Tudom nevetséges dolog ilyet kérni, de nem akarok egyedül maradni. Vissza akarom kapni a régi énemet. Aki nevet és magbiztos. Segíts nekem visszaszerezni azt a Kimberly-t, aki akkor voltam.
- Segítek! - Válaszoltam és ezt most tényleg komolyan is gondoltam. - Megteszek érted mindent. Ugye tudod, hogy nagyon fontos vagy nekem? - Apró bólintással jelezte, hogy igen. - És azt, hogy te vagy a legjobb barátom? Soha ne felejtsd ezt el. Attól mert nem vagyok a közeledben vagy mert turnén vagyok, ez még nem változik. Ötéves voltam mikor megismertelek. A játszótéren ültél és homokvárat építettél. Emlékszel?
- Persze. Ahogy arra is, hogy összeromboltad a váramat.
- Mire te fejbevágtál egy zöld kis lapáttal.
- Megérdemelted.
- Fájt. - Válaszolom, mire Kimi elneveti magát. Legalább jobb kedve van. - De sose bántam, hogy így ismerkedtünk meg. Tudod miért?
- Miért?
- Mert ez az-az emlék amit féltve őrzök. A nap mikor először hozzám szóltál. Azt mondtad nekem, hogy olyan vagyok mint egy fekete majom. - Nevetnem kell az emlék hatására. Előttem van egy szőke kislány arcképe, kinek két oldalt be van fonva a haja. Kék szeme haragosan mered rám és ezek után arcba vág egy zöld lapáttal.
- Igen erre én is emlékszek. - Mosolyodik el halványan.
- Ígérem legközelebb ha bulit szervezünk, meghívjuk a régi bradfordi barátainak is.
- Rendben. Az jó lenne. Rég láttam már őket. Emlékszel még Benny-re?
- Bajkeverő Benny. Ahol ő megjelent mindig volt valami. Szerelmes volt beléd. - Nevetek fel.
- Jó barátom vagy is inkább barátunk volt.
- Őt is meghívjuk legközelebb.
- Rendben.
- Amúgy lemaradtál a világtörténelem legviccesebb szakításáról. - Mondom és próbálom visszafojtani a nevetést, de nem megy. Kimberly homlok ráncolva figyel, valószínűleg nem ért semmit ebből az egészből. - Harry és Rebecha. - Világosítom fel, mire Kim csak tátott szájjal bámul rám.
- Mi történt? - Érdeklődik.
- Na ez haláli lesz. Imádom a göndörkét, de ezt most jól elcseszte. Rebecha kiakadt Harry-re, mert túl kevés időt töltött vele. Kihívta beszélgetni, de odáig fajult a dolog, hogy jól képen törölte Harry-t. Rebecha szabályszerűen berontott a házba és senki sem értette mi baja. Nem sokkal később Harold is ugyan így tett. A nappali kellős közepén kezdtek el veszekedni, nagyjából a semmin és ezek után Rebecha, Harry fejéhez vágta, hogy a kapcsolatuk alatt végig csalta őt.
- És ebbe mi a vicces?
- Várj a legjobb rész még hátra van. Ezután kiderült az is, hogy Harry se volt hűséges és, hogy a kapcsolatuk alatt mindketten félreléptek. De a fordulópont akkor következett be mikor Rebecha elmondta, hogy az akivel megcsalta Harry-t, nem más mint Liz, Rebecha egyik legjobb barátnője. - Kimberly arcán egy mosoly fut végig és látom rajta, nagyon türtőztetni próbálja magát, de nem bírja sokáig hangos nevetésbe kezd.
- Erre Harry? - Kérdezi.
- Meg se tudott szólalni.
- Ez azért durva.
- Az.
- Én ilyenről még nem is hallottam, hát ez tényleg haláli.

 ***

Kimberly Lockwood

A bulinak vége és a fiúk már el is pakoltak. Mindenki megy aludni, de én még nem tudok. Csendben nyitok be szobájába, félve attól, hogy már alszik, de bent nem találok senkit. Viszont meghallom a zuhany hangját, amiből arra következtetek, hogy fürdik. Pár másodpercig tanácstalanul állok és már épp kimenni készülnék, mikor hallom elzáródni a zuhanyrózsát. Bekopogok fürdőszobája ajtaján, remélve, hogy ebből rájön, hogy vendége van és nem fog pucéran kijönni.

- Ki az? - Jön a kérdés, nekem meg hirtelen nagyot dobban a szívem. Köszönetet szeretnék mondani neki, az nem lehet olyan nehéz.

- Én vagyok az, csak beszélni szeretnék veled. - Mondom, de válasz nem jön, viszont a következő pillanatban nyílik az ajtó és ott áll előttem. Haja vizes és csak egy szál boxer van rajta. Tekintetem végigvezetem testén és rá kell jöjjek elég jó formában van. Vállai szélesek, karjai izmosak, a hasa pedig pont annyira edzett és kockás, amennyire annak kell lennie. Fejemet megrázva, próbálok észhez térni. Niall észrevehette zavaromat, mivel mikor felnéztem rá, kaján mosoly ült ki arcán, szemei meg pajkosan csillogtak. Mint ha azt akarná mondani. Láttam, hogy néztél rám és ez tetszett. Mély levegőt veszek és próbálom rendezni a gondolataimat, de végül csak ennyi jön ki a számon.

- Köszönöm.

- Még is mit? - Kérdez rá és keresztbe fonja karjait a mellkasa előtt. Száját pedig egy féloldalas mosolyra húzza. Direkt csinálja ezt?

- Nem egyértelmű? 

- Nem. Magyarázd el kérlek. - Tuti, hogy csak húzza az agyamat.

- A ma estét. Köszönöm, hogy ott voltál velem, mikor az összeomlás szélén álltam. Hálás vagyok.

- Semmiség.

- Nem, nem az. Tényleg köszönöm. - Niall arcán egy hatalmas mosoly terült szét. Közelebb húz magához és megölel. Teste nekem nyomódik és bőréből árad férfitusfürdőjének illata. Szemeimet becsukva, élvezem közelségét. Nem tudom pontosan, hogy mennyi ideig állhattunk így, de egy ideig biztos. A csöndet mely körülvett minket ő törte meg.

- Ma már egyszer elmondtam, de mondom még egyszer, én itt vagyok, ha szükséged lenne rám. - Mondata végén, egy gyöngéd puszit éreztem az arcomon. Meglepett, de boldogsággal töltött el. 

Ezután elköszöntünk és jó éjszakát kívántunk egymásnak én pedig hosszú ideje először, mosollyal az arcomon aludtam el.