It was all about love.

8. Fejezet

El se hiszem.

2013.12.07.

Egy sötét utcán végigsétálva azon tűnődöm, hogy mennyit ér számomra az élet. Dönthettem volna úgy, hogy a kivilágított utcarészen ballagok, de valahogy jobban vonzott a sötétség. És, hogy miért? Pusztán azért mert nincs mit vesztenem. Egyszerűen semmim sincs, amit elvehetnének tőlem. Az anyukám és az apukám már rég halott és a barátaimat is elvesztettem már egyszer, de ők is túltették magukat eme problémán. Mert ilyen egyszerű az élet. Az emberek élnek és meghalnak, de leginkább csak emlékeznek. A régi időkre, a szép pillanatokra, a mosolyokra és a kedves szavakra. Mert ha egy ember eltávozik köreinkből, akkor a jó dolgok megmaradnak és a rosszak feledésbe merülnek. Vajon ha nem lennék, kinek hiányoznék? Zayn biztosan hiányolna és, ahogy őt ismerem lelkileg összetörne, de erős fiú és egy idő után túl lépne rajta. Így van ez a többi fiúval is, hisz ők még alig ismernek, bár tudom, hogy szeretnek. 

Benny. A világoskék szeme, a huncut mosolya, a hangja és a szeretete, olyan dolgok amik nélkül nehezen élném túl a mindennapokat. Én nem tudnék abban a világban éni, ahol ő nem létezik. Vajon ő is így van ezzel? Mert ha belegondolok, soha de soha nem mondta ki nyíltan, hogy mit is érez irántam. Ami ha még jobban belegondolok eléggé fáj. Annyiszor vártam, arra a mondatra, ami minden lány álma. Annyiszor elhitette velem, hogy fontos vagyok neki. Haragudnom kéne rá, de nem megy. Nem megy, mert szeretem.

Hirtelen ér a felismerés. Blake! A szívem a torkomban dobog. A fejem zakatol. Mégis hogyan feledkezhettem meg róla? Ő miatta kell élnem! Neki kell segítenem! Miatta muszáj kibírnom! Nem szabad, hogy egyedül maradjon! Nem szabad... 

Rossz érzés kerít hatalmába. Hirtelen nyomasztó lesz a sötétség és lépteimet szaporábbra veszem. Egyik pillanatról a másikra mintha eltűnt volna minden. Azon kapom magam, hogy a semmi közepén állok. Se egy üzlet, vagy növény. Egyetlenegy ember sincs az utcán. Hova tűntek? Legszívesebben üvöltenék, de nem tudok. Megnémultam. 

Egy sötét alak rajzolódik ki a távolban. Megint elönt egy furcsa érzés. Mintha ismerném...

Félek, olyannyira, hogy a lábaim szó szerint remegnek. Közelebb jön mire én tiltakozva csak a fejemet rázom. Belül tombolok. Szemeimet összeszorítva próbálom kizárni, de mindhiába, mert halkan suttogja.

- Sajnálom.

Levegő után kapkodva ülök fel ágyamon.

- Csak egy rossz álom. - Nyugtatom magam, de sikertelenül. Lábaimat óvatosan a padló hűvös parkettájára 

teszem és lassú, megfontolt lépésekkel elballagok egészen a másik szobáig. Az ajtó előtt megtorpanok egy pillanatra, de erőt veszek magamon és benyitok. Ajkaimra mosoly kúszik, ahogy meglátom édesdeden alvó alakját. Látszik, hogy ma sokáig dolgoztak, mivel még mindig az aznapi ruhája volt rajta, nem pedig a szokásos mackónadrágos és szürke pulcsis szettje. Leülök az ágy szélére és végignézek alakján. Sokat változott az évek során, de valahogy mégis ugyan az maradt. Emiatt pedig elképesztően büszke vagyok rá, mivel nem szállt el és nem lett nagyképű. 

- Zayn. - Szólítgatom halkan.

- Már reggel van? - Kérdezi kómásan.

- Nincs.

- Akkor valamelyik fiúval történt valami?

- Nem. - Kicsit kezd bűntudatom lenni. - Itt aludhatok? - Kérdezem félve, de Zayn csak nagyot sóhajtva megpaskolja maga mellett a helyet. Nem kérdez semmi, csak magához húz és szorosan tart.

- Itt vagyok. Nincs semmi baj. - Suttogja halkan, amitől tényleg megnyugodtam. A sírás kerülgetett. Zayn tényleg mindenkinél jobban ismer...

2013.12.22.

Lassan itt a karácsony és mivel a fiúk hazautaznak a családtagjaikhoz, így mi, ma ünnepelünk. Megpróbálok minden olyan dolgot elkészíteni, ami kicsit is karácsonyi. Sütök, főzők, amiben egyedül Liam van segítségemre, mivel az ő célja, nem a sütő felrobbantása, hanem, hogy finomakat együnk. Louis-t szó szerint el kellett zavarni itthonról, mert annyira bepörgött, hogy nagyjából mindent elrontott amivel megbíztuk. Elfelejtette megvenni a fát, összetörte a díszeket és cukor helyet sót rakott a csokis sütibe. Igazából ez engem nem zavart, de a fiúk már ki voltak tőle, így arra jutottak, hogy jobb ha elmegy ajándékokat vásárolni a fürtössel.
- Nagyon ügyes vagy. - Szólal meg mellettem Liam. - Mint egy igazi háziasszony. - Ajkaimra egy féloldalas mosoly kúszik, hisz jól esnek a dicsérő szavak.
- Anya szakács volt. Tőle tanultam. - Fogalmam sincs, hogy miért, de büszkeség öntötte el az egész testem. Anya zseniálisan főzött és ha csak egy kicsit is úgy főzök mint ő, akkor már elégedett lehetek magammal.
- Megjöttünk! - Liam és én is szinte azonnal megindultunk, hogy megnézzük, milyen fát is választott a két fiú. Csak ámultam és bámultam, mert tényleg gyönyörű. Magas, de nem annyira mint egy emeletes ház, hanem pont jó. Szép terebélyes és dús. Tekintetem végigvezetem a két fiún. Niall arca kipirosodott, gondolom a hideg levegő hatására. Fejét egy szürke, kötött sapka díszíti és kék szemében az öröm csillog, ahogy a fát nézi. Mint egy kisgyerek. Imádni való. Zayn már sokkal inkább felnőtt fejjel gondolkodik, mert míg Niall azt tervezgeti, hogy hogyan díszíti fel, addig Zayn már most azon van kiakadva, hogy hogyan fogják belepréselni a fa törzsét a talpba. Elnézem őket és öröm járja át a szívem. Mennyi ideje nem volt már ilyenben részem. Három karácsony volt amit egyedül töltöttem. Most legalább vannak körülöttem emberek....

***

- Ez nagyon finom volt. - Dőlt hátra a székben Louis, miközben a hasát simogatta.

- Sok puszi a szakácsnőnek! - Kacsintott rám Niall, amitől kicsit zavarba jöttem.

- Én eddig is tudtam, hogy jól főzöl, na de, hogy ennyire. - Dicsért meg Zayn is, aki egy elismerő mosolyt küldött felém.

- Liam is segített. - Mutattam az említett fiúra, aki csak a fejét rázta.

- A tiéd az érdem, én csak besegítettem.

- Nem is rossz Lockwood. - A fejem a hang irányába kapom, de mire rátudnék nézni, addigra feláll és tányérjával együtt a konyha felé veszi az utat. Még Harry-nek is ízlett. Ennek azért örülök.

Az idő csak úgy telik. Már majdnem hét óra van, mikor úgy döntünk, hogy ideje lenne megajándékozni egymást. Leülünk a fotelbe, de mivel túl sokan vagyunk én és Niall a szőnyegre telepedtünk le és bár tagadjuk, mindketten tudjuk, hogy az ajándékok miatt ülünk közelebb a karácsonyfához, mely alatt már egy rakatnyi kis, vagy éppen nagy csomag tornyosul. 

- Na akkor kezdjük. - Csapja össze tenyereit Tomlinson úrfi és megindul az ajándékok felé. Szépen lassan mindenki követi a példáját és átadjuk egymásnak, a nagy gonddal becsomagolt ajándékokat.

    Szeretem a karácsonyt. Nem azért mert imádok kapni, hanem mert ilyenkor minden olyan más kép hat az emberre. Jobban értékeli az apróságokat és jobban figyel, azokra a dolgokra amik felett nap, mint nap átsuhan. Kiskoromban apa mindig azt mondta, hogy hibás az, az elmélet, hogy jobb adni mint kapni, mert a kettő szorosan egymásba fonódik. Ha te adsz, akkor valaki kap, de ha te nem kapsz, akkor senki se ad. És ez igaz, mert, ha kapsz valamit és te annak igazán örülsz, akkor az a másiknak is boldogságot okoz, de neked is. Így kerek ez az egész. Ha mindenki boldog.

   Már lassan az ajándékozás végére érünk. Tömérdek csomagolópapír hever a földön, ami idegesíthetne is, de nem tud. Annyi mindent kaptam, hogy komolyan mondom, már a sírás kerülgetett, hogy ennyit költöttek rám. Nem kellett volna. Tényleg nem. Louis egy karkötőt vett nekem, amin apró kis madarak lógnak és csináltatott egy képet, amin az összes eddigi közös fotónk szerepelt. Liam egy hatalmas plüssmacit vett nekem, ami komolyan mondom, hogy nagyobb mint én. Persze ezen szórakoztak is eleget a srácok. Niall nagyon aranyos volt, mert sütött nekem sütit és ez nagyon sokat jelentett nekem, hisz pontosan tudom, hogy nem a konyhai tudásáért díjazzák hetente. Ezen kívül vett nekem egy pulcsit, mondván, hogy most már nem kell elcsórnom az övét. Ezzel vitatkoztam egy ideig, de rájöttem, hogy igaza van, mivel az övében alszok minden nap. Kaptam tőle egy karkötőt is amit gondolom Louis-val együtt vehettek, mivel szinte ugyan olyan volt, csak ezen apró kis levelek lógtak.

- Ez a tiéd hercegnő. - Huppan le mellém Harry és az ölembe ejt egy apró kis dobozkát. Kíváncsian emelem rá tekintetem és szinte farkasszemet nézek zöld íriszeivel. Kaján kis mosoly ül ki arcára, majd közelebb hajolva a fülembe suttogja. - Kibonthatnád. Azért vettem, hogy hord. Remélem, hogy fogod. - Nagy levegőt vettem és kicsit elhúzódtam a fürtöstől. Rendeztem gondolataimat és kinyitottam. Szemeim elkerekedtek és hitetlenkedve néztem a hülyén vigyorgó göndör gyerekre. Ez egy vagyonba kerülhetett. A nyaklánc gyönyörű. Egy ezüstláncra egy gyűrű volt ráhúzva, vagy valami ahhoz hasonló és bár nem vagyok nagy szakértője a dolognak, azt még én is tudom, hogy három kis ékkő, vagy is inkább gyémánt díszíti. Hülye ez a gyerek? Mégis annak ellenére, hogy tudom, hogy méregdrága volt és haragudnom kéne rá, mert még csak nem is kedvel és úgy vesz ilyen ajándékot, nem megy. Nem megy mert költött és gondolt rám.
- Köszönöm. - Válaszolom halkan. - Ez pedig a tiéd. - Nyújtom át neki az ajándékomat. A szívem a torkomban dobog. Vajon tetszik majd neki? Zavartan nézem, ahogy kibontja.
- Ez menő. - Ennyit fűz hozzá és felveszi. Egy papírrepülős nyakláncot választottam neki, ami szerintem pont hozzá illik. Megkönnyebbültem. - Köszönöm. - Mondja még és egy apró puszit nyom az arcomra. Ma már sokadszorra lepődök meg tettein. Mi lelte ezt a fiút?
- Szí...Szívesen. - Dadogom, mert érzem, ahogy a fejem vörösödik és a szívem meg olyan gyorsan kalapál, hogy szinte kiugrik.
- Kimi! - Zökkent ki Zayn. - Az én ajándékomhoz kocsikáznunk kell egy kicsit. Gyere és hozz sütit is. - Kacsint rám. Újabb meglepetés várható, Zayn Malik módra. Talán félnem kéne?

***

Már vagy két órája kocsikázunk és fogalmam sincs arról, hogy hol lehetünk. Ismerős a táj, de valahonnan nagyon régről rémlik valami. A búzamezők és a malomkerekek. A kis falu és a lovarda. Szépen lassan leesik. Szemeimbe könnyel gyűlnek, mikor rájövök, hol is vagyunk valójában. Zayn leparkolt és várt.

- Hogyan? - Kérdeztem bőgve. Sejtem mennyibe fájt ez neki.

- Sokat segít a tény, hogy én vagyok Zayn Malik és, hogy gazdag vagyok. Elintéztem, ne érdekeljen, hogy hogyan.
- Istenem Zayn. -Szorosan magamhoz öleltem, mert jelen pillanatban fogalmam sincs, hogy hogyan tudnám meghálálni neki. - Szeretlek.
- Én is, de menny mert, már vár téged.
- Köszönöm.

Ilyenek az igaz barátok. A megfelelő pillanatban vannak ott melletted és támogatnak ha kell. Zayn is ezt teszi, amiért hálám örökre üldözni fogja. El se hiszem, hogy újra láthatom az öcsémet..