Sziasztok!
Először is bocsánatot szeretnék kérni, azért, hogy ilyen sokat kellett várni az új részre, de sok minden összejátszott és a tőlem megszokott módon megint sikerül jó nagy késéssel fejezetet hoznom.
Azért köszönöm a visszajelzéseket, tényleg jól esnek a kedves szavak.
Remélem tetszeni fog az új rész, bár ez sem lett a leghosszabb, de ígérem a következő már az lesz és a történet egy kicsit szétszakad. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket! :)
Jó olvasást!
Először is bocsánatot szeretnék kérni, azért, hogy ilyen sokat kellett várni az új részre, de sok minden összejátszott és a tőlem megszokott módon megint sikerül jó nagy késéssel fejezetet hoznom.
Azért köszönöm a visszajelzéseket, tényleg jól esnek a kedves szavak.
Remélem tetszeni fog az új rész, bár ez sem lett a leghosszabb, de ígérem a következő már az lesz és a történet egy kicsit szétszakad. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket! :)
Jó olvasást!
Vegyes érzelmek
éjfél felé, arra keltem, hogy fázom, Harry, egy pillantásával elérte, hogy mindez megváltozzon. Ránk terítette a plédet, szorosan karjaiba font és halkan dúdolt valami nemlétező, de az én szívemet mégis megdobbantó dallamot.
- Szeretlek. - Mondta végül.
- Én is. - Feleltem rá.
- Elhiszed ha azt mondom, hogy én jobban?
- Elhiszem.
- Nem hiszed.
- De.
- Miért?
- Bízok benned.
- Jobban szeretlek. Ez nem baj....Mindig így lesz.... Mindig. Ezt is elhiszed?
- Szeretlek.
- Jó válasz. - Nevetett. - Nagyon jó. - Ásított akkor. Nem kellett sok neki, ez után, hamar elnyomta az álom.
Karjaiban fekve, kizárva a nagyvilágot, úgy éreztem azon kívül, hogy Harry velem van, semmi nem változott. Nem lettem idősebb, nem értek veszteségek, úgy éreztem boldog vagyok és az idő, csak egy fogalom, melyet leírnak, megfogalmaznak de most csak áll, és mi élünk, mozgunk, szeretünk anélkül, hogy bármi is változna, körülöttünk vagy bennünk.
Mellkasán pihenő kezem, óvatosan játszik pólójának anyagával, figyelve arra fel ne keltsem. Olyan aranyos így. Olyan, egyszerű és emberi. Élhetnék nagy szavakkal, hogy mennyire tökéletes ajkai vannak és, hogy arca olyan akár egy angyalé. Talán még igaz is lenne, sőt! Azonban nem visz rá a lélek. Nem csodálhatom ennyire. Nem szabad! És, hogy miért nem? Ő csak egy fiú. Egy srác. Híres, gazdag, befolyásos, turnézós, rajongók szívét megdobogtató srác, de csak egy srác. Szeret szórakozni, a barátaival lenni, bulizni, viccelődni, komolykodni, lelkizni, kiborulni, nevetni, focizni, ugrálni ha boldog. Átlagos. Ugyan olyan mint a többiek, persze nekem nem, de lényegében olyan mint a vele egykorúak és ez nem baj. Hogy lenne az? Miért? A körítés több, és az ami körülveszi.
Arcomat közelebb tolom mellkasához. Illata körbeleng. Ezt is imádom benne. Ha ránéz az ember, nem feltételezi róla egyből, hogy ennyire férfias illata van, ahogyan a többi dolgot se. Mint az, hogy mennyire, de mennyire odaadó, vagy azt, hogy egy cseppet sem türelmes. Sose hittem volna, hogy ennyire tud bánni a szavakkal, vagy, hogy a tettei előbb beszélnek mint ő maga. Nem feltételeztem, hogy ennyire szerény, hogy ennyire a földön jár, vagy, hogy a levesét csak akkor eszi meg, ha müzlis bögrébe kapja és, hogy sose vacsoraidőben étkezik, hanem hajnalban. Nem szeret főzni és rendet tenni maga körül, utálja ha hangosan szól a zene, azonban imádja magát áztatni a zuhany alatt. Annyi mindent tudok róla és ez idáig fel se tűnt igazán. Fél év. Egy karácsony, egy szilveszter, több buli és hétvége. Betegség és részegség.
Részegség...
Hányszor is láttam, hogy teljesen szétázva jön haza?
Sokszor....
Rengetegszer.....Ez eddig miért nem tűnt fel?
Mert nem érdekelt.
Most már érdekel.
Most már igen....
Testem kissé megfeszült a komor gondolatokra, de Harry puha ajkai melyek csókot leheltek nyakamra, hamar elérték, hogy ellazuljak.
- Jó reggelt szerelmem. - Hatalmas vigyor terül szét arcomra. Nem tudok mit mondani, csak fekszek ugyan úgy mintha nem történt volna semmi. Pedig mennyire, hogy történt! Harry mellett ébredtem és szerelmemnek szólított. A boldogság megnémít. Mondogatta régen az anyukám. Eddig nem igazán értettem, de be kell látni igaza volt. Vannak helyzetek mikor szavakkal nem tudod kifejezni mit is érzel.
Közelebb húzódtam hozzá, tekintetem belefúrtam, az Ő még álmoskás szempárjába és akaratlanul hullottak könnyeim a pólójára. Harry felriadt, ülésbe tornázta magát, kétségbeesetten kereste a miérteket. Miért sírok? Miért most? Mert elmegy? Mert itt van? Nem tudta a válaszokat.
- Boldog vagyok. - Sírtam, nevettem egyszerre, mire Harry látványosan megkönnyebbült.
Arcomat kezei közé fogta, olyan gyengéden ért hozzám, ahogyan csak tudott és olyan lágyan beszélt, hogy a szívem abban a pillanatban tényleg feladta magát. Beleszerettem.
- Hozhat bármit az élet, de egyet soha, de soha nem feledj! Szeretlek! És ez nem fog változni. Érzem, itt benn, a szívemben. Nem félj soha semmitől, mert nem vagy egyedül. Itt vagyok. Itt vagyunk. TE. MÁR. SOHA. NEM. LESZEL EGYEDÜL. - Szótagolta. Hittem neki. Miért ne tettem volna?
Aprót bólintottam. Harry átölelt, szorosan, amitől biztonságban éreztem magam.
- Elmész. - Mondtam, mire Harry feje fájdalmas grimaszba torzult.
- Tudom, de ez csak pár hónap és közben ugyanúgy találkozhatunk, néhány koncertre el is jöhetsz, beszélünk majd telefonon és ha kell vissza utazom ide. Nem lesz baj!
- Tudom, hogy nem lesz. - Néztem bele szemébe. Tudom, hogy fél. Fél itt hagyni. Fél attól, hogy azt mondom, nekem ez így nem fog menni. - Kagylót szeretnék.
- Hogy mit? - Nevetett fel zavartan. Nem értette. Nem is kell.
- Kagylót. - Ismételtem meg. - Szerzel nekem? - Harry egy ideig, csak némán figyelt, próbálta eldönteni, hogy csak témát akarok váltani, vagy tényleg komolyan beszélek.
- A legszebbet, a legszebbnek. - Mondta, én pedig csókot kezdeményeztem. Harry csípőmre tette kezeit, közelebb húzott magához, én pedig egy percig se tiltakoztam. Csókunk elmélyült, pár perc múlva zihálva váltunk el.
- Ez nehéz lesz így. - Morogta. - Már most teljesen kivagyok és ráadásul el kell utaznom hónapokra. - Fújtatott egyet. - Mi lesz így velem? - Húzta féloldalas mosolyra a száját.- Teljesen kicsinálsz...
- Ha..Harry. - Dadogtam zavaromba. - Ígérd meg, hogy felhívsz ha baj van.
- Semmi baj nem....
- Ígérd meg! - Néztem rá.
- Rendben, de te is ígérj meg nekem valamit. - Vonásai keményebbek lettek. - Jobban mondva két dolgot. - Aprót bólintottam.
- Az egyik - emelte fel mutatóujját - az, hogy addig még nem vagyok itthon, nem engeded, hogy ez a Benny gyerek rád mozduljon, meg úgy senki nem akarjon rámozdulni, rendben?
- Harry. - Nevettem fel.
- Nem, nem! Ne nevess! Te nem látod magad úgy, ahogyan én vagy más férfiak látnak téged. Tudom miről beszélek.
- És mit tegyek ez ellen? - Tártam szét kezeimet.
- Hát lehetnél kevésbé szexis......- Bólogat. - Ja az jó lenne.
- Hülyeségeket beszélsz.
- Kimberly! - Szólt rám. - Egyáltalán nem beszélek hülyeségeket.
- Rendben, rendben. - Védekeztem.
- Oké, mindegy. Bízok benned. Jobban mondva benned bízok, de System barátunkban nem.
- Nem lesz baj.
- Tudom, de akkor is. Féltelek. Kérlek értsd ezt meg.
- És az a sok csaj, aki körbevesz? - Vontam fel a szemöldököm. - Velük mi van?
- Mi lenne?
- Jaj ne nézz hülyének! - Forgattam meg szemeimet.
- Féltékeny vagy? - Vigyorgott.
- Te vagy az. - Fontam keresztbe kezeimet.
- Jogosan.
- Én is jogosan.
- Szeretlek. - Mondta.
- Én is. - Mosolyogtam. - És mi lenne a második dolog? - Kérdeztem vidáman. Harry teste megfeszült, amitől kicsit megijedtem.
- Szeretném ha otthagynád a mostani munkádat. - Komoly tekintete, ellentmondást nem tűrően vizslatott. Szorongás jött rám. Ezt az egyet kihagyhattuk volna...- Nem ítéllek el, megértem, hogy a szükség nagy úr és ez kellett ahhoz, hogy a szüleid hagyatékát fent tudd tartani, de most, hogy az enyém vagy nem fogom hagyni! Ne érts félre, nem azt mondom, hogy ne dolgozz, tudom, hogy fontos neked, hogy saját kereseted legyen, ezzel nincs is baj. - Szelíd mosoly fut végig arcán, majd folytatja. - Utálom a tudatod, hogy más férfiak úgy érnek hozzád, ahogyan csak nekem lenne szabad. Utálom, hogy rajtad legeltetik a tekintetüket, utálom mert tudom mit látnak mikor rád néznek. Utálom!
- Megértem. - Annyira, de annyira megértem! Ha tudnád mennyire! Ha tudnád mit éltem át Harry, ha mindent tudnál....Nem! Nem kell mindent tudod! Ez így jó. Ez így tökéletes.
- Minden hónapban küldök neked pénzt. - Már tiltakozni, akartam mikor folytatta. - Mint mondtam az enyém vagy és ami hozzám tartozik , arról gondoskodom. - Beleegyezően bólintottam. - Fogalmad sincs róla, mennyire szeretlek. - Rázta meg fejét, de közben mosolygott. - Egyébként nem felejtettél el valamit? - Hiába törtem a fejem, nem esett le miről beszél.
- Szerda van. - Vigyorgott. Szerda van...Szerda! Szerda van!
- Logan! - Kiáltottam örömömben. - És az unokatesóim. Ma jönnek! Harry, ma jönnek! Itt lesznek. - Minden eltűnt, csak egy dologra tudtam gondolni. A családomra....Azokra akik még megmaradtak nekem... - Mennyi az idő? - Kérdeztem izgatottan. Harry elővette telefonját, majd közölte, hogy tíz múlt hét perce. - Akkor három óra és itt vannak. Itt lesznek. Velem...
- Persze, ne is érdekeljen, hogy én, a hős lovagod meg elmegyek. - Tetette a sértődöttet, de pontosan tudtam, hogy ő is annyira örül a családom érkezésének mint én.
Testem nekivetődött a fürtösének, mely kibillentette egyensúlyából, így a padlóra zuhantunk, de mindketten csak nevetni tudtunk. Sok mindenért nevettünk. Nevettünk, azon mekkorát estünk. Nevettünk magunkért, hogy elfelejtsük a rossz dolgokat. Harry nevetett értem, mert nem akarta kimutatni mennyire is fél attól, hogy távol leszünk egymástól. Én nevettem a göndörért, leplezve mennyire féltem őt. Nevettünk mindenem, míg rajtunk a Világ nevetett. Kacarászva ismételgette: Buta emberek? Hát nem jöttetek még rá? A boldogság mulandó. De tudjátok mit? Nevessetek csak, a vége mindig ugyan az lesz....Csalódás.
Szeretném megmutatni a Világnak: Ez hazugság!
Testem kissé megfeszült a komor gondolatokra, de Harry puha ajkai melyek csókot leheltek nyakamra, hamar elérték, hogy ellazuljak.
- Jó reggelt szerelmem. - Hatalmas vigyor terül szét arcomra. Nem tudok mit mondani, csak fekszek ugyan úgy mintha nem történt volna semmi. Pedig mennyire, hogy történt! Harry mellett ébredtem és szerelmemnek szólított. A boldogság megnémít. Mondogatta régen az anyukám. Eddig nem igazán értettem, de be kell látni igaza volt. Vannak helyzetek mikor szavakkal nem tudod kifejezni mit is érzel.
Közelebb húzódtam hozzá, tekintetem belefúrtam, az Ő még álmoskás szempárjába és akaratlanul hullottak könnyeim a pólójára. Harry felriadt, ülésbe tornázta magát, kétségbeesetten kereste a miérteket. Miért sírok? Miért most? Mert elmegy? Mert itt van? Nem tudta a válaszokat.
- Boldog vagyok. - Sírtam, nevettem egyszerre, mire Harry látványosan megkönnyebbült.
Arcomat kezei közé fogta, olyan gyengéden ért hozzám, ahogyan csak tudott és olyan lágyan beszélt, hogy a szívem abban a pillanatban tényleg feladta magát. Beleszerettem.
- Hozhat bármit az élet, de egyet soha, de soha nem feledj! Szeretlek! És ez nem fog változni. Érzem, itt benn, a szívemben. Nem félj soha semmitől, mert nem vagy egyedül. Itt vagyok. Itt vagyunk. TE. MÁR. SOHA. NEM. LESZEL EGYEDÜL. - Szótagolta. Hittem neki. Miért ne tettem volna?
Aprót bólintottam. Harry átölelt, szorosan, amitől biztonságban éreztem magam.
- Elmész. - Mondtam, mire Harry feje fájdalmas grimaszba torzult.
- Tudom, de ez csak pár hónap és közben ugyanúgy találkozhatunk, néhány koncertre el is jöhetsz, beszélünk majd telefonon és ha kell vissza utazom ide. Nem lesz baj!
- Tudom, hogy nem lesz. - Néztem bele szemébe. Tudom, hogy fél. Fél itt hagyni. Fél attól, hogy azt mondom, nekem ez így nem fog menni. - Kagylót szeretnék.
- Hogy mit? - Nevetett fel zavartan. Nem értette. Nem is kell.
- Kagylót. - Ismételtem meg. - Szerzel nekem? - Harry egy ideig, csak némán figyelt, próbálta eldönteni, hogy csak témát akarok váltani, vagy tényleg komolyan beszélek.
- A legszebbet, a legszebbnek. - Mondta, én pedig csókot kezdeményeztem. Harry csípőmre tette kezeit, közelebb húzott magához, én pedig egy percig se tiltakoztam. Csókunk elmélyült, pár perc múlva zihálva váltunk el.
- Ez nehéz lesz így. - Morogta. - Már most teljesen kivagyok és ráadásul el kell utaznom hónapokra. - Fújtatott egyet. - Mi lesz így velem? - Húzta féloldalas mosolyra a száját.- Teljesen kicsinálsz...
- Ha..Harry. - Dadogtam zavaromba. - Ígérd meg, hogy felhívsz ha baj van.
- Semmi baj nem....
- Ígérd meg! - Néztem rá.
- Rendben, de te is ígérj meg nekem valamit. - Vonásai keményebbek lettek. - Jobban mondva két dolgot. - Aprót bólintottam.
- Az egyik - emelte fel mutatóujját - az, hogy addig még nem vagyok itthon, nem engeded, hogy ez a Benny gyerek rád mozduljon, meg úgy senki nem akarjon rámozdulni, rendben?
- Harry. - Nevettem fel.
- Nem, nem! Ne nevess! Te nem látod magad úgy, ahogyan én vagy más férfiak látnak téged. Tudom miről beszélek.
- És mit tegyek ez ellen? - Tártam szét kezeimet.
- Hát lehetnél kevésbé szexis......- Bólogat. - Ja az jó lenne.
- Hülyeségeket beszélsz.
- Kimberly! - Szólt rám. - Egyáltalán nem beszélek hülyeségeket.
- Rendben, rendben. - Védekeztem.
- Oké, mindegy. Bízok benned. Jobban mondva benned bízok, de System barátunkban nem.
- Nem lesz baj.
- Tudom, de akkor is. Féltelek. Kérlek értsd ezt meg.
- És az a sok csaj, aki körbevesz? - Vontam fel a szemöldököm. - Velük mi van?
- Mi lenne?
- Jaj ne nézz hülyének! - Forgattam meg szemeimet.
- Féltékeny vagy? - Vigyorgott.
- Te vagy az. - Fontam keresztbe kezeimet.
- Jogosan.
- Én is jogosan.
- Szeretlek. - Mondta.
- Én is. - Mosolyogtam. - És mi lenne a második dolog? - Kérdeztem vidáman. Harry teste megfeszült, amitől kicsit megijedtem.
- Szeretném ha otthagynád a mostani munkádat. - Komoly tekintete, ellentmondást nem tűrően vizslatott. Szorongás jött rám. Ezt az egyet kihagyhattuk volna...- Nem ítéllek el, megértem, hogy a szükség nagy úr és ez kellett ahhoz, hogy a szüleid hagyatékát fent tudd tartani, de most, hogy az enyém vagy nem fogom hagyni! Ne érts félre, nem azt mondom, hogy ne dolgozz, tudom, hogy fontos neked, hogy saját kereseted legyen, ezzel nincs is baj. - Szelíd mosoly fut végig arcán, majd folytatja. - Utálom a tudatod, hogy más férfiak úgy érnek hozzád, ahogyan csak nekem lenne szabad. Utálom, hogy rajtad legeltetik a tekintetüket, utálom mert tudom mit látnak mikor rád néznek. Utálom!
- Megértem. - Annyira, de annyira megértem! Ha tudnád mennyire! Ha tudnád mit éltem át Harry, ha mindent tudnál....Nem! Nem kell mindent tudod! Ez így jó. Ez így tökéletes.
- Minden hónapban küldök neked pénzt. - Már tiltakozni, akartam mikor folytatta. - Mint mondtam az enyém vagy és ami hozzám tartozik , arról gondoskodom. - Beleegyezően bólintottam. - Fogalmad sincs róla, mennyire szeretlek. - Rázta meg fejét, de közben mosolygott. - Egyébként nem felejtettél el valamit? - Hiába törtem a fejem, nem esett le miről beszél.
- Szerda van. - Vigyorgott. Szerda van...Szerda! Szerda van!
- Logan! - Kiáltottam örömömben. - És az unokatesóim. Ma jönnek! Harry, ma jönnek! Itt lesznek. - Minden eltűnt, csak egy dologra tudtam gondolni. A családomra....Azokra akik még megmaradtak nekem... - Mennyi az idő? - Kérdeztem izgatottan. Harry elővette telefonját, majd közölte, hogy tíz múlt hét perce. - Akkor három óra és itt vannak. Itt lesznek. Velem...
- Persze, ne is érdekeljen, hogy én, a hős lovagod meg elmegyek. - Tetette a sértődöttet, de pontosan tudtam, hogy ő is annyira örül a családom érkezésének mint én.
Testem nekivetődött a fürtösének, mely kibillentette egyensúlyából, így a padlóra zuhantunk, de mindketten csak nevetni tudtunk. Sok mindenért nevettünk. Nevettünk, azon mekkorát estünk. Nevettünk magunkért, hogy elfelejtsük a rossz dolgokat. Harry nevetett értem, mert nem akarta kimutatni mennyire is fél attól, hogy távol leszünk egymástól. Én nevettem a göndörért, leplezve mennyire féltem őt. Nevettünk mindenem, míg rajtunk a Világ nevetett. Kacarászva ismételgette: Buta emberek? Hát nem jöttetek még rá? A boldogság mulandó. De tudjátok mit? Nevessetek csak, a vége mindig ugyan az lesz....Csalódás.
Szeretném megmutatni a Világnak: Ez hazugság!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése