It was all about love.

Sziasztok! Meghoztam az új részt, ami remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket

Nem lett ez sem sokkal hosszabb mint az előző, de szerintem lényegre törőre sikeredett :)

A részhez jó olvasást kívánok

UI: Újból megköszönöm, hogy visszajeleztek. Hálás vagyok :)

22. Fejezet

Velem van

- Ott vagyunk már? - Kérdezem már vagy századjára. Harry kezeitől nem láttam semmit, csak azt tudtam, hogy kint vagyunk, meg, hogy átmentünk a kerten. 

- Mindjárt. - Nevet. - Nem vagy a türelem mintaképe. 

- Na látod ez igaz, de egy nőt megváratni akkor sem szép.

- Már itt is vagyunk. - Mondja, tudomást sem véve előző mondatomról. - Tádá! 

      A teljes döbbenet. Így éreztem, mikor megláttam a meglepetést. Ezt mind értem? Megszólalni se tudtam. A hely már eleve különleges volt számomra, hiszen Blake és én építettük, de ez ezerszer szebben mutatott így. A faházunk, mely lassan már tíz éve áll, egyszerűen káprázatos. Harry kivilágította az egészet, úgy ragyog, hogy az ember le se tudja venni róla a szemét. Ezt mind értem? Ismétlem meg a kérdést magamban. Ez rengeteg munka lehetett. Ámultam. Ezért tűnt el egész napra? A válasz egyértelmű volt. Ez mind értem van. Észre se vettem, de már a kis fahídon álltam, Harry azonban lentről figyelt. Ez az egész kis kuckó, nincs hatalmas távolságra a földtől, de így úgy éreztem magam mint Júlia, aki az erkélyen állva várja Rómeót. Körbenézek és szemeim könnybe lábadnak. 

- Tetszik? - Kérdezi lentről. Tekintete kicsit kétségbeesetten pásztáz, egyáltalán nem biztos abban, hogy milyen reakciót vált ki belőlem a tény, hogy egy régi emlék került most újra elő. Zöld írisze, az enyémbe kapaszkodnak, úgy csillognak, mint egy gyönyörű ékkő.

- Lenyűgöző. - Mondom végül. - De ugye, nem azt tervezted, hogy ott maradsz? - Mosolygok. Harry nem habozik sokáig, gyorsan fellépdel a kissé rozoga lépcsőfokokon és pár másodperc múlva, már ott is terem mellettem.

- De most komolyan. - Vakarja meg tarkóját. - Nem csináltam még ilyet.....Nem hiszem, hogy túl jó lennék ebben és... - Egy csókkal fogtam be száját.

- Sosem tettek még értem ilyen szép dolgot. - Mondom miután elváltunk. Úgy láttam kicsit furcsállta, de nem tette szóvá.

- Van még. - Vigyorgott. - Gyere! - Megragadta csuklómat és a fedett kis házikó felé húzott. Odaérve meglepődtem, milyen tiszta minden, de valószínűleg ez is a fürtös érdeme.

- Kakaó? - Nézek rá, de szívemben gyermeki öröm talált helyet.

- Szívesebben innál mást? Hozzak pezsgőt? Hozhatok. - Már indulni készült volna, mikor visszatartottam.

- Ez így tökéletes.....Szeretem a kakaót. - Harry megkönnyebbülten felsóhajtott, majd egy gyöngéd csókot lehelt ajkaimra.
- Nagyon szeretném, hogy emlékezetes legyen az első randink. Ez fontos nekem. - Szavai melegséggel öntik el szívem és jelen pillanatban úgy érzem, a legszerencsésebb lány vagyok ezen a világon.
- Gyönyörű. - Mondom mire Harry elmosolyodik és a földre mutat, amin szétterített egy kockás plédet és amin valószínűleg ülni fogunk. Így is tettünk. Kényelembe helyeztük magunkat, megragadtunk egy-egy gőzölgő kakaót és lassan inni kezdtük.
- Húúú ez forróbb mint hittem. - Grimaszolt.
- Nekem pont jó. - A kezembe tartott bögrére összpontosítottam. Olyan boldognak érzem magam, de mégis miért? Nem érdemlem meg Őt. Vajon mikor fog erre rájönni? Gondolataim nyomasztottak, de próbáltam nem kimutatni.
- Baj van? - Még mindig szar színész lennék.
- Nincs. - Rázom meg a fejem.
- Kim! - Szólt rám kicsit erényesebben.
- Nem érdemlem meg, hogy ilyeneket tegyél értem Harry. - Bukott ki belőlem.
- Ezt nem te döntöd el. - Mondta, mire ráemeltem tekintetem. - Minden amit itt látsz, érted van és teljes mértékben megérdemled. - Szemeimet szúrták a könnyek. - Mondd te miért vélekedsz másképp?
- Mert ilyen vagyok. - Sóhajtottam nagyot. Nem hiszem, hogy valaha is megérti.
- Milyen? - Kérdez fel. - Szerinted milyen vagy?
- Hagyjuk. - Rázom meg a fejem.
- Nem! - Rakja le bögréjét, szemeiben düh csillog. - Milyen vagy?
- Beteg, Harry! Beteg! - Kicsit hangosabb volt a kijelentés, mint amilyennek szántam. - Hiszen te is tudod...
- Most a pánikrohamaidra gondolsz? - Vonja fel szemöldökét. - Kim az nem nagy dolog.
- Persze nem nagy dolog. - Fintorodtam el. - Sok mindent nem tudsz még Harry.
- Akkor mesélj! Mondd el nekem. - Vonakodtam az ötlettől. - Nincs olyan dolog ezen a földkerekségen, amit meg ne oszthatnál velem. - Közelebb jött, kezeit összekulcsolta az enyéim körül, majd mélyen a szemembe nézett. Szívem ritmusa egyenletlenné vállt, tüdőm gyorsabban szedte a levegőt, mint eddig bármikor. - Mindeneddel együtt szeretlek. - Mondta. - Engedd, hogy segítsek. - Könyörgő arccal figyelte reakciómat. Halkan kezdtem neki.
- Pánikroham, emlékezetkiesés és hallucináció. - Nyögöm fájdalmasan. - Muszáj róla beszélnem? - Bólintott. - Akkor kezdődött mikor a szüleim meghaltak. - Nagyot nyeltem, a fürtösre néztem, ki megszorította kezeimet, ezzel is biztatva, hogy folytassam. - A repülőgép lezuhanása megrázta az egész országot. Senki nem értette, hogyan történhetett. Én még annyira se, hiszen csak a tényt fogtam fel, hogy a családom azon a repülőn ült. Az anyukám meg az apukám meghalt...... Egy ember, felvette, ahogyan a gép a semmibe zuhan, majd felrobban.....Ezt bemutatták a tévében.
- És te láttad. - Bólintottam. Harry szemei ezúttal szomorúan csillogtak.
- Borzasztó volt. - Sírtam el magam. - Minden este mikor lefeküdtem, láttam magam előtt a robbanást. Sokszor azt kívántam bárcsak én is ott lehettem volna velük, mert mindent, még a halát is jobbnak találtam, mint ezt az érzést a szívemben, ami még most is itt van. Egy idő után sírni se tudtam. Akartam, de nem tudtam. Ekkor kezdődtek a pánikrohamaim. Legalábbis hasonlít hozzá....Ilyenkor a világ összeszűkül körülöttem és csak a fájdalmat érzem. A fejem szinte szétrobban, a szívem szúr, levegőt alig kapok. Nagyon rossz. Rettentően szar. - Harry teste megfeszült, szinte éreztem, ahogyan izmai megmerevednek. - Nehéz volt feldolgozni, hogy a négytagú családunk kettőre csappant. Blake máshogy fogta fel. Próbát segíteni nekem. Majdnem három évvel fiatalabb nálam, de kettőnk közül Ő volt az erősebb. Annyira büszke voltam rá. - Halványan elmosolyodtam. - Aztán minden megváltozott.....
- Elvitték. - Szólt közbe Harry. Keserves hangon folytattam.
- Nem ezt érdemelte volna! Nem kellett volna felnőnie egy ismeretlen közegben, sok másik árva gyerek mellett. Blake nem volt árva! Nagyon is volt családja. Ott voltam neki én, de a rohadt törvények miatt nem lehettem a gyámja! Logan a bácsikám, engem választott. Egy gyerekre kapott engedélyt. Annyira mérges voltam rá Harry! Sosem értettem, hogy miért én és miért nem Blake. Aztán elmondta.....Gyengébb vagy mint az öcséd. Te ott nem bírnád ki! - Bácsikám szavai keserűséggel töltöttek el. - Igaza volt, de ekkora már nem érdekelt. Nem találtam helyesnek, hogy Ő szenved helyettem. Hiszen az öcsém! Meg kellett volna védenem.....Ezután jöttek a hallucinációk. - Nagyot nyeltem. - Ez nem olyan vészes. - Néztem bele Harry aggódó szemeibe. - Néha hallom Őket. A nevetésüket, a hangjukat. Ezek persze megijesztenek, így jön a pánikroham. Ez egy ördögi kör. - Nagyot sóhajtottam. - Persze minden rosszabb lett az idő elteltével. A barátaim akik voltak, szépen lassan más országba költöztek. Munkahelyet kerestek és éltek. Egyedül maradtam. - Féloldalas mosolyom inkább volt szomorú, mint örömteli.
       Harry teste nekem nyomódott. Kezeit körém fonta, erősen magához ölelt. Illata bódító volt, abban pillanatban elmúlt minden fájdalmam. Hogy képes erre?
- Soha többé nem leszel egyedül! Soha! - Neked el is hiszem.  - Erre megesküszöm.
- Harry.... - Kezdem volna bele.
- Nem! Hallgass! Ne kételkedj a szavamban, rendben? - Még mindig ölel. - Rendben?
- Rendben. - Lassan elvált tőlem. Mélyen a szemembe nézett, jobb kezét arcomhoz simította.
- Kárpótollak mindenért. - Mondta. - Legalábbis megpróbálom. Megteszek mindent. - Zavarban voltam. Mosolyogtam és a padlót fixíroztam, de állam alá nyúlt így rákényszerültem, hogy a szemébe nézzek. Kényszer? Nem....ez egy álom. A legszebb emberrel nézek farkasszemet. Mivel érdemeltem ezt ki?

Aznap sete rengeteg dologról beszélgettünk. Olyan dolgokról is amikről sosem hittem volna, hogy fogok. Harry boldogan mesélte el, hogyan jött rá arra, hogy énekes akar lenni, majd megtudtam, milyen is volt a kicsi Styles. Mesélt a családjáról és arról mennyire szereti a nővérét. Közben Ő is kérdezgetett. Elmeséltük egymásnak az elő csókunkat, bár én a nevet kihagytam, mert nem hiszem, hogy örült volna, hogyha megtudja Benny volt az, bár így is féltékenységet véltem felfedezni hangjában mikor azt mondta: Milyen klisés dolog már egy fűzfa alatt csókolózni. A Titanic zenéje, nem szólt véletlenül? Csak vigyorogtam. Boldog voltam. Nagyon.
      Harry ajkai elidőztek enyéimen. Ekkor már a pokrócon feküdtem, Harry felsőteste nekem préselődött és vágyakozva vártam minden egyes újabb érintését. Ennek ellenére a csóknál többre nem jutottunk, bár van egy olyan érzésem, hogy Harry a szíve mélyén vágyott a többre, de nem akart elsietni semmit. Így egy idő elteltével mellém feküdt, fejemet mellkasán pihentettem. Öblítőjének illata kellemes volt, szívének dobbanásai megnyugtattak. Itt van velem. Él. Dobog a szíve. Szeret. Velem van. Él. Él. Szeret. Engem szeret. Én is szeretem. Ezekkel a szavakkal merültem álomba.

Kimberly csókja mámorítóan hat elmémre. Annyira akarom Őt, de nem érezném helyesnek a dolgot, hiába lenne benne a dologban. Ez így most jó, ez így tökéletes. Mellkasomon pihen és ennél szebbet már el se tudok képzelni.
    Amikor sírt, és a múltjáról beszélt a szívem szinte széthasadt a fájdalomtól, hogy mindezt át kellett élnie. Úgy éreztem tennem kell azért, hogy soha többet ne kelljen szenvedni, hogy mindig legyen számára valaki, aki elfeledteti vele a múltat. Tudom, hogy Ő más, hogy nem mutatja ha fáj és titkolja ha baj van. De előttem nem tudja és soha nem fogom neki hagyni, hogy magában tartsa az érzéseit. Nem! Soha!
    Egy nap boldog leszel Kimberly Lockwood. Velem vagy nélkülem, de az leszel. Tudom. Érzem. Túl jó ember vagy ahhoz, hogy ne így legyen. Túl jó vagy nekem. Félek, hogy egy nap rájössz erre....Félek, hogy elveszítelek. De most nyugodt vagyok. Szeret. Velem van. Ő az enyém. Nem adom senkinek! 
 - Szeretlek. - Suttogtam még az éjszaka csendjébe, miközben már aludt. És ez sose fog megváltozni.