Sziasztok! Itt az új rész, ami remélhetőleg elnyeri a tetszéseteket.
Tudjátok, kicsit tartok attól, hogy valamit rosszul csinálok, szóval ha nem nagy kérés jelezzétek, ha tetszett a fejezet. Nem szeretek ilyet kérni, de most jól esne.
Előre is köszönöm!
20. Fejezet
Ház a tónál
( Kezdődik minden előröl )
4. rész
Csak nézem őt és a szívem ezer meg ezer darabra törik. Tudom, hogy mit kéne tennem és már milliószor átgondoltam és elterveztem, hogy mit is kéne mondanom neki, de egyszerűen nem tudok a szemébe nézni. Most olyan boldog és végre úgy érzem nem fáj neki a múlt, vagy ha fáj is, akkor a mi jelenlétünk tompítja kissé, ami pedig engem tesz mérhetetlenül boldoggá. Torkomba gombóc nő, a gyomrom meg olyan mintha hullámvasútra ültették volna. Csak mi vagyunk neki.....Persze ha jobban belegondolok Benny itt marad, ahogyan majd Logan és a gyerekek is, akik a jövőhéten érkeznek, a nagyszülők házába. Kimberly nem lesz teljesen egyedül, de engem mégis aggaszt a tudat, hogy nem lehetek vele, ahogyan az is, hogy újabb egy évre távol leszek tőle. Szeretem a munkám, és imádom a rajongóink, de ha most választhatnék akkor maradnék. Tudom ez most bunkón hangozhat, és talán úgy is hangzik, de annyiszor hagytam már cserben Kimet, hogy fogalmam sincs miért barátkozik még velem. Mikor kisebbek voltunk, Ő volt az aki könnyebben beilleszkedett és, Ő volt az is, akit pillanatok alatt megszerettek. Hiszen nekem is öt másodpercre volt szükségem ahhoz, hogy örökre a szívembe zárjam, azt a szőke kislányt, aki a homokozó lapátot hozzám vágva, majomnak nevezett. Nem bántódtam meg. Érdekesnek találtam és bár először ki nem állhatott, végül belement, hogy együtt játszunk. Végre úgy éreztem, hogy tartozok valahova, hogy van még valaki, a családtagjaimon kívül akinek fontos vagyok. Mindig mellettem állt és, soha nem hagyott cserben. Ha lebuktam egy házibuli miatt, Ő is ott állt mellettem és együtt ítéltek minket szobafogságra. Mikor a szüleim rajtakaptak azon, hogy cigizem, átjött, hogy megnyugtassa anyáékat és megígérte nekik, hogy leszoktat róla. Ez egy ideig sikerült is, de gyengeségem miatt visszaszoktam rá, amiért kaptam is egy pofont a szőkeségtől. Elevenen ég bennem az emlék, hiszen akkor nagyon dühös volt. Végigszenvedte velem a hangulatingadozásaimat és a sóvárgásomat, de feladtam és emiatt volt annyira mérges rám. Akkoriban mindent félbehagytam, nem bírtam befejezni a dolgokat. Elkezdtem sportolni, de meguntam. Vállaltam nyári munkát, de otthagytam. Ha elkezdetem valamit abba sose adtam bele száz százalékot és Kimberly kellett ahhoz, hogy elég motivált legyek és, hogy véghezvigyek mindent amit eltervezek. Jobban belegondolva, ha Ő nem lenne, én se csinálhatnám ma azt amit igazán szeretek....Nem énekelhetnék neki. A rajongóinknak....
Flashback
- Nem, nem és nem! - Kiabálta. Őszintén szólva idegesítőnek tartom, hogy itt pattog, pedig fogalma sincs róla milyen nehéz helyzetben vagyok.
- Te ezt nem érted Kimi.... - Sóhajtottam nagyot és levetődtem ágyamra. Kezemet tarkóm alatt kereszteztem és legjobb barátom, egyre vörösödő fejét figyeltem. Édes, mikor mérges. Kacagtam magamba, de hangosan már nem mertem volna megtenni, mert tuti letépné a fejem, vagy olyat adna, hogy a mentő vinne rögvest a sürgősségire. Kicsit bánom, hogy megtanítottam bokszolni. Lehet rossz döntés volt.....Még valaki belehal.....És az a valaki, bizonyosan én leszek. Persze mindezt miatta tettem, azért, hogy megtudja magát védeni a perverz barmoktól, de nem sejtettem, hogy ennyire bivaly lesz tőle. Elképesztő.
- Akkora egy barom vagy Zayn! - Kiabál még mindig. - Tehetséges vagy, fogd már fel! Vagy hallani akarod még vagy ezerszer? Mert akkor el mondom neked annyiszor!
- Butaság. - Legyintettem, mire kezei ökölbe szorultak. Végem....
- Nem fogom hagyni.... - Morogta magába. - Nem fogom, hagyni, hogy elszalaszd életed lehetőségét! - Mondta, majd rám vetette magát. Tudtam, hogy ha nem küzdök nekem végem, így egy kisebb bunyó után kaptam csak ki, ami azzal végződött, hogy Kimberly a hátamon ült, kezemet pedig az ágyhoz szorította. Túl jól kitanítottam....A diák felülmúlja mesterét..
- Miért csin....csinálod ezt? - Kérdeztem kissé akadozva, hiszen a fejem a paplanomba volt nyomva.
- Azért, mert segg hülye vagy!
- Köszi a magyarázatot.
- El fogsz menni a válogatásra.
- Nem! - Tiltakoztam, mire Kim erősebben szorított. - Áú!
- De elmész!
- Nem fogok!
- De!
- Nem!
- De!
- Nem!
- Zayn!
- Kimberly!
- Mitől félsz? - Kérdezte. - Mi tart vissza attól, hogy elmenj és megpróbálj valami olyat amiben örömödet leled?
- Nem félek. - Dacoskodtam.
- Ja és hazudni se szoktál. - Váltott cinikusra. - Zayn, te tehetséges vagy! Tényleg! Nem mondanám, ha nem lenne így. Jó hangod van!
- De nem elég jó, Kimberly! Mennyi esélyem lenne pont nekem bejutni? Bekerülni az élő show-ba és eljutni egészen a végéig? Mennyi? - Hisztériáztam.
- Pont annyi mint a többieknek. - Válaszolta nyugodtan. - Ugyan annyi. Mi lehet a legrosszabb dolog ami megtörténhet, mi? Az, hogy nem jutsz be, igaz? De Zayn, ha meg se próbálod, akkor ennek az esélye tényleg nulla, de ha elmész, ha megmutatod mit is tudsz, akkor legalább van rá mód, hogy tényleg légy valaki! Ezt szeretnéd nem? - Válaszom hallgatás volt. - Nem?
- De. - Sóhajtottam.
- Akkor, ne légy nyuszi!
- Nem vagyok.
- Akkor elmész? - Kérdezte boldogan.
- El. - Mentem bele.
- Istenem de jó! - Szált le rólam, mire végre fel tudtam ülni. - Annyira szeretlek. - Ölelt át szorosan és kis hezitálás után én is így tettem. Magamhoz szorítottam és el se akartam engedni. Tiszta szívből szeretem őt, ez le se tagadhatnám.....
Az emlék hatására egyszerre lettem nagyon boldog, mégis mérhetetlenül szomorú. Kim annyira jó ember és a legkevésbé sem érdemelte meg azt, amit kapott a sorstól. A szülei remek emberek voltak, és az öccse is jobbat érdemelne annál, mint, hogy egy tanyán rothadjon árvák között! Hiszen Blake nem árva, itt van neki a nővére és, ha ténylegesen itt lenne sokkal nyugodtabb lennék. Pontosan tudom, hogy Kim számára Blake jelenti majd a megváltást és az új kezdetet, éppen ezért reménykedek benne, hogy minél előbb hazatér. A kisebbik Lockwood olyan volt számomra mint egy soha nem létező fiútestvér, akit mindig is szerettem volna. Számomra is fájdalmas, hogy ilyen fiatalon ennyi minden ment tönkre körülötte. Úgy érzem az én felelősségem is, az, hogyha egy nap kilép az intézet ajtaján, én is ott legyek és egy biztos férfi támaszt jelentsek számára. Szilveszterkor már velünk ünnepel. Emlékeztetem magam, hiszen Kimberly addigra már betölti a huszonegyet és hivatalosan is Ő lehet majd a gyámja a fiúnak.
- Zayn, jössz már? - Zökkent ki Niall. - Mindenki csak rád vár. - Veti szememre, de igaza van. A csapat a tóban úszkál, készülve a csatára. Remélhetőleg ezt megnyerem, mert utána már úgy is csak veszteni fogok. Nem húzhatom tovább azt, amiről tudom, hogy helytelen. Mosolyt varázsolok arcomra, majd bombát ugrok a tóba. A többiek felnevetnek, de kérdés, hogy meddig lesznek még boldogok...
Épp, hogy elhaladtam mellette, visszarántott. Egy pillanatig habozott, de utána lecsapott ajkaimra. Meglepett, de nem annyira, hogy ne tudjak reagálni. Nem tudom mi ütött belém, hogy miért teszem, azt amit, de ott és akkor jól esett. Az ahogyan hozzámért, ahogyan a kezeit az arcomon éreztem és, ahogyan a teste hozzám simult, ráébresztett arra mennyire is vágytam már erre. Tagadtam és mindent megtettem, hogy ne érezzek így, de én ezt már nem bírom! Lehet, hogy egy barom. Lehet, hogy menthetetlenül rossz és alkalomadtán egy igazi seggfej, de ez csak a felszín. Tudtam mikor először megláttam, nem leszünk jóban. Láttam, ahogyan viselkedik, de végig éreztem. Ő nem ilyen. Nem felejtettem el, mikor részegen bejött hozzám, vagy mikor ugyanígy hazajött. Sejtettem vele sincs minden rendben. Hasonlítunk. Ezt is tudtam. Ahogyan emlékszek, mindarra mikor nyugtatott és lelket öntött belém. Emlékszem a nézésére, mikor elsírtam magam, vagy arra, hogy milyen dühös volt mikor nem engedtem, hogy segítsen. Mindezt láttam, de szerintem neki erről fogalma sincs. Fogalma sincs arról, hogy mennyire szeretem Őt. Hogy féltem és aggódok érte és minden szava, mely gúnytól volt hangos, mennyire fájt. Rengeteg dolog van benne, amiről azt hittem utálom, de minden hülye megjegyzését követte egy tett, ami a szívemet melengette. Mint mikor bűntudatból megakarta venni, azt a kávéfőzőz, vagy mikor a lányok beköltözése előtt, hagyta, hogy kisírjam magam a vállán. Mikor velem aludt éjszak, pusztán csak azért mert megkértem, vagy mint most, hogy csak azért aludt volna a földön, hogy ne érezzem kényelmetlenül magam. Jó ember. Vannak hibái. De kinek nincs?
Az emlék hatására egyszerre lettem nagyon boldog, mégis mérhetetlenül szomorú. Kim annyira jó ember és a legkevésbé sem érdemelte meg azt, amit kapott a sorstól. A szülei remek emberek voltak, és az öccse is jobbat érdemelne annál, mint, hogy egy tanyán rothadjon árvák között! Hiszen Blake nem árva, itt van neki a nővére és, ha ténylegesen itt lenne sokkal nyugodtabb lennék. Pontosan tudom, hogy Kim számára Blake jelenti majd a megváltást és az új kezdetet, éppen ezért reménykedek benne, hogy minél előbb hazatér. A kisebbik Lockwood olyan volt számomra mint egy soha nem létező fiútestvér, akit mindig is szerettem volna. Számomra is fájdalmas, hogy ilyen fiatalon ennyi minden ment tönkre körülötte. Úgy érzem az én felelősségem is, az, hogyha egy nap kilép az intézet ajtaján, én is ott legyek és egy biztos férfi támaszt jelentsek számára. Szilveszterkor már velünk ünnepel. Emlékeztetem magam, hiszen Kimberly addigra már betölti a huszonegyet és hivatalosan is Ő lehet majd a gyámja a fiúnak.
- Zayn, jössz már? - Zökkent ki Niall. - Mindenki csak rád vár. - Veti szememre, de igaza van. A csapat a tóban úszkál, készülve a csatára. Remélhetőleg ezt megnyerem, mert utána már úgy is csak veszteni fogok. Nem húzhatom tovább azt, amiről tudom, hogy helytelen. Mosolyt varázsolok arcomra, majd bombát ugrok a tóba. A többiek felnevetnek, de kérdés, hogy meddig lesznek még boldogok...
Kimberly
Zayn egész nap olyan furcsa volt. Nem beszélt sokat, de ami jobban aggasztott, az, hogy arckifejezése arról árulkodott valami nincs rendben vele. Azonban mikor a vízbe ugrott, mintha egy pillanat alatt minden megváltozott volna. Nevetett és boldogan vágta a fejemhez a sárgombócot, amit vissza is kapott és mikor ezen is nevetett, meggyőztem magam arról, hogy csak beképzeltem a dolgot és nincs is semmi baja.
Igazából, nem volt sok időm ezen gondolkodni, mert a következő pillanatban már a víz alatt voltam, hála Louis barátomnak, aki rám ugorva tartott a víz alatt. Pár másodperc múlva elég erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy feljöjjek és a képébe nyomjak egy marék sarat, aminek hatására úgy nézett ki mint egy mocsári szörny. Jót nevettem rajta, de nem sokáig, ugyan is Benny került a hátam mögé, aki a lábam kigáncsolásával döntött karjaiba. Szívem szerint így maradtam volna, míg hosszú percekig, de Benny másképp vélekedett a helyzetről, mert a következő pillanatban már repültem is, majd csapódtam és elsüllyedtem. Nevetve jöttem fel, nem bánva, hogy kicsit sajgott a hátam. Boldogan néztem a többieket és, azt hogyan hülyülnek. Liam és Sophia nagyon édesek együtt. Egymás fröcskölik, a lány próbál menekülni, de Liam elkapja maga felé fordítja és megcsókolja. Zavartam kapom el a fejem, de mosoly fut végig arcomon. Szerelmesek...Jó nekik...Másodpercnyi féltékenységem azonban gyorsan elszáll, mert a következő jelenet jobban lekötött. Louis, Eleanor, Zayn és Perrie kakasviadaloztak, bár ez kicsit másképp festett, mivel itt a lányok cipelték a fiúkat. Nem tudom, hogyan jutott ez eszükbe, de jó volt őket így látni. Mosolyogtak, nevettek és szabadok voltak, ami már biztosan rájuk fért.
- Mi is csináljunk ilyet. - Úszik mellém Niall.
- Ha szerzel egy másik párt, akkor benne vagyok. - Válaszoltam.
- System! - Ordította, mire az említett nem habozott sokat, azonnal jött. Tudhatta mi is fog következni, mert szemi ördögien csillogtak. Ahogyan én meg azt tudtam, hogy már csak egy ember van aki nincs elfoglalva mással és, hogy az ez ember, nem más mint Harry. Nagyot sóhajtottam mikor rájöttem nem menekülhetek. - Harry is mindjárt jön. - Világosított fel a szöszi a nyilvánvalóról, miközben lebukott a víz alá. Mikor nem jött fel kicsit megijedtem, de ahogyan testem kiemelkedett a vízből, rájöttem, hogy már a nyakában vagyok.
- Szóval veled leszek. - Nevettem fel.
- Miért, azt hitted engedem másnak, hogy vele légy? - Kérdezi, de válaszolni nem tudok rá, csak mosolyogni.
- Ez nem ér! - Rázta a fejét Benny. - Harold utál engem....
- Azt utálom ha Haroldnak szólítanak. - Szólalt fel az említett, aki szinte a semmiből került elő. - De ha jobban belegondolok, talán te se vagy a szívem csücske.
- Ha nem bánod, ennek most örülni fogok. - Fonta össze kezeit Benny a mellkasa előtt. - Elment a kedvem a játéktól. - Fújtatott nagyot.
- Csak nem félsz tőlem? - Cukkolta tovább, ami rettentően idegesített. Mondani készültem valamit, hogy védelmére keljek, de barátom hamar lerendezte helyettem.
- Maximum a ferde hajlamaidtól. - Forgatta meg szemeit, miközben az alattam lévő srác nagyot sóhajtott. Tudtuk, ebből így nem lesz játék.
- Haver. - Szólalt meg végül Niall. - Ezt nem kellett volna. - Jegyezte meg és igaza is volt, ugyanis Harry dühöngve indult meg a túl partra, a nádasok mögé. Idegességében a vizet csapkodta és olyanokat mondott, amik nyilvánvalóvá tették, haragszik és sértve érzi magát. Bűntudatot éreztem, bár jómagam nem tettem semmit. Niall szépen lassan letett, tudtam neki is elment a kedve az egésztől. Mielőtt bement volna a házba, ahol a többiek éppen nassoltak, még odajött hozzám és adott egy puszit a fejem búbjára. Nem tudtam miért kapom, de örültem neki.
Hirtelen annyira egyedül éreztem magam és nem csak éreztem, mert egyedül is voltam. Körülnéztem és akkor vettem észre, hogy már csak én vagyok a vízben. Kintről figyeltem a bent lévőket és egy kicsit meglepett mikor nem nevető alakokat fedeztem fel, hanem amolyan komoly beszélgetős arckifejezéseket. Éppen Zayn magyarázott valamit és hevesen gesztikulált, amit gyakran tesz ha beleéli magát a mondandójába. Csak mosolyogni tudtam, hogy mennyire ismerem már ezeket az apróságait és, hogy az évek alatt kiismertem annyira, hogy tudjam mikor, mire számíthatok tőle.
Nagyot sóhajtottam. A szívem heves tempót diktált. A nádas felé néztem és nagyot fordult a világ. Miért kínzom magam? Kérdezem, de felelni nem felelt senki, jó magam meg nem is akartam, hisz féltem a választól. Féltem attól, ami igaz.
Ahogyan közelítettem a helyhez, ahol a fürtös alakját eltűnni láttam, rájöttem talán ez mégsem olyan jó ötlet. Bár, itt minden kis zugot úgy ismerek, mint a tenyeremet, kicsit megrémültem, mikor Harry nem volt sehol. Tekintetemet ide-oda kapkodom, de nem láttam és kezdtem megijedni, hogy belefulladt a vízbe, vagy annyira megsértődött, hogy világgá ment. Egyiknek sem örülnék, de inkább éljen, mint, hogy bántódása essen. Magamat is megleptem, hogy ennyire törődök vele...
Egy kisebb szívroham. Ehhez tudnám hasonlítani az érzést. Rémült voltam, de sikítani nem tudtam, ugyanis kezek voltak a számra tapasztva. Egy hideg mellkas feszült hátamnak, mely egyenletesen süllyedt és emelkedett. Tudtam ki az, de még így is eszméletlenül gyorsan dobogott a szívem és attól a buta ténytől féltem, hogy meghallja és megkérdezi: Félsz, vagy csak ilyen jó hatással vagyok rád? Én tudtam melyik. Remélem ő nem.
Épphogy átfutott a gondolat a fejemben, meleg leheletét éreztem a bőrömön, miközben a fülembe súgta.
- Meg ne ijedj apróság, csak én vagyok. - Majd eltávolodott, amit bár szörnyű beismernem, kínzóan felesleges volt, hisz nem akartam. A gyomrom apróra zsugorodott, a szívem már nem érezte a gyors és a elképesztően gyors közötti különbséget, arról nem is beszélve, hogy az előbbi akciója miatt a hideg is kirázott és teljesen libabőrös lettem. Utóbbit észre is vette. - Csak nem fázol? - Kérdezte vigyorogva. Ő is tudta, hogy nem.
Bár már elengedett én nem fordultam meg. Nem mertem és nem is akartam, azonban mint sok mindent, Harry ezt sem hagyta annyiban. Egyszerű mozdulatot tett, de az elégvolt, hogy egy száznyolcan fokos fordulatot tegyek, ugyanis Harry a fenekembe markolt. Kezemet reflex szerűen ütésre emeltem, de arcát már nem érte el, mivel kezét csuklóm köré fonta. Végig engem nézett. Egy pillanatra sem vette le rólam a szemét és én se bírtam elszakadni az ő tekintetéről. Én dühösnek éreztem magam és szerintem látszott is rajtam, hogy az vagyok, ellentétben a göndörrel, akin semmilyen érzelmet nem tudtam felfedezni. Kerestem valamit amibe kapaszkodhatok. Bármit. Szeretetet, gyűlöletet, megvetést, haragot, vagy örömöt. Akármit, csak ne ezt az ürességet. Ezt nem szeretem. Nem szeretem, mert ez azt jelenti, hogy semmit nem érez irántam. Ez viszont rossz és fájna, ha így lenne. Ugyanis én érzek valamit. De bár ne így lenne...
- Megijesztettél. - Mondtam végül, hogy megtörjem a csendet.
- Sajnálom. - Válaszolta, amin meglepődtem.
- Többet ilyet ne csinálj!
- Nem fogok. - Monoton hangneme feldühített. Hogy lehet ilyen nyugodt?
- A fenekem meg ne fogdosd! - Teszem még hozzá, hogy nehogy azt higgye ezt elfelejtettem neki. Válasza, csak egy apró bólintás volt. Most megnémult? Áthatóan méregettem és egy pillanatra megcsillant valami a szemében. Szomorúság. - Baj van? - Kérdeztem és mikor nem válaszolt aggódni kezdtem. - Harry, minden oké? - Próbálkoztam újra, de ekkor meglepő dolog történt. Styles egyszerűen csak magához vont és szorosan átölelt. Olyannyira, hogy fulladozhattam is volna, de maximum örömömbe. Boldog lettem és kis hezitálás után én is köré fontam karjaimat. Ahogyan a bőröm az övéhez simult, úgy éreztem ez a világ legcsodálatosabb helye és az életem egyik legszebb pillanata. Arcom mellkasán pihent és kisebb sokkot okozott szívének heves dobogását hallgatni. Milyen jól elhitette, hogy nyugodt...Micsoda színész lenne belőle. Ebben a pillanatban sok mindenre rájöttem. Olyan dolgokra, amikre talán nem is akartam. De elűztem a buta gondolatokat és próbáltam a jelent élvezni.
Lassan elvált tőlem, de ábrázata még mindig ugyan olyan volt. De már tudom az igazat. Kacagott az ördög, de azt is oda súgta nekem: Mindennek oka van Kimberly! Ne légy naiv. Ez innen már csak rosszabb lesz.
- Be kéne menni. - Jegyeztem meg. - Kezd hűvösre fordulni az idő.
Épp, hogy elhaladtam mellette, visszarántott. Egy pillanatig habozott, de utána lecsapott ajkaimra. Meglepett, de nem annyira, hogy ne tudjak reagálni. Nem tudom mi ütött belém, hogy miért teszem, azt amit, de ott és akkor jól esett. Az ahogyan hozzámért, ahogyan a kezeit az arcomon éreztem és, ahogyan a teste hozzám simult, ráébresztett arra mennyire is vágytam már erre. Tagadtam és mindent megtettem, hogy ne érezzek így, de én ezt már nem bírom! Lehet, hogy egy barom. Lehet, hogy menthetetlenül rossz és alkalomadtán egy igazi seggfej, de ez csak a felszín. Tudtam mikor először megláttam, nem leszünk jóban. Láttam, ahogyan viselkedik, de végig éreztem. Ő nem ilyen. Nem felejtettem el, mikor részegen bejött hozzám, vagy mikor ugyanígy hazajött. Sejtettem vele sincs minden rendben. Hasonlítunk. Ezt is tudtam. Ahogyan emlékszek, mindarra mikor nyugtatott és lelket öntött belém. Emlékszem a nézésére, mikor elsírtam magam, vagy arra, hogy milyen dühös volt mikor nem engedtem, hogy segítsen. Mindezt láttam, de szerintem neki erről fogalma sincs. Fogalma sincs arról, hogy mennyire szeretem Őt. Hogy féltem és aggódok érte és minden szava, mely gúnytól volt hangos, mennyire fájt. Rengeteg dolog van benne, amiről azt hittem utálom, de minden hülye megjegyzését követte egy tett, ami a szívemet melengette. Mint mikor bűntudatból megakarta venni, azt a kávéfőzőz, vagy mikor a lányok beköltözése előtt, hagyta, hogy kisírjam magam a vállán. Mikor velem aludt éjszak, pusztán csak azért mert megkértem, vagy mint most, hogy csak azért aludt volna a földön, hogy ne érezzem kényelmetlenül magam. Jó ember. Vannak hibái. De kinek nincs?
Ajkai puhák voltak és csókja vággyal teli. Kezét az arcomról, levezette a derekamra, majd még közelebb vont magához. Hajába túrtam, mire elmosolyodott. Mutató ujjam végighúztam gerince vonalán, amire megrándult kissé. Most rajtam volt a sor, hogy mosolyogjak.
Elváltunk. Ziháltunk. Mindenem remegett, de Harry erősen tartott.
- Ez meg kellett tennem. - Mondta. - Még mielőtt... - Kezdett bele, de félbehagyta, benne meg egy világ tört össze.
- Mielőtt? - Kérdeztem kétségbeesetten. Harry meglepetten fordult felém. Egy másodpercnyi dühöt láttam fellobbanni szemeiben, amit nem értettem.
- Tényleg mennünk kéne. - Mondta végül. Elindult, de én csak ott álltam. Igaza volt, a hangnak a fejemben. Naiv vagyok. Harry észrevette, hogy nem követem, így visszajött hozzám, de nem bírtam ránézni. Valami van, de nem mondja meg.
- Kimberly. - Sóhajt nagyot. - Nézz rám, légy szíves! - Aprót ráztam fejemen. - Szeretlek. - Mondta. - Hallod? - Kérdezte. - Szeretlek.......Téged..... Kimberly. - Tagolta és én szépen lassan felnéztem rá. El se hittem, amit mond. Mondani se mondtam semmit, csak odamentem és újra megcsókoltam. Örült a fejének. Vigyorgott mint a vadalma.
Szépen lassan mentünk vissza a házhoz. Harry nagyon közel volt hozzám, amit nagyon élveztem.
Felsegített a verandára. Még egy utolsó pillantást vetettem rá, mielőtt elhúztam volna az átlátszó üvegajtót, mire Ő rám mosolygott. Szeretem a mosolyát. Tényleg.
Mikor beléptem a házba, sok mindenre számítottam. Louis nevetésére, Niall zabálnivaló arcára, miközben éppen a szendvicsét eszi, vagy a lányok és Liam harcára, miközben arról tárgyalnak, ki a legjobb színész az angolok között. Erről gyakran heves vita folyt, amiről mindig változtatták a véleményüket. Szerettem Őket hallgatni. De most nem tehettem. Nem tehettem, mert mikor beléptem feszült csend uralkodott az egész helységben. Nyomasztott a gondolat, hogy komoly baj lehet. Végigvezettem a tekintetem, a többieken, de Niall volt az egyetlen aki a szemembe nézett. Liam, csak ült a szőnyeget szuggerálta. Louis, ölében barátnőjével, kerülte a tekintetem, míg Zayn csak állt ott a szoba közepén, mint egy szerencsétlen. A maradék két lány szintén mással volt elfoglalva. Ijedten néztem Harry-re, de már Ő sem kereste a tekintetem. Elmorgott egy, bocsánatot, de ezt se tudtam mire vélni. Niall maradt......Tekintetem fátyolos lett. Fogalmam sem volt, hogy milyen szörnyűség lehet az, ami miatt, így kivan mindenki.
- A picsába már! - Ordított Niall. - Mondjuk el neki és kész! - Nézett körbe, de senki nem felelt. - Lassan azt hiszi, hogy valaki meghalt, ha így kussoltok! - Igaz. Helyeseltem magamba, de így legalább meggyőződtem, hogy nem történt ilyen. - Zayn? - Fordult az említett felé, de az csak a fejét rázta.
- Mi a franc van már? - Váltottam hisztérikusra. - Baj van? Mondjátok el ha igen! Tudni akarom!
- Elmegyünk. - Szólalt fel Louis. - Turnéra. - Leesett a dolog.
- Ezt nem mertétek elmondani? - Fújtam ki egy nagy adag levegőt. - Ezt sejtettem. - Nevettem fel zavartan. - Hisz énekesek vagytok, meg híresek. Nem vagyok hülye. - De a hangulat nem változott. Mi a franc?
- Három nap múlva indulunk. - Harry fájdalomban úszó hangja, törte meg a csöndet. - Három kibaszott nap múlva indulunk! - Ismételte meg, de ezt már inkább magának, mint nekem. Megtörtem. Sírva kérdeztem.
- Zayn, te ezt mióta tudod? - Nem válaszolt. - Zayn!
- Két hónapja. - Válaszolta. Szédülök.......Csak múljon el.
- Értem. És nekem mikor akartad elmondani, mi? Mikor már a repülőn ültök? - Idegesen túrtam hajamba. A fejem elképesztően fájt. A rohadt életbe, hogy mindig ez van!
- Sajnálom. - Mondta.
- Sajnálod....Sajnálod. - Ott ahol voltam leültem. Nem bírom ezt a rohadt szédülést.....
- Nem akart rosszat. - Kelt a védelmére Louis. Dühöm ekkor lobban hatalmasra.
- És te? Te mióta tudod? - Kérdeztem. - Minden reggel felébresztesz és azt ordibálod, hogy Kimberly! Egyszer, csak egyetlen egyszer, nehezedre esett volna azt kiabálni, hogy, két hónap és eltűntök a picsába? - Nem szólt egy szót sem, tudta igazam van. - Vagy te Liam! Te miért nem szóltál?.....És te? - Néztem fájdalmasan a szöszire.
- Féltettünk. - Vágta oda Louis.
- Mitől? - Tárom szét karjaim.
- Tudjuk, hogy zavarodott vagy. - Jegyezte meg Liam. - Meghökkentem. Hogy mondhat ilyet? - Tartottunk attól, hogy nem dolgozod fel.
- És így jobb? - Tártam szét a karjaimat. - Így jobb, szerinted?
- Kimberly..... -Kezdett bele Niall.
- Hol van Benny? - Nem válaszoltak. - Hol van? - Kérdeztem kiabálva.
- Ő is csak most tudta meg, hogy Te nem tudod. Nem akart itt lenni. Eléggé zabos ránk. - Niall volt az egyetlen, aki nem mondott semmi olyat amivel megsértett volna. A lányok meg nem mondtak semmi és pont ezzel sértettek meg. Zavarodott mi? Na szép......
Dühöngve csaptam be magam mögött a bejárati ajtót. Nem érdekelt más, csak, hogy Benny-t megtaláljam. Arra vágytam, hogy megöleljen és vigaszt nyújtson. Tudtam hol lesz, így arra vettem az irányt.
Mi lesz így velem? Zayn megint eltűnik az életemből, évekre? És a többi fiú? Louis, Liam, Niall és Harry? Mi lesz velem, meg a göndörrel?........Mi lesz velem nélkülük? És a lányok? Ők is elmennek? Nyilván nem maradnak itt velem.....Egy zavarodottal. Bármennyire is próbáltam, arra gondolni, hogy ez nem jelenti semminek a végét, a hang a fejemben újra, meg újra felszólalt. Kimberly Lockwood.....Te vagy az a lány.....Az a lány, aki ha kap, egyben veszít is.
Rá kellett jönnöm, hogy minden kezdődik előröl......
